Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

https://www.youtube.com/watch?v=GY166AJIqMU

„Ne sírj, édesanya, hazajön édesapa”- ezen a címen jelent október 3-án Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplója, melyet férje bebörtönzésének idején kezdett el írni: hazatérve, legalább így részese lehessen kislányuk Margitka és a család mindennapjainak.

Brusznyai Árpád (Derekegyház, 1924. június 27. – Budapest, 1958. január 9.) görög-magyar történelem szakos középiskolai tanár volt. 1956-ban Veszprémben dolgozott, október 23-án beválasztották a Veszprém megyei forradalmi tanácsba, majd a tanács elnöke lett. Tevékenysége arra is kiterjedt, hogy sok ÁVH-s és más gyűlölt pártembereket megmentett a lincseléstől. A forradalom leverése után a rezsim vad gyűlölettel fordult ellene, hiszen Árpád hitvalló keresztény katolikus volt, tehát a párt ellensége! Koncepciós perben a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták meg és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Pap János – későbbi Veszprém megyei párttitkár, majd belügyminiszter – kérvényezte a halálra ítélést, melyet 1958. január 9-én hajtottak végre. A rendszerváltozás után rehabilitálták.

A naplóban megörökítésre került Brusznyai Margitka, az akkor négy éves kislány egyik tette: Egy alkalommal nagy komolyan a Postán felveszi a kagylót és a felnőtteket utánozva telefonál: Édesapa gyere haza, hagyd ott azt a sötét börtönt! Ugye hazajössz húsvétra!

fr. Kamill

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Hogy belépjünk a mai evangélium szemléletébe (Lk 18,9–14), induljunk ki egy kis részletből, amelyet a 13. versben találunk: miközben Jézus elbeszéli a farizeus és a vámos példázatát, az utóbbiról azt mondja, hogy „még a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verte…”.

Ez a gesztus, a mell verése, még két alkalommal tér vissza Lukács evangéliumában, mindkétszer a 23. fejezetben, vagyis a passió elbeszélésében.

Először a Kálvária útján (Lk 23,27), amikor arról van szó, hogy nagy sokaság, köztük asszonyok követték Jézust, mellüket verték és siránkoztak miatta.

Valójában őket arra szólítja fel Jézus, hogy ne miatta sírjanak.

Másodszor Jézus halála után szerepel: a római százados, amikor látja, hogy Jézus meghalt, dicsőíti Istent és elismeri, hogy Jézus igaz ember (Lk 23,47), és így „az egész sokaság, amely összeverődött, hogy ezt a látványosságot megnézze, a történtek láttán mellét verve hazatért” (Lk 23,48).

Miután látták Jézus halálát, a sokaság, amely korábban miatta sírt, most önmagát siratja és mellét veri, többé nem annak szerencsétlensége kifejezéseként, aki felment a Kálváriára, hogy keresztre feszítsék, hanem saját szerencsétlenségét, saját bűnét ismerve el.

Nos, visszatérve a mai evangéliumhoz, fontosnak tartom ezt az összefüggést annak megértéséhez, hogy mi az imádság.

Múlt vasárnap láttuk, fontos, hogy mindig állhatatosan imádkozzunk. De mi az imádság?

A mai példabeszédről, éppúgy, mint a Kálvárián történtekről, teszünk néhány észrevételt.

Az első a tekintethez kapcsolódik.

A mai példabeszédben látjuk, hogy a két főszereplőnek, akik felmennek a Templomba imádkozni, eltérő a látásmódja.

A farizeus tekintete önmagára irányul (Lk 18,11–12): magabiztosan felsorolja minden bravúrját, lelki teljesítményét és így önmagába zárva marad. Önmagára néz, és ebben tetszeleg, ezért nincs szüksége másra és feljogosítva érzi magát, hogy mindenkire megvetéssel tekintsen.

Egészen más a vámos szemlélete: nem meri felemelni tekintetét Istenre, önmagát saját bűnös valóságában látja, és a mellét veri.

Nos, a Kálvárián is találkozunk egy tekintettel: a sokaság tekintetével, amely látta meghalni Jézust igazként. Ettől a tekintettől megváltozik az is, ahogyan önmagukra néznek, megváltozik minden.

Azt mondhatjuk, hogy a Kálvárián a sokaság magán érzi ennek az ártatlan embernek a tekintetét, aki életet ad, és most – csak most – felismeri saját bűnét.

Nos, hát ez a keresztény imádság: nem annyira látni, mint inkább engedni, hogy hogy lássanak, engedni, hogy Annak jóságos tekintete lásson, aki meghal értünk. Ez annak a felismerése, hogy az az ember éppen a mi bűneinkért hal meg, és abban a pillanatban felébred a szívbéli megbánás, amelyet a mellkas verésének gesztusa fejez ki.

A vámos a példabeszédben ezt teszi, és imádkozik. Nem úgy a farizeus.

A második megjegyzés épp a farizeushoz kötődik. Itt is segítségünkre lehet egy másik evangéliumi szakasszal való kapcsolat. Máté evangéliumában (Mt 7,22–23) Jézus az idők végéről beszél, és azt mondja: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ki ördögöket és nem a te nevedben tettünk csodákat? Én azonban kijelentem majd nekik: Soha nem ismertelek titeket, távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtek!”

Tehát „sokan” lesznek, akik úgy vélik, hogy jó dolgokat tettek az Úrért, éppen úgy, mint a mai farizeus. Jézus azonban ezeket a jótetteket soha nem látta, nem ismeri.

Mert nem arról van szó, hogy jótetteket tegyünk, hanem, hogy ismerjük fel, mit tett Ő értünk, amikor meghalt a kereszten, és szemléljük ámulattal a szeretetnek azt a gesztusát, amellyel ő szeretett minket. Arról van szó, hogy engedjük, hogy elérjen minket az Úr tekintete, amely megváltoztatja a szívet, vagyis az életet.

Akkor többé nem saját életünk önelégült főszereplői leszünk, hanem alázatos hirdetői Isten irgalmának, ahogyan a mai evangélium vámosa, ahogyan a két héttel ezelőtti evangélium meggyógyított szamaritánusa (Lk 17,11–19).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Szentmisét mutatunk be lelkiüdvéért október 25-én, kedden 7 órakor templomunkban.

A kávészünetben az előadókkal lehetett beszélgetni, kérdéseket feltenni, esetleg olyanokkal szóba elegyedni, akivel már régen nem találkoztunk. Ezt követte Kuzmányi István – igazgató, főszerkesztő, Magyar Kurír, Új Ember hetilap, Adoremus- előadása: Katolikus hitvédelem a kommunikációban címmel. Újságírói hitvallása: Tegyük a jót, hirdessük a jót, minden rosszra még nagyobb jóval válaszoljunk! Talán sokak előtt ismeretes az kép, mely az internetet végigjárta már számtalanszor: A töklámpást ábrázoló képre ráírva: Én nem a helloween-t ünneplem, hanem a Mindenszenteket. Ezzel a képpel azonban az a baj, hogy jól felhívja a figyelmet a helloween pogány-mitológiai népszokására. Sokkal jobb lenne egy pozitív képet készíteni, amelyen csak a Mindenszentek ünnepe lenne olvasható!

A katolikus kommunikáció fáradtságos, mert nem valaki ellen kell megfogalmazni, hanem Jézus mellett! Oda kell figyelni minden sajtómegjelenésünknél, hogy jó, tényszerű cikkeket jelentessünk meg, melyeket nyelvi lektor ellenőrzött, a cikk írójának aláírása is szerepeljen, a fotó érthető, jól kifejező legyen. Ha bármilyen forrást használunk, az csak tiszta, megbízható lehet!

Végezetül álljon itt egy indián történet. Minden emberben van két farkas: egy fehér és egy fekete, akik egymással harcolnak. A kérdés: Melyik fog győzni? Az egyetlen válasz az lehetséges, amelyiket ETETED! Nem mindegy tehát, hogy mit írunk, mit olvasunk!

Folytatása következik! fr. Kamill

Kuzmányi István. Kép forrása: Magyar Kurír

2022. október 15. A Fő téri DM idén szeptemberben plébániánk Karitász csoportjának gyűjtött. 40000 forint értékben tisztálkodószereket állítottak össze a támogatottainknak, illetve 28.660 forint értékben a vevők járultak hozzá az adományhoz. Köszönjük szépen az üzletvezetőnek, Barta Alexandrának, aki karitász társunk is, illetve a kollégáinak és a kedves vásárlók nagylelkű segítségét!

A zarándoklat képei megtekinthetők a fényképek között.

Az esemény fényképei megtekinthetők a képek között.