2023. január 1. – Újévi körlevél
Kedves Testvérek!
1) Január elseje Szűz Mária Istenanyaságának liturgikus ünnepe. Mária nemcsak az ember Jézusnak anyja, hanem anyja az örök Atya egyszülött Fiának is. Mivel Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, benne ez a kettő nem elválasztható. Ugyanígy édesanyja esetében sem beszélhetünk csupán az ember Jézus édesanyjáról. Mivel Máriában az istenember édesanyját tiszteljük, ezért joggal tekintünk rá úgy, mint istenszülőre. A keleti és nyugati egyház közös hitét fejez ki a görög theotokosz (istenszülő) kifejezés, amely a 431-es efezusi egyetemes zsinaton került megfogalmazásra. Szűz Máriának ez a hivatása kiváltság is, a Szentlélek műve, aki megóvta őt úgy az áteredő bűntől, mint az egyéni bűnöktől, és az angyali üdvözletkor Isten anyjává tette őt. Ezért nevezhetjük a Szentlélek mátkájának, az Ó fényességes szép hajnal kezdetű népénekünkben: „Dicsőséges Szűz Mária, Atyaistennek szép lánya, és Szentléleknek mátkája!” Már az első keresztények úgy tekintettek Máriára, mint Jézus első tanítványára és leghűségesebb követőjére, aki az angyalnak mondott igenjével a Szentlélek jegyese lett, és előbb méhébe fogadta, majd kilenc hónapig szíve alatt hordozta Szent Fiát.
Read More
Posted: 2023-01-16 by Plébános Leave a Comment
Évközi második vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Jn 1,29–34
Múlt vasárnap ünnepeltük Jézus megkeresztelkedését.
Ma János evangéliumából hallgatjuk meg a Keresztelő János általi megkeresztelés elbeszélését (Jn 1,29–34).
János evangéliuma a szinoptikusoktól eltérően nem közli Jézusnak a Jordánnál zajló megkeresztelkedésének elbeszélését. Közli viszont ennek az eseménynek Keresztelő János általi emlékezetét.
Read More
Posted: 2023-01-16 by Plébános Leave a Comment
Jézus megkeresztelkedése (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai evangélium (Mt 3,13–17) helymegjelöléssel kezdődik: Jézus Galileában van, onnan indul el, hogy lemenjen a Jordánhoz, Jánoshoz és megkeresztelkedjen általa (Mt 3,13). Jézusnak tehát egyértelmű a szándéka, pontosan ezzel a céllal indul el: hogy megkeresztelkedjen Keresztelő János által.
Read More
Posted: 2023-01-11 by Plébános Leave a Comment
Meghívó Ferences jótékonysági estre az autizmussal élőkért: Hegedűs Endre zongoraművész előadása
https://www.jegy.hu/program/ferences-jotekonysagi-est-az-autizmussal-elokert-hegedus-endre-zongoramuvesz-eloadasa-142240?_ga=2.26152125.1866813701.1673388170-534261280.1536151276
Last Updated: 2023-01-04 by Plébános Leave a Comment
Élőben közvetíti XVI. Benedek temetési szertartását a Duna TV
A Duna Televízióban január 5-én 9.20-tól élőben közvetítik XVI. Benedek pápa temetési szertartását Rómából – tájékoztatta szerkesztőségünket az MTVA Vallási Főszerkesztősége.
A magyar nyelvű közvetítés szakértője Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense. Az elő közvetítés vendége Fejérdy András történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.
Forrás: MTVA Vallási Főszerkesztősége
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Last Updated: 2023-01-02 by Plébános Leave a Comment
2022. december 24. Betlehemes
Új fényképek! Idén fiataljaink egy vértesacsai népi betlehemes énekeltek karácsony délutánján.
Keresd a képek között.
Ó, Szent József mit gondoltál, hogy istállót választottál…
Last Updated: 2023-01-02 by Plébános Leave a Comment
Szűz Mária, Isten anyja (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Lk 2,16–21
Néhány napja ünnepeltük az Úr születését, és megemlékeztünk a történelemnek arról az eseményéről, amelyben Isten testet öltött.
Read More
Last Updated: 2023-01-04 by Plébános Leave a Comment
2023. január 1. – Újévi körlevél
Kedves Testvérek!
1) Január elseje Szűz Mária Istenanyaságának liturgikus ünnepe. Mária nemcsak az ember Jézusnak anyja, hanem anyja az örök Atya egyszülött Fiának is. Mivel Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, benne ez a kettő nem elválasztható. Ugyanígy édesanyja esetében sem beszélhetünk csupán az ember Jézus édesanyjáról. Mivel Máriában az istenember édesanyját tiszteljük, ezért joggal tekintünk rá úgy, mint istenszülőre. A keleti és nyugati egyház közös hitét fejez ki a görög theotokosz (istenszülő) kifejezés, amely a 431-es efezusi egyetemes zsinaton került megfogalmazásra. Szűz Máriának ez a hivatása kiváltság is, a Szentlélek műve, aki megóvta őt úgy az áteredő bűntől, mint az egyéni bűnöktől, és az angyali üdvözletkor Isten anyjává tette őt. Ezért nevezhetjük a Szentlélek mátkájának, az Ó fényességes szép hajnal kezdetű népénekünkben: „Dicsőséges Szűz Mária, Atyaistennek szép lánya, és Szentléleknek mátkája!” Már az első keresztények úgy tekintettek Máriára, mint Jézus első tanítványára és leghűségesebb követőjére, aki az angyalnak mondott igenjével a Szentlélek jegyese lett, és előbb méhébe fogadta, majd kilenc hónapig szíve alatt hordozta Szent Fiát.
Read More
Last Updated: 2022-12-31 by Plébános Leave a Comment
HIMNUSZ A ZSOLOZSMÁBÓL SZENT CSALÁD VASÁRNAPJÁRA
Krisztus, Atya fénye,
Istennek szûz Angyja,
s József, te e két szent
égi zálog õre:
Bővebben:
Read More
Posted: 2022-12-30 by Plébános Leave a Comment
Menő, vagy nem menő Jézus?
Várakozás, készülődés – jut eszébe a keresztény embernek, amikor advent ideje elérkezik. Közel van már karácsony, s az előtte levő néhány hét alatt megpróbálunk lélekben is felkészülni rá. A zsidó nép hosszú időn át várakozott a Messiás eljövetelére. Mária áldott állapotában kilenc hónapig várt az Úr születésére. Nekünk ennél is rövidebb a karácsonyi készülődés ideje, s bizonyos szempontból talán nehezebb is.
Read More
Last Updated: 2022-12-31 by Plébános Leave a Comment
Karácsonyi szeretethimnusz
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő
harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem
szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló
számra,ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített
asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem
vagyok egyéb, mint szakácsnő. Read More
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja