Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Évközi 13. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz Márk evangéliumának 5. fejezetéből származik, és érdekes részletet tartalmaz. Az evangéliumokban gyakran találunk gyógyításelbeszéléseket, amelyekben Jézus különféle betegekkel foglalkozik. A mai történetben azonban két csoda van; nem egymás mellett, hanem egyik a másikban, mintha néhány közös részlettel volnának egybeszőve. Mintha egyetlen történet több jelenetbe fordulna.

Ennek a történetnek néhány részleténél időzünk el.

Az első érdekesség a tizenkettes szám.

A leányka, Jairus lánya, aki haldoklik, tizenkét éves. Az asszony pedig tizenkét éve szenved elállíthatatlan vérzésben. Egy zsidó leány számára a tizenkét éves kor a férjhez menetel ideje, vagyis olyan életkor, amikor az élet kivirágzik, amikor valaki a jövőbe tekint, amikor termékeny időszak elé néz. E két nő alakjában viszont a tizenkettes szám a halál tapasztalatával társul, nem az élettel: pillanatnyilag mindkettejük életét halálos veszély fenyegeti.

A második részlet éppen a halál: a jelenetet a halál uralja, melyet kegyetlenség kísér. Azoknak a kegyetlensége, akik egy lányra támadnak, akik az életet veszélyeztetik ott, ahol az élet a legjobbat ígérné. És azoknak a kegyetlensége is, akik folyamatosan a mindennapi halált árasztják, ami lassanként szívja ki az életet, ami kiüresít. Olyan halál, amely úgy tűnik, élvezi, ha megakadályozza, hogy az élet élet legyen.

Olyan halál ez, amely szövetségesekre lel az élők között. Az asszony halálának szövetségesei az orvosok. Márk elbeszéli, hogy sokan voltak, akik ahelyett, hogy az asszony segítségére lettek volna, tovább nehezítették a helyzetét, mert a sok szenvedésen túl még annak is okai lettek, hogy javait eltékozolja (Mk 5,26).

A halál szövetségese a szégyen és az az elszigeteltség, melybe a társadalom kényszerítette, mivel tisztátalannak tekintette őt. A halál szövetségese az is, ahogyan a vallásosság megnyilvánul: gátolja az életet, kirekeszt, skatulyáz. Ahelyett, hogy enyhítené fájdalmát, további teherként nehezedik rá.

Végül pedig a halál szövetségese a reménytelenség: miközben Jézus még az asszonnyal beszél, Jairus házából üzennek, hogy többé nincs mit tenni (Mk 5,35). Amikor Jézus ezzel nem törődve belép a házba, van, aki kineveti (Mk 5,40): Jézust kigúnyolják, mert úgy véli, hogy életet ad.

A halál tehát nagyhatalmú, nincs, aki legyőzhetné: mindaz, amihez az ember folyamodik azért, hogy kiküszöbölje, nemcsak tüneti kezelésnek bizonyul, hanem további kudarcnak is. Az ember egyedül nem semmisítheti meg a halált.

Az ember számára nagy kísértés, hogy sikerül egyedül legyőznie a halált, hogy maga adja az életet. Ez azonban egyszerűen lehetetlen, mert olyan erőfeszítés, ami ellenkezik az emberrel.

Hol és hogyan lehetséges az élet valójában?

A mai evangélium azt mondja el nekünk, hogy az élet akkor válhat újra életté, amikor elfogadjuk annak határát és ahhoz fordulunk, aki valóban életet adhat. Csak akkor lehetséges, amikor az ember feladja, hogy egyedül akarja megszabadítani önmagát, és az Urat keresi. Amikor az asszony mindent elköltött, amikor a lány haldoklik, az igazán a menyegző ideje: mindenki számára elérkezik az a tizenkettedik év, amikor úgy tűnik, minden véget ér, ehelyett azonban ott minden újrakezdődik. A vőlegény megérkezik, belép a házba, és a halál távozik. Éppen úgy, ahogyan három héttel ezelőtt a vasárnapi evangéliumban (Mk 3,20–25) láttuk, hogy Jézus az „erősebb”, aki bemegy egy erősnek a házába és ártalmatlanná teszi.

Ahhoz hogy ez megtörténjen, elsősorban arra van szükség, hogy az ember felismerje, egyedül nem képes legyőzni a rosszat, és elinduljon, hogy ott keresse a szabadulást, ahol megtalálhatja. A többit az Úr megteszi.

Kezdetben az asszony kissé mágikus, babonás hittel fordul Jézushoz. Olyan hittel, amely megelégszik azzal, ha „kicsikar” valami csodát anélkül, hogy kilépne elszigeteltségéből. Az Úr itt találkozik vele, itt éri el, majd tovább viszi. Kivezeti őt szégyenéből, hogy „leányi” méltósággal álljon előtte és mások előtt (Mk 5,34), és többé ne legyen a félelem foglya. Jézus azt kéri tőle, hogy lépjen ki a névtelen tömegből – amely többször visszatér a szövegben –, hogy alannyá, személlyé, felnőtt nővé váljon, aki felelős cselekedeteiért.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, át kell tudnunk menni a halálon, a kétségbeesésen. Meg kell érkeznünk arra a pontra, ahol a hit a lehetetlenbe vetett hitté válik, és ahol az emberi tekintet úgy látná, hogy minden véget ér, éppen ott kell várni és meglátni egy új kezdet jeleit.

Ott mindenki úgy imádkozik, ahogyan talán azelőtt még soha. Ott megszületik az ember igazi imádsága, és újjászületünk az igazi és mély találkozásban Krisztussal. Igazzá válik számunkra is az a Szó, amely által hitünk megment minket (Mk 5,32).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Évközi 12. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A most vasárnapi részlet (Mk 4,35–41) az evangélium új szakaszát nyitja meg. Miután példázatokban beszélt és tanította a sokaságot, Jézus tovább akar menni, „átmenni a túlsó partra” (35. vers), egy többnyire pogányok lakta területre, Dekapolisz (Tízváros) vidékére.

A szakaszban egyértelmű ószövetségi utalások vannak, kiváltképp Jónás könyvéből, azonban eltérő szemlélettel. Jónás menekül Isten parancsa elől, mely szerint Ninivébe kellene mennie. Jézus viszont hűséges Isten tervéhez.

A tenger – mely az ellenségesség és gonoszság szimbóluma – Jónás könyvében és az evangéliumban egyaránt viharos, és annak veszélyével fenyeget, hogy a hajó elsüllyed. A tanítványok éppúgy, mint Jónás könyvében a tengerészek, megrémülnek és nem tudják, mit tegyenek. Jézus éppúgy, mint Jónás, a vihar közben érthetetlen módon alszik. Azonban Jónás alvása Isten kérése előli meneküléséhez tartozott: nem akarta meghallani azt. Jézus alvása viszont azt jelzi, hogy ő nem fél, bízik az Atya gondviselésében.

Jézust itt természet fölötti uralmában mutatja be az evangélium. Márk már elénk állította Jézust, aki látja a megnyílt egeket, és akin a Lélek nyugszik (Mk 1,10), valamint akinek isteni természetéről tisztátalan lelkek tanúskodnak (Mk 1,24). Jézus tekintéllyel tanít, de közvetlen hatalma van arra is, hogy betegségeket meggyógyítson, kiűzze a gonosz lelkeket, megbocsássa a vétkeket.

Most erről a Jézusról az evangélista feltárja, hogy a természet fölött is hatalma van, hogy a természet azonnal engedelmeskedik neki: csak a Teremtőnek és a Megváltónak van hatalma a teremtmény fölött. Márk evangélista el akarja mondani, hogy Jézus Isten, és hogy minden fölött hatalma van.

Azonban ezt a kinyilatkoztatást nem lehet tökéletesen megérteni. Valóban, a tanítványok továbbra is zavartak: „Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk 4,41). Jézusnak az egész teremtett világ fölötti uralmát csak Húsvét után lehet megérteni, amikor Jézus ránk hagyja Jónás jelét, amellyel feltárja, hogy még a halál is uralma alá van vetve.

A tanítványok félnek, Jézus pedig szemükre veti kishitűségüket. Közelségük Jézushoz nem tette őket erősebbé és szilárdabbá. Kapcsolatuk a Mesterrel még felszínes, hitük még nem állta ki a tűzpróbát.

Félelem és hit kölcsönösen kizárják egymást. Akinek hite van, annak bizalma is, az bízik, nem zárkózik önmagába, közösséget teremt és képes mindig újrakezdeni, új életet teremteni. A félelem viszont bénít, önmagunkba zár, terméketlenséghez és magányhoz vezet.

A tanítványoknak is „át kell menniük a túlsó partra”, új kilátásokkal kell szembenézniük, meg kell változtatniuk mentalitásukat, hogy lényegéig megértsék azt, hogy ki az ő Mesterük.

Ebben a szakaszban mindnyájan önmagunkra ismerhetünk. Mindnyájunknak megvan a maga „tengere” és a maga „vihara”, és nem mindig magától értetődő „átmenni a túlsó partra” azok hitével, akik tudják, hogy a Mester velünk van, és törődik velünk.

Általában ebben a szakaszban, különösen a tanítványok bárkájában még meg szoktuk látni a tenger hullámai között hánykolódó, de a Megváltó jelenléte által megmentett, tehát soha el nem süllyedt Egyház képét.

Gyakran a valóság másnak tűnik. Viharban vagyunk, elveszettnek érezzük magunkat, úgy tűnik, senki nem törődik velünk. Az Egyház hánykolódónak tűnik, és nem találjuk a célt.

Jézus ma is azt kérdezi tőlünk: „Miért féltek? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4,40)

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. június 20.

ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP

Apák napja

Milyen sok félelem szorongatja az embert. Félünk a je-lentől, a jövőtől. Félünk az emberektől és az élet külön-féle megpróbáltatásaitól. Ki adhat nekünk megmenekü-lést és szabadulást? Bízzunk az Úrban, aki lecsendesítet-te a háborgó tengert.

KEZDŐÉNEK Zsolt 27, 8-9

Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged, légy pásztora, és te vezesd mindörökké!

OLVASMÁNY Jób 38,1. 8–11

A Teremtő szabott határt a tengernek, s irányítja a ter-mészet erőit. Isten felette áll minden más hatalomnak. Legyen meg bennünk az istenfélelem: „Az Úr félelme ugyanis a bölcsesség kezdete… Az Úr félelme a rossznak utálata” (Péld 1, 7; 8, 13).

VÁLASZOS ZSOLTÁR 106. Zsoltár

Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, *

mivel irgalma örökké megmarad.

SZENTLECKE 2 Kor 5, 14–17

Cselekedeteink rugója a Krisztus iránti szeretet legyen. Krisztus szeretete nem hagyta nyugodni Szent Pált sem, aki ezért mindent megtett, amit megtehetett. Krisztus szeretete folytonosan sürgette őt az apostoli munkában.

ALLELUJA vö. Lk 7, 16

Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét.

EVANGÉLIUM Mk 4, 35–41

A vihar lecsendesítése után félelem fogta el a tanítvá–nyokat. Megrendítette őket, hogy Jézus hatalmasabb, mint a természet erői: a vihar és a hullámok. Ezt az élményt nem felejtették el soha! Tisztelet és bizalom élt bennük mindig Jézus iránt.

RÖVID FOHÁSZOK

Engedd, Urunk, hogy a népek a mai idők viharában Krisztusnál keressenek oltalmat! * Add, Urunk, hogy Szentatyánk, Ferenc pápa Krisztus erejével kormányoz-za az Egyházat! * Add, Urunk, hogy Krisztus kegyelmé-vel mindannyian új teremtmények lehessünk! * Add, Urunk, hogy egyházközségünk hívei meghallják: Krisz-tus szeretete apostolkodásra sürget minket! * Engedd, Urunk, hogy az élet szentvedései és megpróbáltatásai Krisztushoz vezessenek bennünket!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Mindegyikünk életében adódnak néha „viharok”. Jézus azonban velünk van. Az Eucharisztiában is csodákra ké–pes. Nincs okunk a félelemre, és bízhatunk benne.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 144, 15

Mindenek szeme bízón rád tekint, Urunk, és te enniük adsz kellő időben.

Vagy Jn 10, 11. 15

Én vagyok a jó Pásztor, életemet adom a juhokért – mondja az Úr.

ELMÉLKEDÉS KI A KERESZTÉNY?

Talán az, aki bizonyos meghatározott erkölcsi tanítást követ? Vagy az, aki biztos bölcseleti szemléletet kép–visel Istenről és a világról? Igen, talán ők is.

De mindenekelőtt az a keresztény, aki Krisztust követi. A mi jövőnk egyetlen egy: Jézus Krisztus.

Nem a semmibe fut az életünk, nem katasztrófa vár reánk. Isten szeretetében élünk, saját életét adja nékünk. Mert Jézusban szeret minket az Atya, és gyermekeivé fogadott minket. Jézus a Láthatatlan Test feje, s mi, megkereszteltek vagyunk a Test tagjai. Jézus dicsőséges élete a mi jövőnk! Gerhard Eberts

ÉDESAPA IMÁDSÁGA

Uram, Istenem, te úgy rendelted, hogy családot alapít-sak. Engedd felismernem az igazán keresztény család ér-telmét és feladatait. Kérlek, állj mellettem, hogy csalá-domat isteni tetszésed szerint helyesen vezethessem és enyéimnek jó példával szolgálhassak. Adj szeretteimnek egészsé-get és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet. Ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kap-hatnak meg a világtól.

Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé vál-junk. Szeretettel és hűséggel viseljük el, amit gondvise-lésed ad, hogy osztozhassunk egymás örömében és bá-natában. Adj erőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek s keserű csalódás éri őket, vigasztalást, menedéket és támaszt jelenthessek számukra. A názáreti Szent Család legyen példaképünk! Jézus, Mária, József, vezessetek, segítsetek, óvjatok bennünket! Amen.

A CSALÁDAPA IMÁJA

Szent József, mint családapa szerényen, de bizalommal emelem feléd tekintetemet. Tudom, milyen méltóságra hívott meg az Úr az apaság által, de tudatában vagyok sok-rétű gyöngeségeimnek és korlátoltságomnak is a fel-adatok előtt, amelyeket ez a hivatás helyez vállamra.

Te nevelőapa voltál, és minden apa védőszentje vagy. A Mennyei Atya, akitől minden atyaság származik, rád bízta egyszülött Fiát, és önmaga helyettesévé állított Jé-zus mellé. Te ezt a méltóságot úgy gyakoroltad, hogy Jé-zus büszkén mondhatott atyjának, amit az ő boldogságos anyja, Szűz Mária is elismert.

Hathatós szavaddal légy közbenjáróm Jézusnál, hogy ke–gyelmének segítségével a Mennyei Atya méltó helyet-tese lehessek gyermekeim és anyjuk mellett, hogy hoz-zád hasonlóan Isten élő képe és jelenléte legyek a csa-ládban és a társadalomban. Amen.

Ezen a vasárnapon APÁK NAPJA van. Jó alkalom arra, hogy újragondoljuk az apai szerepeket, és beszéljünk az apák helytállásáról, támogatásáról, nehézségeiről. Ugyan-akkor imádkozzunk az édesapákért!

AZ APÁK NAPJA TÖRTÉNETE

Az apák napját a 20. század elején kezdték megtartani. Világi ünnepnap, amely az USA-ban hivatalos ünnep, és csakúgy, mint Magyarországon, és sok más országban június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apaságot, a szülői szerepet köszöntik e napon, de ünnepelt minden apafiguraként tisztelt férfi, nagybácsi, nagyapa, mosto-haapa, férfiismerős. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és a család együtt van. Az ünnep az Egyesült Államokból ered.

Megalapításának kezdeményezője egy kisvárosi hölgy, Mrs. John. B. Dodd volt. Édesanyja hatodik gyermeké-nek világrahozatalokor elhúnyt és édesapja, a polgárhá-borús veterán William Jackson Smart egyedül maradt az újszülöttel és öt testvérével. A falusi farmon az özvegy egyedül nevelte fel gyermekeit. Egyszer, 1909-ben a már felcseperedett Mrs. Dodd éppen egy anyák napi szent-misén vett részt, amikor felötlött benne a gondolat, hogy az apákról is hasonló misén illene megemlékezni. Azzal a kéréssel fordult a spokane-i paphoz, hogy misézzen az édesapák tiszteletére június 5-én, saját édesapjának szü-letésnapján. A pap azonban nem tudott előkészülni a mi-sére ilyen rövid időn belül, így az eseményt eltolták június 19-re. Innentől kezdve Washington állam minden június harmadik vasárnapján az édesapákat ünnepelte. A gyerekek különleges desszerteket készítettek és meg-látogatták édesapjukat, ha azok nem velük laktak.

A többi szövetségi állam és különböző szervezetek fel-karolták a jeles napot és próbálták kiharcolni a kongresszusnál, hogy az ismerje el az apák napját hivatalosan is ünnepnapnak. 1916-ban Woodrow Wilson akkori elnök jóváhagyta az ötletet és meg is tartotta csa-ládjával, de 1924-ig mégsem vált közismertté az apák napja. Ez évben azonban Calvin Coolidge nemzeti szabadnappá nyílváníttatta azon célból, hogy „mélyüljön az apa és gyermeke közötti kapcsolat, és hogy elismerjék az apai feladat jelentőségét”. Azóta június harmadik va-sárnapján az édesapákat megköszöntik az egész ország-ban.

Világszerte különböző időpontokban köszöntik az ünne-pelteket. Az Egyesült Királyságban kilenc hónappal megelőzi az anyák napját. Kínában nem hivatalos ünnep-ként augusztusban, a nyolcadik hónap nyolcadik napján tartanak Apák Napját. A kínai mandarin nyelvben ugyanis a nyolcas szám kiejtése (bā) és az apát jelentő írásjel kiejtése nagyon hasonló. Így a dátum – 08.08. – beceneve „Bābā Nap”. Thaiföldön a mindenkori király születésnapjához igazodik. Magyarországon először a két világháború között egy gyermekszervezet, a Szívgár-da igyekezett az ünnepet a köztudatba átültetni, amelyet összekötöttek a március 19-én ünnepelt Szent József tiszteletével. A katolikus egyház az apák napját egyéb-ként hagyományosan e napon tartja. 1994-ben a Borsod megyei United Way indított mozgalmat Miskolcon a júniusi időpont népszerűsítésére.

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS

SZÜLETÉSE

Június 24–én ünnepeljük ezt a szép napot. A legszentebb Istenanya után mindjárt Keresztelő Szent Jánosé az első hely a világ megváltásának történetében. Az ő nagysága az Istenember visszavert fénye, mert közvetlenül előtte járt, és az utat készítette számára. Születését angyal hirdette, és Krisztus már anyja méhében megszentelte Jánost áldott látogatásával. Bűnbánatot hirdet, s az a méltóság éri, hogy ő mutatja be Krisztust a világnak: Íme, az Isten Báránya! Míg a többi szentnek csak halála (vagyis mennyei születése) napját ünnepeljük, Jánosnak földi születésnapját is teljes liturgikus fénnyel üljük, éppúgy, mint a Megváltóét és Máriáét. Ünnepén sokfelé tüzet gyújtanak, minthogy maga Krisz-tus mondta róla: János világító fáklya volt.

IMÁDSÁG

Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat pusztító embereket és saját vilá-gukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell él-nem, de hozzád tartozva, hogy a te örömhíred, a te taní-tásod, a te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat. H.I.S.

KRISZTUS MA

Krisztus keze most már a mi kezünk, hogy ma is jót te-gyen. Krisztus lába most már a mi lábunk, hogy meglá-togasson valakit. Krisztus nyelve most már a mi nyel-vünk, hogy ma is szóljon az emberekhez. Krisztus segít-sége most már segítségünkben él, ha annak oldalára állunk, aki segítségre szorul. 14. századi kódexből

GYŐZELEMRŐL ÉNEKELJEN…

83 évvel az 1938-as budapesti eucharisztikus világkong-resszus után és 83 nappal a 2021-es világesemény előtt, ünnepélyesen bemutatták az 52. Nemzetközi Eucharisz-tikus Kongresszus himnuszát és az esemény 12 hírnökét.

Magyarország 2021. szeptember 5-12. között ad otthont a katolikus világeseménynek, amelynek záró szent-miséjén a tervek szerint részt vesz Ferenc pápa is. A szervezők bemutatták Koudela Géza, Bangha Béla „Győzelemről énekeljen” kezdetű művének újra-hangszerelt változatát, amely 1938-hoz hasonlóan, most is a kongresszus himnusza lesz. A zenei munkálatokat Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző és az After Crying tagjaival a Torzók című filmhez írt zenéjével Oscar-díjra is jelölt Pejtsik Péter végezte.

A himnusz angol és magyar nyelvű szöveggel is hallható lesz. A felvételeken közreműködött a Magyar Állami Operaház kórusa és zenekara is.

A himnusz és a kongresszust népszerűsítő film megte-kinthető az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus youtube csatornáján. www.iec2020.hu

Évközi 11. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Folytatjuk Márk evangéliumának olvasását, és ma a 4. fejezetben találjuk magunkat, ahol az evangélista néhány példabeszédet gyűjtött össze. Ma ezek közül hallgatunk meg kettőt: a szántóföldbe vetett magról (Mk 4,26–29) és a fává terebélyesedő mustármagról (Mk 4,30–32) szóló példabeszédeket.

Főleg az elsőnél időzünk.

Azt mondhatnám, hogy három főszereplője van: egy mag, egy szántóföld és valaki, „egy ember”, aki elveti a földbe a magot. Ahhoz pedig, hogy bő termés legyen, mindegyiknek meg kell tennie a maga dolgát.

Az út elején és végén színre lépő ember dolga: kezdetben az, hogy vessen, a végén pedig az, hogy arasson.

Két alapvető tevékenység, amelyek azonban önmagukban nem elegendőek.

A példabeszéd szerint a szántóvetőnek két további dolgot is meg kell tennie azért, hogy a mag termést hozhasson.

Az első az, hogy várjon: a példabeszéd mintha megadná ennek a várakozásnak a ritmusát ott, ahol elsorolja a növekedés lépéseit: „előbb a hajtás, majd a kalász, azután a fejlett szem a kalászban”(4,28).

A várakozás itt alapvetően bizalmat jelent: bízni mindenekelőtt a magban és a benne rejlő erőben; a mag Isten ajándéka, s lehetetlen, hogy terméketlen legyen.

A szántóvetőnek bíznia kell a szántóföldben is: számomra éppen a föld tűnik a mai példabeszéd igazi főszereplőjének, mert a föld az, aki spontán megtermi „előbb a hajtást, majd a kalászt, azután a fejlett szemet a kalászban”(4,28).

A másik magatartást a következő néhány szó jelenti ki: „Maga sem tudja, hogyan.” (4,27) Az ember nem tudja, hogyan történik az érésnek és az életnek ez a csodája. A mag kicsírázik és növekszik, de anélkül, hogy feltárná erejének titkát, anélkül, hogy bárkinek megmutatná lassú, de biztos fejlődését.

Tehát nem csak tudni kell várakozni; de annak elfogadásával kell várakozni, hogy nem tudja, nem befolyásolhatja, nem uralja a mag sorsát.

Márk evangéliumában van egy másik szakasz is, ahol jelentősége van a nem tudásnak: a 13. fejezetben (Mk 13,33–37) Jézus arra szólítja övéit, hogy virrasszanak, és épp azért kéri ezt tőlük, mert „nem tudnak”. Egy ember útra kel, házát szolgái gondjára bízza, mindegyiknek meghagyva feladatát, és megparancsolja nekik, hogy virrasszanak, mert nem tudják, mikor tér vissza a ház ura.

A két szakasz kölcsönösen megvilágítja egymást: a szántóvető nem tudja, nem ismeri az élet ritmusának titkát, de egy dolgot megtehet, meg kell tennie: virrasztania kell, ahogyan a 13. fejezet szolgáinak. Vigyáznia kell, bizalommal őriznie kell a mag növekedését, mert elérkezik egy pillanat – amelyet nem ismer –, amikor a termés beérik, és neki aratnia kell.

Nincs hatalmában, nem tehet semmit azért, hogy a mag beérjen: de ha amikor beérik, nem lesz résen, nem arat a kellő időben, akkor minden hiábavaló volt.

Az ember felelőssége nagy: képesnek kell lennie arra, hogy szemléljen, figyelmesnek kell lennie. Márk evangéliumában ez annyira fontos, hogy néhány exegéta ezt az evangéliumot a látás nagy példabeszédének nevezi. A saját bűneibe zárt és abba bezárkózó ember lényegében nem képes látni. Nem képes meglátni, hogy Isten Országa közel van (Mk 1,14), és így nem képes megnyílni az üdvösségre.

Nem véletlen, hogy Márk evangéliumának egyik legjelentősebb és legkifejezőbb csodája a betszaidai vak meggyógyítása (Mk 8,22–26), amit csak ez az evangélium beszél el. Különleges csoda, mivel Jézusnak kétszer kell ráhelyeznie a vakra a kezét, hogy a gyógyulás teljes legyen.

Végül van még egy további szereplője a történetnek: az idő.

Az idő a termőföld szövetségese, és jó szövetséges: az idő az, ami megengedi a magnak a növekedést.

Valójában az idő nemcsak a földnek jó szövetségese, hanem a szántóvetőnek is, mert neki – hasonlóan a betszaidai vakhoz – időre van szüksége, sőt, két időre, két lépésre van szüksége: neki is növekednie és érnie kell ahhoz, hogy megtanulhassa meglátni, hogy a szántóföld jó, termőképes föld.

A mai evangélium megmutatja nekünk azt a termőföldet, amely mi vagyunk, amely a miénk: olyan földként mutatja meg nekünk, mely arra szolgál, hogy otthont adjon az új élet, az örökkévalóság magjának, amely képes létrehozni valamit, ami meghaladja önmagát nem csak önmagáért. Ám csak akkor, ha tudunk bizalommal várakozni anélkül, hogy uralni akarnánk a bennünk elvetett életet.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. június 13.

ÉVKÖZI 11. VASÁRNAP

„Nagy az Úr, ereje hatalmas, és bölcsessége mérhetet-len” (Zsolt 146, 5). Az általa ültetett kis hajtás, gyenge palánta naggyá nő, a mustármag fává terebélyesedik. Amikor egyesek Jeruzsálem pusztulásától féltek, akkor a próféta által így szólt az Úr: „Közületek a legkisebb is ezerré lesz, és a legkevésbé jelentős is hatalmas nemzet-té” (Iz 60, 22). Kell, hogy ezek a gondolatok mindig erőt öntsenek lelkünkbe.

KEZDŐÉNEK Zsolt 26, 7. 9

Hallgasd meg, Uram, hívó hangomat! Segítségem te vagy, el ne taszíts, ne hagyj magamra, megmentő Iste-nem.

OLVASMÁNY Ez 17, 22-24

Mint ahogy a fa árnyékot ad a vándornak, úgy találnak menedéket Istennél az ő gyermekei. „Aki a Fölséges vé–delmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Is-tenem, benned bízom!” (Zsolt 89, 1-2).

VÁLASZOS ZSOLTÁR 91. Zsoltár

Válasz: Mennyire jólesik nékem, *

tégedet, Uram, hálával dicsérnem.

SZENTLECKE 2 Kor 5, 6-10

Földi életünk folytonos vándorlás az égi haza felé. Érez–zük, hogy itt a földön minden csak átmeneti és mulandó. Azért is vágyakozunk őszinte szívvel az örök haza után.

ALLELUJA vö. Jn 6, 63c. 68

Isten igéje a mag, Krisztus a magvető, * mindaz, ki reá talál örökké élni fog.

EVANGÉLIUM Mk 4, 26-34

Vess, Urunk, jó magot lelkünkbe. Öntözd kegyelmeddel, melegítsd szereteteddel. Hadd csírázzék, szökkenjen szárba és hozzon kalászt. Nem félünk az aratástól. Ha ugyanis te vetsz, és gondozod vetésed, nem kell félnünk az aratástól.

RÖVID FOHÁSZOK

Add, Urunk, hogy szent néped Ferenc pápa vezetésével mindenben teljesítse akaratod! * Add, Urunk, hogy Egy-házad minden nemes emberi törekvést támogasson! * Engedd, Urunk, hogy mindig nagy szeretettel kapcso-lódjunk Egyházadhoz, és így tegyük egyre szilárdabbá szent Fiad titokzatos testének egységét! * Engedd, Urunk, hogy egyházközségünk családjaiban Krisztus bé-kéje uralkodjék!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Mennyi munka és veríték van e kenyér és bor mögött! S mekkora áldozat az égi kenyér és bor mögött! Így min–den szentmise áldozatra és szeretetre tanít minket.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 26, 4

Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.

Vagy: Jn 17, 11

Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi – mondja az Úr.

ELMÉLKEDÉS

A keresztény ember életében az örömnek kell az uralko-dó érzésnek lennie. Azért, mert a keresztény ember éle-tének kezdő szava: a megváltás, – és végső szava a feltá-madás. A keresztény ember szeretet több és más, mint a tisztán csak emberi szeretet. Ez krisztusi szeretet, amely Krisztust viszi az emberek közé, vagyis a megváltást és a feltámadást.

PÁDUAI SZENT ANTAL (1195 – 1231)

A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tenger halainak prédikált – mint valamikor Ferenc az ég ma-darainak. Egyszer egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy addig nem hisz, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. Akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, az utasok, a szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők patró-nusa. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.

Jelképei a liliom, a gyermek Jézus, az égő szív, a tűz, a hal, a szamár, a monstrancia és az ostya.

Földi maradványait és ereklyéit a padovai Szent Antal-bazilika őrzi. Antal Padova városának északi részén, Arcellában halt meg egy klarissza monostor közelében. Testét, végakarata szerint a Santa Maria Mater Domini-kápolnában temették el. Ünnepe: június 13. Ebben az évben elmarad Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító emléknapja.

SZENTMISE MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS BOLDOGGÁ AVATÁSÁÉRT

Isten tiszteletreméltó szolgája, Mindszenty József bíboros, hercegprímás boldoggá avatásáért mutatok be előesti szentmisét (évközi 11. vasárnap /B-év) június 12-én, szombaton, 17:00 órakor a Bíboros egykori börtön-cellájában, Budapesten, a Conti utcai fegyházban, ahol a zsarnoki módon bebörtönzött Bíboros, sok-sok meg-aláztatás és kegyetlen kínzás után, 1950. június 16-án, éppen Jézus Szíve ünnepén kapott engedélyt arra, hogy kilenc hónap után először mutasson be szentmisét szen-vedésének és vezeklésének nyomorúságos cellájában. Ez alkalommal erre is emlékezünk. Lásd Mindszenty, Emlékirataim.

Az EWTN Bonum Tv ezen a linken közvetíti a szent-misét: https://katolikus.tv/elo-adas/

Dr. Cserháti Ferenc püspök

MKPK, Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat

H-1053 Budapest * Papnövelde u. 5-7.

Tel./Fax: +36-1/266-4515

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. június 6.

Szentháromság vasárnapja utáni vasárnap

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE:

ÚRNAPJA

Az Eucharisztia azt jelenti számunkra, hogy Krisztus új-ra földre szállt, és vándorlásunk társa lett. A köztünk je-lenlevő Jézus az Egyház legnagyobb kincse. Az oltár-szekrényben őrizzük, Úrnapján azonban megmutatjuk a világnak is. Az úrnapi körmenetben nagy tisztelettel ve-gyük körül őt. Ezzel mutassuk meg hitünket, hálánkat és szeretetünket.

KEZDŐÉNEK Zsolt 80, 17

A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta méz–zel a sziklából.

OLVASMÁNY Kiv 24, 3–8

Az Ószövetséget az áldozati állatok vérével való meg–hintés pecsételte meg. Az új és örök szövetség pedig Jé-zus vére által köttetett meg. Krisztus vére bűneink vált-ságdíja és megszentelődésünk záloga.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 115. Zsoltár

Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, *

és az Úr nevét hívom segítségül.

SZENTLECKE Zsid 9, 11–15

Krisztus életének egyedülálló sajátossága, hogy egy sze-mélyben főpap és áldozat. Áldozata a bűnbocsánat for-rása. Feláldozott testének és vérének vétele az örök élet záloga.

SZEKVENCIA SZVU 107. ének

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!

ALLELUJA Jn 6, 51

Jézus mondja: „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.”

EVANGÉLIUM Mt 14, 12–16. 22–26

Jézus az utolsó vacsorán elővételezte a keresztáldozatot. A kenyér és a bor színe alatt áldozati testét és vérét nyújtotta tanítványainak, s ezzel áldozatának részeseivé is tette őket. A mai szentmisében különös odaadással kapcsolódjunk bele mi is Krisztus áldozatába.

RÖVID FOHÁSZOK

Add, Urunk, hogy Egyházad egy legyen a kenyértörés közösségében! * Szenteld meg papjainkat, hogy szentek legyenek és szentül szolgáltassák ki szentségeidet! * Úgy nevelj minket az Oltáriszentség gyakori vétele által, hogy mindennél többre becsüljük lelkünk kegyelmi álla-potát! * Add, Urunk, hogy szeretetlakomádra, a szent-misére szóló hívásnak mindig örömmel és áldozatkész lélekkel engedelmeskedjünk! * Ne engedd, Urunk, hogy a Szent Útravaló nélkül távozzunk a földi életből!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A mai ünnep nagy öröme és boldogsága, hogy Jézus va-lóban itt van közöttünk az Oltáriszentségben. Töreked-jünk arra, hogy szeretetben is közelebb kerüljünk egy-máshoz.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Jn 6, 57

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az ben–nem marad, én meg benne – mondja az Úr.

IMÁDSÁG AZ OLTÁRISZENTSÉG ELŐTT

Üdvözlégy, örökké áldott légy az Oltáriszentségben jelen-lévő isteni Fölség! Isten és ember, Krisztus Jézus, minden áldás és élet kútfeje, menny és föld Ura, Istene! Akit az angyalok és szentek imádnak az égben, mi is imádunk téged az Oltáriszentségben. Hálát adunk neked, Istennek fia, aki emberré lettél, aki üdvösségünkért ál-dozatul adtad önmagadat a kereszt oltárán, és minden szentmisében részesítesz minket e megváltó áldozatban. Hittel valljuk, hogy aki e kenyérből eszik, örökké él, hiszen ezért adtad magadat lelkünk eledeléül a szent-áldozásban. Engedd, Urunk, hogy sohase vegyünk téged ítéletünkre, hanem a szeretet e szentsége váljék lelkünk üdvösségére. Amen.

Pünkösd második vasárnapja utáni péntek: június 11.

JÉZUS SZENT SZÍVE

A főünnepen felidézzük azt a szeretetet, amely Jézus istenemberi szívéből áradt és árad ma is a világba. Meg–emlékezünk mindenről, amit Jézus értünk szeretetből tett: kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött, a fájdal-mak férfia lett, és a kereszten függő testét átjárta a kato-na lándzsája. Mi is szeressük őt teljes szívünkből, és le-gyünk érte készek minden áldozatra.

Jézus átszúrt Szívéből jöttek létre a szentségek, amelyek által éltet minket. Különösen is vonatkozik ez az Eucha-risztiára, amelyben Jézus saját testét adja nekünk lel-künk táplálására.Tragikus dolog, hogy mai életünk igen üres lelkiekben, viszont tele van lélektani pótlékokkal. Mindenfelé az ember magányosságáról és az élet üres-ségéről beszélnek. S szívtelenségről… Jézus személyét és szeretetét, amely bennünk él, láthatóvá és érezhetővé kell tennünk a világban. * Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a te Szíved szerint.

FOHÁSZOK

MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉHEZ

Mária Szeplőtelen Szíve, esdd ki számomra, hogy min-dig és mindenben Isten akaratát teljesítsem!

Mária Szeplőtelen Szíve, esdd ki számomra a téged kö-vető igazi alázatosságot, megaláztatást, és sohase keres-sem az emberek dicséretét!

Mária Szeplőtelen Szíve, tedd, hogy minden nehézség-ben, kellemetlenségben és bajban megnyugvással és hittel tudjam mondani: „Legyen meg a te akaratod!”

Mária Szeplőtelen Szíve, add, hogy soha ne tagadjam meg senkitől segítségemet, imáimat, tanácsaimat!

Úrnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai ünnepen ugyanazt az evangéliumot olvassuk, amelyet az egyház Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetén hirdet. Visszavezet bennünket az Úr szenvedésének napjaihoz: Jézus saját testét és vérét, vagyis életét ajánlja fel; a szeretet végletes gesztusában a szövetség jeleként, az üdvösség eledeleként, az új élet alapjaként ajánlja fel mindenki számára.

Amikor ma, a mennybemenetel és Pünkösd után olvassuk, vagyis a teljes húsvéti misztérium megvilágításában, ez az evangélium új fényt és új jelentést nyer, és valamiképpen a végtelenségig kitágul.

Mivel Jézusnak ez a gesztusa a Szentlélek által és a Szentlélekben örök, végtelen, mindig nyitott gesztussá válik, hogy bárki hozzáférhessen és élhessen vele.

Szakaszunkban Jézus nagy figyelmet szentel az előkészületeknek (Mk 14,12–16), melyek nagyon gondosak. Valamiképpen maga Jézus az, aki előkészíti ezt a vacsorát, aki azt lehetővé teszi. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés a tanítványoké: „Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni…?” (Mk 14,12). Azonban ez nem így van: ők felfedezik, hogy már van egy kész terem, amit valaki már berendezett és előkészített (Mk 14,15), és hogy rájuk már csak az vár, hogy odavigyék azt, ami a vacsorához szükséges – nyilvánvalóan a bárányt, a keserű füveket, a kenyeret és a bort –, hogy Izrael Egyiptomból való szabadulására emlékezzenek.

Amit ők odavisznek, majd azt veszi kezébe az Úr, és az válik Eucharisztiává.

A tanítványok azt is megkérdezik Jézustól, hogy hol készítsék el, hogy megehesse a húsvéti vacsorát (Mk 14,12). Valójában ez sem az ő várakozásaiknak megfelelően történik. Ő nem az lesz, aki elfogyasztja a húsvéti vacsorát, hanem aki felajánlja önmagát a kenyérben azért, hogy a tanítványok ehessék az örök élet eledelét, egy egészen új eledelt.

A tanítványok tehát egyszerűen arra kaptak meghívást, hogy elfogadják egy olyan ajándék megvalósítását, amely öröktől fogva készíttetett. Ugyanakkor olyan ajándék ez, amire elő kell készülnünk. Olyan nagy ajándék, hogy időre és felkészülésre van szükség ahhoz, hogy megértsük. Szükség van egy útra, amely apránként felismerteti ennek a misztériumnak a nagyságát. Ezért az egyház, még ha a különböző helyeken eltérőek is a hagyományok, az Eucharisztia ajándékához csak bizonyos felkészülés után és csak akkor enged hozzáférést, amikor már érthető az Eucharisztia ajándéka. Napjainkban is, amikor az azonnal és a „most rögtön” nyilvánvalóan teret hódított a társadalomban, az Eucharisztia olyan misztérium marad, amelynek időre, befogadásra és megértésre van szüksége.

Az Eucharisztia elsősorban a kommunió tapasztalata: amit a tanítványok átélnek, nemcsak egy lakoma, nemcsak egy szabadulás éjszakájának emléke, hanem az élet ajándéka, amely lehetővé teszi a szeretetet: a forrás, amelyből a közösség minden lehetőségét meríthetjük. És ez a szövetség teljesítése. Az Eucharisztiában a szeretet igazi étel.

E nélkül az ajándék nélkül nem lehetséges a kommunió, mert ennek a vacsorának a misztériuma az, amelyben az ember megtalálja az őt éltető és őt ismét szeretetre képessé tevő megbocsátást. Nem lehetséges a kommunió anélkül, hogy ebből a megtört és odaadott testből részesülnénk, amely minket önmagával egyetlen testben egyesít.

Azzal a gesztussal, hogy kezébe vette és az Atyának felajánlotta a kenyeret és a bort, amelyek az egész emberi életet megjelenítik, Jézus visszaadja életünket Annak, aki azt nekünk ajándékozta és ajándékká tette testvéreink számára.

Így az Eucharisztia nem csak egy alkalmi gesztus, nem csak Jézus életének egy mozzanata: ez inkább életstílus, az élet megélésnek szokásos módja. Az életet úgy éli, hogy kezébe fogja, amint van és ajándékként felajánlja, visszaadja.

Ma is visszatérünk tehát Márk evangéliumának kezdő verseihez, Jézus első szavaihoz, melyek szerint Isten országa közel van (Mk 1,15).

Hogy ma is jobban megértsük, mit jelentenek ezek a szavak, és hogyan lett közelivé Isten országa: közel van, jelen van az egyházban, amely az Eucharisztiát éli; jelen van, amikor az egyház az Eucharisztiából él, vagyis engedi, hogy az olyannyira áthassa, hogy az Eucharisztia életstílussá váljon, a szeretet és szolgálat gyakorlásának módjává.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.