„Megvagyok. Jól érzem magam, honvágy sem kínoz, s mégis idegennek, otthontalannak érzem magam. Kevés itt a lélek, kevés a szellem. Sodródom én is egy rohanó életáramlattal, amely nem akarom, hogy nekem kedves legyen, mert rabságba ejti az embert. Nyolc napja, hogy hol itt, hol ott beszélek emberekkel, magyarokkal, egyházival. Mindnek csak itt és így jó. A beszédeket a legegyszerűbb nívón kell mondanom. Tetszik nekik, s mégis hidegen, belső változás nélkül hagyja őket. Nincsen ezeknek katolikus, krisztusi élményük, s így vallási életük, – sok szép vonás ellenére is – szellem nélküli, még a magyar ferencesek munkaterein is.”