231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

2021. május 23. PÜNKÖSDVASÁRNAP

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. május 23.

PÜNKÖSDVASÁRNAP

A SZENTLÉLEK MINDENT EGYBEFOGÓ ISTENI ERŐ,

AKI MEGTANÍT MINKET A SZÓNAK,

AZ IGE ÁLTAL NEKÜNK ADOTT IGÉNEK ÉRTELMÉRE.

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének ünnepe. Az apostoloknak nagy szükségük volt arra, hogy a Szentlélek megerősítse őket. Az Egyháznak is a Szentlélek az erőforrása. Azért tudott a történelem folyamán és azért tud ma is megújulni.

Az embereket mostanában rendkívüli módon foglalkoz-tatja a Szentlélek eljövetlének külső jele; ugyanígy a vi-lág végét kísérő jelenségek. Pedig azzal kellene inkább foglalkoznunk, hogy együttműködjünk a Szentlélekkel; és azzal törődnünk, hogy mindig készen álljunk az Isten-nel való találkozásra. Jöjj el, Szentlélek Úristen, hiszen csak te vagy képes megújítani a világot!

KEZDŐÉNEK Bölcs 1, 7

Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, és aki egybe-fogja a mindenséget, tud minden szóról, alleluja.

Vagy: Róm 5, 5; 10, 11

Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szent-lélek által, alleluja.

OLVASMÁNY ApCsel 2, 1–11

Jó volna, ha mindig úgy beszélnénk, ahogyan a Lélek a szót ajkunkra adja! Jó volna, ha a kegyelem indításait mindig meghallanánk és megfogadnánk!

VÁLASZOS ZSOLTÁR 103. Zsoltár

Válasz: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd

meg a föld színét. – Vagy: Alleluja.

SZENTLECKE 1 Kor 12, 3b–7. 12–13

A művész apró mozaikkövekből rakja ki csodálatos mű-vét. Isten különféle szolgálatokat, feladatokat oszt ki Egyházában, és így formálja a történelmet. Építsük az Is-ten országát ott, ahová Isten állít bennünket. Tegyük meg azt, amit ő szabott ki feladatul nekünk.

Vagy: Gal 5, 16–25

Pál apostol a megváltás és a megigazulás hatását több-féle képpel és kifejezéssel érzékelteti. A legvilágosabb a testi ember és a lelki ember szembeállítása. Testi embe-ren azt érti, aki ösztöneinek és vágyainak szolgaságában van, s aki a test cselekedeteit hajtja végre. Lelki ember az, akit az Isten Lelke vezérel, azért megteszi az atya akaratát, s életét a Lélek gyümölcsei kísérik: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság és szabadság.

SZEKVENCIA SZVU 97.

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fé-nyességed sugarát! Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el

ALLELUJA

Jöjj el, Szentlélek Isten, töltsd el híveid szívét, * és sze-reteted tüzét gyullaszd föl bennünk!

EVANGÉLIUM Jn 20, 19–23

A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5, 22–23). Kérjük a Szentlelket, hogy töltse be lel-künket ajándékaival. Ezek adják meg életünk igazi ízét.

Ó alkotó Lélek, jöjj!

Vagy: Jn 15, 26–27; 16, 12–15

Krisztus istenfiúságának egyik legnagyobb megnyilatko-zása volt a Szentlélek megígérése. Ő tudta, hogy földi példája és szavai nem elegendők az emberek átalakítá-sához. Ahhoz isteni erőre van szükség, hogy az ember egészen kitáruljon az igazság előtt, hogy az üdvösségért feláldozza földi vágyait, és hogy jótetteivel tanúskodjék Isten mellett. A Szentlélek éppen ezt adja meg az Egy-háznak. Rányomja a szellemiség bélyegét, s így Krisztus meghatalmazott tanújává teszi.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, mindenható Urad tökéletességét?” (Jób 11, 7) Fel tudjuk fogni, hogy mit jelent a bűnbocsánat? Fel tudjuk fogni, hogy mit jelent a szentmise? Fel tudjuk fogni, hogy mit jelent, ami-kor a Szentlélek megszenteli kenyerünket és borunkat? Ha nem is tudjuk felfogni, törekedjünk arra, hogy a Szentlélek segítségével minél mélyebben hatoljunk be hitünk titkaiba.

ÁLDOZÁSI ÉNEK ApCsel 4, 4. 11

Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és hirdették Isten nagy tetteit, alleluja.

ELMÉLKEDÉS

A Szentlélek mindent egybefogó isteni Erő, aki megtanít minket a szónak, az Ige által nekünk adott igének értelmére.

EGY GONDOLAT

Nem az a fontos, hogy valami nagyot tegyünk, hanem hogy Isten általunk valami értékeset tegyen.

W. Wagner

AZ EGYHÁZ ANYJA

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, amelyet pünkösd-hétfőn (május 24.) ünnepelünk a liturgiában. Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

A MI URUNK, JÉZUS KRISZTUS,

AZ ÖRÖK FŐPAP

A pünkösdöt követő első csütörtökön üljük a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepét.

Az ünnep Krisztust mint az új és örök szövetség közvetí-tőjét és megváltó áldozatát ünnepli (vö. Zsid 7,24; 9,11), ugyanakkor rámutat arra is, hogy Ádámnak az Egyház-ban szolgálatot végző fiai papokként Krisztus papságá-nak misztériumából nyerik hivatásukat és küldetésüket.