Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

https://www.magyarkurir.hu/hirek/gyongyosi-autista-segito-kozpont

Az alábbi két videó a Pesti Ferences Templomot mutatja be 3-3 percben.

Templomunkban az első nyilvános szentmisét április 17-én, szombaton 18 órakor tartjuk.

Járványügyi rendelkezések az Egri Főegyházmegyében

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. április 11.

HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Húsvétot, az Ünnepek Ünnepét nem csak hét, hanem hétszer hét napon át ünnepli az Egyház, majd az ötvene-dik napon megtartja Krisztus búcsú-ígérete teljesedésé-nek napját, Pünkösd ünnepét.

Ma Húsvét második vasárnapja, ún. Fehérvasárnap van. Az őskeresztény Egyházban eddig a napig hordták a ke-resztség alkalmával kapott fehér ruhát. Bennünket is em-lékeztessen ez a vasárnap keresztény hitünkre és külde-tésünkre.

OLVASMÁNY ApCsel 4, 32–35

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja bará-taiért” (Jn 15 13). Ez lebegett az őskeresztény közössé-gek szeme előtt, amikor testvéreknek tekintették egy-mást; s úgy éltek, mint egy nagy család. Nem az önzés, hanem az önzetlenség jellemezte őket.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 117. Zsoltár

Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *

mivel irgalma örökké megmarad.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 5 1–6

Diadalívek hirdetik a nagy uralkodók hőstetteit és győ-zelmeit. Mennyi vér és áldozat van mögöttük! Százak és ezrek hősi halála épült bele ezekbe az emlékművekbe. Krisztus is győzött a bűn és a halál fölött. Az ő győzel-mének jele a kereszt. Ebbe azonban csak az ő élete és vére épült bele.

SZEKVENCIA Éneklő Egyház 547. vagy SZVU 86.

ALLELUJA Jn 20, 29

Jézus mondja: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál en-gem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.

EVANGÉLIUM Jn 20, 19–31

Nem könnyű megvívnunk a hit harcát. Tamás apostolhoz hasonlóan sokszor minket is gyötör a kételkedés. A fel-támadt Jézus segítségével azonban úrrá lehetünk fölötte, és mi is hittel borulhatunk le Jézus előtt.

RÖVID FOHÁSZOK

Add meg, Urunk, az egész világnak az élő hit ajándékát! * Erősíts meg mindnyájunkat, hogy hitünkben soha meg ne inogjunk! * Adj hitből fakadó állhatatosságot a bete-geknek és a szomorkodóknak! * Vezesd vissza, Urunk, a hit útjára mindazokat, akik elpártoltak tőled!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Oltáriszentség hitünk nagy titka. Hiszen a külső szí-nek elrejtik az Urat. Boldog az, aki mégis kétkedés nél-kül vallja. Valóban itt van közöttünk az Úr!

ÁLDOZÁSI ÉNEK Vö. Jn 20, 27

Nyújtsd ki a kezedet, tedd a szegek helyére, és ne légy hitetlen, hanem hívő, alleluja!

HÚSVÉTI SZEKVENCIA

A Húsvéti Bárányt keresztények dicsérve áldják!

Krisztus ártatlan Bárány: vérének árán nyája bűneiért megengesztelte Atyját. Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll: élet Ura a sírból felkél, és győztesen él.

Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon!

„Az élő Krisztusnak sírját, feltámadt Urunk nagy diadalát, angyalok jelenését, Urunk halotti leplét.

Feltámadt Krisztus, reményetek: Galieleába megy előttetek.”

Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.

Győztes Király, könyörülj meg rajtunk! Amen. Alleluja.

ELMÉLKEDÉS

A húsvét ünnepe mindannyiunkat szeretne elindítani a hit útján. Nem a Feltámadott látása szemünkkel, nem szavának hallása fülünkkel és nem is sebhelyeinek érin-tése kezünkkel ad számunkra teljes örömöt és igazi bizo-nyosságot arról, hogy Krisztus él, hanem a hit. Kérjük Istentől a hit csodálatos ajándékát! H.I.S.

AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

BEVEZETÉS: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy

NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánlom neked szeretett Fiadnak, ami Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.

KIS SZEMEKRE: Jézus fájdalmas szenvedéséért irgal-mazz nekünk és az egész világnak!

BEFEJEZÉSRE, az öt tized után (háromszor): Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

LELKI ÁLDOZÁS IMÁI

1.

Oltáriszentségi Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak. Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Ne en-gedd, hogy elszakadjak Tőled! Amen.

2.

Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből.

Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek.

Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre! A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre!

Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen.

Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Amen.

Áldjátok az Urat, mert jó neki énekelni! Meggyógyítja

a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket. Zsoltár 147, 1.3

Húsvét 2. vasárnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

János evangéliumában a Jézus elfogását megelőző fejezeteket egy hosszú, Jézus és övéi között zajló párbeszéd foglalja el. Mintegy öt fejezet – a 13–17. fejezetig –, amely látni engedi Jézus és övéi mély kapcsolatát. Jézus beszél, elbeszél, elmondja, amit átélt, meghirdeti övéinek, ami történni fog. Beszél nekik az Atyáról, a Lélekről, de beszél arról is, hogy milyen lesz a tanítványok élete a világban az ő távozása után. Összességében nagyon meghitt párbeszéd, mely egy intenzív kapcsolatot ír le.

Majd bekövetkezett Jézus halála, a kereszt, és ez a kapcsolat megtört, ez a párbeszéd elnémult, nincs több szó közöttük: a Mester kudarcot vallott, a tanítványok pedig szétszéledtek.

Amikor a feltámadást követően Jézus megjelenik övéinek, akkor tehát türelmesen, fokozatosan újra felveszi – új módon – a tanítványokkal a kapcsolatot. Azonban egy töredezett közösséggel állunk szemben: amikor az Úr eljön, valaki hiányzik, a közösség nem teljes. Az Úr ezért visszatér, mert a közösség olyan, ahol mindenki megtapasztalja a feltámadást, mindenki találkozik az Úrral, senki sincs kirekesztve.

Nem elég az sem, ha mások elbeszélik: ez a tapasztalat csak személyes lehet; a hit személyes tapasztalata csak a közösségen belül történhet meg, a többiekkel együtt, akik velem együtt járják a hit útját.

Ahhoz, hogy megértsük, miben áll ez a tapasztalat, térjünk vissza a nagyböjti evangéliumokhoz, ahol Jézus már elmondta, hogy a hithez látásra van szükség. A pusztai kígyó epizódjából indult ki (Szám 21,4–9; vö. nagyböjt 4. vasárnapja), elmondta, hogy a halálos rossztól való megmeneküléshez fel kell tudnunk emelni a tekintetünket, hogy lássuk a keresztre feszített Emberfiában az Atya végtelen szeretetét, amely ott ér el bennünket, ahol vagyunk, halandó természetünk közepette. A gyógyítás mindenkinek szól, de csak az éri el, aki felemeli tekintetét, mert a gyógyulás maga a kapcsolat az üdvözítő Úrral.

A mai evangéliumban ugyanez a helyzet. Az Úr feltámadt, és ő mindenki számára élet és béke. Azonban csak az juthat el az ő feltámadt életére, aki valós kapcsolatba lép Vele.

Tamásnak el kell jutnia a hitetlenségtől a hitig: „ne légy hitetlen, hanem hívő” – mondja neki Jézus (Jn 20,27). Azonban ez az átmenet csak akkor lehetséges, ha saját kezével, saját életével érinti a Feltámadott sebeit, vagyis a szeretetnek azt a misztériumát, ami Húsvétban teljessé lett. A szeretetnek ez a misztériuma az, ami által az Úr odaadta életét és most újra él övéi között, mert az a szeretet, amivel Ő szeret, nem vallott kudarcot. Amint rendíthetetlen Jézus és az Atya kapcsolata, úgy Jézus és övéi kapcsolata is az: ez a Húsvét, és ez az, amit Tamásnak meg kell látnia, fel kell ismernie, amire rá kell találnia.

Ezért az Úr felkínálja neki sebeit, amelyek a feltámadás után nem tűntek el: a Feltámadott az, aki azért él, hogy örökre keresztre feszítettként szerethessen, továbbra is életét ajándékozva értünk, mint a kereszten. Állandó, örök önátadás.

Róla tapasztalatot szerezni csak sebei által lehet. Nem lehet többé csak kívülről szemlélni azokat, valamiképpen be kell oda lépni: „nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba” (Jn 20,27), érinteni kell szeretetének testét. A párbeszéd most áthelyeződik ezekre a sebekre, a megfeszített és feltámadott szeretet „emlékműveire”.

Amikor ez a kapcsolat megvalósul, akkor az Úr az én Urammá válik: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28) Az evangéliumokból nem hiányoznak azok a személyek, akik felismerik, hogy Jézus az Isten Fia, és találkozunk különféle hitvallásokkal. Azonban egyedül Tamás mondhatja, miután látta a dicsőséges sebhelyeket, hogy ez az Úr az ő Ura, ez az Isten az ő Istene. Most tapasztalatot szerzett róla, újra megtalálta a kapcsolatot Vele.

Jézus azt mondja, hogy ez az érintés többé nem a látáson keresztül történik, hanem a hit által (Jn 20,29), azon tapasztalat által, hogy valaki az Ő sebeibe befogadottnak érzi magát. Ez pedig mindenki számára lehetséges.

Nem egyszer és mindenkorra történik meg az életben, mert a barátságot táplálni kell.

Ennek a tapasztalatnak az Egyházban nyolcnapos ritmusa van, vasárnaponként az Úr újra megjelenik és befogad minket szeretetének sebeibe: az eucharisztia ünneplése a meghitt és hűséges érintkezés helye, ahol a kapcsolat családiassá, bizalmassá, bensőségessé válik; ahol minden keresztény testvéreivel együtt ismételheti Tamás szavait: „Én Uram és én Istenem!”

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Húsvétvasárnap

Kedves testvérek!

Krisztus feltámadt, alleluja!

Íme, ismét összegyűltünk, hogy teljessé tegyük imádságos, ünnepi hetünket. Újra a Sírnál gyűltünk össze azzal az örömmel, hogy Krisztus feltámadt, hogy a halálnak nincs többé hatalma fölötte és egyikünk fölött sem.

Az ünneplés az antifóna éneklésével vette kezdetét: „feltámadtam és újból veletek vagyok, alleluja”. Az Egyház örömkiáltása a passió fájdalma és szenvedése, az Úr halála és temetése után. Ezeket, a 139. zsoltárból eredő szavakat adják a sírból dicsőségesen kilépő Jézus ajkára, miután az Atya feltámasztotta őt a halálból. Ugyanakkor olyan szavak, amelyeket mi mindnyájan – akik összegyűltünk ezen a legszentebb helyen – ismételhetünk, mert Krisztusban feltámadtunk a bűnből és a halálból a kegyelemre és az életre, és mert tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból és soha többé nem hal meg. A halálnak nincs többé hatalma fölötte (Róm 6,9). A mai napon, amelyet az Úr adott (Zsolt 118,24), a hét első napján összejöttünk, hogy tanúságot tegyünk a Feltámadásról és hirdessük, hogy a Feltámadt Krisztus mindig velünk marad.

A húsvéti evangélium gazdag jelentőséggel bíró igékben, egy mégis kiemelkedik ezek közül: látni. Húsvétkor minden egy „látás”… Mária látta az elhengerített követ (Jn 20,1), Péter látta a gyolcsokat (Jn 20,5), János látta az üres sírt… (Jn 20,4). Nem találják a testet, de látnak… A látás mind jobban elmélyül egészen a kiáltásig: „Láttuk az Urat!” (Jn 20,25).

„Látta és hitt…” (Jn 20,8): hinni egy mélybe tekintést jelent, annak felismerését, hogy Krisztus testének hiánya nem rablást jelent, hanem egy megvalósult új életet. János egy ürességet lát, és hiszi, hogy ez az üresség valójában teljesség.

Ma mindnyájan erre kapunk meghívást: lépjünk be a halál helyeire, és álljunk ott, a sír szélén, hogy lássuk és higgyük, hogy bár a halál továbbra is félelmet kelt, valójában nincs többé hatalma.

Arra meghívott személyek vagyunk, hogy a sír bejáratánál éljünk, mintha egy határ volna nyitva, egy átjáró. Éljük szüntelenül ezt az átmenetet a halálból az életre, lássuk, hogy a halál jelei itt vannak bennünk és rajtunk kívül, de higgyük azt a nagy, abszolút újdonságot, hogy egy „Erősebb valaki” jött a világba, hogy legyőzze azt az ellenséget, akivel az ember egyedül még csak szembenézni sem tudott soha.

Hiszem, hogy a Húsvét ez, mindenekelőtt ez: nem megtalált testek, hanem megnyíló szemek… A Húsvét inkább egy tekintet, mintsem egy felfedezés, egy új látásmód inkább, mintsem a múlt megszokott dolgainak megtalálása.

Az idei évben a világ nagy részén számoltuk a fertőzötteket, betegeket, halottakat, és valószínűleg mindnyájan úgy vagyunk egy kicsit, mint Magdalai Mária: megkísértve, hogy visszafussunk, hogy megtaláljuk az elveszített testeket, a hiányzó alkalmakat, az elhalasztott ünnepeket, a minket elkerülni látszó életet. Mind arról álmodunk, hogy visszatérhetünk egy normalitáshoz, ami inkább arra hasonlít, hogy meg akarunk találni egy holttestet, egy beteg világot és beteg életet, amely magán viseli a halál jeleit.

Ezen a helyen, éppen ITT azonban felhangzik a Feltámadott titokzatos hangja, amely irányt ad keresésünknek és megnyitja szemünket, képessé tesz minket, hogy lássunk az ürességben. Így mi, akik szeretnénk megtalálni azt, ami elveszett, felfedezzük, hogy akkor vagyunk képesek meglátni a Húsvét nagy újdonságát, ha hallgatunk arra a Hangra, amely egy ismeretlen, de lehetséges jövőről szól nekünk, amely nem hátrafelé küld, hanem az Atyához és a testvérekhez (vö. Mt 28,10), amely menni – nem pedig visszamenni – ösztönöz bennünket.

A Húsvét azt jelenti, hogy inkább arra a lehetetlenre hagyatkozunk, mely Istené, ahelyett, hogy az ember számára lehetségesre hagyatkoznánk. A Húsvét az üresség látását, a szenvedés jeleinek szemlélését jelenti és azt, hogy észrevesszük azokban egy új és rendkívüli Élet előfeltételét és ígéretét. Nem azért, mert álmodozók vagyunk, hanem mert hiszünk Istenben, a lehetetlenség Urában.

Hiszem, hogy ennek a fáradt, sebzett, járványtól és a félelem sokféle helyzetétől, haláltól és fájdalomtól sújtott, annyi hiábavaló kereséstől – mely mindig kevesebbet talál, mint amit keres – koptatott világnak, minden eddiginél inkább szüksége van egy nyitott szemű, húsvéti tekintetű Egyházra, amely észreveszi az Élet nyomait a halál jelei között is. Itt lehet és kell Krisztussal együtt feltámadnia egy, az Úr nevében meghívott Egyháznak, amely fut, hogy örömmel hirdesse, hogy annyi arcban látta Őt, és a szépség, jóság és szentség annyi történésben, amelyek vigasztalták és vigasztalják útját.

A Húsvétból lehet és kell újra kiindulnia az Egyháznak, amely alázatosan büszke Urának győzelmére, meri mindenkinek felajánlani az Evangélium örömét, hogy újra felvázoljon egy világot és egy történelmet, melyet az igazságosság és testvériesség új kapcsolatai jellemeznek. Krisztus nem holttest, Igéje nem holt betű, és Országa nem összetört álom, parancsa nem elavult. Ő az Élet, a mi életünk, az Egyház és a világ élete. Ő az Igazság, a mi igazságunk, az Egyház igazsága, amelyet ugyan gyakran elutasítanak a hatalmasok, de amely minden olyan építkezés sarokköve, amely dacolni akar a viharokkal. Ő az Út, a mi utunk, az Egyház útja, mely természetesen a Kálváriáról indul, de amely csalhatatlanul az öröm teljességére vezet. Az egész Egyházzal szeretnénk itt ezt az Életet élni, ezt az Igazságot hirdetni, ezt az Utat járni. Bátornak kell lennünk, hogy a lehetetlenség tanítványai legyünk, akik képesek a világot a Feltámadottal való találkozás vigasztaló tekintetével látni, és képesek azok szilárd hitével hinni, akik átélték a találkozást az Élettel. Semmi nem lehetetlen annak, aki hisz.

Ez az, amit szeretnék Egyházunknak mondani: bátorság! Semmi nem lehetetlen. Hagyjunk fel azzal, hogy sebeinket vakargatjuk, hogy az Élőt a holtak közt keressük, hogy visszafelé, a múltunkra tekintgetünk, arra, akik voltunk, arra, amit elvesztettünk! A Feltámadottat nem ott találjuk, nem az a mi Húsvétunk.

Ezekben a napokban útjainkon felhangzik az időszak jellegzetes köszöntése: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!

Nem akármilyen köszöntés ez, hanem személyesen a mi köszöntésünk, az Egyházé, amely meggyőződéssel és bizonyossággal tud tanúságot tenni arról, hogy minden halál, minden fájdalom, minden könny életté válhat. Hogy van remény. Hogy mindig van remény.

Kívánom mindnyájunknak, Egyházunknak és városunknak, hogy éljünk mindig a Feltámadott világosságában, aki örömet és életet ad mindenkinek, aki azt kész elfogadni!

Áldott Húsvétot!

Jeruzsálem, 2021. április 4.

†Pierbattista Pizzaballa

Jeruzsálemi latin pátriárka

Fordította: dr. Sz. Gy.

Illetve a youtubon:

https://www.youtube.com/watch?v=Z1G4RBKrf4M