Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Jn 14,23–29) Jézus azon hosszú beszédének a része, amelyet tanítványaihoz intéz az utolsó vacsora során, miután megmosta lábukat.

Ez egy búcsúbeszéd, amelyben Jézus tanítványai zavarodottságát követi nyomon, amit közeli távozásának híre vált ki és azok a szavak, amelyek a történéseket értelmezik, amelyek feltárják annak az életnek az értelmét, amelyet az Úr készül odaadni.

Ebben a beszédben refrénként tér vissza néhány mondat, Jézus néhány sejtése, szavak, amelyek egy tanítvány életének a középpontját jelentik.

Két vonást szeretnék kiemelni.

Az első, hogy Jézus készül elhagyni övéit. Ez az elindulás azonban megnyitja visszatérése lehetőségét, ami abszolút új, gazdagabb és szebb annál a valóságnál, amit e világi életében az őt követő tanítványok megtanultak vele megélni.

Jézus többször elmondja ebben a 14. fejezetben, hogy hamarosan elmegy és visszatér az Atyához, és magával viszi emberségünket. Ennek az emberiségnek készül egy olyan lakhely, ahol mindenki helyet találhat.

Jézus tehát elmegy, de azért, hogy ismét visszatérjen (Jn 14,3). Jézus nem egyedül tér vissza, hanem az Atyával és a Lélekkel együtt: „elmegyünk hozzá” (Jn 14,23), mondja Jézus, miközben önmagáról és az Atyáról beszél. Az Atya pedig elküldi majd a Lelket (Jn 14,26), aki Isten élete lesz bennünk.

Tehát Krisztus eljövetele húsvét után újdonságot hoz. Nem szimpla visszatérés a korábbi dolgokhoz, mintha semmi sem változott volna. János evangélista azt mondja, hogy Krisztus új eljövetelével az életünk többé nem csak a miénk, hanem olyan élet, amelyben Isten vesz lakást, olyan élet, amely lényegében a Szentháromság személyei közötti szeretetkapcsolat és közösség.

Jézus eljön, hogy a mi igazi otthonunkban éljen, vagyis az Atya szeretetében. Az üdvösség húsvétban megkezdődött műve ebben az eljövetelben teljesedik be.

A második vonás, hogy mindez egy feltételhez kötődik: a mai szakasz egy „ha” szócskával kezdődik: „Ha valaki szeret engem…” (Jn 14,23).

Az életközösség Istennel csak akkor lehetséges, ha abban az otthonban élünk, amely számunkra készült, vagyis a szeretetben, annak a szeretetnek a befogadásában, ami Istenben él irántunk, és amit a húsvét eseményei a maga teljességében föltártak.

Ha ebben az elfogadásban, ebben a szeretetben élünk, annak a gyümölcse az engedelmesség: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat” (Jn 14,23).

A Jézus szavának való engedelmesség az új élet gyümölcse, de ugyanakkor indikátor is: Jézus számára a szeretet nem csupán egy érzés, hanem meghallgatásban és engedelmességben élt élet.

Ő volt az első, aki az Atyára irányuló életet élt, nem keresett semmi mást, csak hogy megtegye az Ő akaratát: János evangéliuma tele van azokkal a szavakkal, amelyekben Jézus erről, az Atyának való engedelmességről beszél (Jn 4,34; 5,30; 8,28–29…)

Maga az élet tanította engedelmességre, drámai helyzetbe hozta a Getszemáni-kertben, hogy ne a maga, hanem az Atya akaratát válassza.

Jézus bízott és megtapasztalta, hogy ez az engedelmesség valójában az az út, ami az életre vezet, ami az egyetlen út, hogy megmaradjunk a szeretetben. Ezért, mielőtt visszatérne az Atyához, megmutatja ezt az utat tanítványainak.

Tudja, hogy nem kell mindent egyedül csinálniuk: a Lélek alakítja bennünk a gyermekek életét, az engedelmes életet. Ő megtanít majd mindent és emlékeztetni fogja a tanítványokat Jézus szavaira, hogy meg tudjanak maradni az engedelmességben (Jn 14,26).

Végül pedig azt mondja, hogy aki mindezt éli, az nem fogja nélkülözni a békét („Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.” – Jn 14,27). A béke annak az állapota, aki megtalálta az utat, aki tudja, hová megy, és tudja, hogy nincs egyedül az úton. Ezt a békét Jézus adja, ez az ő békéje, és csak ő adhatja.

Az evangéliumokban sehol nem találunk beszédeket vagy megfontolásokat a békéről. A béke nem valami absztrakció, sem pedig emberi kezdeményezés következménye vagy morális, szociális magatartás gyümölcse („nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” – Jn 14,27). Az evangéliumban a béke abból a tapasztalatból születik, amit az jelent, hogy valaki Krisztus szeretetében él. Később, ugyanebben a beszédben Jézus valóban hozzáteszi: „Maradjatok meg szeretetemben!” (Jn 15,9)

Nem arra utal, hogy ne törődjünk a békével, hanem meghív, hogy azt a húsvét tapasztalatából építsük fel, ahol minden, beleértve az árulásainkat is, befogadást nyert az üdvözítő Szeretet szívébe.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz. Gy.

Neve: Kis Szalez

Születési év és hely: 1904. Magyarország, Szeged

A letartóztatásakori lakcím: Magyarország, Gyöngyös

A letartóztatásakori munkahelye és beosztása (foglalkozása): kolostori lelkész

Mikor és mely szervezet ítélte el (szankcionálta): 1946. július 12-én tartóztatták le, 1946. szeptember 10-14. között ítélte el a központi hadseregcsoport katonai bírósága.

Az ítélet minősítése és az (alap és kiegészítő) büntetés mértéke: Az OszSzSzk Büntető törvénykönyv 49. §. alapján az Az OszSzSzk Büntető törvénykönyve 58-2, 58-8, 58-11 §. szerint a legsúlyosabb büntetéssel, főbelövéssel súlytották. Az ítéletet 1946. december 10-én végrehajtották.

Kis Szalézt rehabilitálták az Oroszországi Föderációnak „A politikai megtorlások áldozatainak rehabilitációjá” –ról szóló, 1991. október 18-án elfogadott törvény 3. és 5. paragrafusa alapján.

Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészének munkatársa: G. F. Vesznovszkaja.

Körpecsét: Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészsége, olvashatatlan aláírás

1993. május 25. Száma: 13-1024-89

„Egy reggel két börtönőr kivezette a cellából, s már menet közben véresre verték. „Megdöglesz, te szemét csuhás.” Az „egészségügyi” körzetbe vitték, ahol tovább tartott a kínzás. Amikor elájult, fellocsolták, és egy üres fecskendőbe tűt szúrtak bele. Lefektették egy priccsre, és karjába – vénájába – engedték a levegőt, amitől néhány másodperc alatt meghalt – mesélte egy el Kiss Szaléz ferences utolsó óráit a Sopronkőhidán szolgáló – akkor tizenéves- börtönőr, Halmos Endre nyugdíjas. – „Ma már elmondhatom, hogyan történt. Nekem máig szörnyű emlék, amit ott tapasztaltam. Nemcsak a ferences atya halála, hanem az a sok száz gyilkosság. Sokszor ébredek fel ma is… borzasztó volt.”¹

Az elítélteket Sopronkőhidáról a lembergi elosztó és gyűjtőtáborba szállították. Innen azután vitték tovább az ország belsejében lévő lágerekbe. Sokan közülük soha nem térhettek haza: Antal József, Lukács Pelbárt, Fehér Endre, Berényi Illés, Huszár József, Tamás Pál, Pócsi Frigyes. A többiek 7-10 év letöltése után az ötvenes évek derekán tértek haza. De hazatértükben sem volt sok köszönet. Megfélemlítették őket: ha bármit is elmondanak, akkor visszakerülnek. Folyamatos rendőri zaklatásnak voltak kitéve, bár azt mondták nekik, hogy semmilyen következménye nem lesz elítélésüknek. Volt, hogy munkahelyükről elbocsájtották őket. Még a rendszerváltozással sem tudtak megnyugodni. Sokukról a kívülállók nem is tudták, hogy miken mentek keresztül.

Az ítéletek kihirdetése után heteken át őrizték a rabokat a Conti utcai fogházban, mielőtt átszállították volna őket Sopronkőhidára az elosztóhelyre. Szaléz atya a falban lévő kályhacső nyílásán keresztül gyóntatott meg mindenkit. Bocsánatot kért mindenkitől. Az egyik szobában volt egy közülük való besúgó, Pók László, akinek elmondása szerint a bent lévő küblivel agyon akarták ütni, de Szaléz atya felszólítására nem tették meg. Valamikor november elején szállították őket Sopronkőhidára. Egy cellába került a kamaraerdei per két vádlottja: Ditz László orvostanhallgató és Udem Miklós műszaki egyetemi hallgató, a négy gyöngyösi: Szaléz, Kizmann, Bodnár, Kiss, valamint egy hat éves kislány megerőszakolásáért elítélt orosz tiszt. Az orosz tiszt elmondása szerint október 11-én végezték ki a hat embert. A kivégzések késő éjjel, illetve hajnalban történtek. Egyenként hívatták az elítélteket, le kellett vetkőzni orvosi vizsgálat miatt, majd zuhanyozni küldték őket, előtte azonban injekciót adtak be az áldozatoknak. Ez lehetett strichin vagy légbuborék. Sejtelmük sem volt, hogy őket megölik, mert golyó általi kivégzésre voltak felkészülve. A halottakat teherkocsin vitték a temetőbe, mindegyiket tarkón lőtték, majd jeltelen sírba temették őket.¹

Szaléz rehabilitációs igazolásán ezt olvassuk: „Az OSZSZK Büntető Törvénykönyv 49. §. alapján az OSZSZK Büntető Törvénykönyve 58-2, 58-8, 58-11. § szerint a legsúlyosabb büntetéssel, főbelövéssel sújtották. Az ítéletet 1946. december 10-én végrehajtották.”²

Molnár Attila (Gyöngyös, 1928. január 7., Suha Júlia) – Gimnáziumi tanuló volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. május elsején letartóztatta, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés koncepciós perében. Egy kútban talált géppisztoly miatt, fegyverrejtegetés vádjával. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én nyolcévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A finn-karéliai Petrozavodsszk és Medvezsugorszk, majd Mordovia Lágereiben raboskodott. 1953. november 26-án jött haza. Az MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 425/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották szabadon. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1964. január 21-én Klgs. 592/1960. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Molnár Béla (Gyöngyös, 1928. január 21., Földi Julianna) Gimnáziumi tanuló volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. május elsején letartóztatta, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés koncepciós perében. Egy kútban talált géppisztoly miatt fegyverrejtegetéssel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58 paragrafus (2, 11) pontjai alapján nyolcévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mordovia és Jaroszlav lágereiben töltötte büntetését. 1953. november 26-án jött haza. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 438/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották szabadon. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1966. május 5-én Klgs. 531/1966. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én 13-1024-89. szám alatt mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Ondrik József (-) Banktisztviselő volt. A szovjet katonai elhárítás Gyöngyösön 1946. április 18-án, a Páter Kiss Szaléz nevéhez főződő fegyveres összeesküvés kirakatperben letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. További sorsa ismeretlen.

Plachy Tihamér (Nagyréde, 1926. augusztus 8., Sipos Mária) – Gimnáziumi tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében tartóztatta le a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön, 1946. április 27-én. Két rendőrőrs csoportos lefegyverzésével, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. 1946 júniusában átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (4,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A moordoviai Potyma lágereiben sínylődött. 1955. november 25-én csonttuberkulózisban szenvedve térhetett haza. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1967. május 19-én Klgs. 416/1967. szám alatt törölte a nyilvántartásból.

Pócs Ferenc (Gyöngyös, 1926. február 8., Molnár Terézia) A mezőgazdasági iskola IV. osztályos tanulója volt, amikor a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. április 27-én letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A lembergi börtön után megjárta Irkutszk, Kasznojarszk, Angarsztroj lágereit, erdőirtáson és mongóliai vasútvonal építkezésein dolgozva. 1953. december 3-án tért haza. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 242/1968. számon tartja nyilván. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én a 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Pócsy Frigyes (Gyöngyös, 1927. – ) A magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. május 3-án tartóztatta le, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében. Egy kútban talált géppisztoly miatt fegyverrejtegetéssel vádolták. Átadták a szovjet katonai elhárításnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában 1946. szeptember 14-én 8 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma 9-es lágerének kórházában 1949-ben meghalt.

Pók László (Atkár, 1922. november 1., Farkas Katalin Amália) Általános iskolai tanító volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. április 24-én letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Hamarosan átadták a szovjet katonai elhárításnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mordovia lágereiben (Potyma, Javasz 2, 9, 10, 11) raboskodott. 1955. november 25-én térhetett haza. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 570/1967. számon tartja nyilván.

Dr Puskás Rezső Géza (Szeged, 1910. április 17., Csakurda Amália) A gyöngyösi városházán pénzügyi segédtitkárként dolgozott. A magyar népi rendőrség letartóztatta és 1945. május 23-án Egerbe internálta. 1946 tavaszán Budapestre hordták a szovjet bírósági szervek elé kihallgatásra, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő, egyházellenes célzatú fegyveres összeesküvési perben, holott nem is ismerte a Pátert, és annak perbe fogott csoportjáról sem volt semmi fogalma. A szovjet katonai elhárítás 1946. május 6-án végleg átvette a magyar hatóságoktól, és letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A Szovjet Hadsereg Központi Csoportja katonai törvényszéke ezt az ítéletet az 1946. október 9-i határozatával megerősítette. A pecsorai Uhtán erdőkitermelésen dolgoztatták 1949-ig, utána Vorkuta szénbányáiban töltötte büntetését. 1953. december 3-án térhetett haza. Az MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 1130/1953. számú Igazolványa szerint volt karp. Őrmester bocsátották szabadon. A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1986. márciusában 3n-031/86. szám alatt bűncselekmény hiányában rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1495/1966. szám alatt 1986. április 28-án küldte meg számára.

Schall György (Gyöngyös, 1931. július 20., Makrányi Piroska) Gimnáziumi tanuló volt. Gyöngyösön 1946. május 9-én tartóztatták le a magyar Katonapolitikai Osztály, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében. Rónai Kálmán gimnáziumi tanár feljelentése alapján pisztoly rejtegetésével vádolták. A nyár folyamán átadták a szovjet katonai bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (8) pontjai alapján 7 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Először éveket töltött Ljacke-i és lembergi fiatalkorúak kolóniáján, majd Mordovia kényszermunkatáboraiba deportálták. 1953. december 3-án térhetett haza. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 1632/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották el. Az 52065. Szovjet Katonai Alakulat haditörvényszéke 1988. április 22-én 279. szám alatt rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű Igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1429/1965. számon 1988. június 2-án küldte meg számára.

Szabó Gyula (Gyöngyös, 1920. augusztus 2. Galyás Ilona) – Sportrepülő-oktató volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. április 20-án, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperével kapcsolatban, mint a fegyveres összeesküvés egyik feltételezett résztvevőjét, letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma lágerközpont javaszi 4,7,8,11,16 és 7 sorszámú lágereiben töltötte büntetését. 1955. november 25-én térhetett haza. A rehabilitációs kérelmére a Szovjetunió Legfelsőbb Katonai Ügyészsége 1963. augusztus 1-jén 4r-50151-46. szám alatti következő elutasító választ küldte: „…a katonai törvényszék megalapozottan ítélte el… tevékenysége, amelyet a bíróság ellenforradalminak nyilvánított, megalapozott döntés volt… rehabilitációra irányuló kérelme teljesítetlen maradt…” Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1013/1964. számon tartja nyilván. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én a 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Tamás Pál (Gyöngyös, 1927- ) – Középiskolai tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a többi diáktársával együtt 1946. április 26-án letartóztatta őt is a magyar Katonapolitikai Osztály. Két rendőrőrs csoportosan elkövetett lefegyverzésében való részvétellel, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A szovjet hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (8) (9) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma egyik lágeréből megkísérelt szökés közben az őr lelőtte.

A fejezet pontos, szószerinti átvétele a Gulág Lexikon szócikkeinek!: Rózsás János: Gulág Lexikon, Püski Kiadó, Budapest, 2000

Részletes adatok¹

Antal József (Gyöngyös, 1925.-) Egyetemista volt, a Kisgazdapárt országos ifjúsági elnöke (Vörös Vince titkára). Gyöngyösön 1946. áprilisában a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő koncepciós “összeesküvési” per vádlottjaként a magyar Katonapolitikai Osztály letartóztatta. Vallatások, kínzások közben mindkét veséjét leverték, az egyik szemét kiverték. Aztán átadták a szovjet igazságszolgáltatási szerveknek, és 1946 októberében Sopronkőhidán fegyveres összeesküvés vádjával szovjet katonai törvényszék az 58. paragrafus alapján tízévi kényszermunkára ítélte. A verésektől félőrült lett, papnak képzelte magát, és naphosszat misézett. Ettől függetlenül szovjet börtönökbe és munkatáborokba került. A Kemerovo kerületi Iszkityim lágerkerület Sztroj Dvor lágerének kórházában, 1947 karácsonya előtti napokban, végelgyengülésben – ekkor már, mint csendes, depressziós elmebeteg – meghalt.

Antal Lajos (Gyöngyös – ) – Gyöngyösön, 1946 április végén a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő „összeesküvési” perben azzal a váddal tartóztatták le, hogy a város politikai rendőrőrnagya elleni fegyveres összeesküvés részese volt. Amikor a Magyar Katonapolitikai Osztály (mely letartóztatta és kivallatta) társaival együtt őt is átadta a szovjet nyomozóhatóságnak, minden rendőri vallomását visszavonta. Míg az egy ügyben lefogott társait már 1946. szeptember 14-én elítélte a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke, őrá csak két hónappal később tudták kimondani a koncepciós ítéletet: 10 évi kényszermunka. – A későbbi években az egyik novoszibirszki láger kórházában halt meg végelgyengülésben ez a jobb sorsra érdemes fiatalember.

Berényi Illés (Hatvan – ) A Független Kisgazdapárt hatvani titkára volt. Orosz és rendszerellenes szervezkedés vádjával a magyar Katonapolitikai Osztály Hatvanban 1946. április 18-án letartóztatta. Ügyét belevonták a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő koncepciós „fegyveres összeesküvés”-i per vádlottjainak csoportjába. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten a Conti utcában 1946 szeptember 14-én 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. 1950-ben a finn-karéliai Medvezsugorszk lágerkórházban TBC-ben meghalt.

Béres György (Gyöngyös, 1925. december 17.., Füleki Julianna) – Géplakatos volt. A Magyar Katonapolitikai Osztály a szülővárosában 1946. április 28-án letartóztatta. Visszaemlékezése: – „Mint fiatalember gyakran megfordultam a katolikus egyház által vezetett KEDIM táncmulatságain. Abban az időben már a kommunista rendszer megfigyelése alatt állott minden egyházi tevékenység, és csak az alkalomra vártak, hogy lecsaphassanak megsemmisítésükre. A Páter Kiss Szaléz-ügy volt az alkalom, hogy Gyöngyösön tisztogatást végezzenek. A Páterre és csoportjára hárították a lövöldözéseket, amit a szovjet katonák egymás között követtek el, kétes hírű nőkkel kapcsolatos viták rendezésében. Mivel fegyveres csoportot lepleztek le, feltétlen kellett az ügyhöz egy fegyvermester is, mivel anélkül nem fegyveres a szervezkedés. Ez a fegyvermester én voltam, a szakmám miatt. Mivel a KEDIM diákegyesület volt, vasas szakmunkás nem volt köztük, de én közéjük jártam. Ez kapóra jött a politikai rendőrségnek. A kihallgatóim állítása szerint gyónás közben kaptam a Pátertől az utasításokat. Hiába hivatkoztam arra, hogy én protestáns vagyok, és a Páterrel soha életemben nem találkoztam…” Az első kihallgatás után átadták a szovjet katonai elhárításnak. Budapesten a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 1946. szeptember 14-én az összeesküvő társaival együtt őt is elítélte. Nyolc évet kapott az 58. paragrafus (2) (11) pontjai alapján. A mordovai lágerekben töltötte a büntetését, majd utána még hét hónapot száműzetésben élt. 1953. november 26-án jöhetett haza. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1968. február 2-án Klgs. 1140/1963 szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból.

Bodnár László (Gyöngyös) – Gyöngyösi fiatalember volt, akit a magyar Katonapolitikai Osztály 1946. április végén letartóztatott, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő koholt és hamis összeesküvési perben. Két rendőrőrsnek a lefegyverzésében való részvétellel, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai bírósága Budapesten 1946. szeptember 14-én golyó általi halálra ítélte az 58. paragrafus (8) pontja alapján. Sopronkőhidán 1946. október 26-án kivégezték.

Boros Pál (Gyöngyös, 1930-) Gimnáziumi tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő összeesküvési perben, 1946 áprilisában a szovjet katonai elhárítás letartóztatta. 1946 augusztusában Budapesten a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A lembergi gyűjtő- és elosztólágerben beleőrült abba a tudatba, hogy Szibériába viszik. Szidta az oroszokat, és nekirohant az áram alatti drótakadálynak, mely a női és férfi lágert elkülönítette. Lőttek is rá, de ráégett a szögesdrót kerítésre. Két napig hagyták ott hulláját a drótkerítésen lógni – a többi rab elrettentésére.

Borosi Kálmán (Gyöngyös, 1929. május 13, Kovács Anna) Molnártanuló volt. Szülővárosában 1946. április 27-én tartóztatta le a magyar Katonapolitikai Osztály fegyveres összeesküvés vádjával, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő perben. Két rendőrőrs csoportosan elkövetett lefegyverzésével, valamint szovjet katonák megölésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten a Conti utcában 1946 szeptember 14-én az 58. paragrafus 2,8,11 pontjai alapján tízévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Moldovia lágereiben raboskodott. 1954. szeptember 23-án térhetett haza Magyarországra. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1140/1963. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-i, 13-1024-89. számú igazolásával tanúsította, hogy Borosi Kálmánt, mint politikai megtorlás áldozatát rehabilitálta.

Borosi László (Gyöngyös 1929) Gimnazista volt. Szülővárosában 1946. április 18-án letartóztatta a magyar Katonapolitikai Osztály, fegyveres összeesküvés vádjával, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő koncepciós perben. A nyár folyamán átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten a Conti utcában 1946. szeptember 14-én a szovjet Btk. 58. paragrafusa alapján golyó általi halálra ítélte. 1946. október 26-án, Sopronkőhidán kivégezték.

Dr. Fillér László (Hatvan 1915. február 15., Csikány Ilona) – A két világháború között országgyűlési képviselő volt. 1946 tavaszán a magyar Katonapolitikai Osztály Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvési perben közvetítő szerep vádjával letartóztatta. Rövid kihallgatás után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A szovjet Hadsereg katonai törvényszéke előtt a magyar rendőrségen erőszak hatása alatt tett minden vallomását visszavonta, és így nem a „Szalézi csoporttal” együtt (1946. szeptember 14-én!), hanem egy hónappal később ítélkezett felette a szovjet hadbíróság, mely 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A szibériai lágerekből 1953. december 3-án tért haza. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 739/1962. számon tartja nyilván.

Huszár József (Gyöngyös- ) Gimnáziumi tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvési perben, 1946 áprilisában a szovjet katonai elhárítás letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946 októberében javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Ismeretlen szovjet kényszermunkatáborban meghalt.

Kassay Kázmér (Budapest, 1930. július 20. Tóth Anna) 1946. május 16-án tanítási óra alatt vitték el a rendőrök a gyöngyösi gimnáziumi tanár feljelentése alapján, pisztolyrejtegetés vádjával. Letartóztatták, és Budapestre, a Bajza-utcai Katonapolitikai Osztályra vitték. Kihallgatás közben többször megverték. Rá akarták bizonyítani, hogy ki akarta szabadítani Páter Kiss Szalézt a börtönből, aki a gyöngyösi állítólagos fegyveres összeesküvés vezetője lett volna. Azonkívül Antal Józseffel (a Kisgazdapárt főtitkárának személyi titkárával) a Vatikánba küldözgettek rádióüzeneteket. Aztán szovjet tisztekre lövöldözött. Ehhez hasonló vádakat akartak ráerőltetni, aztán átadták a budapesti szovjet államvédelmi szerveknek. A Szovjet Csapatok Budapesti Helyőrsége katonai bírósága Conti utcában 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus 2,6,8,11 pontjai alapján hétévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A sopronkőhidai és lembergi börtönben töltött hónapok után a távol-keleti Kolimára deportálták. Megjárta Kanyion, Tretja Fabrika, Lazo munkatáborait. 1954-ben szabadult a lágerből, és száműzöttként ugyancsak Kolimán, a 72-es településen villanyszerelőként dolgozott. 1956. február 10-én térhetett haza Magyarországra. Az 52065. tábori postaszámú Szovjet Katonai Alakulat haditörvényszéke 552. szám alatt 1989. augusztus 5-én bűncselekmény hiányában rehabilitálta. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs 37/1989. szám alatt tartja nyilván. (Visszaemlékezéseit „A vörös pók hálójában” Budapest, 1993. cím alatt írta meg.

Király György (Szeged, 1929. november 19. Sajtlava Mária) Gimnáziumi tanuló volt. A szovjet állambiztonsági szervek Gyöngyösön 1946. május 4-én hurcolták el a szülői házból, a Páter Kiss Szaléz „összeesküvő csoportjának” tagjaként. Rónai Kálmán gimnáziumi tanár jelentette fel, pisztolyrejtegetés vádjával. Az elhúzódó vizsgálati fogságban „hivatalosan” augusztus 7-én tartóztatták le, majd szeptember 14-én, Budapesten a Szovjet Hadsereg Budapesti Helyőrségének katonai bírósága 7 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Brjanszk, majd Resoti lágereiben raboskodott. 1953. november 26-án térhetett haza. A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1980. június 18-án 1358. szám alatt bűncselekmény hiányában rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű Igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1980. július 24-én Klgs. 228/1966 szám alatt küldte meg számára.

Király Zoltán (Gyöngyös 1930. – )A Páter Kiss Szaléz és társai összeesküvési ügyében 1946 áprilisában a szovjet állambiztonsági szervek letartóztatták. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 8 évi, javító-nevelő munkatáborban leöltendő szabadságvesztésre ítélte. További sorsa ismeretlen.

Kiss Endre (-) Gyöngyösi gimnazista volt. A szovjet állambiztonsági szervek 1945 áprilisában a szülői házból elhurcolták. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés ügyében tartóztatták le. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1945 augusztusában javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. További sorsa ismeretlen.

Kiss Sándor (Gyöngyös, 1927.) A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés kirakatper egyik vádlottjaként Gyöngyösön 1946.április 26-án a magyar Katonapolitikai Osztály a szülői házban letartóztatta. Két rendőrőrs csoportosan elkövetett lefegyverzésével, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. Budapest, 1946. szeptember 14-én a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke golyó általi halálra ítélte, majd ezt kegyelemből 15 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre változtatták át. Észak Ural valamelyik lágerében meghalt.

Páter Kiss Szaléz László (Szeged, 1904. – ) Teológus, szerzetes paptanár volt. Gyöngyösön 1946. április 26-án – legalább 20-25 gimnazista diákjával együtt – a magyar Katonapolitikai Osztály letartóztatta. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságoknak. Koncepciós kirakatperben, fegyveres összeesküvés hamis vádjával, hosszas kínvallatás után Budapesten a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 1946. szeptember 14-én golyó általi halálra ítélte. Sopronkőhidán 1946. október 26-án kivégezték. (Egyes források szerint a kivégzés 1946. december 10-e körüli napokban történt.)

Kizmann Ottó (Veszprém, 1928.-) Gimnazista volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. április 26-án, mint a Páter Kiss Szaléz-féle fegyveres összeesküvés kirakatper egyik fővádlottját letartóztatta. Két rendőrőrs csoportosan elkövetett lefegyverzésével, valamint szovjet katonák lelövésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én golyó általi halálra ítélte. Sopronkőhidán 1946. október 26-án kivégezték. (Egyes források szerint a kivégzés 1946. december 10-e körül történt.)

Kováts Zoltán (Gyöngyös, 1930. november 3., Szalmási Irén Júlia) Gimnáziumi tanuló volt. A magyar Katonapolitikai Osztály mint a Páter Kiss Szaléz fegyveres összeesküvő csoportjának tagját szülővárosában 1946. május 9-én letartóztatta, Rónai Kálmán gimnáziumi tanár feljelentése alapján, pisztolyrejtegetés vádjával. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg Budapesti Helyőrségének katonai törvényszéke Budapesten a Conti utcában 1946. szeptember 14-én 7 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A lembergi börtön után Ljackeban, majd a norilszki lágerekben raboskodott. 1953. november 26-án térhetett haza, sajnos nyomorékon: a fél lábát üzemi balesetben elvesztette. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 138/1953. számú igazolványa szerint, mint volt hadifoglyot bocsátották szabadon. A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1983. április 19-én 1374. szám alatt bűncselekmény hiányában rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1140/1963. szám alatt 1983. június 15-én küldte meg számára.

Lukács Pelbárt (1916) – A hatvani rendházban ferences szerzetes volt. A magyar Katonapolitikai Osztály 1946. április 18-án letartóztatta a P. Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés koncepciós perében. Orosz és rendszerellenes szervezkedéssel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 1946. szeptember 14-én, Budapesten a Conti utcában 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A karéliai Medvezsugorszk lágerei központi kórházában 1948-ban TBC-ben meghalt.

Mester László (Vértesboglár, 1925. január 12, Till Mária) Egyetemi hallgató volt, a gyöngyösi Kisgazdapárt szervezet helyi titkára, amikor a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés készülő kiarakatperében Gyöngyösön 1946. április 18-án a magyar Katonapolitikai Osztály letartóztatta, a gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvés vádjával. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten a Conti utcában 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2, 8, 11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságesztésre ítélte. A Szverdlovszk melletti Azanka és Tyigeny, majd Vorkuta lágereiben sínylődött. 1953.november 26-án térhetett haza. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 171/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották szabadon. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1966. december 17-én Klgs. 1623/1966. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból.

Húsvét ötödik vasárnapja (C év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az az evangéliumi szakasz, amelyet ma hallunk (Jn 13,31–35) János evangéliumának 13. fejezetéhez tartozik, amelyben az evangélista Jézus tanítványaival elköltött utolsó vacsoráját beszéli el. Ha kontextusából kiragadjuk, nem érthető azonnal.

A lábmosás megbotránkoztató gesztusa után János evangélista közli Júdás árulásának Jézus általi meghirdetését (Jn 13,21). Majd a ma hallott versek következnek az új parancsra vonatkozó szavakkal, azután pedig ismét egy hűtlenség bejelentése, mely ezúttal Pétert és az ő tagadását érinti (13,36).

Az új parancs tehát két árulás bejelentése közé ékelődik. Ez az első mozzanat, amelynél megállunk, mert Jézus arra kéri övéit, hogy ugyanúgy, ugyanolyan mértékben szeressék egymást, ahogyan Jézus szerette őket („Új parancsot adok nektek: hogy szeressétek egymást. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” – 34. vers).

A mérték abból a távolságból adódik, amelyet a tanítványok teremtenek önmaguk és az Úr között: mélységes távolság, bűnből fakadó távolság ez, amelyet azonban Jézus ingyenes szeretetével kitölt; nem engedi, hogy övéi olyan messzire kószáljanak, ahol eltévednek, mert – mint múlt vasárnap láttuk – ő a jó pásztor, a jó pásztor pedig nem akarja, hogy bárányai közül bármelyik is elvesszen. Ezért az életét adja.

János evangélista kapcsolatot teremt Júdás tagadása és Jézusnak a mai evangéliumban meghirdetett szavai között: valóban, éppen akkor, amikor Júdás elveszi a falatot és kimegy, Jézus akkor hirdeti meg a következő, látszólag nem helyénvaló, erőteljes szavakat: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten dicsőült meg benne” (Jn 13,31).

Mit jelent ez?

Az egész János-evangélium egy titokzatos „óra” felé irányul, egy olyan pillanat felé, amelyben Isten egészen kinyilatkoztatta volna önmagát, dicsőségét a Fiú életében és tettében. Nos, pontosan abban a pillanatban jött el az óra, amikor Jézus végre feltárhatja egész szeretetét, amelynek ajándékozásáért jött, olyan szeretetet, amely a megtagadó és eláruló tanítványt is eléri, olyan szeretetet, amely érte az életet is odaadja.

Júdás éppen most ment ki, hogy elárulja Urát, hogy átadja őt. De ezt azután tette, miután megkapta Jézustól a szeretett barátnak szánt falatot, miután megette a barátság kenyerét, amelyben minden ellenségeskedés legyőzetik.

Jézus számára pontosan ez a dicsőség, vagyis a lehető legnagyobb szeretet; ezért még Júdás tette is értelmezhető és fogadható úgy, mint további lehetőség a szeretetre, tehát az Atya megdicsőítésére.

Az Atya pedig a szeretetnek és az engedelmességnek erre a gesztusára úgy válaszol, hogy megdicsőíti a Fiút: amint Jézus szeretete eléri a bűnükben elveszett tanítványokat, úgy az Atya szeretete sem hagyja, hogy Jézus a halálban elvesszen: hiszen „azonnal” (Jn 13,32) visszaadja az életét: „Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti.”

Jézusnak ezek a szavai tehát e két árulástörténet között helyezkednek el, és ott a győzelem himnuszaként, az üdvösség biztos előjelként hangzanak. E gonoszság közepette tárul fel teljesen Isten élete.

Ez azonban még nem minden.

A 13. fejezet tulajdonképpen az árulás két gesztusát helyezi a középpontba, amelyeknek köszönhetően Jézus egész emberszeretete megnyilvánul, olyan gesztusokat, amelyek előrevetítik és értelmezik azt, ami röviddel ezután a kereszten fog történni, értelmet adnak annak.

Ám közvetlenül ezután arra kéri övéit, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette őket: ő szabadon, viszonzást nem várva szereti őket, és ennek a szabadságnak erejében kéri, hogy ugyanígy tegyenek.

Az új parancs szavai csak a kereszt kontextusába helyezhetők, János evangéliumában pedig csak a kereszt értelméről valló e gesztusok után. Valójában a tanítványok nem lesznek képesek egymást szeretni, csakis azon szeretetet által, amit kaptak.

Isten szeretete nem olyasmi, amit viszonzunk: soha nem tudnánk visszaadni neki azt, amit Ő adott nekünk.

Isten szeretete inkább kicserélődik közöttünk, körbejár, és csak így tudjuk viszont-szeretni Istent, és így mondhatjuk ki neki igaz köszönetünket.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.