2023. július 12.
Regőczi István katolikus pap, író (Látrány, 1915. október 5. – 2013. február 28.)
Ifjú koromban olvastam Regőczi István Isten vándora című könyvét. Olvastam és szinte végigizgultam hányattatásait az árvaháztól Belgiumon keresztül egészen a napjainkig. 1993-ban Budán voltam jelölt és el is mentem a Kútvölgyi engesztelő kápolnába.
Horváth Szilárd 131-dik podcestjét mindenkinek ajánlom: Vörös Géza történésszel beszélget. Vörös Géza volt a segítőm az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, amikor Kiss Szaléz és a gyöngyösi fiatalok elleni aktákat olvastam.
Regőczi István élt Ferenc József korában, Horti Miklós idejében, a Rákosi- és a Kádár rezsimben is. 1947-től hatósági emberek zaklatták, kémkedés vádjával letartóztatták, a kistarcsai fogolytáborban ült 1953-ig. Megpróbálták ügynöknek beszervezni. Többször beidézték a rendőrségek, letartóztatták. 1969-ben újra bebörtönözték, de csak 13 évet ült, mert Agostino Casaroli érsek, pápai követ közbeavatkozott. Számtalan árvát felnevelt az évtizedek folyamán!
Fénykép: Magyar Kurír, Thaler Tamás
(Az MTVA Podcast sorozatot indított a Kossuth Rádió égisze alatt, melynek műsorvezetője Horváth Szilárd újságíró, szerkesztő. Emberemlékezet Podcast. A műsor névjegye szerint: „Amit elhallgattak, meghamisítottak, amit kitöröltek. Horváth Szilárd beszélget a XX. századi magyar történelemről, tabuk nélkül. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!”)
Last Updated: 2023-07-15 by Plébános Leave a Comment
Évközi 15. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 13,1–23)
A mai, évközi 15. vasárnapi evangélium (Mt 13,1–23) Jézus Máté által közreadott harmadik beszédének kezdete. Arról a beszédről van szó, amelyben Jézus példabeszédek egy sorát mondja el, melyek közül ma az elsőt, a magvető példázatát halljuk.
Összetett szakasz, amely egy bevezetést (Mt 13,1–3) követően három részre tagolódik. Az első részben (Mt 13,3–9) Jézus elmondja a példabeszédet; a másodikban (Mt 13,10–17) a tanítványok odamennek hozzá és arról kérdezik, hogy miért példabeszédekben szól a sokasághoz; a harmadikban (Mt 13,18–22) Jézus megmagyarázza a példabeszédet a tanítványoknak.
Read More
Last Updated: 2023-07-13 by Plébános Leave a Comment
Isten vándora – #131 Emberemlékezet podcast – Podcastajánló IV.
2023. július 12.
Regőczi István katolikus pap, író (Látrány, 1915. október 5. – 2013. február 28.)
Ifjú koromban olvastam Regőczi István Isten vándora című könyvét. Olvastam és szinte végigizgultam hányattatásait az árvaháztól Belgiumon keresztül egészen a napjainkig. 1993-ban Budán voltam jelölt és el is mentem a Kútvölgyi engesztelő kápolnába.
Horváth Szilárd 131-dik podcestjét mindenkinek ajánlom: Vörös Géza történésszel beszélget. Vörös Géza volt a segítőm az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, amikor Kiss Szaléz és a gyöngyösi fiatalok elleni aktákat olvastam.
Regőczi István élt Ferenc József korában, Horti Miklós idejében, a Rákosi- és a Kádár rezsimben is. 1947-től hatósági emberek zaklatták, kémkedés vádjával letartóztatták, a kistarcsai fogolytáborban ült 1953-ig. Megpróbálták ügynöknek beszervezni. Többször beidézték a rendőrségek, letartóztatták. 1969-ben újra bebörtönözték, de csak 13 évet ült, mert Agostino Casaroli érsek, pápai követ közbeavatkozott. Számtalan árvát felnevelt az évtizedek folyamán!
Fénykép: Magyar Kurír, Thaler Tamás
(Az MTVA Podcast sorozatot indított a Kossuth Rádió égisze alatt, melynek műsorvezetője Horváth Szilárd újságíró, szerkesztő. Emberemlékezet Podcast. A műsor névjegye szerint: „Amit elhallgattak, meghamisítottak, amit kitöröltek. Horváth Szilárd beszélget a XX. századi magyar történelemről, tabuk nélkül. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!”)
Last Updated: 2023-07-12 by Plébános Leave a Comment
Jacopone da Todi ofm: A türelmetlenségről
Értek érdemet szerezni,
csak ne hagynám füstbe menni.
Jámbor voltam én ugyancsak,
törtem magam érte éjt s nap;
úgy őriztem meg viszontag:
nem maradt belőle semmi.
Read More
Last Updated: 2023-07-12 by Plébános Leave a Comment
Új fejezet úrnapja ünnepének történelmében – Beszélgetés Szoliva Gábriellel akadémiai székfoglalójáról
https://open.spotify.com/episode/6iCX3eOZ1MFScIUq80oT9X?go=1&sp_cid=f0121611ff98035b00cf7966b680032f&utm_source=embed_player_p&utm_medium=desktop&nd=1
Forrás: Ferences Media
Posted: 2023-07-08 by Plébános Leave a Comment
Évközi 14. vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 11,25–34)
Ahhoz, hogy belekezdjünk a mai evangéliumi szakaszba (Mt 11,25–30), szeretnék hátrafelé tenni egy lépést és visszatérni a „missziós beszéd” kezdetéhez, ahol láttuk, hogy Jézus megrendül a sokasággal találkozva, mert látja, hogy fáradtak és kimerültek (Mt 9,36). Említettük, hogy a sokaság azért volt fáradt és kimerült, mert nem volt olyan vonatkoztatási pont, vezetés, olyan kapcsolat, amely számukra az élet alapját és biztonságát jelentette volna.
Read More
Last Updated: 2023-07-05 by Plébános Leave a Comment
Kincsek a barokk zene szántóföldjéről
Részlet a koncertből: https://photos.google.com/share/AF1QipN_FNgnkOUFEC-DdvPZ2VAlVsdEFRiGLlaxSZRNF2RmBQDlACA8Kj_0hlb_U9uKUQ/photo/AF1QipOpt5n-v9s8KPnfj9CFz91gWD5XhKvtdYgl1v3h?key=TG5sZ0xNR2lkUmRyektpUlZZVzBNeTRQXzBaendn
Másik részlet:
https://photos.google.com/share/AF1QipN_FNgnkOUFEC-DdvPZ2VAlVsdEFRiGLlaxSZRNF2RmBQDlACA8Kj_0hlb_U9uKUQ/photo/AF1QipMoNznj_eeK7BkerRkWC-hoxl2ZR3DywjzRyDeE?key=TG5sZ0xNR2lkUmRyektpUlZZVzBNeTRQXzBaendn
Last Updated: 2023-07-05 by Plébános Leave a Comment
Pió atya gondolatai
Bölcsességek az év minden napjára
Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2020; Fordította: Szeles Ágnes.
Ezúton szeretnék mindenkinek figyelmébe ajánlani egy jó könyvet, melyet a portán láttam:
Megragadta a figyelmemet a plébánia portáján Pió atya képe egy könyvön, mely közelebb menve kitűnt, hogy az ő gondolatait tartalmazza. 179 oldalas érdekes olvasmány az esztendő 12 hónapjára osztja be Pió gondolatait. Kiindulási pont a 10 parancsolat, ehhez csatlakozik novemberre és decemberre a szeretetparancsolat.
Read More
Posted: 2023-07-02 by Plébános Leave a Comment
Évközi 13. vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 10,37–42)
Az évközi 13. vasárnap evangéliumi szakasza (Mt 10,37–42) zárja a „missziós beszédet”.
Idézzük fel mindenekelőtt, hogy hogyan kezdődött ez a beszéd: a tanítványok misszióba küldése a Jézus szívében a sokaság láttán felfakadó érzésből születik, amelyet az elmúlt vasárnapokon szemléltünk: az együttérzésből. Olyan érzés, amely egy kötelékről, egy kapcsolatról vall. Ez Jézus kapcsolata a világgal, az a mód, ahogyan ő kapcsolatban áll.
Read More
Posted: 2023-06-24 by Plébános Leave a Comment
Évközi 12. vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai evangéliumi szakasz (Mt 10,26–33) a Máté-evangélium 10. fejezetének részét képezi, amely Jézusnak a tanítványai küldetésére vonatkozó szavainak gyűjteménye.
Múlt vasárnap láttuk, hogy honnan erednek ezek a szavak: Jézus látja a tömeget és együttérez velük, mert fáradtak és kimerültek, elveszettek, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért elküldi tanítványait, hogy minden szegénynek hirdessék Isten Országának jelenlétét, amely elközelgett és minden embernek Isten együttérzését hozza el.
Read More
Last Updated: 2023-06-23 by Plébános Leave a Comment
Az új misekönyv. Van változás? Forrás: Credo podcast – katolikus.ma
Dr. Kajetár Edvárd teológiai doktor, liturgikus szakember nyilatkozik az új misekönyvről:
https://youtu.be/blBzToAqUso
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja