Szentháromság vasárnapja (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A Szentháromság ünnepének evangéliumán elmélkedve, álljunk meg két egyszerű, rövidke elöljárószónál [a görög nyelvben elöljárószók, melyek magyarul ragokként jelennek meg].
Az első a -ben rag, amelyet a 19. versben találunk: „megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében…”
A második pedig a -val, -vel rag a 20. versben: „Én veletek vagyok…”
E két ragon keresztül lépünk be a mai alkalom ünneplésébe. Ezeken keresztül törekszünk szemlélni azt az új életet, amelyet Jézus hozott a földre, de amely még azelőtt a Szentháromság relációiban élt.
Jézus feltámadása után Galileában találkozik tanítványaival. Ott elbúcsúzik tőlük, hogy visszatérjen az Atya dicsőségébe, de ezt csak azután teszi, miután egy egészen új küldetést bíz rájuk: „Menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,18–19).
Ebben a küldetésben van valami paradox: Jézus előtt tizenegy személy áll, tizenegy egyszerű, leginkább írástudatlan személy, és elküldi őket az egész világra, hogy minden nép számára hirdessék a hitet. Van valami nyilvánvaló aránytalanság a küldöttek szegénysége és a küldetés mérhetetlen nagysága között.
Nem ez az egyetlen paradoxon. Paradoxon az is, hogy ez az új hit nem egy új etika, nem újabb betartandó törvény, hanem belemerülés (ezt jelenti a keresztelés) valaki más életébe, Isten életébe.
Mit jelent ez?
A Pünkösddel befejeződő húsvéti idő során János evangéliumának 15–17. fejezeteit olvastuk. Jézus ott több alkalommal használta ezt a képet, azt, hogy egymásban élni: a szőlővessző a szőlőtőben, Jézus az Atyában, mi Őbenne.
A régi élet olyan élet, amikor ki-ki magában marad, saját magányába, saját egyéniségébe bezárva; tehetnek jó dolgokat, mély meglátásaik lehetnek, de saját „énjük” határain belül maradnak.
Az új élet ellenben egymásban való élet, olyan élet, amely a kölcsönös egymáshoz tartozás olyan mély érzését teremti meg, hogy az egyik nem tud a másik nélkül élni: az egyik élete a másik életévé válik.
Számunkra ez távoli kép lehet, mert szokásos tapasztalatunk, hogy egymás mellett élünk, ha nem egyenesen egymással szemben állva.
A keresztség azonban beolt minket abba az egészen új tapasztalatba, amelyet nem vagyunk képesek egyedül megadni önmagunknak: ez a Húsvét gyümölcse, az az újdonság, amit a Szentlélek visz véghez bennünk, mint valami újjáteremtést.
Annak tapasztalata, hogy igazán önmagunkra leljünk, csak a másikkal való kapcsolatban valósul meg.
Azonban még ez sem meríti ki e vers paradox hatását: az élet, amelybe minden nép belemerülhet három személy kapcsolata, vagyis az a szeretet, amellyel egymást szeretik.
Az új élet ez a belemerülés ebbe a szeretetbe, ebbe az életbe; élni az ő terükben, az ő szeretetükben, az ő gondolataikban, bennük: abban, ami az Atyáé a Fiúval és a Szentlélekkel.
Itt érkezünk el a másik, a -val, -vel raghoz.
Az új élet, amelybe belemerülünk. élet valakivel.
Olyan rag, amely társaságot, közösséget, megosztozást, … jelent; ami olyan életmódot fejez ki, amelyben valaki nincs egyedül.
Az élet, amelybe belemerülünk, amelyben élünk a kommunió (közösség) és szeretet élete.
Isten nem hajlandó elválni, Ő mindig az egységet választja.
Közösséget él saját relációin belül, és hasonlóképpen azon kívül is, teremtményével, akivel mindenáron közösségben marad.
Ennek az életstílusnak, ennek a létmódnak a gyümölcse a megtestesülés, ami azt jelenti, hogy Isten velünk van.
Így Pünkösd az egyetlen lehetséges mód Isten számára, hogy velünk maradjon.
Ez az tehát, amibe mi, keresztények belemerülünk; ez az, amit ajándékul kapunk megkeresztelkedésünk napján, és ami azután kivirágzik életünkben megannyi pünkösd által, melyeket éltetőül kapunk.
Az egyetlen, amit Isten kér tőlünk, hogy tagadjuk meg önmagunkban azt az egész életszemléletet, amiben csak saját határainkat – mint valami kizárólagos, örökérvényű valóságot – akarjuk ellenőrizni, védelmezni, megóvni.
Örüljünk annak, hogy egységben és szeretetben szenteltek vagyunk, mert csak ez az igazi élet.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz. Gy.
Leave a Comment
Posted: 2021-05-27 by Plébános
Szentháromság vasárnapja (B év)
Szentháromság vasárnapja (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A Szentháromság ünnepének evangéliumán elmélkedve, álljunk meg két egyszerű, rövidke elöljárószónál [a görög nyelvben elöljárószók, melyek magyarul ragokként jelennek meg].
Az első a -ben rag, amelyet a 19. versben találunk: „megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében…”
A második pedig a -val, -vel rag a 20. versben: „Én veletek vagyok…”
E két ragon keresztül lépünk be a mai alkalom ünneplésébe. Ezeken keresztül törekszünk szemlélni azt az új életet, amelyet Jézus hozott a földre, de amely még azelőtt a Szentháromság relációiban élt.
Jézus feltámadása után Galileában találkozik tanítványaival. Ott elbúcsúzik tőlük, hogy visszatérjen az Atya dicsőségébe, de ezt csak azután teszi, miután egy egészen új küldetést bíz rájuk: „Menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,18–19).
Ebben a küldetésben van valami paradox: Jézus előtt tizenegy személy áll, tizenegy egyszerű, leginkább írástudatlan személy, és elküldi őket az egész világra, hogy minden nép számára hirdessék a hitet. Van valami nyilvánvaló aránytalanság a küldöttek szegénysége és a küldetés mérhetetlen nagysága között.
Nem ez az egyetlen paradoxon. Paradoxon az is, hogy ez az új hit nem egy új etika, nem újabb betartandó törvény, hanem belemerülés (ezt jelenti a keresztelés) valaki más életébe, Isten életébe.
Mit jelent ez?
A Pünkösddel befejeződő húsvéti idő során János evangéliumának 15–17. fejezeteit olvastuk. Jézus ott több alkalommal használta ezt a képet, azt, hogy egymásban élni: a szőlővessző a szőlőtőben, Jézus az Atyában, mi Őbenne.
A régi élet olyan élet, amikor ki-ki magában marad, saját magányába, saját egyéniségébe bezárva; tehetnek jó dolgokat, mély meglátásaik lehetnek, de saját „énjük” határain belül maradnak.
Az új élet ellenben egymásban való élet, olyan élet, amely a kölcsönös egymáshoz tartozás olyan mély érzését teremti meg, hogy az egyik nem tud a másik nélkül élni: az egyik élete a másik életévé válik.
Számunkra ez távoli kép lehet, mert szokásos tapasztalatunk, hogy egymás mellett élünk, ha nem egyenesen egymással szemben állva.
A keresztség azonban beolt minket abba az egészen új tapasztalatba, amelyet nem vagyunk képesek egyedül megadni önmagunknak: ez a Húsvét gyümölcse, az az újdonság, amit a Szentlélek visz véghez bennünk, mint valami újjáteremtést.
Annak tapasztalata, hogy igazán önmagunkra leljünk, csak a másikkal való kapcsolatban valósul meg.
Azonban még ez sem meríti ki e vers paradox hatását: az élet, amelybe minden nép belemerülhet három személy kapcsolata, vagyis az a szeretet, amellyel egymást szeretik.
Az új élet ez a belemerülés ebbe a szeretetbe, ebbe az életbe; élni az ő terükben, az ő szeretetükben, az ő gondolataikban, bennük: abban, ami az Atyáé a Fiúval és a Szentlélekkel.
Itt érkezünk el a másik, a -val, -vel raghoz.
Az új élet, amelybe belemerülünk. élet valakivel.
Olyan rag, amely társaságot, közösséget, megosztozást, … jelent; ami olyan életmódot fejez ki, amelyben valaki nincs egyedül.
Az élet, amelybe belemerülünk, amelyben élünk a kommunió (közösség) és szeretet élete.
Isten nem hajlandó elválni, Ő mindig az egységet választja.
Közösséget él saját relációin belül, és hasonlóképpen azon kívül is, teremtményével, akivel mindenáron közösségben marad.
Ennek az életstílusnak, ennek a létmódnak a gyümölcse a megtestesülés, ami azt jelenti, hogy Isten velünk van.
Így Pünkösd az egyetlen lehetséges mód Isten számára, hogy velünk maradjon.
Ez az tehát, amibe mi, keresztények belemerülünk; ez az, amit ajándékul kapunk megkeresztelkedésünk napján, és ami azután kivirágzik életünkben megannyi pünkösd által, melyeket éltetőül kapunk.
Az egyetlen, amit Isten kér tőlünk, hogy tagadjuk meg önmagunkban azt az egész életszemléletet, amiben csak saját határainkat – mint valami kizárólagos, örökérvényű valóságot – akarjuk ellenőrizni, védelmezni, megóvni.
Örüljünk annak, hogy egységben és szeretetben szenteltek vagyunk, mert csak ez az igazi élet.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz. Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja