Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk az Úr és a történelem közötti kapcsolatot. Bizonyos értelemben ma is ezzel a témával találkozunk. Az első szó, amellyel Márk evangéliuma kezdetét veszi (Mk 1,1–8), az arkhé, melynek jelentése: kezdet, eredet, alap. Ez az a szó, amellyel a Biblia első könyve, a Teremtés könyve a teremtés elbeszélésével elkezdődik.

Márk evangélista nem véletlenül használja ezt a szót: ez azt jelenti, hogy amit el akar beszélni, az egy kezdet, egy új történet, egy új teremtés. És ahogyan az „első” teremtés kezdetén ott volt az Isten Szava, amellyel Isten a semmiből megteremtett mindent, úgy most is ott van egy új Szó: olyan Szó, amellyel Isten Fiához, a Messiáshoz fordul épp akkor, amikor a Fiú készül a világba lépni.

Az evangélista az Ószövetségből idéz: „Amint meg van írva Izajás prófétánál: »Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt; elkészíti majd utadat. A pusztában kiáltónak szava: ‘Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit’«” (Mk 1,2–3).

Márk az egész idézettel Izajásra utal, valójában azonban az evangélista három idézetet foglal össze, melyek az Ószövetség különböző könyveiből erednek.

Ott van elsősorban a Kivonulás könyve (Kiv 23,20): „Íme, elküldöm angyalomat előtted, hogy őrizzen téged az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet neked készítettem.”; majd Malakiás könyve (Mal 3,1): „Íme, elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt.” És végül valóban ott van Izajás (Iz 40,3): „Egy hang kiált: »Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! «”

A három idézet közös témája az út, az úton lét: az az út is, amelyen maga Isten jár velünk, melyen az Úr eljön, mert Isten visszatér, és újra népével jár. Mindez „evangélium” (Mk 1,1) – mondja Márk evangélista ­–, vagyis „jó hír”, reménnyel teli szó. Maga Jézus hirdeti ezt az üzenetet, de Jézus ennek a tartalma is. A hír és a hírnök azonos. A jó hír Jézusban történelemmé lett.

Márk, még mindig az első versben, két fontos jelzést ad, melyek segítenek megérteni, hogy hová visz minket ez az út. Az evangélista azonnal ad egy meghatározást Jézusról. Kijelenti, hogy Jézus a Krisztus, a Messiás, Isten küldötte, a Dávid nemzetségéből megígért király, aki beteljesíti a próféták írásait. Azután azt mondja, hogy ez az ember Isten Fia, maga az Isten.

Márk tehát azonnal elmondja, mi a cél, hová érkezik az, aki útra kel abból az új kezdőpontból kiindulva, ami maga Jézus. Elmondja hová érkezik az, aki majd apránként elolvassa ezt az „Evangéliumot”.

Valóban, Márk evangéliumát két részre lehet tagolni: az első rész Péter hitvallásával éri el tetőpontját (Mk 8,29), amelyben Jézust Krisztusnak, a várt Messiásnak vallja.

A második rész még továbbmegy és egy másik hitvallásig jut, a százados hitvallásáig, amit a kereszt alatt tesz (Mk 15,39), mikor Krisztus ily módon bekövetkezett halálát látva felkiált: „ez az ember valóban Isten Fia volt!”

Márk tehát elmondja nekünk, hogy úton vagyunk, és utunknak oda kell érkeznie a kereszt alá, hogy meglássuk, kezdetben van egy keresztre feszített Isten szeretete, egy abszolút újdonság, egy olyan Isten újdonsága, aki meghal az emberért.

Isten útja az emberek között elmegy egészen eddig a pontig.

Ez a felismerés az út végén történik meg, és nem érdemként, hanem kegyelemként érkezik.

Ahhoz, hogy hasonló hitvallásig jussunk, meg kell tenni a készület, a megtérés útját. Az egész evangéliumot végig kell járnunk ahhoz, hogy lassacskán el tudjuk hagyni Istenről és önmagunkról alkotott hamis képeinket, és oda érkezzünk, ahová az a pogány százados, akinek kegyelem által megadatott, hogy abban a halálban felismerje Isten kinyilatkoztatását az emberek között.

Nos, azért, hogy ez az új út elkezdődjön, van egy ember, akit elküldenek, hogy előkészítse az utat, hogy újra tudatosítsa, hogy valami új kezdődik, ezért jó felkészülni.

Így amint Keresztelő János keresztelni kezdett, azonnal nagy sokaság sietett hozzá: „Júdea egész vidéke és Jeruzsálem lakói mindnyájan” (Mk 1,5).

Az út ismét megnyílt, az út a sivatagban, amelyen az Úr visszatér: sok ember lép erre az útra, indul útnak. Otthagyják Jeruzsálemet, a Templomot, az áldozatokat, mert mindez többé nem elég, hogy az élet utáni szomjat oltsa, és sietnek (Mk 1,5) a pusztába, ahol újra hallatszik egy hang, mely hosszú ideje hallgatott.

A múlt vasárnapi téma a virrasztás volt, ami a világban való jelenlétnek és a világban Isten jelenléte felismerésének egy módja. Ma az evangélium megtérést (metanoia) kíván tőlünk (Mk 1,4). Ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton és képesek legyünk felismerni Isten jelenlétét, az első lépés az, hogy belehelyezkedünk az igazságba, hogy bűnösnek és megbocsátásra szorulónak ismerjük fel magunkat. Fel kell ismernünk, hogy változtatnunk kell az utunkon, és elő kell készítenünk azt az utat, amely visszavezet minket forrásunkhoz, Istenhez. Elő kell készítenünk azt az utat, amelyen Isten találkozhat velünk. Ez az a megtérés, amiről Keresztelő János beszél: annak elfogadása, hogy van olyan út, amelyen Isten találkozik velünk még mielőtt mi mehetnénk Hozzá.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.