Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangélium Szűz Mária mennybevételének ünnepe alkalmából ismét a Magnificat himnuszát állítja elénk.

Ennél az éneknél szeretnék kicsit elidőzni és két szempontot kiemelni.

Az első a Magnificat és a Názáretben történtek kapcsolatát érinti. Mária énekét nem lehet megérteni másként, csak meghívása mozzanatának részeként.

Názáretben Mária egészen elérhetővé tette önmagát Isten működése számára, bízott benne. Bízni ebben az esetben azt jelenti, hogy egész életünket Valaki Másnak a Szavára bízzuk. Nincs más tervünk, nincs más életünk, kizárólag az, amelyet Isten alakít.

Mária ott volt, hitt, Istennek ehhez a művéhez kötötte életét, ezt választotta, felelősséget vállalt érte és minden mást feladott.

Mária tehát elindul Názáretből, megérkezik rokonához, Erzsébethez és azonnal megerősítést kap, hogy ez a bizalom valamiképpen „működik”, hogy Isten műve igaz, és Isten valóban tevékeny.

És innen fakad fel Mária Magnificatja. A dicsőítés imája, az élet mint dicsőítés nem egyszerűen annak kimondása, hogy Isten jó, hűséges, irgalmas. A dicsőítés nem egy költemény.

A dicsőítés teljes ráhagyatkozás Isten akaratára, mély együttműködés az Ő művével, összhang Vele.

A dicsőítés a szabadítás húsba vágó élményéből születik: a dicsőítő zsoltárok többnyire egy drámai eseményt követően születnek meg, amikor bíztunk és megtapasztaltuk, hogy az Úr valóban közbelépett az érdekünkben és kihúzott minket egy olyan helyzetből, amelyből csupán a saját erőnkre hagyatkozva sohasem lettünk volna képesek kijutni…

Konkrétan tehát akkor születik a dicséret, amikor valaki egyszerűen tudatára ébred Isten jelenlétének és működésének önmagában.

A másik szempont a Magnificat tartalmát érinti, ami Isten művének a tartalma, a mód, ahogyan cselekszik. Ha egyetlen szóban szeretnénk összefoglalni, akkor használhatjuk a „felfordít” igét.

Mária látja, hogy amikor Isten belép a történetbe, „felfordítja” az életet: aki magasban áll, a mélyben végzi, aki mélyen van, felemelkedik. Aki gazdag, szegénnyé lesz, és aki szegény, gazdaggá válik. A kicsik naggyá lesznek, a nagyok pedig kicsivé. A meddők szülnek, a vakok látnak és így tovább.

Olyan szöveg, amely mélyen visszhangzik az Újszövetség más szakaszaiban (túl a sok ószövetségi szakaszon), mint például a Boldogságokban, vagy gondoljunk akár Lukács evangéliumának negyedik fejezetére, amikor Jézus a názáreti zsinagógában Izajás prófétát olvassa, és azt mondja, hogy éppen ezért küldetett: hogy megfordítsa a történelem menetét.

Az Úr egyszerűen azért teszi ezt, mert elsőként Ő maga a saját helyzetét fordítja fel, és az ember mellé áll. Sőt, mi több, a szegény ember mellé, a kicsinyek mellé áll. Ő, aki Isten, emberré lesz.

Amikor pedig belép a történetbe, rendszerint megfordítja a helyzetet, és ezt teszi egészen Húsvétig, amikor a halál uralma is megdől, amikor a bűnös igazzá lesz, amikor a halálból élet fakad…

Ez a szakasz mindenekelőtt arra tanít bennünket, hogy az élet útja – Mária útjának fényében – elgondolható egy Názáretből Ein Karembe vezető útként.

Az egész életünk meghívott arra, hogy ehhez hasonló himnusszá váljon. Nem a szó költői értelmében, hanem – mint mondtuk – úgy, hogy a mindennapi életben hangoljuk érzéseinket Krisztus érzéseihez az – időnként drámai, a kereszt élményével jellemezett – ráhagyatkozásban az Atya akaratára. Ez az élet az, amelyik Istent dicséri.

Arra is tanít bennünket, engedjük magunkat „felborítani”.

Az Úr mindenkivel így cselekszik: belép és megfordít. Használja korlátainkat, gyöngeségeinkben vesz lakást, a legsötétebb területeket választja, hogy új életet fakasszon, és így tovább… Ára van annak, hogy „hagyjuk magunkat felborítani”, hogy engedjük, hogy cselekedjen velünk, engedjük, hogy átalakítson. Sokkal könnyebb tökéletes megfigyelővé válni, mint olyan személlyé, aki engedi, hogy az Úr „felborítsa”, vagyis szabad személlyé. Sokkal könnyebb olyan embernek lenni, akinek sikerül, aki megcsinálja, mint olyannak, aki hagyja, hogy alakítsák. Erre a szabadságra csak akkor tudunk másokat tanítani, ha előbb bennünk él.

Szűz Mária mennybevételének ünnepe Isten e terve beteljesedésének az ünnepe, melyet Mária személyében elővételezett. Názeretben kimondott igenjétől Ein Karemben felhangzó dicséretéig, sőt, a keresztig, majd azután a Feltámadottal való találkozásig Mária a húsvéti Életben való teljes részesedés első tanúja. Ő előképe az Egyháznak, amely megőrzi és dicsőítve ünnepeli Isten Művét, az üdvösséget, és a világban tanúságot tesz Isten fiainak, vagyis a „felborult”, mégis boldog embereknek a szabadságáról.

Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy Máriához hasonlóan megtegyük a Názáretből Ein Karembe vezető utat, és utunk során lépésről lépésre növekedjen létezésünk jelentette dicséretünk és szabadságunk!

+ Pierbattista

Fordította: Dr.Sz.Gy.