Sok keresztény számára a hit még ma is azt jelenti, hogy tenni vagy nem tenni valamit. Ez azonban téves. Hinni azt jelenti, hogy találkozom egy személlyel, Jézussal, aki felborítja az életemet és megváltoztatja a hozzáállásomat. Jézus hangsúlyozza: a farizeusok belebonyolódnak az apró rituálékba, kiszűrik a szúnyogot, a tevét meg lenyelik. Ahogy még ma is megesik velünk, ügyes keresztényekkel: kalitkába zárjuk Jézust és aprólékos, rituális előírások sorozatára korlátozzuk hitünket, a lényeget pedig elhanyagoljuk. Hányszor hallok embereket, akik azon siránkoznak, hogy nem tudnak kellő mértőkben szeretni, vádolják magukat, hogy a szentmisét kötelességnek tartják és nem ünnepnek, azon emésztik magukat, hogy nem állnak testvéreik szolgálatukra, és a tehetetlenségükön sóhajtoznak. Bárki találhat kifogásokat, enyhítő körülményeket ahelyett, hogy örömében sírna a bűnbocsánat ingyenességén. Sokkal jobban foglalkoztat bennünket saját, áhitatos képünk csiszolgatása és sminkelés, mint hogy odaadjuk magunkat a szeretet szolgálatára. Tévedésben vagyunk. Csak az a szív gyakorolhat gesztusokat, amelyik igazán találkozott Istennel, és vágyik a Vele való találkozásra. Csak a megérintett szív válik megtért szívvé. Ezután és csakis ezután nyerhetnek jelentést a gesztusok.

Paolo Curtaz