Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Podcast ajánló I.

Azt mondják, hogy a jó pap holtig tanul! 2000-ig sokat kellett tanulnom, de azóta a főiskolán tanultak kétszeresét biztos… Podcast. Hát ez már meg mi lehet? Mikor először hallottam azt sem tudtam, hogy hová tegyem. Mivel a google a barátunk, ezért kutakodtam: Olyan hanganyag, amit készítője interneten tesz közé. Olyan rádióadás szerű tartalom.

Az MTVA Podcast sorozatot indított a Kossuth Rádió égisze alatt, melynek műsorvezetője Horváth Szilárd újságíró, szerkesztő. Az elmúlt 30 évben számtalan riportot készített már, de én a Kossuth Rádióban elhangzó XX. századi történelem című sorozatát ismerem legjobban. Csupa izgalmas témával, számomra gyakran ismeretlen eseménnyel, vagy tényekkel. Alig várom hétről hétre érces hangját, lelkes kérdéseit. Azt nem tudom, hogy újságíró iskolát végzett-e, vagy történész is egyben, de kérdéseiből kitűnik a történelem egyik legfontosabb érdeklődési köre, szíve csücske.

Horváth Szilárd újságíró, műsorvezető

Amiről most írok, illetve ajánlok mindenki figyelmébe az az Emberemlékezet Podcat. A műsor névjegye szerint: „Amit elhallgattak, meghamisítottak, amit kitöröltek. Horváth Szilárd beszélget a XX. századi magyar történelemről, tabuk nélkül. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!”

Jelenleg (2022. június 25.) a 79. adás hallható az interneten. A Délvidék keresztje – #79 Emberemlékezet podcast. A műsorban Körösztös Krizosztom ferences szerzetesről hallhatunk. Horváth Szilárd beszélgetőtársai: Soós Viktor Attila a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja és P. Kálmán Peregrin -korábbi szentkúti plébános – a hét ferences vértanú szenté avatási ügyének felelőse.

P. Körösztös Krizosztom (1900–1944) újvidéki házfőnök. Többször elhagyhatta volna a kolostort, de azt mondta: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” Szerb partizánok agyonverték.

Varga Kamill testvér

https://anchor.fm/emberemlkezet-podcast/episodes/Kulkbnat—65-Emberemlkezet-podcast-e1egusb

A szeretet gyöngédsége

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai vasárnapon hallott szakasszal (Lk 9,51-62) veszi kezdetét Lukács evangéliumának második része, melyet Jézus Galileából Jeruzsálem felé tartó útja fémjelez.

Amint azt korábban már módunkban állt elmondani, Lukács úgy mutatja be Jézus – majd a tanítványok – életét, mint egy utat: nem elsősorban fizikai értelemben, és nem mint egyszerű helyváltoztatást, hanem inkább mint egy lelki zarándoklatot, hogy megérkezzenek a beteljesedés helyére, oda, ahol az élet odaajándékozott lesz, ahol elvész, a hitben Az iránt, aki nem hagyja gyermekeit a halálban.

Az élet olyan út, melynek első célja Jeruzsálem, végső célja pedig az Atya (Hozzá, a magasba „emeltetik” Jézus – Lk 9,51): Tőle jövünk és Hozzá térünk vissza.

A most hallott szakaszban veszi kezdetét ez a Jeruzsálem felé tartó út: nem véletlen, hogy az „út” kifejezés négy alkalommal szerepel.

Valójában van még egy szó, amely többször is előfordul, de a görög nyelv fordításaiban elvész: Jézus megkeményíti arcát (51. vers), hírnököket küld arca előtt (52. vers), és a samaritánusok elutasítják, mert arca Jeruzsálem felé fordul (53. vers).

Tehát azt mondhatjuk, hogy ennek az útnak a főszereplője az arc.

Az Úr arca indul útnak: néhány verssel korábban ez az arc a hegyen jelent meg átalakulva, „más” lett. És még inkább „más” lesz az út végén, ahol a szenvedéstől eltorzítva találjuk, majd Húsvét reggelén ismét ragyogóan.

De semmilyen utazás nem tekinthető magától értetődőnek: dönteni kell, hogy útnak indul valaki, és pontosan ezt teszi ma Jézus.

Sok jelet tett, számos csodát vitt véghez, de nem marad ott, nem áll meg, nem elégszik meg azzal, hogy valakit meggyógyított, hogy valakinek hirdette az Atya szeretetének jó hírét.

Nyilvános működésének kezdetén (Lk 4,16 és következő versek) a názáreti zsinagógában a mindenkinek szóló kegyelem és szabadítás szavának fényében kezdte szolgálatát; azután útnak indult (Lk 4,30). Jézus most a végsőkig megy el, és vállalja a felelősséget, hogy megmaradjon egy olyan úton, amely a halálba viszi őt, mert tudja, hogy csak így fogja teljes mértékben kinyilatkoztatni az Atya arcát.

Ezért Jézus megkeményíti saját arcát, ez pedig annak a keménysége, aki nem hátrál meg, aki elszánta magát arra, hogy elmegy a végsőkig, végigjárja útját, beteljesíti óráját. Ez a szeretet ereje, amely nem erőszakos, hanem szelíd erő. Szelíd és legyőzhetetlen.

Az evangéliumi szakaszban másfajta, a Jézus arcán láthatótól egészen eltérő keménység is megjelenik: a tanítványok, Jakab és János keménysége. Ők úgy döntenek, hogy a visszautasításra, ellenségességre, a gonoszság titkára erőszakkal válaszolnak. Az utalás Illés prófétára vonatkozik (2Kir 1,10–15), aki tüzet esdett le az Úr minden ellenségére azt gondolva, hogy így megvédi Istent, azt gondolva, hogy a bálványimádók elveszejtésével megoldja a bálványimádás problémáját.

Azonban nem ez a keménység szabadít meg. Ez nem az Arc keménysége, ez a szív keménysége, a kőszíveké, amiről a próféták beszélnek (vö. Ez 36,26): az Úr pedig azáltal szabadít meg, hogy a kőszíveket hússzívekké alakítja, vagyis olyan szívekké, amelyek a gonoszság titkával találkozva képesek együttérzést tanúsítani, tudják, hogyan hordozzák testvéreik sorsának terhét.

A tanítványok keménysége kirekeszt, rombol, pusztít, távolságot teremt, elutasít…

Jézus keménysége befogad, megbocsát, elfogad, felelősséget vállal…

Valójában a samaritánusokra tényleg tűz ereszkedik majd le, de az a Lélek tüze lesz (ApCsel 8,17–18), és éppen János lesz az, aki Péterrel útnak indul Jeruzsálemből, hogy a samaritánusok fölé helyezzék kezüket, amikor megtudják, hogy azok befogadták Isten Igéjét.

A mi utunk tehát a tanítványok útja. Olyan út, amelynek el kell vezetnie minket arra, hogy megismerjük ezt a jó Arcot. Nem olyan istenarc, mint ahogy képzeljük (diadalmas, hatalommal bíró, erős…), hanem Isten Arca úton Jeruzsálem felé.

Ahhoz, hogy ezt az utat megtegyük, szükség van egy részletre: ez pedig az, amit Jézus mond annak a háromnak, akikkel útközben találkozik.

Három különböző eset, három eltérő helyzet. Némelyik esetben Jézus kér, máskor ők javasolnak.

Ami viszont mindhárom esetben és mindhárom személyben közös, az az, hogy mindegyiküknek nagy lépést kell tennie, ha követni akarják az Urat.

Egy űrt, helyet kell teremteniük, el kell hagyniuk kőszívüket, hogy be tudjanak fogadni egy hússzívet.

Vagyis át kell lépnünk egy másfajta gondolkodásmódba, ahol nem mi vagyunk a középpontban, és még csak nem is legszentebb kötelességeink, semmi, ami nekünk biztonságot, hatalmat, dicsőséget ad; semmi, amiben megkapaszkodhatnánk, hogy szorosan kezünkben tartsuk életünket.

El kell hagynunk a mi istenarcunkat, hogy Jézuséval találkozzunk.

Így kezdődik az út.

Ellenkező esetben követjük ugyan az Urat, de nem változik meg szívünk, nem alakul gondolkodásunk, amely világi marad.

Lehet megannyi jószándék bennünk, de az út nem vezet Jeruzsálembe, nem visz az Atyához, ha nem formálódunk Jézus Arcára, arra az Arcra, amelyet a szeretet gyöngédsége tett keménnyé.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

A gyöngyösi ferences vértanú

Nagybárkányban született 1645 körül, a keresztségben a Mátyás nevet kapja. 1662-ben Szécsényben volt novícius. Az oszmán csapatok Szécsény ellen vonultak, s a rendház lakóinak menekülniük kellett. Gyöngyösön keresztül jutottak Szegedre Erdős Athanáz és Ambrovich Ágoston teológiai tanárok vezetésével a három novícius: Senthei András, Balogh Jeromos és Bárkányi János. Az újjoncév elvégzése után megkezdték teológiai tanulmányaikat 1663-ban. 1665-ben Kassán folytatják tanulmányaikat, 1668-ban pedig Körmöcbányán, ahol a kisebb papi rendeket is felvehetik. 1669-ben pedig -a tabulák szerint- felszentelt pap. 1671-ben Szendrő magyar hitszónoka, 1672-ben pedig már homonnai házfőnök lett. 1673-ben ismét Szendrőn találjuk házfőnöki minőségben. A kor szokásának megfelelően újabb helyezés várt rá, így 1674-ben már Kassán magyar hitszónok, ezt követte Léva, Veszprém, Gyöngyös, Kassa és Homonna.

1681-ben Zrínyi Ilona tanítót kért a fia – Rákóczi Ferenc – mellé, a galgóci káptalan Balog Jeromost bízza meg és küldi el Regécre. Amikor azonban Munkácsra költöznek – anyósa Báthory Zsófia halála után – már Bárkányi Jánost nevezik ki udvari káplánnak, illetve a tanítónak. Az ABC-s könyvbe a következő latin nyelvű bejegyzést találjuk: „A bölcsességnek kezdete az Úr félelme. Kitől mindennemű jóknak áldását kívánja P. Bárkány János az méltóságos és nagyságos növendékre, fejedelmi nagy Rákóczi famíliák méltóságos csemetéjére, Rákóczi Ferkére.” (A könyv 1674-ben jelent meg Kassán a jezsuita kollégium nyomdájában.)

1704-ben Gyöngyösön lakik, 1708. június 3 után ismét ide került. 1709. szeptember 27-én hunyt el Gyöngyösön a pestises betegek ápolása közben. II. Rákóczi Ferenc 1704-ben és 1708-ban is meglátogatta, mikor a városban járt.

Zrínyi Ilona utasítása P. Bárkányi Jánosnak Ferke nevelésére vonatkozóan:

Itt olvasható egy érdekes riport Sólyom Beával a Ferences Mentálhigiénés Központ szolgálattevőjével.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/06/kilato-mentalhigienes-lelkigondozo-terapia-solyom-beata-pszichologia

Szabálytalan olvasónapló. Ezt a könyvet olvastam, mindenkinek ajánlom olvasásra 40 év felett!

Bencés Lelkiségi Füzetek 20. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005. Javított és átdolgozott 2. kiadás

I. A magasból építkező lelkiség – eszményre törekvés

A magasból építkező lelkiség ideálokat állít elénk, amelyekre törekednünk kell, és amelyeket végül be kell teljesítenünk. Az eszményképek feltétlenül pozitív hatással vannak az emberekre. Arra jók, hogy felfedezzük önmagunkban azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten ajándékozott nekünk. Szerepe annyiban pozitív, amennyiben életet támaszt bennünk. Csak akkor hat a betegség irányába, ha az ideálok elveszítik a kapcsolatot saját valósunkkal. Vannak emberek, akik magas ideálokat állítanak maguk elé, melyeket soha nem érhetnek el. A magasból építkező lelkiség veszélye abban áll, hogy elhisszük, Istenhez saját erőnkből is eljuthatunk.

II. a mélyből forrásozó lelkiség indoklása – alászállás saját valóságunkba

A biblia személyek sohasem tökéletes és makulátlan emberek. Ábrahám, Mózes, Dávid, Simon Péter. Jézus nem jámbor apostolokat választott ki, hanem bűnös, gyarló férfiakat. Mégis rájuk alapította egyházát. Pál farizeus volt. Amikor a damaszkuszi úton megvakul, kiszolgáltatott lesz, Krisztus működik benne. Pál dicsekszik gyengeségével. Isten ereje annál erősebben működik bennünk, minél erőtlenebbek vagyunk mi magunk. A konkolyról szóló példabeszéd hagyja a konkolyt is, a magasból forrásozó lelkiség ki akarja irtani. A szegény Lázár a bennünk rejlő szegény és eltaszított, megsebzett és megbántott, éhező és szomjazó embert jelképezi. Isten emberré levése már maga is a mélyből forrásozó lelkiséget jelképezi: istállóban születik, nem palotában. Pál filippi himnusza: kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött, megalázta önmagát… Fil 2, 6-9. A monasztikus hagyomány. A korai szerzetesség számára az Istenhez vezető út a saját valósággal való találkozáson át vezetett. Az Istennel való találkozás feltételezi a találkozást önmagunkkal. Mielőtt azonban a szerzetes megtanulja a szétszórtság nélküli imát és az egyesülést istennel a kontemplációban, meg kell barátkoznia szenvedélyeivel. A pokol mindannyiunkban jelen van. Ha nem szaladunk el előle, hanem tudatunkat leengedjük a léleknek ebben a szakadékába anélkül, hogy kétségbe esnénk, megsejthetjük, hogy egyedül Isten szabadíthat ki bennünket e pokolból, hogy mélységben zajlik minden dolgok megtérése, és hogy Krisztus megváltása a legnagyobb szükségben és elhagyatottságban ér utol bennünket. A bűn kényszerít rá, hogy elhagyjam a saját magamnak kialakított lelki eszményképeket, és lelkem feneketlen mélységébe ugorjak. Ott egyszerre találkozom a saját szívemmel és Istennel. Ott találom meg azt a létrát, amelyen felemelkedhetek Istenhez.

Szent Benedek Regulája. Alázatosság: humilatas: Ismerd meg önmagad: a saját mérce elismerése és a tisztességes önismeret. A saját földi valóságunkba és emberségünkbe történő lemerülésen át vezet Istenhez. Az alázat Isten valódi megtapasztalásának előfeltétele és önmagunk megtapasztalása Isten megtapasztalásában. Önmagunk valósághű elfogadása. Jézus alászállt és fölemelkedett: Az emelkedik fel Istenhez, és éri el az igaz Istent, aki leszáll saját valóságába, tudattalanjának mélyébe, árnyoldalainak sötétjébe, saját törekvéseinek tehetetlenségébe, aki megéli emberségét és földhözragadtságát. Vámos és farizeus: 40.o.

A gyengeség és a kudarc megtapasztalása. Istenhez mindig a saját tehetetlenségünk megtapasztalásán át vezet az út. Ott, ahol már semmire nem vagyok képes, ahol minden kicsúszik az irányításom alól, ahol már csak kudarcomat vallhatom be, nem marad más hátra, mint hogy elengedjem magam, megadjam maga Istennek, kinyissam a kezem, és üres tenyeremet odatarthassam Isten elé. Isten megtapasztalása sosem fáradozásunk jutalma, hanem válasz gyengeségeinkre.

A mélyből forrásozó lelkiség és a közösség. Aki hibázik, annak le kell mondania. Nincs meg a hibázás lehetősége a társadalomban. Jézus családfája is vétkekkel, botrányokkal és hibákkal volt teli. Isten beleillesztette tervébe a szabálytalanságokat és hibákat. A család és az egyház történetében felllelhető bűn bátor megvallása felszabadító lehetne. Csak a bűn történetének bevallása készít fel bennünket egy egészségesebb jövőre.

Az alázat és a humor mint a keresztény lét alapvonásai. Az alázat fontos összetevője a higgadtság és az, hogy humorral fogja fel önnön valóságát és a világot. Ha kibékülünk a ténnyel, hogy sérült, érzékeny, szeretetre szomjazó, dicséretre vágyó és szidásnak kitett gyermekek vagyunk, akkor emberibbé válunk, mint ha érzéketlen és magabiztos álarcot öltöttünk volna magunkra. A humorban benne rejlik a sejtés, hogy mindennek létjogosultsága van van bennünk, hogy a földből vétettünk, ezért semmi földi dologtól nem szabad visszariadnunk. A humor kibékülés emberségünkkel. A humorban benne rejlik önmagam teljes elfogadása olyannak, amilyen vagyok. A humor a transzcendencia jele. Úton van a humor felé az az ember is, aki nevetve veszi észre saját hibáját, meg az is, aki nevetve veszi tudomásul, hogy az érzéketlen anyag foglya. Éles szemmel mindketten felismerik a világ tökéletlenségét, de nem dacolva, kétségbeesve, mogorván és keményen, hanem mindezek ellenére szeretik ezt a szép világot, és az a titkos meggyőződés hajtja őket, hogy valahogy még a tökéletlen is rendben van.fr. Kamill

Szent Ferenc Rend Királynője

Zatykó László cikke az Országút c. portálon a Pasaréti Madonnáról, Radnótiról, valamint más dolgokról.

https://orszagut.com/szepirodalom/madonna-sajtosdoboz-ruhaban-2857?fbclid=IwAR2eoP7rzo48gg31j0gguCMnm0IYRSw-aZovrOpQmgWcuxKBfvInKZDVp4U

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ahhoz, hogy a Szentháromság misztériumához közeledjünk, a liturgia János evangéliumának egy olyan szakaszát (Jn 16,12–15) kínálja segítségül, amelyben Jézus alapvetően a Szentlélekről beszél.

A Szentlélekről szólva azonban Jézus bepillantást enged a Szentháromságon belül élő kapcsolatokba. Tehát nemcsak a Lélekről szól, hanem önmagáról és az Atyáról is mond valamit.

E tekintetben az első, amit megtudunk, hogy a Lélek nem önmagától szól, hanem elmondja mindazt, amit hallott (Jn 16,13). Ez fontos utalás.

A szentháromságos kapcsolatokon belül így zajlik az élet: a Szentháromság személyei nem egyedülálló individuumok, akik mind önmaguk volnának saját horizontjuknak a középpontja. Ezért senki nem önmagáról és önmagától beszél, nem arról szól egyikük sem, amit maga elhatároz, gondol vagy akar.

Ellenkezőleg, mindegyikük azt osztja meg, azt ajándékozza, amit maga is kapott.

Nagyon szépnek kell lennie az ilyen életnek, amikor valaki képes arra, hogy ne önmagát adja elő, hanem valaki másról szóljon, hogy azt monda, amit a másik gondol, mond, akar, amire a másik vágyik, amit a másik megvalósít.

Ez a Szentháromság élete: olyan élet, amelyben senkinek sincs szüksége arra, hogy a maga érdekét érvényesítse, mert a másik cselekszik értem, hogy óvja és szavatolja létemet.

A második momentum az „enyém” birtokos névmásban fedezhető fel, amely többször is visszatér ebben a néhány versben.

Ez is érdekes utalás, mert úgy tűnik, Jézus azt mondja, hogy a Szentháromságon belül senki nem birtokol semmit végérvényesen. Nincs semmi, ami döntően az „enyém” vagy a „tiéd” volna.

Így Jézus azt mondja, hogy ami az Atyáé, az a Fiúé is, és ami a Fiúé, abból „vett” a Lélek, hogy mindenkié, a tanítványoké legyen.

János evangéliumában ez az elgondolás többször is megjelenik.

Például, amikor „Jézus így felelt: »Tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.«” (Jn 7,16); vagy később, amikor azt mondja, hogy „a szavak, amelyeket hallotok, nem az enyémek, hanem az Atyáéi, aki küldött engem” (Jn 14,24).

Gyakran megtaláljuk tehát ezt a kölcsönös egymáshoz tartozást, ezt a felcserélést, ami miatt mindig nehéz meghatározni, hogy mi az egyiké és mi a másiké.

Vagy helyesebben, Jézus szavaiból egyre világosabban tárul fel, hogy az Atya és a Fiú egyetlen életen, az embernek szóló üdvösség egyetlen tervén osztoznak.

Ezért juthat el egészen odáig Jézus, hogy azt mondja, aki őt látta, valójában az Atyát látta (Jn 14,9).

Mindez egyszerűen azt jelenti, hogy a Szentháromságon belüli élet lényegében nem más, mint a szeretet megélése.

A szeretetben pedig nincs olyan személyes tulajdon, amelyből a másik ki lenne zárva, nincs magántulajdon, ami az egyiket a másiknál gazdagabbá tenné. Különben nem volna szeretet.

Nem csak, hogy minden mindenkihez tartozik, de mindannyian egészen a másikhoz tartoznak és a másikból élnek.

A jó hír az, hogy ez az életstílus nem csak a Szentháromság belső élete: a Lélek ugyanilyen, szeretetben és kölcsönös ajándékozásban élt élet alapjaként akar bennünk élni, amelyben nincs szükség arra, hogy valamit birtokoljunk, mert mindnyájan egyenlően és végtelenül gazdagok vagyunk a másik ajándékozása által, abban, amit kapunk és abban, amit adunk.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.