Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ahol-nem-vilag-diktalja-ritmust-beszelgetes-magyar-cserkeszszovetseg-uj-elnokevel

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 19-i számában jelent meg.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/krisztus-baratsaga-erosit-es-vezet-benneteket-felfoldi-laszlo-szentmiseje-cserkesztaborban

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Nehéz a Bibliában olyan testvérpárt találni, akiknek a kapcsolata ne volna nehéz, konfliktusokkal terhelt.

Találkozunk szép baráti kapcsolatokkal (vö. Dávid és Jonatán), vannak erős apa-fiú, férj-feleség kapcsolatok, sőt sikeres anyós-meny viszonyra is akad példa (vö. Rút könyve).

Viszont a testvéri köteléket úgy tűnik, már kezdettől bizonyos erőszak jellemzi (vö. Káin és Ábel), és az egész további történelem is ezt támasztja alá.

A mai evangélium két nővérről szól, akiknek nem sikerül magukat megkímélni attól, hogy szembesüljenek ezzel a dinamikával. Jézus belép egy házba, két nővér fogadja. Egyikük leül, hogy hallgassa, a másik pedig a háztartási feladatoknak szenteli magát, de azután panaszkodik Jézusnak: „Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen nekem!” (Lk 10,40)

Hogy a mai Igét megértsük, két további evangéliumi szakaszt hívunk segítségül.

Az elsőt Lukács közli e betániai epizód után két fejezettel. Egy ember odaférkőzik Jézushoz, és arra kéri, hogy legyen bíró közte és fivére között (Lk 12,13–21). Nagyon hasonló szavakat használ, mint most Márta: „Valaki a tömegből azt mondta neki: »Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!«” (Lk 12,13). Két szakasz sok közös elemmel. Mindkettőben egy testvérpár szerepel. Mindkettőben döntőbírónak kérik fel Jézust (pontosan ugyanazokkal a szavakkal: „mondd a fivéremnek!”, „mondd a húgomnak!”). És mindkettő azzal ér véget, amit el fognak veszíteni vagy épp nem fognak elveszíteni: Mária a jobbik részt választotta, amit nem fog elveszíteni; a fivérnek pedig, aki követeli az örökrészét, Jézus elbeszéli az ostoba gazdag példázatát, akitől miután annyit gyűjtögetett (ami nagyon emlékeztet Márta kemény munkájára), az életét kérik (veszik el).

A második részlet egy viharos pillanat a tó közepén. A tanítványok féltik az életüket, miközben Jézus hátul alszik egy vánkoson. „Ők felkeltették és azt mondták neki: »Mester! Nem törődsz vele, hogy meghalunk?«” (Mk 4,38).

Márta szavaiban ugyanaz a kifejezés köszön vissza: Nem törődsz vele? Mintha Mártának nemcsak az volna a problémája, hogy egyedül marad a kiszolgálásban, hanem az is, hogy Jézusnak ez nem számít.

Talán itt, ezekben a felhívásokban rejlik egyik-másik nehézség, amelyek problematikussá teszik a testvéri együttélést.

A probléma az, hogy a testvérek, mert testvérek, meghívottak arra, hogy megosztozzanak egymással sok mindenen: otthon a téren, a szülők érzelmein, a jogokon és a kötelességeken, végül az örökségen… („mondd a fivéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”)

Ezen vitatkoznak, és vitatkoznak azon, hogy hogyan igazságos elosztani a dolgokat, hogy mi illeti egyiküket és másikukat.

Probléma a jogok, a javak elosztása, de talán még inkább probléma a kötelességek megosztása: kinek kell ezt vagy azt megtenni? Ez Márta gondja: „szólj már neki, hogy segítsen nekem a kiszolgálásban”.

Mivel az én kötelességem éppen úgy, mint a másik joga az én szememben olyasmit képvisel, amit elvettek tőlem, az élet egy részét, amiről le kell mondanom, hogy a másiknak abból előnye származzon… Mintha az élet nem volna mindenkinek elég.

És minden alkalommal, amikor elvesznek tőlünk valamit (vagy nekünk úgy tűnik), akár a legkevesebbet is, számunkra drámai eseménnyé válik, mert valamiképpen eszünkbe juttatja azt az utolsó pillanatot, amikor mindent elvesznek tőlünk, amikor elveszítjük az életet. Arra emlékeztet minket, hogy halandók vagyunk, és ez az élet drámája.

Az a dráma, amiért az ostoba gazdag annyi mindent összegyűjt azt remélve, hogy azok a dolgok megalapozzák az életet. Az élet azonban nem ott van.

Nos, elfogadni a testvér jelenlétét, igényeit soha nem kiszámítható, felvethet néhány kérdést (elég lesz-e mindkettőnknek amink van?), akár gyanút is (a másik nem nyerészkedik-e, nem veszi-e el az én részemet is? A másik élete nem vezet-e végül az én halálomhoz?).

A testvérrel való kapcsolat szorosan kapcsolódik az élethez és a halálhoz, és különösen a halálfélelemhez, ahhoz a félelemhez, hogy a másik fenyegetést jelenthet az én életemre.

Amikor pedig a testvér fenyegetésnek tűnik, akkor az egyetlen megoldás, hogy megsemmisítjük… Ez Káin megoldása és sokaké őutána, sokak – ha ugyan nem mindenki – számára pedig előbb vagy utóbb kísértés…

Márta nagysága (szemben Káinnal) abban áll, hogy képes erről a drámáról közvetlenül Jézussal beszélni. Ez az első lépés ahhoz, hogy a kapcsolat evangéliumi legyen.

Minden testvéri kapcsolatnak (testvérek között, törzsek, etnikumok között, népek, nemzetek között…) szüksége van arra, hogy átjárja az evangélium (evangelizált legyen), egyébként csak a másiktól való félelem élteti.

Evangéliumtól átjárt, vagyis ahhoz a lényegihez visszavezetett legyen, amit Mária választott.

Mit választott Mária?

Mária egyszerűen azt választotta, hogy hisz, éppen úgy, ahogyan Ábrahám az olvasmányban: hinni, hogy amikor Isten érkezik, nem azért jön, hogy elvegye az életet, hanem azért, hogy életet adjon, és hinni, hogy ez az élet elég mindenkinek.

Az az élet, amelyet Isten ajándékoz, elég mindenkinek, éppen azért, mert legyőzte a halált, és ezért nem lehet elvenni már.

Mária ezt az életet választotta, és annak szabadságát éli, aki biztos abban, hogy az Úr törődik életünkkel. Tehát nem kell valamit megtennünk Neki, hanem elég leülni és befogadni őt.

Ez a magatartás a meghallgatásból születik, abból, hogy ülve maradunk a Mester lábainál. És ez a magatartás megszabadít a csupán jogokra és kötelességekre, a mi az igazságos, mi illet engem kérdésekre, összehasonlítgatásra és szembeállításra alapozott testvéri működésmódtól.

És mivel ez a lényegi nem veszíthető el, Máriának nem kell megszereznie és nem fél, hogy elveszíti.

Ezért Jn 12-ben Mária olyan gesztussal él, amelyben félelem nélkül mindent elveszít, amelyben pazarol, amelyben két kézzel meríti az életet és odaajándékozza. Olyan gesztus, mely a halálfélelemtől való teljes szabadságot mondja el.

Az igazi szeretet gesztusa csak ott lehetséges, ahol legyőzik a halálfélelmet.

Mit kér hát Jézus Mártától? Nem azt, hogy hagyja abba a házimunkát, sem azt, hogy ne zavarja őt a sok tennivaló. Nem kéri, hogy panasz nélkül végezze, nem kéri, hogy áldozza fel magát mindenkiért.

Azt mondja, hogy ha hallgatja, akkor ő, Jézus életté formálja halálát, ahogyan húgával, Máriával tette, és ahogyan fivérével, Lázárral fogja tenni.

És ez az egyetlen út ahhoz, hogy ismét rátaláljon testvéreire.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

A ferences források letölthetők innen:

http://www.forrasok.ferences.eu/?_ga=2.266184648.674023910.1657353978-1720743106.1652430768

Ferences források:

Assisi Szent Ferenc művei

Celanoi Tamás életrajzai Szent Ferencről

Szent Klára művei és életének forrásai

A három társ legendája

Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája

Assisi Szent Ferenc virágos kertje: Fioretti

Boldogságos Ferenc Atyánk megtalált életrajza

Szent Bonaventura: Legenda Major

2023 és 2026 között több jelentős esemény évfordulóját ünnepli a Kisebb Testvérek Rendje.

„Egy centenárium, amelynek megünneplése több centenárium megünneplésében valósul meg”

A jubileumsorozatot a Ferences Család legfőbb elöljárói (miniszter generálisai) hirdették meg Greccio szentélyében 2021. november 29-én.

2023-ban a Megerősített Regula és a grecciói karácsony, 2024-ben Szent Ferenc Stigmatizációja, 2025-ben a Naphimnusz létrejötte, 2026-ban Szent Ferenc halálának (tranzitus) 800. évfordulóját ünnepeljük.

A sokrétű jubileumra való készület jegyében a Ferences Család összeállított egy útmutatót, melyet szeretettel adunk közre – szabadon használhatja valamennyi ferences közösség, illetve mindazok, akik érdeklődnek a ferences karizma iránt.

Irányelveket nyújt, melyek mentén a helyi közösségek megszervezhetik az egyes ünnepségeket, illetve képzési folyamatok is épülhetnek rá.

Assisi Szent Ferenc karizmájának megismerésében és megünneplésében sokaknak segítségére lehet az útmutató, amelyet innen:

https://ofm.org/wp-content/uploads/2022/05/Magyar.pdf?_ga=2.105466948.674023910.1657353978-1720743106.1652430768

tölthetnek le.

Ferences Média, 2022

A veszprémi Lovassy László Gimnázium zarándokcsoportjának gyönyörű éneke a Szécsényi Ferences Kolostorban:

https://www.facebook.com/watch/?v=279768181014457&ref=sharing

Kedves Testvérek!

Július 16-án mentősök zarándokolnak Szentkútra. Akik a mentődolgozói hivatást választották és hitük megerősítése érdekében szeretnének részt venni a gyalogos zarándoklaton, közben elmélkedni és válaszokat kapni kérdéseikre, azoknak a szécsényi templom mellett 5.45-kor lesz a találkozó. Onnan indul a búcsú, amelyhez Nógrádmegyerben és Lucfalván is lehet csatlakozni. A 18.00 órás szentmisét követően Dr. Csókay András idegsebész tanúságtevő előadása következik.
Másnap, vasárnap 11.00 órakor a Kármelhelyi Boldogasszony búcsún Berta Tibor tábori püspök celebrálja a szentmisét.

Barsi Balázs atya július 16-19 között lelkigyakorlatot tart a kegyhelyen, papok számára. A lelkigyakorlat bentlakásos. Jelentkezés az info@szentkut.hu e-mail címen vagy a  32/418-029-es telefonszámon lehetséges a még fennmaradó néhány helyre.

Bővebb információ: https://szentkut.hu/

https://www.facebook.com/szentkutnemzetikegyhely

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Két kifejezés adja a mai evangéliumi szakasz (Lk 10,25–37) megértésének első kulcsát.

Az elsőt rögtön a szakasz elején találjuk, amikor Lukács evangélista azt mondja, hogy fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye Jézust.

Ez ugyanaz az ige, amelyet Lukács a 4. fejezetben használ, ahol Jézust a pusztában megkísértette az ördög (Lk 4,2). Erőteljes kifejezés, amely azt mondja számunkra, hogy a törvénytudó szavaiban és szavai mögött kísértés rejtőzik, vagyis egy hamis istenkép felkínálása rejlik.

A másik kifejezést a 29. versben találjuk, amikor a törvénytudó Jézus szavai után – melyeket a törvénytudó azon kérdésére mondott, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy elnyerje az örök életet – „igazolni” akarta magát, ezért föltett egy másik kérdést arra vonatkozóan, hogy ki a felebarát („De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: »De ki az én felebarátom?«”).

A törvénytudó tehát előbb megkísérti Jézust, azután pedig igazolja önmagát. De mi is az, ami itt kockán forog: milyen kísértésről van szó, és mivel szemben kell igazolnia önmagát?

Ennek a mesternek a kérdései mögött a vallásos ember nagy kísértése rejlik, az, hogy bezárja Istent saját emberi logikájának keretei közé, hogy birtokba vegye őt, hogy a maga képére formálja Istent: egy letisztított, kiszámítható, távoli Isten, aki nem lép be az életbe, aki nem él a történelemben. Azt kockáztatja ezzel, hogy Istenből olyan ideológiát gyárt, amivel végül csak saját önzését igazolja.

A mi szereplőnk végül is azért fordul Jézushoz, mert szeretné meghatározni, hogy mi a szeretet és kit kell szeretnie, miközben azt reméli, hogy hogy ez az esetleírás kijelöli azokat a határokat, amelyek között túl sok kiszámíthatatlan esemény nélkül mozoghat, amelyek közül nem köteles kilépni, megspórolva ezzel a halál és az újjászületés erőfeszítését. Olyan választ keres, ami megadja számára azt biztonságot, hogy igaza van, vagyis „igazként, igazoltként” távozik.

Jézus nem veszi fel a törvénytudó gondolkodásmódját és nem ad választ. Az első kérdésnél („Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” – 25. vers) arra ösztönzi a másikat, hogy maga válaszolja meg a kérdést, önmagához utalja, hogy maga keresse a választ abban a Törvényben, amelynek mestere. A második kérdésre („Ki az én felebarátom?” – 29. vers) elbeszél egy példázatot, ami nem válasz, és ami egy további kérdéssel fejeződik be. Jézus nem engedi becsapni magát és nem engedi, hogy becsapjuk magunkat.

Ez az a kontextus, amelyben megszületik „az irgalmas szamaritánus” példázata (Lk 10,30–35).

Az útonállók keze közé került szerencsétlent három különböző személy látja (Lk 10,31.32.33). A pap és a levita látják őt. A szövegben két elöljárószó szerepel (anti és para), melyek egy „körülötte mozgást” jeleznek és megmagyarázzák, hogy a pap és a levita tisztes távolból kerülik, megkerülik őt, más szavakkal kikerülik őt és folytatják útjukat.

Csak a szamaritánus tetteinél időzünk el, aki az előző két személytől eltérően nem csak látja, de együtt is érez vele (Lk 10,33): mielőtt fizikailag átmenne az úton, már helyet készít önmagában ennek az embernek, és nem azonos vallási hovatartozásuk nevében, sem nem valamiféle politikai egyetértés okán, hanem mert ugyanahhoz az emberiséghez tartoznak, ugyanabban a rászorultságot jelentő törékenységben osztoznak.

Az együttérzés készteti őt arra, hogy megtegye azt a lépést, amire a „hit” nem bírta rá a másik két személyt.

A szamaritánusban megvan a képesség és a szabadság arra, hogy átlépje a határt, hogy kilépjen azoknak a határoknak a ridegségéből, amelyek megakadályoznák, hogy az eltérő világok kapcsolatba kerüljenek egymással.

Emberi szent gesztusok liturgiáját valósítja meg, melyek úgy hajolnak az ember fölé, ahogyan a templomban Isten előtt hajolnánk meg. Megteszi a maga áldozati felajánlását az olajjal és a borral: azt használja, amije van, azután pedig nem hagyja ott őt. Nem dönt úgy, hogy már eleget tett, hanem elmegy a végsőkig. Ha befogadja, rábízza másra, bevonva őt is az együttérzés történetébe. Majd elővesz két dénárt, személyesen fizet és garantálja, hogy visszatér.

E példabeszéd után Jézus visszadobja a felebarátra vonatkozó kérdést a törvénytudónak, de fordít rajta egyet („Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” – 36. vers): ott, ahol a törvénytudó meg akarta húzni a határokat és el akarta dönteni, hogy ki az, aki belül van és ki az, aki kívül, kit kell szeretnünk és kit nem, Jézus meghív, hogy az ellenkezőjét tegyük, töröljük el a határokat, mi váljunk felebarátjává válogatás nélkül mindenkinek, aki az utunkba kerül.

Csak akkor fedezzük fel Isten igazi arcát, ha megszüntetjük ezeket a határokat, megszabadulva a kísértéstől, hogy olyan Istenre gondoljunk, aki távol tartja magát az embertől, megszabadulva a kísértéstől, hogy lehet Őt szeretni és szolgálni anélkül, hogy a testvérnek szolgálnánk, aki mellénk vetődik.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

Sajnos csak 20 ember jelentkezett az autóbuszra, ezért 7200 Ft-ba került volna.

Az autóbuszt lemondtuk!