„A kenyérszaporítás csodáját jobban szeretem a megosztás csodájának nevezni. Az egyik részlet különösen szívet melengető számomra: van itt egy fiú, aki felajánlja Jézusnak az uzsonnáját, hogy kiprovokálja a csodát. Egy nagylelkű kamasz meghallja Jézus tanítványokhoz intézett kérését és meghúzza a legközelebb álló tunikáját, Andrásét, és megmutatja neki, amit előrelátó anyja tett a táskájába. Néhány árpakenyeret. A legszegényebbek kenyerét. Egy uzsonna, amit meg akar osztani a hatalmas és éhes tömeggel. Az éhes tömeg előtt ez a fiú kínálja a legalkalmatlanabb és legnaívabb megoldást. Jézus mosolyog: mikor fogjuk megérteni, mi, felnőttek, hogy Istennek szüksége van a serdülők boldog öntudatlanságára? Dávid vajon nem akkor kenték királlyá, amikor még pásztorfiúcska volt? Mária vajon nem akkor hívatott édesanyának, amikor jegyes volt, tizenhárom-tizennégy éves korában? A probléma velünk, felnőttekkel az, hogy elveszítjük az álmainkat, olyannyira realisták leszünk, hogy szinte elsorvadunk. Isten az örök serdülő, kedveli a fiú naív és rendkívüli gesztusát. És táplálja a tömeget.”

Paolo Curtaz