Nagyböjt 1. vasárnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Jézus pusztai megkísértéseinek elbeszélése Márk evangéliumában rövid, mindössze két versnyi szakaszt foglal el (Mk 1,12–13). Márk nem közli annak tartalmát, azt sem mondja, hány kísértés volt, és – ami nagyon fontos – azt sem beszéli el, hogy Jézus hogyan győzte le a kísértéseket. Úgy tűnik, hogy Márk szívügye az a gondolat, hogy Jézus próbára tétetett, csak ezt tartja fontosnak.

Jézus épp csak átélte a megkeresztelkedés jelentős tapasztalatát, amelyben az Atya hangját hallotta, aki „szeretett fiúnak” nevezte őt (Mk 1,9­­–11). A mai evangélium azt mondja, hogy ugyanaz a Lélek, amelyik a megkeresztelkedéskor Reá szállt, most a pusztába viszi, ahol Jézus legalább két fontos dolgot tanul az életről.

A pusztában Jézus mindenekelőtt azt tanulja meg, hogy nem csak az Atya hangja van. Az Atya hangja mellett – ahogyan kezdetben Ádám és Éva esetében történik – van egy másik hang is, ami másról beszél, egy másik lehetséges utat mutat. Ez a két hang nagyon eltérő.

Amikor az Atya áldozatról beszél, a másik önmegvalósításról.

Amikor az Atya alázatos szolgálatról beszél, a másik hatalomról és sikerről.

Jézus tehát megtanulja, hogy az élet adott körülményei között választania kell, hogy kire hallgat, hogy melyik hangnak engedi, hogy vezesse, melyik utat választja, kiben bízik.

Jézusnak ahhoz, hogy megtanuljon szabad lenni, egész életen át tudnia kell különbséget tenni a két hang között, fel kell ismernie az élet útját, éppen úgy, ahogyan Izraelnek a pusztai vándorlás éveiben. Arról lesz szó, hogy magáévá, sajátjává tegye az Atya akaratát, egész addig, míg azonosul vele, akár az élete árán is.

A pusztában Jézus azt is megtanulja, mit jelent „fiúnak” lenni, vagyis mit jelent szabadnak lenni.

Fiúnak lenni szükségképpen azt is jelenti, hogy próbára tétetik. Egy szolgát nem vetnek alá próbának, nem kell választania: csak engedelmeskednie kell. A fiúnak viszont választania kell: ha nem az Atyát választja, szolgává válik. A választás kétséggel, zavarral, imával, emlékezéssel, megkülönböztetéssel jár együtt. Jézus semmit sem spórol meg ebből a tapasztalatból, amelyben mindnyájan osztozunk.

Márknál tehát nem arról van szó, hogy bemutatja az élet választásai mélyén rejlő három lehetséges bűnös vágyat. Inkább annak megértéséről, hogy az élet próbatétel is, küzdelem. Nem csak egy adott pillanatban, hanem minden percben.

Isten akarata nem kényszerítő, hanem kérő: választott, szeretett akar lenni. Nincs olyan szeretet, amely ne konkrét választásokon keresztül valósulna meg: szeretni annyit tesz, mint előnyben részesíteni. Ahogy minden embernek, Jézusnak is döntenie kell, és minden döntés vívódással jár. A döntés nem egyszer és mindenkorra szól: nem elegendő a kezdeti választás, hanem az élet hozta új helyzetekben mindig új módon kell előnyben részesíteni.

Már említettem, hogy Márk evangéliuma a többi szinoptikustól eltérően nem pontosítja, hogy melyek voltak a kísértések, sem pedig azt, hogy Jézus miként tudta azokat legyőzni. Inkább az Atyának való engedelmességben élt élet kimenetelét hangsúlyozza. Egy olyan életét, amelyik azt választja, hogy arra a hangra hallgat, amelyik fiúnak, gyermeknek nevez minket: Jézus „vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,13).

Ennek a képnek a megértésében Dániel könyve van segítségünkre. A próféta életének elbeszélésében azt látjuk, hogy egy ponton Dániel és társai próbára tétetnek. Tudniillik mindazt, aki Dárius királyon kívül más istenekhez vagy emberekhez fordul könyörgésekkel, halálra kell adni. Dániel és társai, amikor választaniuk kell, hogy kire hallgatnak, kire bízzák életüket, fiakként az Atyát választják. Ezért előbb tűzre vetik (Dán 3), majd oroszlánok eledeléül adják őket (Dán 6). Azonban sem a tűz, sem az oroszlánok nem sebzik meg Dániel és társai életét. Ezeknek a halálos erőknek semmiféle hatalmuk sincs fölöttük, olyannyira, hogy Dániel és társai áldhatják Istent, miközben angyalok állnak mellettük a kemencében (Dán 3,49.92).

Az ember próbája így válik Isten próbájává is, hogy megmutassa, Isten senkit nem hagy el, aki egész szívével bízik benne. Ezért Jézus, miután maga mögött hagyja a pusztaságot, hirdetheti, hogy az idő valóban betelt és Isten Országa közel van (Mk 1,15).

+ Pierbattista

fordította: Dr. Sz. Gy.