A liturgikus év utolsó két vasárnapján az evangélium témája a világvége. Mindig voltak olyan személyek, akik kortársaikban pszichózist és félelmet keltettek azáltal, hogy a Szentírásnak ezt a részét lobogtatták az emberek előtt. Személy szerint azt javaslom, legyünk nyugodtak és ne hagyjuk megzavarni magunkat katasztrófajellegű látomásoktól.

Olvassuk csak el az evangéliumi szakasz utolsó sorát: „Azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.” Ha az angyalok és a Fiú (mint ember, s nem, mint Isten) sem ismeri a végidő napját vagy óráját, lehetséges, hogy némely szekta vagy fanatikus tudná azt és hatalmat kapott annak hirdetésére? Az evangéliumban Jézus biztosít minket arról, hogy visszatér és összegyűjti választottait a „világ négy tájáról”, de, hogy mikor és hogyan (elsötétedik a Nap, lehullanak a csillagok), azt az apokaliptikus irodalmi műfaj képszerű nyelvén mondja el.

Egy másik észrevétel segít megmagyarázni az evangélium szövegeit a világvégéről. Amikor ma a világvégéről, az idők végéről beszélünk, azonnal az abszolút vég jut eszünkbe, amit semmi más nem követ, csak az örökkévalóság. A Biblia azonban inkább relatív és történelmi kategóriákban gondolkodik, mint abszolút és metafizikus értelemben. Így, amikor a Biblia a világ végéről beszél, gyakran a kortársak világára gondol. Egy adott világ végéről van szó, s nem a világ végéről, még ha ez a két időtávlat időnként összefonódik.

         Jézus mondja: „Nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.” Tévedett? Nem, mert az a világ, amit hallgatói ismertek – a zsidó világ -, elmúlt. Az a világ tragikus véget ért Krisztus után 70-ben Jeruzsálem lerombolásakor. Amikor 410-ben a vandálok Rómát fosztogatták, sok jeles személy azt gondolta, hogy ez a világ vége. Nem tévedtek, véget ért egy világ, amit Róma teremtett a maga Birodalmával. Voltak, akik 2001. Szeptember 11-én, az ikertornyok felrobbantásakor ebben az értelemben arról beszéltek, hogy egy világ véget ért…

Mindez nem csökkenti a keresztény ember komolyságát. A legnagyobb ostobaság lenne azzal vigasztalni valakit, hogy senki sem tudja, mikor lesz a világvége és ne foglalkozzunk azzal. Bármelyikünk életében lehet a vég a mai éjszaka, ezért Jézus azzal a tanáccsal fejezi be a mai evangéliumi szakaszt, „virrasszunk, mert senki sem tudja, mikor jön el az idő.”

         Azt gondolom, gyökeresen meg kell változtatni magatartásunkat, amikor a világvégéről és Krisztus visszatéréséről szóló evangéliumi részeket hallgatjuk. Nem annyira a büntetést, a veszedelmet kell abban látnunk, hanem a keresztények „boldog reményének beteljesülését”, Urunk, Jézus Krisztus visszatérését (Tit 2,13). Hibás felfogás lenne azt gondolni, hogy Isten Igéje korrigálásra szorul. A jelenkori beszéd a világvégéről sokszor torz vallási érzelmekkel, sokakat fenyegető veszedelemről szól. Azt az elképzelést erősítik, hogy Isten haragvó, s kész kiönteni haragját a világra. De ez nem a Biblia Istene, aki a zsoltár leírása szerint „irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban, akinek haragja nem tart örökké… mert tudja, hogy a porból vagyunk. (Zsolt 103,8.14.) (R. Cantalamessa)