Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Érdekes meghívót kaptam: Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend – Magyar Máltai Lovagok Szövetsége volt a feladó: Hitvédelmi konferencia – a keresztény szellemű médiáról címen. Az esemény időpontja a október 6-dika, helyszíne pedig a Katolikus Pedagógiai Intézet, Budapesten a Városligeti fasorban.

Az előadók sorát, és az előadások címeit tekintve felkeltette a figyelmemet! Így azután annak rendje és módja szerint be is jelentkeztem. Az időpont is megfelelő volt, pont össze tudtam gombolni az egyéb – sűrű – programjaimmal. Amúgy is fel kellett menjek Budapestre szerdán délután (a Jezsuiták Faludi Ferenc Akadémiája szervezésében részt veszek egy újságírásról szóló tanfolyamon), csütörtökön délelőtt kutatok a Néprajzi Múzeumban (Muharay Elemér kéziratai), ebéd után megnézem a World Press 2022 sajtófotó kiállítást, és 16 órára oda is érek a konferenciára.

dr. Martos Balázs Levente: Nem csak katolikus médiára van szükség, de a meglévő világi médiában is jelen kell lenni katolikus módon!

Az első előadó dr. Martos Levente Balázs volt – a Központi Papnevelő Intézet rektora -, aki “Egyház és média- új kihívások és lehetőségek” címen fejtette ki véleményét. Röviden beszélt a Vatikán médiahasználatáról. Már a könyvnyomtatás feltalálása idején nyomdát alapított a pápa és felismerte az ebben rejlő lehetőségeket. Egészen odáig, hogy Ferenc pápa rendszeresen posztol twitter üzeneteket, melynek milliós követői vannak.

A Magyar Katolikus Püspöki Karnak – illetve a magyar egyháznak- is vannak internetes, hivatalos felületei: Magyar Kurír, honlap, a püspöki kar facebook oldala is elindult az elmúlt időben.

Mindez beleilleszkedik Jézusnak abba a koncepciójába, hogy “Amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” Nyilván korábban a háztetőkön voltak az antennák, rádió és televízió adásokat közvetítő állomások, sőt az internet kábel is a telefonvezetékekről indult az első időkben.

Fontosnak tartotta, hogy nemcsak katolikus médiára van szükség, de a meglévő médiában is jelen kell lennünk katolikus módon!

Folytatása következik!

fr. Kamill

Október 7-én jártam a Magyar Nemzeti Múzeumban. Idén is megrendezésre került a World Press Photo kiállítás, mely a nemzetközi zsűrihez beérkezett több, mint 4000 fotóriportertől beérkezett több, mint 64000 fotójából válogatta ki a legjobbakat. Sajnos a legtöbb fotón a földön pusztító regionális konfliktusok-háborúk borzalmait mutatja be. Számos fénykép készült a földön pusztító – környezetet és ember károsító – tűzvészekről, elsősorban erdőtüzekről, tőzegtüzekről.

Nekem egy kislányról készült  fotó tetszett a legjobban, aki elhatározta, hogy addig nem vágatja le a haját, míg vége nem lesz a vírus korlátozásainak.

Kísérő kiállítás: RADISICS MILÁN “LÁBNYOMUNK, – AZ EMBER HATÁSA BOLYGÓNKRA” című tárlata, mely légi felvételeken keresztül mutatja be az Európa területén megmutatkozó drámai változásokat.

Megtekinthető október 30-ig. További részletek: https://mnm.hu

Gyógyítsátok meg a betegeket!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk, hogy a tanítványok azt kérik Jézustól, hogy adjon nekik nagy hitet (Lk 17,6), és láttuk, hogy Jézus számára nem annyira az a fontos, hogy mennyiségi értelemben legyen nagy a hit, mint inkább az, hogy eleven hit legyen, mint az élő a mag, mely növekszik és gyümölcsöt termő fává lesz.

Ma (Lk 17,11–19) Jeruzsálem felé tartó útja során Jézus emberek egy csoportjával találkozik, egyikükben nagy hitet ismer fel: olyan nagyot, hogy képes megváltani annak életét.

Ebből a találkozásból Jézus két tanítását ismerhetjük meg.

Mindenekelőtt Jézus elmondja, hogy mi a hit.

A mai evangéliumi szakaszban leírt csoda nagyon különleges: tíz leprás kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg őket. Kérésükre Jézus nem tesz és nem mond semmit, ami gyógyulást közvetíthetne. Egyszerűen elküldi őket a paphoz.

Nos, mind a tíz leprás hisz annyira Jézusban, hogy gyógyulást kérjen tőle.

És mind a tíz hisz annyira, hogy útnak induljon a paphoz még azelőtt, hogy láthatóan meggyógyultak volna.

Ám csak egyiküknek van olyan hite, amely megszabadítja őt, vagyis a hit csak egyikükben éri el teljességét, az érettséget.

Az a hit, amely megszabadít, annak a hite, aki miután meggyógyult, visszament Jézushoz, hogy megtegyen két dolgot: magasztalja Istent és „köszönetet” mondjon. Vagyis kifejezze hitét, hogy felismerte, ki gyógyította meg őt, és azt mondja: „köszönöm” (Lk 11,16), miközben hangosan dicsérte Istent, az ő örömét hirdette és énekelte (Lk 11,15).

Azt mondhatjuk tehát, hogy a hit ez: az az út, mely mindig oda vezet valakit, ahol megtapasztalta az üdvösséget; mely szüntelen hálaadásban él; mely mindig meglepődik a kapott ajándék miatt.

Tehát nincs, aki előbbre való, mint Az, aki újra életet ajándékozott.

A másik kilenc viszont miután meggyógyult, folytatta útját a papok felé: a papok feladata volt ugyanis, hogy megállapítsák a gyógyulást, hogy azokat, akik korábban fertőzöttek voltak, vissza lehessen fogadni a társadalomba.

A kilenc számára ez fontosabb és sürgetőbb annál, hogysem köszönetet mondjanak Jézusnak, és így valamiképpen gyógyulásukba zárva maradnak.

A szamaritánus kivétel: azzal sem törődik, hogy gyógyultnak nyilvánítsák, mert az a halaszthatatlan, hogy Istent dicsérje. Minden más csak azután következik, vagy lényegtelen.

Tehát azt mondhatjuk, hogy a hit a könyörgésben születik, de azután a dicsőítésben és hálaadásban lesz teljessé. Visszatérve a múlt vasárnapi evangéliumhoz, azt is hozzátehetjük, hogy az ilyen hit az a mustármag: kicsi, de élő és erős, képes kitépni az eperfát és átültetni a tengerbe (Lk 17,6).

A második tanítás a tanítványra vonatkozik. Jézus bemutatja a hívő ember egy modelljét.

Az egyetlen, aki visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon neki, nem a választott nép valamely tagja volt, aki minden szükséges tanúsítvánnyal rendelkezett volna ahhoz, hogy helyesen imádja Istent.

Hanem egy szamaritánus, vagyis eretnek és szakadár, akit pogánynak tekintettek.

Nos, Jézus mégis éppen benne ismer fel nagy hitet.

Tehát ismét azt mondja nekünk, hogy a hívőt nem etnikai vagy törzsi hovatartozása, nem a vallási előírások betartása, nem címe, nem tökéletes hitvallása különbözteti meg, hanem szívének rezdülése, az Úr iránti bizalma, készsége, hogy azt mondja: „köszönöm”.

+ Pierbattista

Fordította: Dr.Sz.Gy.

Interjú a EWTN Délelőtt című műsorában Lukovits Milán ferencessel, a Mária Rádió műsorigazgatójával:

https://www.youtube.com/watch?v=uW8zVqEKdnY

Uram, növeld bennünk a hitet!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A számos alkalom között, amikor Jézus az emberekkel találkozik, van néhány, amelyben a másik személynek „nagy” hite van. Maga Jézus ismeri ezt el, és valamiképpen példaként állítja őket a tanítványok és a sokaság elé.

Ilyen a kafarnaumi százados esete (Lk 7,1–10), aki arra kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg kedves szolgáját.

Ugyanabban a 7. fejezetben Jézus megigazultan bocsát útjára egy nőt, aki követte őt egy farizeus, Simon házába, és a szeretet heves gesztusait gyakorolta Jézus felé. Amikor elbocsátja, azt mondja neki, hogy a hite mentette meg őt (Lk 7,50).

Ugyanezt mondja a vérfolyásos asszonynak (Lk 8,48), de idézhetnénk más eseteket is.

Mit jelent, hogy nagy a hitük és hogy megszerzi számukra azt a csodát, amire szükségük van?

Ezekből az esetekből kiindulva úgy tűnik számomra, hogy annak van nagy hite, aki nem is gondolja magáról, hogy hisz, aki nem aggodalmaskodik saját hite miatt. Azok, akiket nagy szükség, nagy fájdalom vagy nagy szeretet hajtott az Úrhoz.

A kicsik hite nagy.

Ez az előfeltevés teszi érthetővé a mai evangéliumi szakaszt (Lk 17,5–10), ami egy olyan fejezetben szerepel, amely a közösségi élet különböző vonásaival szembesít.

Ma két kérdést kell megfontolnunk, a hit és a szolgálat kérdését, de ez a két kérdés egyetlen horizonton helyezkedik el, a nagyság és kicsiség dialektikájának horizontján.

Az első részben a tanítványok azt kérik Jézustól, hogy hadd legyen nagy hitük. Jézus pedig azt válaszolja nekik, hogy elég olyan kicsi hit, amilyen kicsi egy mustármag, az egyik létező legkisebb mag.

Azért mondja ezt, hogy megóvja őket annak kísértésétől, hogy a hit dinamikájára a nagyság, a hatalom, a képesség, a siker optikáján keresztül nézzenek: a hit nem tesz minket naggyá, sem jobbá, mert a hit annak a magatartása, aki mindig újra gyermekké lesz, aki nem szűnik meg csodálkozni, kérdezni, vágyni.

Nem növekedve érhető el, hanem ha kicsivé és tiszta szívűvé válunk a boldogmondások szellemében.

Nem véletlen, hogy Jézus gyakran a tanítványok szemére veti, hogy kicsinyhitűek (Lk 8,22–25): annak mutatkoznak, mert szükséghelyzetben engedik, hogy leterítse őket a félelem, mivel elégtelennek érzik saját erejüket. A szegények viszont nem saját erejükre hagyatkoznak és képesek a szükséget imádsággá, állhatatos imádsággá formálni.

Amikor azonban a hit valóban nagy, és szegény szívből születik, akkor meglepő az eredménye: ismét megszilárdítja az embert a teremtés fölött gyakorolt jó uralmában, tehát valamiképpen minden újra az ő tekintélye alá helyeződik – elég egyetlen szó, és a fák is engedelmeskednek (Lk 17,5).

Bizonyos értelemben ugyanezt a dinamikát találjuk a szakasz második részében (Lk 17,7–10).

Ott is van valaki, aki nagynak tartja magát, amikor megtette minden kötelességét.

Azonban ez nem így van: Jézus követése nem teszi a tanítványokat fontos személyekké megannyi előjoggal és kiváltsággal, mert az egyetlen kiváltság, hogy szolgák lehetünk.

Amikor valaki úgy él, mint a szolga, aki elégedett azzal, hogy szolga, akkor válik tekintélyessé, akkor rendelkezik az igazi hatalommal, azzal, hogy odaadja életét.

Jézus gyakran tér ki arra a dinamikára, mely szerint csak az igazán nagy, aki képes befogadni, szolgálni, utolsónak lenni.

Aki tekintélyét más kiváltságokra akarná alapozni, olyanná válna, mint az a gazda, aki parancsol és elrendel: de hatalma nem különbözne bármely más e világi hatalmaskodóétól.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Adrónyi Tádé: Jézus bejelölt téged kétezer éve. A facebookon is annyi embert jelölnek be. Te is jelöld vissza Jézust a népszámláláskor. Videó: