Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 21,1–9)
Közelednek a napok, amikor Jézus bevégzi földi útját, amikor felemeltetik a kereszt királyi trónjára.
Ezért az Úr felmegy Jeruzsálembe, azonban nem léphet be úgy, mint minden más alkalommal, nem léphet be úgy, mint minden más zarándok.
Jézus, amikor bevonul, tudatában van, hogy itt az idő, hogy királyi és messiási mivoltát feltárja: királyként, Messiásként lép be a szent városba.
Másutt az evangéliumok azt mondják, hogy a tömegek királyukká akarták tenni Jézust (Jn 6,15), azonban ő mindig elzárkózott követelésük elől. Ezúttal azonban nem. Nem csak, hogy nem zárkózik el, hanem ő készíti elő az eseményeket, hogy ez a királyi bevonulás megtörténhessen.
Read More
Posted: 2023-04-06 by Plébános Leave a Comment
NAGYCSÜTÖRTÖK – Az utolsó vacsora
Kiv 12,1–8.11–14; Zsolt 115; 1Kor 11,23–26; Jn 13,1–15.
„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (Lk 22,15) – mondja Jézus tanítványainak a halála előtti utolsó vacsora kezdetén. Jézus valójában mindig erre vágyik. Ezen az estén is együtt akar lenni tanítványaival, a régiekkel és a mostaniakkal, velünk is. Ez életének utolsó napja, az utolsó alkalom, amikor együtt lehet tanítványaival: ő választotta ki őket, gondoskodott róluk, szerette és védelmezte őket. Jézus harminchárom éves, élete teljében van. Alig huszonnégy óra múlva azonban a sírban fekszik majd. Ezen az estén az Úr vágyva vágyik rá, hogy velünk lehessen. És mi? Vágyunk-e rá, hogy mellette legyünk, legalább egy keveset? Képesek vagyunk-e rá, hogy megajándékozzuk azzal a közelséggel és szeretettel, ami a szívünkből telik? Ha szembenézünk az igazsággal, be kell vallanunk: ő volt az, aki mindig mindent megtett, hogy közel legyen hozzánk, és az evangéliumhoz kössön minket. Ezen az estén, életének utolsó estéjén Jézus továbbra is azon fáradozik, hogy szeretetének végső erejével végérvényesen tanítványaihoz kösse magát.
Read More
Posted: 2023-04-06 by Plébános Leave a Comment
Nagycsütörtök
ESTI MISE AZ UTOLSÓ VACSORA EMLÉKÉRE
Az Egyház ősi hagyománya szerint ezen a napon tilos minden magánmise.
Az esti órákban — megfelelő időpontban — mutatjuk be az utolsó vacsora miséjét, a helyi hívő közösség teljes részvételével. Minden pap és egyházi személy részt vesz benne a rendjének megfelelő szolgálattal.
Azok a papok, akik a krizmaszentelési misében koncelebráltak, vagy a hívek érdekében engedélyezett misét bemutatták, az esti misében újból koncelebrálhatnak.
Ahol pedig lelkipásztori érdekek úgy követelik, az illetékes főpásztor másik esti misét is engedélyezhet a templomokban, nyilvános vagy félig nyilvános kápolnákban. Sőt valóban komoly szükség esetén reggeli időpontban is engedélyezhet misét azoknak a híveknek, akik az esti misén semmiképpen sem tudnak részt venni. Vigyázni kell azonban, hogy ezeket a miséket ne magánérdekből végezzék, és az esti főmise ezek miatt kárt ne szenvedjen.
A hívek csak mise közben áldozhatnak, a betegek azonban a nap bármely órájában részesíthetők a szentáldozásban.
Posted: 2023-04-06 by Plébános Leave a Comment
KRIZMASZENTELÉSI MISE AZ EGRI BAZILIKÁBAN (ÉS MINDEN MÁS PÜSPÖKI SZÉKESEGYHÁZBAN)
NAGYCSÜTÖRTÖK
A keresztelendők olajának megáldása
Püspök:
Istenünk, szent néped erőssége és oltalmazója! Te alkottad meg az olajat és tetted az erő jelképévé. Áldd meg + kegyesen olajunkat, és adj erőt a keresztelendőknek, akiket vele megkenünk. Fogadják lelkükbe az isteni bölcsességet és erőt, hogy egyre mélyebben megértsék Fiadnak, Krisztusnak Evangéliumát, és nagylelkűen vállalják a keresztény életet.
Legyenek méltók az istengyermekség kegyelmére; Egyházadban örvendezve szülessenek újjá, és boldogan éljék a keresztény életet. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
A krizma megszentelése
Read More
Posted: 2023-04-06 by Plébános Leave a Comment
Nagycsütörtök – az Úr vacsorája A Katolikus Egyház Katekizmusa alapján
AZ EUCHARISZTIA ALAPÍTÁSA
1337 Az Úr, mivel szerette övéit, mindvégig szerette őket. Tudván, hogy eljött az óra, amikor ebből a világból átmegy az Ő Atyjához, a vacsora közben megmosta lábukat, és átadta nekik a szeretet parancsát. [170] Hogy rájuk hagyja e szeretet zálogát, s hogy övéitől soha ne távozzon el és húsvétja részeseivé tegye őket, halála és föltámadása emlékezetéül megalapította az Eucharisztiát, és megparancsolta Apostolainak, „akiket akkor az Újszövetség papjaivá szentelt,” [171] hogy visszajöveteléig ünnepeljék.
Read More
Last Updated: 2023-03-31 by Plébános Leave a Comment
Jézus adj erőt…
Drága Úr Jézus! Adj erőt, amire most szükségem van a szenvedés elhordozásához. Megnyitom szomorú szívem előtted, hogy töltsd be Szereteteddel. Alárendelem magam Neked, hogy követem lábnyomaidat a kereszt útján – amelyen most vezérelsz engem.
Megnyitom számat, hogy töltsd be a szívből jövő hálaadás szavaival mindazért az áldásért, amelyet betegségem által kapok. Tölts be a Szeretetedben való bizalom szavaival, mert sohasem adsz nekem nagyobb terhet, mint amennyit elviselhetnék. Szereteted mérte meg és választotta ezt a keresztet éppen nekem. Atyám! Bízom benned és Szeretetedben. Bízom hatalmadban, hogy segítesz rajtam, mert a Te erőd sokkal nagyobb, mint az én hiányom ebben a betegségben. Ámen.
Posted: 2023-04-01 by Plébános Leave a Comment
Április 2. Az autizmus világnapja – ezen a hétvégén esténként kékben ragyog a templom és a kolostor
Last Updated: 2023-03-31 by Plébános Leave a Comment
Virágvasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 21,1–9)
Közelednek a napok, amikor Jézus bevégzi földi útját, amikor felemeltetik a kereszt királyi trónjára.
Ezért az Úr felmegy Jeruzsálembe, azonban nem léphet be úgy, mint minden más alkalommal, nem léphet be úgy, mint minden más zarándok.
Jézus, amikor bevonul, tudatában van, hogy itt az idő, hogy királyi és messiási mivoltát feltárja: királyként, Messiásként lép be a szent városba.
Másutt az evangéliumok azt mondják, hogy a tömegek királyukká akarták tenni Jézust (Jn 6,15), azonban ő mindig elzárkózott követelésük elől. Ezúttal azonban nem. Nem csak, hogy nem zárkózik el, hanem ő készíti elő az eseményeket, hogy ez a királyi bevonulás megtörténhessen.
Read More
Last Updated: 2023-03-31 by Plébános Leave a Comment
A DOBOZ
A kislány karácsonyi csomagot készített. Egy dobozt csomagolt be, drága aranypapírba. Aránytalanul sok papírt használt fel, sok színes zsinórt és díszeket.
– Hát te meg, mit csinálsz? – kérdezte feddő hangon az apja. – Pazarolod a drága papírt, mintha te vetted volna.
A leány sírt és félrehúzódott egy sarokba. A dobozt a szívéhez szorította. Szentestén, amikor a család tagjai megajándékozták egymást, a leány is odaadta apjának a szeretettel becsomagolt dobozt.
Read More
Last Updated: 2023-03-31 by Plébános Leave a Comment
A VÉGÉRŐL KEZDVE
Egy meglehetősen jómódú közös barátjuk halálának hírére az egyik ember azt kérdezte a másiktól:
– Mennyit hagyott hátra?
A másik azt válaszolta:
– Mindent.
Egy messzi ország hercege szívesen kérkedett mesés gazdagságával. Minden, nap arannyal hímzett és drágakövekkel ékesített ruhákat öltött magára, és reggel, de mindig csak reggel, amikor- a nap az arcába ragyogott és a szivárvány színeinek ezer árnyalatában csillogtatta meg a ruháit, kilépett királyi palotájából, hogy fogadja alattvalói hódolatát. Kedvét lelte az ilyesmiben.
De egyszer a herceg délután lovagolt ki. A nap a háta mögött volt, és a fiatal uralkodó először látta meg a saját árnyékát. Olyan volt, mint egy fekete felhő, amely egy pillanatra sem hagyta el. A herceg dühében ordított egyet és megsarkantyúzta a lovát. Nem tudott uralkodni ott, ahol az árnyéka volt. Elhatározta, hogy megkeresi azt az országot, ahol nincs árnyék. Útnak indult és még most is lovagol.
Meg kell tanulnunk együtt élni a halálunk árnyékával.
A végéről kezdve – Körök a vízen 56. oldal (Ferrero, B.)
Last Updated: 2023-03-31 by Plébános Leave a Comment
Szentkúti hírlevél
Kedves Testvérek!
Hamarosan elindulnak Mátraverebély-Szentkútra a búcsúk. Az első április 15-én, szombaton az Irgalmasság zarándoklata, amelyen a szentmisét Csizmadia István, az egri bazilika plébánosa celebrálja. Szeretettel várjuk a testvéreket erre az ünnepre.
Az Óvodások zarándoklata mindig egy kivételes ünnep Mátraverebély-Szentkúton, hiszen gyerekekkel telik meg a kegyhely. Idén, május 20-án viszont nem csak a szentmise erejéig várjuk a kicsiket és kísérőiket, hanem az azt követő összművészeti fesztiválra is meghívást kap minden gyermek és szülő.
A Zarándokszállás melletti placc és a sportpálya fesztiválhelyszínné alakul át sátrakkal, színpadokkal. A Coucou Art Fest-re keresztelt kulturális program célja, hogy bebizonyítsa: a művészet ma is divatos! Még ebben a digitalizált világban is. Mégpedig úgy, hogy egy könnyed fesztivál keretében kreatív, játékos módon közelebb hozza a gyerekeket a képzőművészethez, azon keresztül pedig a múzeumok világához.
A Coucou Art Fest, mint egy kakukk a tojását, más fészekbe rakva kívánja kihozni a zárt terekből a magaskultúrát Mátraverebély-Szentkútra. Képzőművészetet, táncot, zenét és színházat kínálva.
Egészen 17.00 óráig tehát különféle művészeti ágak mutatkoznak be: lesz balett, tánc, neves énekesek, virtuóz fellépők, festészet, robotika és kézművesfoglakozás.
Az aktív gyerekeknek pedig sportversenyeket rendeznek a pályán, animátorok bevonásával.
Read More
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja