Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakaszt (Lk 15,1–3.11–32) olvashatjuk abból a két helyből kiindulva, ahol a jelenet kibontakozik. Jól ismert és sok helyzetben használt szakasz a mai. Csak néhány rövid megfontolást teszünk. Az egyik értelmezési kulcs, ami segít, hogy a szöveg világába belépjünk, azzal függ össze, hogy mindkét helyen – még ha eltérő módon is – étellel kapcsolatos szimbolika jelenik meg.

Az első hely az atya háza, ahol a leírás szerint bőven van étel. Amikor a kisebb fiú távol van, abban a pillanatban, amikor szorult helyzetbe kerül, atyja házára gondol és úgy emlékezik rá, mint arra a helyre, ahol van mit enni, ahol nem hiányzik a kenyér, jut belőle mindenkinek: még a szolgák is bőségesen kapnak belőle (Lk 15,17).

Amikor pedig a fiú hazatér, a nagyon boldog atya azonnal fogadást rendez: „fogjátok meg a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és ünnepeljünk” (Lk 15,23). Ismétlések adnak hangsúlyt ennek az ünneplésnek (Lk 15,23.27.30), és mindig úgy jelenik meg a szövegben, hogy az atya cselekvésének módjáról vall: az atya táplál, enni ad, lakomával ünnepel. Kétségkívül ószövetségi utalás ez. Az Ószövetség az Istennel élt életet lakomaként mutatja be.

A másik hely az, ahol a kisebb fiút találjuk, amikor elhagyja otthonát, ahol elherdálja örökségül kapott egész vagyonát. A szimbolika itt is az ételhez kapcsolódik, de szöges ellentétben az előbbiekkel. Nagy éhínség van (Lk 15,14), a fiú arról beszél, hogy éhen hal (Lk 15,17). Ha van, aki eszik, azok csupán a disznók (Lk 15,16), miközben a fiú már azzal is elégedett lenne, ha azoknak az ételét ehetné, de „senki nem adott abból sem neki”.

Egyrészről tehát van egy apa, aki bőségesen ad enni mindenkinek, még a szolgáknak is, másrészről ott van a szolgává lett fiú, akinek viszont senki nem ad semmit, még a malacok ételéből sem.

Értelmezhetjük a példázatnak ezeket a mozzanatait úgy, hogy az ember meghívása arra szól, hogy része legyen abban a lakomában, amelyet az Atya készít gyermekeinek, abban a lakomában, amelyben önmagával táplál, saját életében részesít, abban az életben, amely az ő házát átjárja. Bőséges, jó, ingyenes eledel az, amelyet az Atya akar nekünk ajándékozni (vö. Iz 25,6).

Az ember bűne nem más, mint az, hogy otthagyja ezt a lakomát, kiesik abból a kiváltságos helyzetből, amelyben az életet kaptuk. Elhagyjuk azért, hogy olyan eledellel tápláljuk magunkat, amely nem lakat jól, amely végül éhhalálra juttat minket. A kisebbik fiú elhagyja azt a házat, ahol fiú, gyermek volt és olyan helyre jut, ahol szolga lesz, ahol rosszabbul bánnak vele, mint egy állattal, ahol elveszíti minden méltóságát, ahol senki nem viseli szívén a sorsát. A magány és halál helye az.

De mint tudjuk, az apa és a tékozló fiú nem kizárólagos főszereplői a példabeszédnek. Van egy másik fiú is, a nagyobb, aki otthon marad, de aki bár bőségben él, mégsem eszik olyan kenyeret, amely jóllakatná. Vagyis az élet dolgait nem úgy éli meg, mint az atya szeretetének jelét és szentségét, nem érti, hogy mindazt, amit kap, az ő szeretetéből kapja. Olyan, mintha semmije nem volna: valójában ő is éhen hal.

A nagyböjti út ma abba a házba vezet minket, ahol gyermekek vagyunk, ahol egy teljes élet lehetősége készült számunkra azzal a feltétellel, hogy felismerjük, minden az Atyától ered és mindent ingyen adott nekünk. Nem a munkánk gyümölcse az, nem jutalom, amit ki kell érdemelnünk.

Ami táplál minket, az a kapcsolat, amely Hozzá köt. Olyan kapcsolat, ami azután megnyílik a testvér felé, akivel ugyanazon a kenyéren osztozunk.

Olyan ház ez, amelyben nem vagyunk képesek tartósan élni, ahonnan gyakran eltávolodunk, de ahová mindig visszatérhetünk.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

Kivonat a Magyar Közlöny 54. számából:

“- a miniszterelnök előterjesztésére – a katolikus erkölcsteológia kutatása, oktatása és a tudományterület irodalmának gazdagítása terén végzett kimagasló munkája, valamint a római magyar közösség életét meghatározó tevékenysége elismeréseként dr. Harsányi Pál Ottó ferences szerzetes, biológia-kémia szakos középiskolai tanár, erkölcsteológus, a római Pápai Szent Antal Egyetem Hittudományi Karának dékánhelyettese részére

 

a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata

kitüntetést adományozom. 

Budapest, 2022. március 3. 

Áder János s. k., köztársasági elnök 

Ellenjegyzem: Orbán Viktor s. k., miniszterelnök”

Júdás, pokol fajzatja, hitszegő barát,

mikép merészelé illeti ronda szád

csókkal  szép Magzatom szerelmes ajakát?

Mert az zengő szavakkal illatos virág,

nem hazudott soha, s nem is szólt ostobát,

de bőven osztogatva igaz szózatát,

nem támadt anyaszülte még, aki csalárd

csókkal szennyezni merné szűzi bársonyát,

S te, aljas ámító, mégis megcsóklád

Fiam, ki isten-ember, s hozzá jóbarát,

ki édes csókjait gyakorta szórta rád,

Ó, álnok! hitvány csókodon Urad elárulád!

Fordította: P. Szedő Dénes ofm. In: Szedő Dénes ofm (szerk.): Philomena: Régi ferences himnuszok, Budapest, 1942, 72.o.

Boldogasszony, Királyasszony,

méltó, hogy az Úr válasszon,

rólad gyümölcsöt szakasszon,

jó Lelkével elárasszon.

Üdvözlégy, ő Palotája,

szent Sátora, Szülőháza,

üdvözlégy , öltő Ruhája,

édes Anyja, kedves Lánya!

És most, minden  szent Erények,

kőszívemet illessétek.

Kútja Isetn kegyelmének,

a hűtlenből nevelj hívet.

Fordította: P. Szedő Dénes ofm. In: Szedő Dénes ofm (szerk.): Philomena: Régi ferences himnuszok, Budapest, 1942. 10.o.

Fotó: Magyar Kurír

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/03/nobel-bekedijra-jeloltek-bojte-csabat