Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Húsvét 6. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ma folytatódik a János-evangélium 15. fejezetének olvasása, melyet múlt vasárnap kezdtünk.

Jézus a közte és tanítványai között fennálló kapcsolatot szeretetkapcsolatként jellemzi: a szeretet kifejezése ebben a néhány versben kilencszer fordul elő.

A szeretet fogalma mellett egy másik, hasonlóan fontos kifejezéssel találkozunk, amelyet Jézus övéire vonatkoztat. Ez pedig a „barátok” kifejezés: azt mondja el vele, hogy kik Jézus tanítványai, hogy hogyan „érez” Jézus irántuk. Ő ezt a kifejezést használja, „barátainak” nevezi őket (Jn 15,15).

Mit jelent Jézus számára szeretni? Mit jelent számára barátoknak lenni?

Jézus számára szeretni elsősorban azt jelenti, hogy egymással maradni. Szeretni nem azt jelenti, hogy időnként találkozunk, sem azt, hogy úgy vagyunk jelen egymás társaságában, hogy közben kívülállók maradunk, idegenek, mindenki a maga életével. Jézus számára a szeretetnek olyan ereje és olyan mélysége van, ami által a másik belép hozzád és a részeddé lesz. A kapcsolat nem mindig könnyű, és gyakran ütközünk egymással, nem értjük egymást, csalódunk egymásban. De a másik életed része marad, így nem tudod őt többé nélkülözni, nem tudod őt többé elhagyni. És ez kölcsönös.

Ez Jézus és az Atya kapcsolata, az ő „egy”-ségük, hogy mindenük közös: ezért mondhatja Jézus, hogy szereti az Atyát és megtartja parancsait (Jn 15,10).

De ez az is, amit Jézus velünk élt át: úgy szeretett minket, hogy nem tud többé nélkülözni bennünket, mert beléptünk hozzá és többé nem él nélkülünk. Jézus azt kéri övéitől, hogy maradjanak meg ebben a szeretetben, vagyis mindenekelőtt engedjük, hogy így szeressen bennünket.

Számunkra a maradás meglehetősen problematikus: emberi törékenységünkben leggyakoribb tapasztalatunk, hogy elveszünk, hogy megfeledkezünk arról, kik is vagyunk, merre tartunk, kivel. Gyakran elsőként menekülünk az élettől, önmagunktól, másoktól.

Az üdvtörténet csakúgy, mint személyes történelmünk megannyi ilyen epizódról vall.

Viszont az a maradás, amelyről Jézus ma beszél, nem zárja ki mindezt, sőt: nem véletlen, hogy János evangélista a búcsúbeszédeket – melynek ez a fejezet is része – Jézus szenvedéstörténete elé helyezte, az elé a pillanat elé, amikor a tanítványok közül szinte senki nem marad, mindegyikük eltűnik. Jézus számára szeretni azt jelenti, hogy a másik számára olyan biztos, annyira nyitott és befogadó hajlékot kínálunk, hogy a másik mindig visszatérhessen és otthon érezhesse magát, mintha soha el se ment volna.

A maradás nem az emberi képességek világába tartozik, hanem Isten irgalmának horizontjához, aki annyira övéivé fogadott, olyan mértékig barátainak nevezett bennünket, hogy olyan helyet kínál, ahol meneküléseink, hiányaink, kötelességszegéseink, vétkeink közepette is ott maradunk: akármilyen messze megyünk is, soha nem lépünk ki ebből az ölelésből, ebből a hajlékból.

Elsősorban tehát arról van szó, hogy maradjunk ott, ahol felismerjük bűnünket, és ne próbáljunk meg ügyetlenül sértetlenek maradni: nem vétkünk akadályoz meg minket abban, hogy maradjunk, hanem önhitt vélekedésünk, hogy nem vagyunk vétkesek. Maradni azt jelenti, hogy az Úr irgalmában lakozunk, ahol elég a kegyelem.

Mindez az ember számára lehetséges igazi, nagy öröm: „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11)

Megkísérthet minket az a gondolat, hogy az ilyen, teljes elfogadást és önátadást kívánó szeretet akadálya az igazi örömnek; és hogy modern felfogásunkban a maradni kifejezésnek inkább kényszer, mint szabadság zöngéje van.

Jézus számára nem ezt jelenti: először is, ő ismeri „örömét” (Jn 15,11), ami annak öröme, hogy megtartja Atyja parancsait, vagyis annak öröme, hogy Vele egységben maradt egy akaratban, egy életben osztozva. Ott mindent megkapott.

És azt szeretné, hogy ez az öröme tanítványaié is legyen ott, ahol tanulják egymást szeretni, tanulnak egymás számára azok a jó hajlékok lenni, amelyek a maguk sokszínűségében és erőfeszítéseiben képesek befogadni, képesek egymásnak megbocsátani.

Képesek élni azt az együtt maradást, amely a vérségi kötelékeknél erősebb kapcsolatról vall; olyan kapcsolatról, amely által a másik hozzám tartozik, vagyis érdekel engem és képtelen vagyok nem gondoskodni róla, egészen odáig, hogy kész vagyok odaadni életemet másokért: ezt jelenti barátoknak lenni az Úr stílusában (Jn 15,13).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz. Gy.

Móra Ferenc: Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Húsvét 5. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk, hogy a pásztor alakja, amellyel Jézus meghatározza önmagát (Jn 10), az Ószövetségben gyökerezik: Jézus beteljesíti a várakozást egy jó pásztorra, aki a veszéllyel szembetalálkozva nem menekül el, hanem ott marad és felajánlja életét.

Ma ugyanezt a dinamikát látjuk a szőlőtő képe által: a vonatkozó szöveg, amely segít megértenünk ezt a képet, Iz 5,1–7. Ezúttal nem Izrael az, aki várakozik, hanem Isten: ő remél jó szőlőt, amely egyszerűen gyümölcsöt terem. Ő „nemes szőlőt” ültetett „termékeny dombon”, megtisztította a talajt a kövektől, gondozta a szőlőt, de az csak „éretlen bogyókat” termett, nem hozott jó gyümölcsöt.

Ez az emberiség állapota, amelyet Jézus jól jellemez a mai evangéliumban, amikor azt mondja, hogy nélküle semmit nem tehetünk (Jn 15,5). Egyedül, önmagában nem képes Isten várakozásainak megfelelő gyümölcsöt teremni, mert az ember nem képes igaz és szép életet élni, önmagában nem rendelkezik az örök élettel. A gyümölcs nem a mi erőfeszítéseinktől és vallási szokásainktól függ: az, hogy jó termés legyen, egészen más dolog.

Mi hiányzik hát annak a szőlőnek, amelyről Izajás beszél, ahhoz, hogy a gyümölcs jó legyen? Nem maga Isten gondozta?

Annak a szőlőnek egyszerűen Jézus hiányzott.

Az Úr ezért beszél önmagáról úgy, mint az igazi szőlőtőről (Jn 15,1), mely végre azt a gyümölcsöt termi, amelyet Isten vár, mely végre képes az Atyának feltétel nélküli igent mondani, mely magának az Atyának az életét éli.

Jézus ennek az életnek nyitja meg a kapuit, hogy minden ember élete legyen, és mindnyájan részesüljenek belőle, pontosan úgy, ahogyan a szőlővessző részesül a szőlőtő életéből.

Jézus ennek a szőlőtőnek két vonását hangsúlyozza.

Az első a metszés tapasztalata: ahhoz, hogy a szőlő gyümölcsöt teremjen, elengedhetetlen hogy megmetsszék: „Minden szőlővesszőt, amely gyümölcsöt hoz, megmetsz, hogy még többet teremjen.” (Jn 15,2)

Érdekes, hogy a „megmetsz” igének a görög nyelvben ugyanaz a töve, mint a „tiszta” kifejezésnek, amelyet Jézus rögtön ezután használ: „Ti már tiszták vagytok”, vagyis már megmetszettek titeket.

Ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen, a szőlőtő életét kell óvni, másra nincs szükség. Mindent, ami ennél több, minden egyebet egyszerűen eltávolít, hogy a szőlővessző ne legyen más, mint aminek lennie kell: a szőlőtő része.

A tanítvány élete tehát folyamatosan saját lényegévé válik, azzá az igazsággá, ami: éppen ezt jelenti tisztának lenni, egyszerűen azt, hogy önmaguk legyenek.

Hogyan történik ez a megtisztulás, ez a metszés?

Jézus kijelenti, hogy az ő szava valósítja ezt meg (Jn 15,3), aki igazán hallgatja, felhagy azzal, hogy a maga módján tekintsen önmagára és másokra, és szíve egyszerűvé lesz.

A második jellemző arra vonatkozik, hogy mit jelent egyszerűen önmaguknak lenni: egy szőlővessző önmaga, vagyis igazi, amikor a szőlőtőn, a szőlőtőben marad.

Egyszerűen maradni kell. Egy ige, amely a mai szakaszban legalább hétszer ismétlődik: ez pedig azt jelenti, hogy a belépés az új életbe már megadatott, nem kell keresni vagy saját erőnkből megszerezni. Az új életbe belépés kegyelem, ami a keresztség által adatik. A keresztség tiszta vízzel, az élet nedvével ajándékoz meg minket, Isten életében részesít, beolt, bevezet minket az egyházba.

De nekünk kell ottmaradnunk, hogy el ne vesszünk, miközben másutt keressük az életet: Jézus azt mondja, hogy aki nem marad, azt kidobják és „elszárad” (Jn 15,6), vagyis meghal.

Aki nem marad Istenben, aki önközpontú életet él, aki megelégszik önmagával, akinek elég önmaga, az visszautasítja az életet és a termékenységet éppen úgy, ahogyan a búzaszem, amellyel nagyböjt 5. vasárnapján találkoztunk: láttuk, hogy egy beszűkült, önmagába zárkózó és önmagára fókuszáló élet magányos lét, amely csak saját szűk határait ismeri, és amely elmúlásra ítéltetett.

Aki azonban marad, az valóban egészen él, Isten életét éli: Vele osztja meg érzéseit, az ő módján érez és gondolkodik, az ő módján szemléli a dolgokat, úgy szeret, mint Ő, azzal a szeretettel, amellyel mindenkit szeret.

Ezért bármit kérhet (Jn 15,7), mert csak ezt az új, feltámadt életet fogja kérni, az Istennel és mindenki mással, ugyanannak a testnek minden tagjával közösségben (communio) élt életet.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. május 2.

HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

„Az Úr jósága virasszon fölöttünk, őrizd meg a kezünk munkáját!” (Zsolt 89, 17) Az Úr jósága virrasztott Saul fölött s nem engedte elveszni. Így lehetett belőle Szent Pál. Isten jósága virraszt a történelem évszázadain át, folytonosan árasztja ránk szeretetét. Különösen is gon-doskodik azokról, akik a krisztusi szőlőtőhöz tartoznak. Segíti őket, hogy Krisztusban bőséges termést hozzanak.

KEZDŐÉNEK Zsolt 97, 1–2

Az Úrnak új dalt énekeljetek, mivelhogy csodákat mű-velt, tudtul adta hűségét a nemzeteknek, alleluja!

OLVASMÁNY ApCsel 9, 26–31

Örök probléma: a világ nehezen hiszi el, hogy egy bűnös megtérjen. Szent Pál is megtapasztalta ezt a problémát. Szent Barnabás azonban felkarolta őt. Sok ilyen segítő-kész emberre lenne szükség!

VÁLASZOS ZSOLTÁR 21. Zsoltár

Válasz: Dicsérlek téged, Istenem, *

szent néped körében.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 3, 18–24

Keresztény hitünk tanítása szerint a legfőbb parancsolat: szeressük Istent és embertársainkat. Szeretetünket tet-tekkel is kell bizonyítanunk.

ALLELUJA Jn 15, 4a. 5b

Jézus mondja: „Maradjatok bennem, és én bennetek, * aki énbennem marad, bőséges termést hoz.”

EVANGÉLIUM Jn 15, 1–8

Korunkban divattá lett a szőlőművelés. Státusszimbó-lumnak is tartják sokan, hogy szőlőhegyük és saját ter-mésük legyen. Milyen kevés embernek jut azonban eszébe Jézus mai hasonlata, hogy olyan szőlővesszőhöz kell hasonlítanunk, amelyik a szőlőtőből szívja erejét és termését.

RÖVID FOHÁSZOK

Tarsd meg, Urunk, az igazságban Szentatyánkat, Ferenc pápát, püspökeinket és papjainkat, hogy az igazi szőlőtő-höz, Krisztushoz kapcsoljanak minket! * Add, Urunk, hogy minden nép eljusson Krisztusban a testvéri egy-ségre! * Engedd, Urunk, hogy egyházközségünk tagjai tudatában legyenek együvétartozásuknak, és felelőssé-get érezzenek egymás iránt! * Engedd, Urunk, hogy Krisztus tanítása mindig bennünk maradjon, és jótette-inkben sok gyümölcsöt teremjünk! * Árassz, Urunk, új kegyelmi életet azokba, akik bűneik miatt nem hoznak gyümölcsöt Krisztusban!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Életáldozatot mutat be az, aki szeret, s aki alamizsnát ad, az hálaáldozatot” (Sir 35, 2). Mi a jótékonyság és a szeretet áldozatát mutassuk meg mindig!

ÁLDOZÁSI ÉNEK Jn 15, 1. 5

Én vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők – mondja az Úr. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz, alleluja.

ELMÉLKEDÉS

A LEGNAGYOBB, AMIT TEHETÜNK

Isten azért teremtett minket és a világot, mert szeret min-ket. Milyen szép és milyen nagyszerű, hogy Istent meg-ismerhetjük, szerethetjük és őt szolgálhatjuk! Ez a fel-adatunk ebben a világban. Minden más ezenkívül el-tékozolt idő. Vianney Szent János

NÉKED AJÁNLJUK, SZŰZANYÁNK,

A LEGSZEB HÓNAP ALKONYÁT…

Tengernek csillaga, Isten édesanyja,

Üdvözlégy mindig Szűz, menny boldog kapuja.

Mutasd, hogy anyánk vagy! Hallja meg imádat,

Ki értünk fiaddá születni nem átallt.

Mosd meg életünket, készítsd el utunkat,

Hogy örök örömben lássuk Jézusunkat.

Ave Maris Stella, Babits ford.

Imádkozzunk a magyar édesanyákért és nagyanyákért ezen a vasárnapon, mivel hazánkban és több országban ma van Anyák napja.

MÁJUSI LITÁNIA

A „litánia” görög szó, esdeklést, könyörgést jelent. Így hívjuk azt az ősi, szinte minden népnél és vallásnál meg-levő könyörgési formát, amelyben a változó megszólí-tásokat és kéréseket előénekesek, előimádkozók jelentik be, a közösség pedig állandó válasszal ostromolja az eget. A Szűzanya által kérjük Isten segítségét! Május hónapban, aki teheti naponta imádkozza a Szűzanya tiszteletére a Lorettói litániát, felajánlva hazánkért, családjainkért és magyar közösségeinkért.

IN MEMORIAM

MINDSZENTY JÓZSEF

bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek

* Csehimindszent, 1892. március 29.

+ Bécs, 1975. május 6.

IMÁDKOZZUNK BOLDOGGÁ AVATÁSÁÉRT!

BOLDOG GIZELLA

Szent István király felesége, megözvegyülve a passaui bencés kolostorba lépett, hogy apáca legyen. Itt halt meg hosszú imádságos élet után. Ünnepe: május 7.

Húsvét 4. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A pásztor alakja az Ószövetségben elsősorban Istent jelöli: Ő az, aki kivezette Izraelt Egyiptomból, aki előtte járt, aki táplálta és gondozta, aki nevelte.

Ugyanakkor a királyokat, Izrael vezetőit, az elöljárókat, a papokat is gyakran hasonlítják a pásztorokhoz: ugyanazzal a figyelemmel és gondoskodással kellene viseltetniük a nép iránt, mint amit Isten tanúsított Izrael iránt.

Viszont ez nincs mindig így, Izrael sokszor talál útjain gonosz pásztorokat, akik ahelyett, hogy a nyájat legeltetnék, önmagukat hízlalják.

Maga Isten veti a szemükre, ítéli el őket: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kellene-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. A pásztorok hibája miatt juhaim elszéledtek és prédájává lettek a mező minden vadjának: szétszóródtak.” (Ez 34,2–5)

Ezek gonosz pásztorok, akik miatt Isten meghirdeti, hogy ismét maga fogja vezetni népét, újra ő fogja vezetni őket és életet ad nekik: „Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.” (Ez 34,11)

János evangéliumának 10. fejezetében, melynek 11–18. verseit olvassuk ma, Jézus jó pásztorként nyilatkoztatja ki magát, sőt, „szép” pásztorként, ahogy szó szerint mondja a szöveg.

Miért Jézus a jó pásztor?

Főleg azért, mert megakadályozza, hogy a farkas elrabolja és elpusztítsa a bárányokat (Jn 10,12).

Ez a két nagy veszély fenyegeti a nyájat: hogy a bárányokat elrabolják és hogy elpusztítják.

Az elrabol ige további két alkalommal fordul elő ebben a fejezetben: a 28. és a 29. versekben, ahol Jézus azt mondja, hogy a bárányok az ő kezében és az Atya kezében élveznek oltalmat, és senki nem ragadhatja ki őket a kezükből.

A farkas rabolni akar, vagyis tulajdonává tenni őket, kiragadni a pásztorral való kapcsolatukból, kitépni őket a pásztor kezéből. Tönkre akarja tenni azt a jó kapcsolatot, amely a nyáj és a pásztor között van.

Azután pedig el akarja őket pusztítani: ez a farkas célja, hogy elpusztítsa a nyájat, hogy szétszakítsa. Hogy többé ne nyáj legyen, hanem elveszett bárányok, melyek mindegyike a maga útján jár.

Ahol meggyengül a kapcsolat a pásztorral, következésképpen elkerülhetetlenül meggyöngül a kapcsolat a nyáj tagjai között is: többé nincs senki, aki együtt tartsa őket.

Kicsivel később, a búcsúbeszédekben Jézus ismét ezt az igét használja, és azt mondja, hogy szenvedése idején a tanítványok mindegyike a maga útjára tér, és magára hagyják őt (Jn 16,32): egy pillanatra úgy tűnik majd, hogy a farkas sikerre viszi szándékát.

Ahhoz, hogy a nyáj ettől a két veszélytől megmeneküljön, nem elég egy egyszerű béres: a bérest nem érdekli a nyáj, nincs meg a bárányokkal az összetartozást, barátságot jelentő kapcsolata. A veszéllyel szemben a béres nem kockáztatja saját életét.

Ha a farkas rabol és pusztít, még ha a béres magára hagyja is a nyájat és elmenekül, a jó pásztor vele ellentétben ismeri és összegyűjti (Jn 10,14.16).

Ismerni a szeretni szinonimája, szoros, mély meghittséget jelentő kapcsolatot fejez ki: csak azt ismerik, akit szeretnek.

Egy szó, mint száz, Jézus arról beszél, hogy ugyanolyan meghitt és szeretetteli kapcsolatot szeretne a tanítványaival, mint amilyen kapcsolata neki van az Atyával: ő a jó pásztor, mert oda, az ő Atyjával való kapcsolat szépséges életébe akar vezetni bennünket. Tudja, hogy semmi más nem táplál és éltet igazán, csak ez.

De jó pásztor azért is, mert nem csak kevesekről, a legközelebb állókról, a legjobbakról gondoskodik. Neki mindig vannak „más bárányai” is (Jn 10,16), akikre gondot visel, akiket szintén össze akar gyűjteni, hogy együtt egyetlen nyájat alkossanak.

Az üdvösség, amit kínál, éppen ez az egybegyűjtés: nem egyéni és kizárólagos kapcsolat Vele, hanem közösség, amely árad, amely tágítani akarja a határokat és túl akar lépni a barátságon; közösség, amely mindenkit vonz.

Érdekes, hogy Jézus nem egyetlen akolról beszél, hanem egyetlen nyájról: arról van szó, hogy mindnyájan az üdvösség egyetlen Igéjét hallják (Jn 10,16). Ez az, ami egyesít, ami egybegyűjt.

Azért, hogy mindez megtörténjen, Jézus odaadja az életét (Jn 10,17).

Tisztázni akarja számunkra, hogy ő maga adja oda: senki nem veszi el, hanem ő ajánlja fel egyetlen okból: azon szeretet miatt, amely őt az Atyával egyesíti; mert osztozik vele abban a nagy vágyban, hogy kapcsolatuk nyitott legyen arra, hogy az embert befogadja.

Éppen e tetten keresztül, hogy ő elveszíti önmagát szeretetből, ebben találhat Jézus újra az életre: megtalálja kapcsolatát az Atyával, aki éppen azért szereti őt, mert odaadta életét (Jn 10,17).

És újra rátalál testvéreire, ránk, megváltottakra és a minket elrabolni akaró ellenség kezéből kiragadottakra, akiket az Atyával egyre mélyebb és teljesebb közösség életére vezet, amelyben őt követve hozzá hasonlóan részesedünk.

+ Pierbattista

Frodította: Dr. Sz.Gy.

Fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit:

2021. április 25.

HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

Könyörgő nap papi hivatásokért

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások vasárnapja. Az emberiségnek szüksége van hivatott vezetőkre, ők a nyájnak a jó pásztorai. Imádkozzunk, hogy Isten adjon a világnak lelkiismeretes vezetőket, akik nem a romlás és a pusztulás, hanem az igazságosság és a béke útján ve-zetik a rájuk bízottakat. Különösen is imádkozzunk papi hivatásokért, hogy papjaink Krisztus jópásztori lelküle-tével gondoskodjanak a hívek üdvösségéről.

KEZDŐÉNEK Zsolt 32, 5–6

Telve van a föld az Úr irgalmával, az egek az Úr szavára lettek, alleluja!

OLVASMÁNY ApCsel 4, 8–12

Szent Péter szemére veti a főtanács vezetőinek és a vé-neknek, hogy Krisztust, mint szegletkövet, elvetették. Az emberiség azóta is próbálkozik más megváltót keresni. Ez azonban nem sikerülhet. Mert nem adatott más név az ég alatt, amelyben üdvözülhetünk.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 117. Zsoltár

Válasz: A kő, amelyet az építők félredobtak, *

íme, az lett szegletkővé.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 3, 1–2

Isten szent neve után a legszebb szavak ezek, édesapám, édesanyám, fiam, leányom! Mennyi tartalom, érzelem van e szavak mögött! S milyen lélekemelő tudat, hogy Isten a mi Atyánk, s mi gyermekei vagyunk. Életünkben és halálunkban őhozzá tartozunk.

ALLELUJA Jn 10, 14

Jézus mondja: „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem ju-haimat, és juhaim ismernek engem.”

EVANGÉLIUM Jn 10, 11–18

Jézus, a mi jó Pásztorunk ismer minket, ismeri gondola–tainkat, szívünk mélyét, vágyainkat, bajainkat. Ismer és szeret. Annyira, hogy képes a saját életét feláldozni ju-haiért. Bárcsak lelkipásztoraink is mindenben követnék Jézus példáját.

RÖVID FOHÁSZOK

Add, Urunk, hogy az Egyház pásztoraiban minden em–ber megismerje a jó Pásztor szeretetét! * Add, Urunk, hogy a népek meghallják a jó Pásztor szavát: egy akol legyen és egy Pásztor! * Add, Urunk, hogy az önfelál-dozó szeretet gyakorlásával hasonlóvá legyünk jó Pász-torunkhoz! * Adj, Urunk, Egyházadnak áldozatos lelkű papokat, akik készek életüket adni híveidért! * Engedd, Urunk, hogy Jézus neve legyen erősségünk és vigaszta-lásunk a halál óráján!

ÁLDOZÁSI ÉNEK

Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, és meg–halt az ő nyájáért, alleluja.

HIVATÁSOK VILÁGNAPJA

A papi hivatások ünnepén Jézus a jó és igaz pásztorról tanít az evangéliumban. Az élet bármely területét vá-lasztottuk is, hogy ott embertársaink szolgálatára le-gyünk, azt azzal az elkötelezettséggel tehetjük, amit Jézustól tanulhatunk. Aki nem isteni hívásra (legjobb tudásának megfelelően, az önzetlen jóakarat szelle-mében) választott magának munkaterületet, annak nincs sok esélye, hogy a rábízottak felismerjék hangját – ahogy Jézus tanításából halljuk (Jn 10, 1-10). Ez pedig a sikertelenség nyomasztó terhével fog ránehezedni. Ezért szükséges, hogy kutassuk, hova, kikhez szólít a „hivatá-sunk”.

IMA PAPI HIVATÁSOKÉRT

Jézusunk, jó Pásztorunk, te magad biztattál minket, hogy kérjük Atyádat, az aratás urát: küldjön munkásokat aratásába. Veled kérjük most Őt: ajándékozzon meg minket, az Ő szeretett családját papokkal.

Jézusunk, tieid vagyunk és hiszünk benned, s ezért nem vagyunk pásztor nélküli nyáj: kérünk, essen meg rajtunk, testvéreiden a szíved, s küldd hozzánk szavadat, erődet, szentségeidet, áldásodat, és mindent megszentelő Szent-lelkedet hordozó választottaidat.

Jézusunk, Urunk, Megváltónk, jó Pásztorunk, bízunk közbenjárásodban. Legyen velünk az Atya jóságos és irgalmas akarata szerint! Amen.

A BÚZASZENTELÉS

A vetések megáldásának szertartása, amelyet a katolikus egyház Szent Márk napján, április 25-én vagy az azt kö-vető vasárnap végez. A búzaszentelés a római szoká-sokból gyökerezik. Az életnek is nevezett búza a ma-gyarság egyik legfontosabb gabonanövénye volt. A vele kapcsolatos munkákhoz különös hiedelmek kötődtek. Megszentelték a földből éppen kikelő búzát, hogy nyár-ra bő termést hozzon.

IMÁK SZENT JÓZSEFHEZ

Szent József Atyánk!

Te jóságos vagy. Még senki sem könyörgött hiába hoz-zád. Tárt karokkal fogadsz mindenkit, aki fájdalmaiban hozzád esedezik. Tekints könyörületesen az én nagy nyomorúságomra! Te jól tudod, mily nehéz megpróbál-tatás ért engem, mennyire szenvedek miatta. Te ismered, milyen keservek gyötrik most szívemet.

Az ellentmondások tüzében kínlódva érzem, hogy vétkeim miatt megérdemeltem e nehéz keresztet. Teljes szívemből bánom minden bűnömet! Kérlek téged, Szent József, járj közben értem Jézusnál, mert téged szívesen meghallgat!

Te légy szószólóm!

A te kérésedet nem fogja visszautasítani, ha közbenjársz értettem. Ezért bizalommal várom tőled, hogy nagy bajomban segítségemre siess. Bensőséges alázattal kérlek téged, tekints reám, hallgasd meg szívem óhaját, hallgasd meg kegyelmesen esdeklő imámat!

Húsvét 3. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az, hogy a tanítványok felismerik a feltámadt Urat, soha nem azonnali és nem biztosra vehető: a Feltámadott megjelenésének valamennyi elbeszélésében azt látjuk, hogy Jézus társainak nem kevés fáradtságába kerül, hogy felismerjék, az előttük álló férfi valójában az a Jézus, akivel annyi élményt éltek át, akiben bíztak.

A mai evangéliumi szakasz (Lk 24,35–48) sem kivétel, sőt: Lukács evangéliuma azt mondja, hogy a tanítványok „zaklatottak voltak, telve félelemmel”, és egyenesen „azt hitték, hogy szellemet látnak” (Lk 24,37). Jézusnak kell őket bátorítania és szemükre vetnie: „Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely szívetekben?” (Lk 24,38)

A mai szakasz segít, hogy megértsük, mi az igazi nehézség a tanítványok számára. Ők úgy vélik, hogy szellemet látnak, nem valódi, hús-vér személyt. Jézus pedig éppen erről biztosítja őket: „Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« (Lk 24,39)

A tanítványok számára az a nehézség, hogy nem képesek felfogni, hogy Jézus igazi, valóságos lehet.

Úgy vélik, hogy ami átment a halálon, az immár egy elenyésző világhoz tartozik, emlékezés és nosztalgia tárgya, nem a mi életünk világának része. Úgy gondolják, hogy mindaz, ami átment a halálon, többé nem tartozik valós, mindennapi tapasztalatunkhoz.

Azonban éppen ellenkezőleg van: semmi nincs, ami igazibb, valósabb, biztosabb lenne, mint az, ami átment a halálon és élve került ki onnan. Éppen azért, mert meghalt és feltámadt, Jézus most a legteljesebb, döntő értelemben az élethez tartozik: legyőzte a halált, és a halálnak nincs többé hatalma fölötte; az ő élete igazi élet.

Hogy ezt megértsék, a tanítványoknak segítségre van szükségük, hogy megtegyenek egy utat, részük legyen a hit fordulatában. A hitnek ez a fordulata azonban nem az ő képességükön múlik. Jézus lesz az, aki segít nekik, hogy ezt az utat megtegyék. Kétféleképpen is segít: először eszik a szemük előtt (Lk 24,42–43). Jézus a legnormálisabb dolgot teszi, amit csak lehet, bizonyos értelemben a legemberibb dolgot. Jézus tehát nem szellem, hanem ember maradt, mint mi: Benne rejlik a mi egész emberségünk.

De miután ezt megtette, Jézus továbbvezeti őket, és megnyitja elméjüket az írások értelmére. Az evangéliumokban a megnyit ige mindig gyógyító jelentést hordoz, azokban a csodalebeszélésekben fordul elő, amelyekben Jézus visszaadja a vakok látását, a süketek hallását. Jézus itt is gyógyít: meggyógyítja övéit, és orvosolja képtelenségüket az írások megértésére, az üdvtörténet értelmezésére; megláttatja velük, hogy a húsvéti misztérium stílusa Isten és népe szövetségének az igazi lelke, ez Isten stílusa. Jézus párbeszédbe vonja a tanítványok tapasztalatát az üdvösség történetével, és így értelmük megnyílik.

Ám még ez sem elég: nem elég, hogy a tanítványokban felébred a sejtés, hogy nincs mindennek vége, hogy nem minden volt kudarc. Azt is meg kell érteniük, hogy most kezdődik minden, hogy Jézus Húsvétja, az Írások beteljesedése számukra új kezdet: „A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ennek.” (Lk 24,47)

Szerintem ennek a versnek két elemét fontos hangsúlyozni.

Az első a megtérés – bűnök bocsánata kifejezéspár.

Ez a szópár visszatér az apostolok igehirdetésében is. A béna meggyógyítása után Péter azt mondja a csodálkozó tömegnek: „Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden próféta ajka által előre hirdetett, hogy Krisztusának szenvednie kell. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket” (ApCsel 3,18–19).

Kevéssel később, a főtanács előtt ugyanazt ismétli: „Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” (ApCsel 5,31–32)

Ez azt jelenti, hogy Péter és vele együtt más tanítványok megértették, hogy ez a fogalompár alapvető jelentőségű. Megértették, hogy a bűnbocsánat az Írások megértésének a nyitja, és hogy a bűnbocsánathoz megtérésre, szemléletváltásra van szükség. Az evangéliumokban a megtérés nem erkölcsi tökéletesedést jelent, nem olyan állapot, amelyben többé nem vétkezünk. A megtérés olyan szemléletváltás, amely által felismerjük bűnünket, azt, hogy elutasítjuk az Úr közeledését. Ezáltal megbocsátásért esedezővé tesz minket. A megtérés tehát szívünk megnyitása az Úr irgalma előtt. A tanítványok erről, és nem másról, tesznek tanúságot; annak tanúi, hogy a föltámadt Úrban a megtérésnek és bűnbocsánatnak ez a lehetősége mindenki előtt megnyílt, mindenkire kiterjed.

Mindenkinek szól, de „Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47). Ez a másik érdekes vonás.

Jézus azt mondja, hogy minden népnek hirdetni fogják a megtérést és a bűnbocsánatot. Lukács evangéliuma a „népek” megjelölésére olyan görög szót használ, amely mindig pogány népeket jelöl.

Vagyis a Jézus által adott küldetést így is fogalmazhatjuk: „menjetek el a pogány népek közé attól a pogány néptől kezdve, amelyik Jeruzsálemben van!” Az első pogány nép, amelynek hirdetni kell az evangéliumot, mindig mi magunk vagyunk, a családunk, a nemzetünk, a városunk. A pogányok nem mások, hanem mi vagyunk.

A Húsvét a megtérés ajándékát kínálja nekünk a bűnök bocsánatára.

+ Pierbattista

Fordította. DR. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. április 18.

HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

Az Ószövetség nagyjairól olvassuk a Bibliában: „Hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön… egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után” (Zsid 11, 13. 16). Isten megdicsőült Ábrahám, Izsák és Jákob életé-ben, de különösképpen is megdicsőült Szent Fiának, Jé-zusnak feltámadásában. Neki köszönhetjük, hogy a mennyei haza örökösei lehetünk.

OLVASMÁNY ApCsel 3, 13–15. 17–19

Micsoda jóság és irgalom élt a kereszten haldokló Jézus lelkében, hogy ellenségeiért imádkozott: „Atyám, bo-csáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23, 34). Szent Péter is hivatkozott a zsidók „tudatlanságára”, de arra a kötelezettségre is, hogy meg kell térniök. A tudatlanságban sem maradhatnak meg! Mindenkinek a kötelessége, hogy hitét és erkölcsi felfogását Krisztushoz alakítsa!

VÁLASZOS ZSOLTÁR 4. Zsoltár

Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 2, 1–5a

Az emberek is észreveszik, ha hazug keresztények va-gyunk. Hiába dicsekszik valaki azzal, hogy ő ismeri Krisztust, ha nem teljesíti parancsait.

ALLELUJA Lk 24, 32

Urunk, Jézus, tárd fel az Írások értelmét! * Hadd lángol–jon a szívünk, midőn tanítasz minket!

EVANGÉLIUM Jn 24, 35–48

A szentek „a lélek sötét éjszakájának” mondják a kétel-kedés időszakát. Jézus nem akarta, hogy az apostolokat ilyen kételyek gyötörjék. Megmutatta nekik testének va-lódiságát, hogy így higgyenek őbenne.

RÖVID FOHÁSZOK

Áraszd, Urunk, Egyházadra a megígért Szentlelket, hogy hathatósan tanúskodjunk feltámadásodról! * Add ke-gyelmedet, Urunk, hogy a nemzetek megtartsák paran-csaidat, és igazságban éljenek! * Tedd, Urunk, tartóssá bennünk húsvéti engesztelő áldozatod gyümölcsét, a ke-gyelmi életet! * Segíts minket, Urunk, hogy tanításodat megtartsuk és így tökéletes legyen bennünk az Isten szeretete! * Vezesd el, Urunk, a kételkedőket is az igaz bűnbánatra!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Föld, rendülj meg az Úr színe előtt, Jákob Istenének szent arca előtt” (Zsolt 114, 7). Rendülj meg lélek, ami-kor az Úr előtt állsz, szent arca ragyog az Euchariszti-ában.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Lk 24, 35

A tanítványok felismerték az Úr Jézust a kenyértöréskor, alleluja.

ELMÉLKEDÉS

Úr Krisztus, mérhetetlen értékű a te jelenléted misztériu–ma és az a titokzatos út, amelyen ránk vársz, hogy el-vezess bennünket az Atyához.

Téged követni, Krisztus, ez ma is és mindig azt jelenti, hogy áthaladunk a húsvéti misztériumon. Amikor veled találkozunk, ezt kéred: hagyjuk el önmagunkat, és kö-vessünk téged. Roger Schütz nyomán

EGY GONDOLAT

Amikor valaki visszatér az atyai házba, biztos lehet ben–ne, hogy atyja már várja őt. Különösen is érvényes ez a mennyei Atyára, aki egyszülött Fiát is áldozatul adta, hogy visszaszerezze mindazt, ami elveszett. Ne kétel-kedjünk tehát sohasem Isten atyai jóságában és irgal-masságában. Valentin Lohr nyomán

AZ EGYHÁZ ÉS A IMA KAPCSOLATA

A Szentatya április 14-én délelőtt folytatta az imádságról szóló katekézissorozatát. Ezen alkalommal az Egyház és a ima kapcsolatáról elmélkedett: az Egyházban tanulunk meg imádkozni, de fejlődnünk is kell az imában ahhoz, hogy hitünk ki ne aludjon.

Az Egyház nagy imaiskola. Sokan szüleink vagy nagy–szüleink ölében tanultuk meg első imáinkat. Talán őrizzük annak emlékét, amikor anyukánk és apukánk megtanítottak imádkozni bennünket elalvás előtt. Gyakran az ilyen elmélyült, imádságos pillanatokban hallanak a szülők gyermekeiktől bizalmas kérdéseket és adhatnak nekik az evangéliumból merített tanácsot. Felcseperedésük során pedig a gyermekek az imádság további tanúival és tanítóival találkoznak (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 2686–2687). Jó emlékezetünkbe idézni őket!

Egy plébániaközösség és minden keresztény közösség életét a rendszeres liturgikus alkalmak és közösségi imák jellemzik. Rájövünk, hogy a gyermekkorunkban egy–szerű körülmények között kapott ajándék nagy örökség, nagyon gazdag örökség, és hogy az imádságról érdemes mélyebb tapasztalatokat szerezni (vö. KEK 2688). A hit „öltözéke” nincs kikeményítve, velünk együtt alakul; a hívő magatartás nem merev, hanem növekszik, vál-ságokon és feltámadásokon keresztül is; sőt válságok nélkül nem is lehet növekedni, mert a válság növeke-désre késztet: a növekedés egyik szükség módja az, ha válságba kerülünk.

A hit lélegzése pedig az ima: annyira növekszünk a hitben, amennyire megtanulunk imádkozni.

Bizonyos életszakaszok után rájövünk, hogy hit nélkül nem tudtunk volna boldogulni, és ez az ima volt az erősségünk. Nemcsak a személyes imánk, hanem test-véreinknek és nővéreinknek az imája, a minket kísérő és támogató közösség imája, olyan embereké, akik is-mernek minket, és olyanoké, akiket kérünk, hogy imád-kozzanak értünk. […] Magyar Kurír

„Ha ez az üdvösségem útja, ezen megyek végig” – Szabó József ferences szerzetes a betegségről

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ha-ez-az-udvossegem-utja-ezen-megyek-vegig-szabo-jozsef-atya-betegsegrol

https://www.youtube.com/watch?v=LOj9gU5iRVU