Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Szegények, szelídek, irgalmasok, béketeremtők… Jézus róluk beszél az evangéliumi szakaszban, melyet most, mindenszentek ünnepén olvasunk (Mt 5,1–12).

És amikor róluk beszél, Jézus boldognak nevezi őket.

Nem azt mondja, hogy jobbak másoknál, vagy hogy valami dicséretre méltót tettek. Egyszerűen csak azt mondja, hogy boldogok, hogy helyzetüket jó tapasztalatnak, pozitív helyzetnek lehet tekinteni.

Világos, hogy a miért nem annyira nyilvánvaló; hogy a megértésre törekedve hitünk lényegéig kell hatolnunk, annak a tekintetnek a mélyéig, ahogyan Jézus az életet szemléli.

Ha megpróbáljuk összegezni a nyolc boldogságot úgy, ahogyan Máté evangéliuma közölte, azt mondhatjuk, hogy Jézus egy jó, Istenhez közeli tapasztalatra tekint, amelyet érdemes megélni. Mindazok tapasztalatát, akik azért szenvednek, hogy a világ jobb legyen.

Azok tapasztalatát, akik nem önmagukért élnek, akik nem vagy nem csak önmagukkal törődnek, hanem szívükön viselik mások sorsát, akiknek szívében izzó vágy él az iránt, hogy az élet mindenki számára jó legyen.

Lélekben szegények, szelídek, békét teremtők, irgalmasok, igazságot éhezők: nem olyan személyek, akiknek az élet csupa mosoly, akiknek mindig jól mennek a dolgai. Sőt.

Az élet, ahogyan senkinek sem, úgy számukra sem tesz engedményeket és gyakran fárasztó és fájdalmas helyzeteket teremt.

Azonban mindezek közepette boldogok azok, akik úgy élnek, hogy nem esnek abba a kísértésbe, hogy meg akarnak szabadulni saját nehézségüktől, miközben másra terhelik azt, akik úgy élnek, hogy nem adják fel a reményt és nem szűnnek meg mindenki számára jobb időket keresni.

Boldogok tehát, mert a küzdelemnek ez az átkozódás nélkül átélt tapasztalata Istennel való találkozásuk helyévé válik, olyan hellyé, ahová Isten leszáll, ahol mellettük van, ahol átalakítja az életet.

Átalakítja, de nem úgy, ahogyan mi szeretnénk, megoldva a helyzeteket, megkönnyítve a terheket, megszüntetve a problémákat: a háborúk befejezése, a szegénység eltörlése, a visszaélések és igazságtalanságok megszűntetése nem Istenre, hanem ránk, emberekre vár.

Amit mindebben Isten tesz, hogy titokzatos módon működik azok szívében, akik önmagukat szeretettel odaajándékozva élnek, és így általuk készít tágabb teret Országának a világban.

Ők Isten Országának a magja.

Mivel a Boldogságok szakasza ezt mondja nekünk, azt üzeni számunkra, hogy a történelmet nem a nagyok, a hatalmasok alakítják, hanem a kicsinyek, a szegényeknek az a népe, mely elfogadja, hogy testében elszenvedje annak a szülésnek a gyötrelmeit, amely Isten Országát hozza a világra.

Ha valami új történik a világban, az alulról, onnan születik.

Semmi sem olyan kreatív, mint az, ami saját szegénységünk és Isten jelenlétének alázatos találkozásából születik, abból a hiányból, amit az ember felajánl Istennek, hogy az Ő irgalmas és hatékony működésének tere legyen.

Ma az egyházban mindenszentek ünnepét üljük.

Vagyis a boldogságok embereit ünnepeljük, mindazokat, akik különféleképpen hittek abban az örömben, ami váratlanul, gyakran valós ok nélkül, egyszerűen akkor adódik, amikor valaki megtapasztalja a kegyelmet.

Olyan öröm, ami olykor a fájdalom mélyén is megjelenik és tisztán ajándék.

Nem a holnapra megőrzött öröm, amikor már mindez a múlté vagy már minden megoldódott.

Jelen van a halálban is, mint bizonyosság valamiről, ami azon túl van, mint egy olyan élet értelmének alázatos bizonyossága, mely a szeretet hangjaival élve (melyeknek a boldogságok a legkonkrétabb deklinációi) csak egy igazi élet, egy szép és boldog élet, tehát az örök élet lehet.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.