Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz mondhatni „kényelmetlen” szakasz: kényelmetlen a tanítványok számára, akik feltételezhetően fáradtan térnek vissza küldetésükből, és Jézus kis pihenésre szóló meghívása ellenére még inkább emberektől körülvéve találják magukat.

Kényelmetlen „megérteni” is: hogyan egyeztethető össze a tanítványok igénye a sokaságéval? Miért kínálja fel Jézus övéinek a meghittség egy idejét, és mégsem tesz azután semmit azért, hogy megmentse őket és önmagát a tömeg rohamától? Hogyan egyeztethető össze ez a két dolog?

Ha figyelmesen hallgatjuk, valójában ez a két kérdés közelről érinti a mi életünket, a mi igényeinket, vágyainkat. Ezek a kérdések pedig visszavezetnek minket az Úr vágyához, oda, hogy szükségünk van arra, hogy együtt lehessünk vele, ami soha nem teljesül teljes mértékben, és ami mindenekelőtt valamiképpen mindig arra szolgál, hogy megnyíljunk a másik felé.

Nincs olyan igazi találkozás az Úrral, ami ne adna még inkább teret a testvér szükségletének.

Jézus tehát fogadja küldetésükből visszatérő tanítványait. Úgy fogadja, hogy közben meghívja őket a meghittség megtapasztalására. Márk evangélista két szót használ ennek a meghittségnek a kifejezésére.

Az első a „félrehúzódik, elvonul” (Mk 6,31), ami Márk evangéliumában többször visszatérő kifejezés: Jézus félrehúzódik, amikor övéinek magyarázza a példabeszédek jelentését (Mk 4,34); amikor felviszi Pétert, Jakabot és Jánost a Tábor-hegyre (Mk 9,2); amikor övéinek nehéz kérdést kell feltenniük és nem akarják ezt mindenki előtt tenni (Mk 9,28; 13,3). Abban a személyes és meghitt kapcsolatban jelenik meg ez a „félrevonul”, amely Jézust övéihez köti. Ez az „elvonulás” az a tér, amelyben a barátság táplálkozik és elmélyül, ez a meghallgatás és a megosztás tere, a kölcsönös megismerés tere. A „félrehúzódik, elvonul” kifejezés tehát annak a kinyilatkoztatásnak a tapasztalatához kötődik, amelyet az Úr önmagáról ad tanítványainak.

A másik kifejezés a „puszta” (Mk 6,31): az elvonulás helye, ahová Jézus vezeti őket pusztaság, sivatag, magányos hely. Nos, a pusztaság sohasem volt a pihenés, a relaxáció helye, hanem a küzdelem, a szomjúság és éhség, a kísértés és úton lét helye: az a hely, amelyet Isten választott, hogy népe megtanulja a bizalom és megosztás igényes művészetét.

Nos, ami meglep, ami kényelmetlenséget okoz, hogy ez a puszta és félreeső hely nem olyan elszigetelt, hogy elérhetetlen legyen. Sőt, épp ellenkezőleg: azzá a hellyé válik, ahol a sokaság még könnyebben közeledhet hozzájuk, olyannyira, hogy (Márk evangéliumában egyetlen alkalommal) egyenesen megelőzték őket (Mk 6,33): a sokaság tudja, hogy éppen ott találhat rájuk, azon az elszigetelt és félreeső helyen.

És itt történik, hogy Jézus és a tanítványok egyszerűen arra kapnak meghívást, hogy észrevegyék, érezzék a sokaság éhségét és magukra vállalják a sokaság életre törekvését. Meghívottak arra, hogy pihenésre leljenek nem annyira a nyugodt magányban, mint inkább a másik terhet jelentő elfogadásában.

A pusztában, a félrevonulásban tehát nem lazulni, relaxálni kell, hanem megnyílni a sajátunknál mélyebb szomjúságra és éhségre: ez a tapasztalat ad értelmet, erőt, lendületet az életnek. Ezt a tapasztalatot nevezik együttérzésnek, részvétnek (Mk 6,34).

Tehát: igaz Jézus vágya, hogy övéivel legyen; és igaz Jézus sejtése, hogy övéinek egy kis nyugalomra volna szükségük.

Ám igaz az is, hogy Jézus tudja, ez a vágy csak akkor teljesülhet, ha teret ad a sokaságnak, az ő éhségüknek is. Csak ez pihentet igazán.

Mindenféle menekülés a valóság elől nemcsak, hogy nem a pihenés forrása, hanem épp ellenkezőleg, a fáradtság, idegesség, feszültség forrása. Ki tudja, hogy fáradtságunk milyen nagy részét a pihenés nem evangéliumi kajtatása, az Úrral való kapcsolat helytelen keresése okozza.

Az a küzdelem, amelyre a tanítványok meghívást kaptak, hogy megvívják a pusztában éppen ez a lépés, ez a megnyílás, hogy helyet adjanak egy olyan Úrnak, aki csak akkor tartozik hozzájuk, ha megosztja velük saját, ember iránti mély szenvedélyét.

Az „elvonuláshoz, félrehúzódáshoz” kötődő kinyilatkoztatás ezúttal nem az Úrra, inkább a tanítványok küldetésére vonatkozik: útra keltek és visszatértek, de visszatérésük nem azt jelenti, hogy a küldetés véget ért vagy szünetelhet; amint az ember éhsége nem szünetel, nem szünetel Isten vágya sem, hogy országa közel legyen.

+ Pierbattista

Fordítptta: Dr. Sz.Gy.