Úrnapja (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai ünnepen ugyanazt az evangéliumot olvassuk, amelyet az egyház Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetén hirdet. Visszavezet bennünket az Úr szenvedésének napjaihoz: Jézus saját testét és vérét, vagyis életét ajánlja fel; a szeretet végletes gesztusában a szövetség jeleként, az üdvösség eledeleként, az új élet alapjaként ajánlja fel mindenki számára.
Amikor ma, a mennybemenetel és Pünkösd után olvassuk, vagyis a teljes húsvéti misztérium megvilágításában, ez az evangélium új fényt és új jelentést nyer, és valamiképpen a végtelenségig kitágul.
Mivel Jézusnak ez a gesztusa a Szentlélek által és a Szentlélekben örök, végtelen, mindig nyitott gesztussá válik, hogy bárki hozzáférhessen és élhessen vele.
Szakaszunkban Jézus nagy figyelmet szentel az előkészületeknek (Mk 14,12–16), melyek nagyon gondosak. Valamiképpen maga Jézus az, aki előkészíti ezt a vacsorát, aki azt lehetővé teszi. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés a tanítványoké: „Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni…?” (Mk 14,12). Azonban ez nem így van: ők felfedezik, hogy már van egy kész terem, amit valaki már berendezett és előkészített (Mk 14,15), és hogy rájuk már csak az vár, hogy odavigyék azt, ami a vacsorához szükséges – nyilvánvalóan a bárányt, a keserű füveket, a kenyeret és a bort –, hogy Izrael Egyiptomból való szabadulására emlékezzenek.
Amit ők odavisznek, majd azt veszi kezébe az Úr, és az válik Eucharisztiává.
A tanítványok azt is megkérdezik Jézustól, hogy hol készítsék el, hogy megehesse a húsvéti vacsorát (Mk 14,12). Valójában ez sem az ő várakozásaiknak megfelelően történik. Ő nem az lesz, aki elfogyasztja a húsvéti vacsorát, hanem aki felajánlja önmagát a kenyérben azért, hogy a tanítványok ehessék az örök élet eledelét, egy egészen új eledelt.
A tanítványok tehát egyszerűen arra kaptak meghívást, hogy elfogadják egy olyan ajándék megvalósítását, amely öröktől fogva készíttetett. Ugyanakkor olyan ajándék ez, amire elő kell készülnünk. Olyan nagy ajándék, hogy időre és felkészülésre van szükség ahhoz, hogy megértsük. Szükség van egy útra, amely apránként felismerteti ennek a misztériumnak a nagyságát. Ezért az egyház, még ha a különböző helyeken eltérőek is a hagyományok, az Eucharisztia ajándékához csak bizonyos felkészülés után és csak akkor enged hozzáférést, amikor már érthető az Eucharisztia ajándéka. Napjainkban is, amikor az azonnal és a „most rögtön” nyilvánvalóan teret hódított a társadalomban, az Eucharisztia olyan misztérium marad, amelynek időre, befogadásra és megértésre van szüksége.
Az Eucharisztia elsősorban a kommunió tapasztalata: amit a tanítványok átélnek, nemcsak egy lakoma, nemcsak egy szabadulás éjszakájának emléke, hanem az élet ajándéka, amely lehetővé teszi a szeretetet: a forrás, amelyből a közösség minden lehetőségét meríthetjük. És ez a szövetség teljesítése. Az Eucharisztiában a szeretet igazi étel.
E nélkül az ajándék nélkül nem lehetséges a kommunió, mert ennek a vacsorának a misztériuma az, amelyben az ember megtalálja az őt éltető és őt ismét szeretetre képessé tevő megbocsátást. Nem lehetséges a kommunió anélkül, hogy ebből a megtört és odaadott testből részesülnénk, amely minket önmagával egyetlen testben egyesít.
Azzal a gesztussal, hogy kezébe vette és az Atyának felajánlotta a kenyeret és a bort, amelyek az egész emberi életet megjelenítik, Jézus visszaadja életünket Annak, aki azt nekünk ajándékozta és ajándékká tette testvéreink számára.
Így az Eucharisztia nem csak egy alkalmi gesztus, nem csak Jézus életének egy mozzanata: ez inkább életstílus, az élet megélésnek szokásos módja. Az életet úgy éli, hogy kezébe fogja, amint van és ajándékként felajánlja, visszaadja.
Ma is visszatérünk tehát Márk evangéliumának kezdő verseihez, Jézus első szavaihoz, melyek szerint Isten országa közel van (Mk 1,15).
Hogy ma is jobban megértsük, mit jelentenek ezek a szavak, és hogyan lett közelivé Isten országa: közel van, jelen van az egyházban, amely az Eucharisztiát éli; jelen van, amikor az egyház az Eucharisztiából él, vagyis engedi, hogy az olyannyira áthassa, hogy az Eucharisztia életstílussá váljon, a szeretet és szolgálat gyakorlásának módjává.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz.Gy.
Leave a Comment
Last Updated: 2021-06-05 by Plébános
2021. június 6. Úrnapja
Úrnapja (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai ünnepen ugyanazt az evangéliumot olvassuk, amelyet az egyház Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetén hirdet. Visszavezet bennünket az Úr szenvedésének napjaihoz: Jézus saját testét és vérét, vagyis életét ajánlja fel; a szeretet végletes gesztusában a szövetség jeleként, az üdvösség eledeleként, az új élet alapjaként ajánlja fel mindenki számára.
Amikor ma, a mennybemenetel és Pünkösd után olvassuk, vagyis a teljes húsvéti misztérium megvilágításában, ez az evangélium új fényt és új jelentést nyer, és valamiképpen a végtelenségig kitágul.
Mivel Jézusnak ez a gesztusa a Szentlélek által és a Szentlélekben örök, végtelen, mindig nyitott gesztussá válik, hogy bárki hozzáférhessen és élhessen vele.
Szakaszunkban Jézus nagy figyelmet szentel az előkészületeknek (Mk 14,12–16), melyek nagyon gondosak. Valamiképpen maga Jézus az, aki előkészíti ezt a vacsorát, aki azt lehetővé teszi. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés a tanítványoké: „Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni…?” (Mk 14,12). Azonban ez nem így van: ők felfedezik, hogy már van egy kész terem, amit valaki már berendezett és előkészített (Mk 14,15), és hogy rájuk már csak az vár, hogy odavigyék azt, ami a vacsorához szükséges – nyilvánvalóan a bárányt, a keserű füveket, a kenyeret és a bort –, hogy Izrael Egyiptomból való szabadulására emlékezzenek.
Amit ők odavisznek, majd azt veszi kezébe az Úr, és az válik Eucharisztiává.
A tanítványok azt is megkérdezik Jézustól, hogy hol készítsék el, hogy megehesse a húsvéti vacsorát (Mk 14,12). Valójában ez sem az ő várakozásaiknak megfelelően történik. Ő nem az lesz, aki elfogyasztja a húsvéti vacsorát, hanem aki felajánlja önmagát a kenyérben azért, hogy a tanítványok ehessék az örök élet eledelét, egy egészen új eledelt.
A tanítványok tehát egyszerűen arra kaptak meghívást, hogy elfogadják egy olyan ajándék megvalósítását, amely öröktől fogva készíttetett. Ugyanakkor olyan ajándék ez, amire elő kell készülnünk. Olyan nagy ajándék, hogy időre és felkészülésre van szükség ahhoz, hogy megértsük. Szükség van egy útra, amely apránként felismerteti ennek a misztériumnak a nagyságát. Ezért az egyház, még ha a különböző helyeken eltérőek is a hagyományok, az Eucharisztia ajándékához csak bizonyos felkészülés után és csak akkor enged hozzáférést, amikor már érthető az Eucharisztia ajándéka. Napjainkban is, amikor az azonnal és a „most rögtön” nyilvánvalóan teret hódított a társadalomban, az Eucharisztia olyan misztérium marad, amelynek időre, befogadásra és megértésre van szüksége.
Az Eucharisztia elsősorban a kommunió tapasztalata: amit a tanítványok átélnek, nemcsak egy lakoma, nemcsak egy szabadulás éjszakájának emléke, hanem az élet ajándéka, amely lehetővé teszi a szeretetet: a forrás, amelyből a közösség minden lehetőségét meríthetjük. És ez a szövetség teljesítése. Az Eucharisztiában a szeretet igazi étel.
E nélkül az ajándék nélkül nem lehetséges a kommunió, mert ennek a vacsorának a misztériuma az, amelyben az ember megtalálja az őt éltető és őt ismét szeretetre képessé tevő megbocsátást. Nem lehetséges a kommunió anélkül, hogy ebből a megtört és odaadott testből részesülnénk, amely minket önmagával egyetlen testben egyesít.
Azzal a gesztussal, hogy kezébe vette és az Atyának felajánlotta a kenyeret és a bort, amelyek az egész emberi életet megjelenítik, Jézus visszaadja életünket Annak, aki azt nekünk ajándékozta és ajándékká tette testvéreink számára.
Így az Eucharisztia nem csak egy alkalmi gesztus, nem csak Jézus életének egy mozzanata: ez inkább életstílus, az élet megélésnek szokásos módja. Az életet úgy éli, hogy kezébe fogja, amint van és ajándékként felajánlja, visszaadja.
Ma is visszatérünk tehát Márk evangéliumának kezdő verseihez, Jézus első szavaihoz, melyek szerint Isten országa közel van (Mk 1,15).
Hogy ma is jobban megértsük, mit jelentenek ezek a szavak, és hogyan lett közelivé Isten országa: közel van, jelen van az egyházban, amely az Eucharisztiát éli; jelen van, amikor az egyház az Eucharisztiából él, vagyis engedi, hogy az olyannyira áthassa, hogy az Eucharisztia életstílussá váljon, a szeretet és szolgálat gyakorlásának módjává.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz.Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja