Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Mond ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ma, a nagyböjt kezdetén a kísértések elbeszélése (Lk 4,1–13) jelzi annak az útnak az első lépését, amely az Úr Húsvétjáig vezet minket.

Kiemelünk néhány olyan mozzanatot, amelyek segítséget jelenthetnek számunkra, hogy belépjünk a mai nap témájába és így abba az időszakba, ami most kezdetét veszi.

Lukács evangélista a többi szinoptikushoz hasonlóan a kísértések elbeszélését Jézus nyilvános működésének kezdete elé helyezi.

Azért teszi ezt, hogy kifejezze, mielőtt Jézus megkezdené küldetését, választania kell, tájékozódnia kell az úton, meg kell választania, hogy szolgálatának milyen messiási stílust akar adni.

A kísértés kezdettől fogva úgy lép be a világba – amint azt a Teremtés könyve 3. fejezetében olvashatjuk –, mint Isten eredeti tervétől eltérő, másik választási lehetőség. Különbözik attól, ahogyan Isten elgondolta és megteremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára.

Tehát Jézusnak is választania kell, és az ördög nem kíméli meg őt ettől a próbatételtől. A többi szinoptikustól eltérően azonban Lukács azzal zárja a szakaszt, hogy „miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre” (Lk 4,13).

Hogy mi ez a bizonyos idő, azt maga Lukács sugallja: míg Máté evangéliumában az első pusztai megkísértés után az ördög azonnal a „szent városba” viszi Jézust (Mt 4,5), addig Lukács evangéliumában az utolsó két kísértés sorrendje megfordul, és Lukács a kísértés tetőpontjára helyezi a jeruzsálemi próbatételt, ahol az ördög a Templom legmagasabb pontjára viszi Jézust (Lk 4,9).

A harmadik evangéliumban Jézus egész útja, amint azt az év során többször látni fogjuk, Jeruzsálem felé tartó út, ahol Jézus tudja, hogy találkozója van, hogy várnak rá.

A kereszten is, miként ma a pusztában, azt fogják mondani Jézusnak, hogy szabadítsa meg magát, hogy ne legyen olyan, mint mindegyik másik ember, hogy legalább ez alkalommal részesítse előnyben a hatalom, a szenzáció, a csoda útját; azt kérik tőle, hogy szálljon le a keresztről, és ezt háromszor is elmondják (Lk 23,35–39), éppen ahogy a pusztában háromszor kísértette meg az ördög.

Jézus Jeruzsálemben szembesül a végső próbatétellel, és megerősíti, hogy azt akarja, amit ma választ: nem egy önközpontú, maga alkotta életet, hanem olyan életet, amit az Atyától kap, és amit az Atyára bíz.

Jeruzsálemben a próbatétel szörnyűséges lesz, mert eredeti választásához való hűségének ára a kereszthalál: ott Jézus úgy ítéli majd, hogy ez a hűség többet ér saját életénél, és teljesen átfordítja az ördögi logikát.

Ha ugyanis a mai kísértésekben az ördög arra csábította Jézust, hogy vesse be azt a hatalmat, amely abból fakad, hogy ő Isten Fia, és szabadítsa meg magát, kikerülve az emberlét határát és fáradságát, Jézus Jeruzsálemben éppen a korlátozottság, a gyöngeség és a halál útját fogja választani, hogy ily módon maradéktalanul kifejezze engedelmességét az Atyának, végtelen bizalmát az Atya iránt; hogy maradéktalanul kifejezze egy olyan emberi mivolt végső értelmét, amely nem önmegvalósítás által, hanem az Atyához fűződő, alázatos és bizalomteli gyermeki kapcsolatban valósul meg.

Honnan ered Jézusnak az a tudatossága, amely választását megszilárdítja?

Lukács evangélista két választ sugall.

Az első a Lélek említése, ami kétszer ismétlődik ebben a szakaszban (Lk 4,1): Jézus nincs egyedül, hanem a benne élő Léleknek köszönhetően szüntelenül az Atyához fordul. A pusztai magány az a hely, ahol Jézus erősebben tapasztalja meg az Atya jelenlétét, a Vele való kapcsolat erejét.

A második nyilvánvalóan az Igéhez kapcsolódik: Jézus nem saját szavaival válaszol az ördögnek, hanem az Írásból merít. Szavai valóban csak idézetek a Második Törvénykönyvből. Jézus nem a saját szavaival, hanem az Atyaisten Szavával válaszol.

A kísértés, ami arra vihetné az embert, hogy az Atyáétól eltérő, más hangra hallgasson, és más hangban bízzon, nem győzhető le erővel, ravaszsággal, egyszerű értelemmel: pusztán ezekkel az eszközökkel csak vesztesek lehetünk, újra az önmagunkba vetett bizalom rabszolgái. A próbatételen keresztülmenni, azt legyőzni csak az Atya igazságának alázatos és türelmes hallgatásában való megmaradásban, az Atya iránti bizalommal lehet.

Jézus utolsó megkísértésében, a kereszten is ezeket a fegyvereket használja: végső szavai (Lk 23,46) egy zsoltár idézetei lesznek (Zsolt 31,6), egy olyan imádságé, amely képes még egyszer kifejezni teljes bizalmát az iránt a kapcsolat iránt, amely az Atyához fűzi: „Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet.”

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Mélységesen megrázta a világot az a támadás, amit Oroszország indított Ukrajna ellen február 24-én hajnalban. A háborús cselekmények az eltelt napokban fokozódtak, és várhatóan keleti szomszédunk egész területére kiterjednek. Hazánkban számos szervezet segélyakciókat kezdeményezett.

Ez a háború szenvedést hoz az ártatlanokra, és nem jelenthet megoldást semmilyen probléma keze­lésére sem. Magyarország helyzete a szomszédsági kapcsolaton túl azért is speciális, mert felelősséggel tartozunk Kárpátalján élő nemzettársaink életé­ért, biztonságáért.

Magyarország védelmet nyújt az Ukrajnából érkező valamennyi hábo­rús menekültnek nemzetiségre való tekintet nélkül. Több segélyszervezet is adománygyűjtésbe kezdett, hogy huma­nitárius segítséget adjon a Magyarországra érkezőknek.

Segélyprogramot indított többek között a Magyar Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a határmenti görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye is. Az adománygyűjtések, illetve a hazánkba menekültek megsegítésének lehetőségeiről ezeknek a szervezeteknek a honlapján lehet tájékozódni.

A KÉSZ elnöksége felhívja minden jószándékú és jóérzésű ember figyelmét ezekre a kezdeményezésekre, és kér mindenkit, hogy a békéért való folyamatos imádkozás mellett lehetősége szerint támogassa mindazokat, akik hazájuk elhagyására kényszerülnek, illetve szülőföldjükön a háború miatt napi ellátási gondokkal küzdenek.

Budapest, 2022. február 26.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

„Tapadjon ínyemhez a nyelvem, ha nem emlékezem meg rólad, ha nem Jeruzsálemet tartanám legfőbb örömömnek!”

(137. Zsoltár)

A Jóistenbe vetett bizalommal adjuk hírül, hogy

Horváth Imre P. Albin OFM

szerzetes, provinciánk legrégebben fogadalmas tagja, életének 92. évében, 2022. február 25-én elhunyt.

Albin atya 1930. november 12-én született Nemesszalókon. Családja jó kapcsolatot ápolt a pápai ferencesekkel, akiknek segítségével az öt testvér közül ő kezdhette meg tanulmányait a pápai bencés gimnáziumban. Diákként szembesült a zsidó emberek sorsával, és lehetőségéhez mérten igyekezett segítséget nyújtani az üldözötteknek. A búcsúszentlászlói novíciát után 1947-ben tette le első egyszerű fogadalmát. 1950-ben a rendek feloszlatásakor Esztergomból szállították a Jászberényi kolostor gyűjtőhelyére, ahonnan, mint növendéket hazaküldték. 1951-ben egyházmegyei keretben a szombathelyi teológia hallgatója volt, ahonnan a főiskola feloszlatása után újra el kellett jönnie. 1952-ben bányászként kellett dolgoznia Ajka-Csingervölgyben, ahonnan 1953 márciusában katonai munkaszolgálatra vitték 27 hónapra. 1955-ben éppen a pápai ferences rendházban, mint a hadkiegészítő bizottság székházában történt az elbocsátása. Ugyanebben az évben jelentkezett a Veszprémi egyházmegye szemináriumába, ahonnan felküldték Budapestre a Központi Szemináriumba. Mivel itt be akarták szervezni, az esztergomi szemináriumba küldték, ahol több szünet után végül befejezte tanulmányait, és 1961-ben pappá szentelték. Káplánként dolgozott Buzsákon, Csabrendeken, Miháldon, Lengyeltótiban és Taszáron. Itt kapott először plébánosi kinevezést, majd esperesként szolgált 1988-ig. A közeli katonai reptér miatt a vallási élet pangott, kevés volt a hívő, a megélhetésért a földeken kellett megdolgoznia. 1988-tól jelentkezett monostorapáti plébánosnak, ahonnan a Mariana provincia akkori vezetője, Kovács Bánk atya visszahívta rendi keretbe. 1989-ben tett örökfogadalmat, majd Búcsúszentlászlón lett házfőnök és plébános. Egy év múlva Pestre került kórházlelkésznek, majd 2001-től Szombathelyen szolgált. 2003-ban Gannán plébános, majd Segesden házfőnök volt. 2004-től tíz éven keresztül a szombathelyi kolostorban dolgozott lelkipásztorként, ahonnan 2016-ban beköltözött a szombathelyi Egyházmegyei Papi Otthonba. Albin atyát covid betegség miatt szállították a szombathelyi Markusovszky Kórházba, ahol február 25-én hunyt el. Hosszú életét sok külső és belső viszontagság kísérte, melyek között mindvégig igyekezett hűséges maradni hivatásához.

Albin atyáért a gyászmisét 2022. március 11-én délelőtt 8.30-kor mutatjuk be a szombathelyi Ferences Templomban, a temetésre a Jáki úti temető papi sírkertjében kerül sor 9.30-kor, a szertartást dr. Székely János püspök atya vezeti.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!

Debrecen I. Nyilastelep: Vámospércsi u. 8.¹

A ház első lakói:

P. Kiss Szaléz házfőnök, hitoktató, missziós

P. Krupa Kolumbán tanyákon szervező hitoktató, játszótér felelős, hitoktató, missziós

P. Kovács Kristóf, hitoktató, missziós

fr. Vajas Vivald szakács, kertész, missziós

A csapókerti ház megalakulásával még újabbak:

P. Tóth Benjámin, vikárius, hitoktató, missziós

fr. Tisza Nétusz sekrestyés, missziós, 2 hónap múlva áthelyezve

fr. Talpay Firmusz sekrestyés, missziós, kisegítő hitoktató, ministráns szervező

Csapókerti templom:

Debrecen II. Csapókerti Rendház² A ház lakói:

P. Sebestyén Szaniszló házfőnök, hitoktató, missziós,

P. Tarcza Aurél missziós, hitoktató

P. Sall Elek hitoktató, missziós

P. Csontos Oszkár házfőnök, hitoktató, missziós

P. Tóth Benjamin helyettes házfőnök, hitoktató, missziós

fr. Vajas Vivald szakács, kertész, missziós

A Jézus Szíve templom, a Szent István Plébánia filiája.

Takarókat, hálózsákokat, polifoamokat gyűjtünk a Kárpátaljára érkező menekülteknek

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 6,39–45) egy sor sürgető kérdéssel veszi kezdetét: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek: ‘Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát’, a te szemedben pedig nem látod a gerendát?” (Lk 6,39.41–42).

Hogy jobban megértsük, mit akar Jézus mondani, fel kell idéznünk a szövegkörnyezetet: Lukács evangéliumának 6. fejezetében vagyunk, amely a boldogmondásokkal kezdődik és a múlt vasárnap hallott szakasszal folytatódik, melyben Jézus kinyilatkoztatja, hogy milyen mértékű szeretetre szól a meghívása annak, aki az ő követésére vállalkozik. Paradox mérték: mértéktelen mértékű szeretetre (Lk 6,27–38).

A mai evangéliumban Jézus óva int attól, hogy valaki túlzott buzgalmában megtévessze önmagát, és azt gondolja, hogy szeret és jót tesz, pedig ehelyett kárt okoz.

A szeretethez – mondja Jézus – nem elég a jóakarat, „jól felkészültnek” kell lenni (Lk 6,40).

Mit jelent a „jól felkészültség”?

Számunkra furcsán hangzó kifejezés lehet, ami az iskolai felkészülésre emlékeztet, mintha a szeretethez fel kellene készülnünk, tanfolyamra kellene járnunk, mintha keveseknek való dolog lenne.

Nem így van.

Jézus mindenekelőtt azt mondja, hogy „bárki” (Lk 6,40) jól felkészült lehet: nem valakinek van fenntartva, mintha mások ki lennének belőle zárva. Mindenkié.

Azután megmagyarázza, hogy jól felkészültnek lenni azt jelenti, hogy alapvetően szabadok vagyunk. Nem tanulmányok, címek, képesség kérdése, hanem az önmagunktól való szabadságé.

Jézus szerint az szabad, aki nem menekül önmaga elől, félve attól, hogy igazán szembenézzen önmagával.

Más szavakkal, az, aki előbb megtapasztalta az Atya övéi iránt tanúsított irgalmasságnak bőséges mértékét, és nem kell többé elrejtőznie, másnak látszania, mint aki.

Nem kell titkolnia hibáját, mert tudja, hogy szegénységében elfogadásban és megbocsátásban részesült.

Aki viszont még mindig fél, az keresi, hogy hogyan rejtőzzön el. Az egyik legegyszerűbb és legnépszerűbb módszer pedig az, ha a másik hibájára szegezi a tekintetét elkerülve azt, hogy lássa a sajátját (Lk 6,41). Amikor pedig szeretni próbál, valójában olyan lesz, mint egy vak, aki egy másik vakot vezet: csak a saját sötétségébe, a látástól való félelmébe tudja őt vezetni.

Nyilvánvalóan jó cselekedet ürügyén teszi ezt, de kerüli a hívő ember számára legfontosabb tapasztalatot, azt, hogy lásson és önmagát az Atya irgalmasságának fényében lássa. A jó tettek egyetlen feltétele tehát az, hogy előbb megtapasztaljuk az Úr jóságát: ez elég, semmi másra nincs szükség. Azonban ha ez hiányzik, akkor a jó tettünknek nem lesz ereje, hogy kiszabadítsa a másikat saját sötétségéből, sőt, éppen ellenkezőleg, azt kockáztatjuk, hogy még sötétebb sötétségbe taszítjuk.

A gerenda eltávolítása a szemből olykor nagyon fájdalmas művelet lehet: nem könnyű megtenni. Ez a fájdalom értékes, és csak akinek van bátorsága, hogy átélje, az fog olyan érzékenységgel és tapintattal rendelkezni, hogy el tudja távolítani testvére szeméből a szálkát: tudni fogja, hogy milyen fájdalomnak teszi ki, és tapasztaltan, együttérzéssel fogja tenni.

Aki képes erre, aki az alázat és megtérés állandó magatartásában él, olyan, mint egy jó fa, amely csak jó gyümölcsöt teremhet (Lk 6,43–44): ezért nem a szeretetre való erőltetett törekvésről van szó, hanem arról, hogy hagyjuk, hogy az Úr megszabadítson minket a gonosztól és meggyógyítsa szívünket, és akkor a szeretet magától jön.

Az első gyümölcs pedig nem a tettek lesznek, hanem a szavak (Lk 6,45): aki üdvözült, új szavakat és új beszédmódokat ismer, képes megosztani a kapott jó gazdagságot, azt a jót, amit a saját szemével látott önmagában és testvéreiben.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Sok nézeteltérés volt a református testvérekkel. Több alkalommal számoltak be a ferences testvérek, hogy utcán leköpködték őket. A későbbiekben történt Kovács Kristóf testvérrel, hogy egy piacra menő asszony megszólította:

• Minek jöttek maguk ide? Vegyék tudomásul, mi nem szeretjük magukat!

• Vegyék tudomásul, hogy mi szeretjük magukat, azért jöttünk ide!

Több hozzászólása nem volt az asszonynak.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa felkéri és megbízza a Katolikus Karitászt, hogy különös figyelemmel és gonddal, a magyar állami szervekkel és más segélyszervezetekkel együttműködve legyenek az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek segítségére, és vegyenek részt az ellátásukban. Erre az MKPK azonnali intézkedéssel megfelelő összeget bocsát rendelkezésükre.

Budapest, 2022. február 25.

az MKPK Állandó Tanácsa

https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-mkpk-allando-tanacsanak-kozlemenye-120393

forrás: Magyar Kurír