Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz 46. versében találunk egy mondatot, egy Igét, amelyet a János-evangélium hatodik fejezete liturgia által ma bemutatott szakasza értelmezési kulcsának is tekinthetünk. Ebben a versben a következőt olvassuk: „Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való.” „Istent látni” gyakori téma a jánosi iratokban.

Megtaláljuk a negyedik evangélium Prológusának végén, ahol azt olvassuk, hogy Istent soha senki nem látta, hanem az Atya egyszülött Fia, aki testté lett, ő nyilatkoztatta ki (vö. Jn 1,18). Megtaláljuk ezt János első levelében is, amikor azt mondja, hogy Istent senki nem látta, hanem ha szeretjük egymást, Isten jelen van közöttünk, és megismerhetjük őt (vö. 1Jn 1,12).

Ez a kifejezés mindenekelőtt azt a legmélyebb vágyat fejezi ki, amely az ember szívében lakozik: látni Istent, megismerni Őt, kapcsolatban lenni Vele.

Feltárja vágyunkat, hogy a Szeretet-Isten látható, érinthető, érzékelhető legyen (vö. 1Jn 1,1–3).

Ám nem csak ezt. Ez a szó azt is elmondja, hogy milyen úton juthatunk el erre az ismeretre, mi – vagy pontosabban, ki – vezethet el minket Isten látására, e szeretet jeleinek érintésére.

A Prológus kijelenti, hogy a Fiú, aki testté lett, Ő vezethet el erre az ismeretre: János evangéliumának kezdete telve van ezzel az ámulattal, hogy az Isten Fia, aki által a világ teremtetett, felvette a mi testünket.

De ez még nem elég. Az evangélista azt mondja, hogy Isten Fia valamiképpen megismerteti velünk az Atyát.

Számomra két lépés tűnik alapvetőnek.

Az első éppen az evangélium hatodik fejezetéből adódik: a Jézus által felvett emberség formája a kenyér. A Fiú kenyérként száll alá a mennyből. Ez jele annak, hogy Isten táplál, jele annak, hogy Isten kenyér, hogy maga a menny kenyér.

Továbbá ez a kenyér olyan kenyér, amely alászáll, vagyis leereszkedik, megalázkodik, megtörik, szétosztódik. Isten kinyilatkoztatja és megismerteti önmagát Jézus emberségében, aki kenyér formájában jelenik meg.

Egy második válasz János első leveléből következik, melyet fentebb már idéztünk.

Ez pedig azt mondja, hogy ha Jézus kenyérré lett embersége kinyilatkoztatja Istent és jelenvalóvá teszi Őt közöttünk, akkor ugyanez történik akkor, amikor mi szeretjük egymást, vagyis amikor mi is kenyérré, adománnyá válunk.

Amikor a mi életünk olyan kenyérré lesz, amely alászáll, megtörik és szétosztódik, akkor Isten is jelenvalóvá lesz és megmutatkozik.

Aki átengedi magát a szeret e dinamikája vonzásának („Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza” – Jn 6,44), melyet az Atya a Lélek által ébreszt mindenki szívében, az jelenvalóvá teszi Istent, mindenki számára az Ő jelévé válik. És ez az örök élet, ez az igazi élet („Bizony, bizony, mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van” – Jn 6,47).

A mai evangéliumban megtaláljuk a zúgolódást is, amely a nép útját kísérte a pusztában.

Valóban, látjuk, hogy a sokaság zúgolódik, mert Jézus azt mondta, hogy ő a mennyből alászállott kenyér, miközben ők jól tudják, hogy honnan származik Jézus: ő József fia, ismerik apját, anyját, vagyis mindent tudnak róla (Jn 6,41–42).

Honnan ered ez a zúgolódás?

Isten, aki végtelen és örökkévaló, jelek által tárja fel önmagát az időben. Mi ugyanis nem látjuk őt szemtől szembe. Lassanként megtanuljuk felismerni jelenlétének jeleit az életben.

Mi nem látjuk a szeretetet, de látjuk annak a jeleit azoknak a gesztusaiban és szavaiban, akik szeretnek.

Jézus Isten szeretetének a nagy jele, Ő az, aki Istent jelenvalóvá teszi közöttünk. Azonban ezt emberségünk alázatos leple alatt teszi, amelybe leereszkedett.

Akkor ébred zúgolódás, amikor a tekintet nem képes felismerni a jeleket, amikor csak a valóságot látja úgy, ahogy van, anélkül, hogy megsejtené, hogy ez a valóság magában hordozza valami másnak a jelenlétét, anélkül, hogy megértené a jelentését. Akkor ébred zúgolódás, amikor nem ismerjük fel, hogy Isten jele minden, ami Hozzá vezet minket.

Ezért az örök élet hit kérdése (Jn 6,47), annak a kérdése, hogy képesek vagyunk-e felfogni Isten jelenlétét az életben, mindenben, ami Róla vall.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.