A szegény Lázár története az evangélium egyik legismertebb szakasza. Olyan jelenetet ír le, amely manapság is gyakori az életben. A bőséges lakomákon dőzsölő gazdag ember nem a múlté, és Lázár alakja sem tűnt el napjainkból. Két személy, két élethelyzet: odalent Lázár, aki a gazdag emberre függeszti tekintetét, hátha lehullik számára egy kis morzsa, odafent a gazdag, aki úgy tesz, mintha Lázár nem is létezne, meg sem látja. Elvakította a gazdagság. Ez a fajta vakság ma is létezik városainkban, a világban: a szegények népe ott áll a gazdagok ajtaja előtt, az élet ajtaja előtt, és várja, hátha lehullik egy kis morzsa a bőséges lakomából. Annak a gazdag embernek nem csupán neve nincs, hanem arca sem. Lázárt viszont kiválasztja Isten, nevén szólítja, ahogyan a barátaival teszi, mert őt, akit az emberek megvetettek, Isten szereti és kiválasztja, hogy részt vegyen a mennyei lakomán. Az Úr – és ezért tanítványai számára is – elfogadhatatlan botrány, hogy mekkora távolság van a gazdag ember és Lázár élete között. Erre nincs semmi elfogadható magyarázat. Ez a hatalmas szakadék ugyanakkor azt is jelzi, hogy a gazdag embernek nagyon szomorú sors jut osztályrészül. Sajnos későn méri fel, amikor már nem lehet legyőzni a távolságot. Pedig nem kellett volna sokat tennie érte életében. Azt kéri ezért, hogy figyelmeztessék testvéreit. A gazdag ember azonban nem tudja, hogy a szakadékot nem hatalmas erőfeszítések árán kell legyőzni, hanem elég kinyitni a Szentírást (Mózest és a prófétákat). Tőlünk is ezt kéri az Úr, különösen most, a nagyböjti időben. Isten szava megérinti szívünket és arra ösztönöz, hogy legyünk irgalmasok a városainkban élő sok-sok Lázárral.
Paglia, Vincenzo: Isten Szava minden napra {2017.}
Posted: 2023-03-13 by Plébános Leave a Comment
Kirándulás
Last Updated: 2023-03-14 by Plébános Leave a Comment
Esterházy-díjjal tüntették ki Majnek Antal püspök atyát
A Rákóczi Szövetség Esterházy-díjat adományozott Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspöknek a kárpátaljai magyarokért és minden Kárpátalján élő emberért végzett szolgálata elismeréseként. A cikk itt olvasható teljes terjedelmében:
https://life.karpat.in.ua/?p=139967&lang=hu
Forrás: karpat.in.ua
Last Updated: 2023-03-10 by Plébános Leave a Comment
A NEHEZTELÉS LÁDIKÓJA
Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
Read More
Last Updated: 2023-03-12 by Plébános Leave a Comment
Lehoczky János: A vizek fohásza
Vándor, ki szomjad oltod forrásom vizével,
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet
vándorútjaid után.
Read More
Last Updated: 2023-03-14 by Plébános Leave a Comment
Nagyböjt 3. vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A nagyböjti vasárnapok olvasmányai, különösen a most is tartó „A” évben, felkínálják számunkra annak lehetőségét, hogy növekedjünk a tanítványi életben. A mai szakasz az elmúlt vasárnapiakkal együtt egy hosszú keresztségi katekézist alkot, amit nem tudunk teljesen megragadni. Ezért csak néhány kiindulópontot adunk.
Nagyböjt első vasárnapján a pusztába vitettünk, ahol megismerhettük szívünket, ahol feltárult, hogy kik vagyunk és kihez tartozunk. A második vasárnap egy magas hegyen a tanítvány lassacskán megtanulja hallgatni és látni Jézust, az ő életét önmaga teljes odaajándékozásában.
Ezen a harmadik vasárnapon lehetőségünk van arra, hogy felfedezzük, milyen vágy él szívünk mélyén.
Read More
Last Updated: 2023-03-09 by Plébános Leave a Comment
A mélységből kiáltok fel Hozzád!
A budapesti Rókus kápolna bejáratánál olvasható imádság
Hallgass meg, Uram!
Taníts meg, hogyan kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben,
s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyekben!
Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam,
és az alázatosság szüntelenségét okosan csillogtassam!
Read More
Posted: 2023-03-10 by Plébános Leave a Comment
Almaeda, Augusto: A gyógyító szeretet imája
A kétségek szétszednek – a szeretet összerak.
A félelem felőröl – a szeretet megment.
A gyűlölet megöl – a szeretet segít túlélni.
A sötétség elnyel – a Fény felemel.
A magány kizár az életből – az együttlét megtanít szeretni.
A féltékenység elás a mélybe – a bizalom kitárja a világot
Read More
Last Updated: 2023-03-09 by Plébános Leave a Comment
Emberközpontú gazdaság. Mi fontosabb a profitnál? Baricz Sarolta Laura domonkos nővér
Melyek a keresztény társadalmi elvek a gazdaságban, és miben különbözik a profit alapú szemlélettől? Mi az egyház társadalmi tanítása a gazdaságról? Ki volt a középkor legjobb közgazdásza? Miben más ez a paradigma, mind az Adam Smith-i, profitalapú paradigma? Hogyan tudja szolgálni a gazdaság a közjót? Miben több az ember, mint munkaerő, fogyasztó és felhasználó? Szolgálhat-e a profit erényes célt? A mértékletesség, okosság és igazságosság erénye hogyan viszonyul a profithoz és a felhalmozáshoz? Miben más az igazságosság az egyenlősdiségnél? Miben árt a Milton Fiedman-i részvényérték-maximalizálás elve a modern gazdaság értékteremtő képességének? Hogyan lehet az együttműködés gyümölcsözőbb, mint a piaci verseny? Több nyereséget hozhat-e a nyer-nyer helyzet, mint a nyer-veszít helyzet? Mi a piac? Létezik-e a láthtatlan kéz, vagy ez csak a Hayek-Smith féle neoliberális álláspont magyarázata? Miben más a már az ókorban is létező piacgazdaság, mint a neoliberális kapitalizmus? Tényleg csak az önérdek-e a mozgatója a piacgazdaságnak? Miben más az objektivista önérdek? Mi az a reciprocitás? Hogyan tudjuk figyelembe venni a másik ember érdekét is? Mitől változik meg a gazdasági aktorok gondolkodása? Hogyan éleszthető fel a jóra való hajlam? Miért fontos gazdasági tényező az emberi méltóság megtartása? Mi az a szolgáló vezetés? Mi az a KETEG-képzés a felsőoktatásban? Baricz Sarolta Laura domonkos nővér, közgazdász, domonkos rendi nővér az Inforádió Aréna c. műsorában 2023.03.08-án. Podcast.
https://www.youtube.com/watch?v=4F8DxGrkcVQ
Forrás: Infostart
Posted: 2023-03-09 by Plébános Leave a Comment
Lk 16,19–31. A dúsgazdag és a szegény Lázár
A szegény Lázár története az evangélium egyik legismertebb szakasza. Olyan jelenetet ír le, amely manapság is gyakori az életben. A bőséges lakomákon dőzsölő gazdag ember nem a múlté, és Lázár alakja sem tűnt el napjainkból. Két személy, két élethelyzet: odalent Lázár, aki a gazdag emberre függeszti tekintetét, hátha lehullik számára egy kis morzsa, odafent a gazdag, aki úgy tesz, mintha Lázár nem is létezne, meg sem látja. Elvakította a gazdagság. Ez a fajta vakság ma is létezik városainkban, a világban: a szegények népe ott áll a gazdagok ajtaja előtt, az élet ajtaja előtt, és várja, hátha lehullik egy kis morzsa a bőséges lakomából. Annak a gazdag embernek nem csupán neve nincs, hanem arca sem. Lázárt viszont kiválasztja Isten, nevén szólítja, ahogyan a barátaival teszi, mert őt, akit az emberek megvetettek, Isten szereti és kiválasztja, hogy részt vegyen a mennyei lakomán. Az Úr – és ezért tanítványai számára is – elfogadhatatlan botrány, hogy mekkora távolság van a gazdag ember és Lázár élete között. Erre nincs semmi elfogadható magyarázat. Ez a hatalmas szakadék ugyanakkor azt is jelzi, hogy a gazdag embernek nagyon szomorú sors jut osztályrészül. Sajnos későn méri fel, amikor már nem lehet legyőzni a távolságot. Pedig nem kellett volna sokat tennie érte életében. Azt kéri ezért, hogy figyelmeztessék testvéreit. A gazdag ember azonban nem tudja, hogy a szakadékot nem hatalmas erőfeszítések árán kell legyőzni, hanem elég kinyitni a Szentírást (Mózest és a prófétákat). Tőlünk is ezt kéri az Úr, különösen most, a nagyböjti időben. Isten szava megérinti szívünket és arra ösztönöz, hogy legyünk irgalmasok a városainkban élő sok-sok Lázárral.
Paglia, Vincenzo: Isten Szava minden napra {2017.}
Posted: 2023-03-09 by Plébános Leave a Comment
EMBEREKRE VAN SZÜKSÉGÜNK
Jóllehet, többmilliárd ember él a földön,
kevés köztük az igaz ember.
Nekünk pedig olyan emberekre van szükségünk,
akik többszörös csalódás ellenére
még mindig bízni tudnak.
Read More
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja