Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai evangéliumi szakasz (Lk 13,1–9) két részből áll. Mindkét rész a megtérés témája körül forog, de első ránézésre nincsenek összhangban egymással.
Az első részben (Lk 13,1–5) látjuk, amint néhányan Jézushoz mennek, hogy elbeszéljenek neki egy fájdalmas hírt: Jeruzsálembe érkező galileaiakat öltek meg római katonák, mialatt az előbbiek áldozatukat mutatták be a Templomban.
Nyugtalanító tény, amelynek vallásos magyarázatot is lehet adni: az erőszakos halál valójában Isten büntetésének jele volt valamilyen elkövetett bűnük miatt.
Jézus ebből a tényből indul ki és hozzáfűz egy hasonló tónusú, másik történetet: tizennyolc ember halt meg, amikor Síloe tornya rájuk omlott.
A vallásos közfelfogás azt sugallja, hogy ezek a személyek különösen gyűlöletesek voltak Isten előtt valamilyen bűnük miatt, amiért méltán jutottak erre a sorsra. Így jogosan feltételezhető, hogy akinek nem ez a sorsa, azt igaznak és Istennek tetszőnek lehet tartani.
Jézus ettől a szemlélettől távol tartja magát két kérdéssel, melyekre ő maga ad választ: bűnösebbek voltak ezek másoknál? Nem – mondja Jézus –, mivel Isten nem olyan, aki büntet és ilyen erőszakosan semmisíti meg a rosszat. Ha pedig nem bűnösebbek másoknál, az azt jelenti, hogy mindenki szívében egyaránt ott él a rossz, és senki nem gondolhatja, hogy ne volna szüksége megtérésre.
Eddig az első rész.
A második részben (Lk 13,6–9) Jézus egy több szempontból nagyon különös példázatot mond el.
Valaki ültetett egy fügefát a szőlőjében, de ez a fügefa nem hozott gyümölcsöt. Megkéri hát intézőjét, hogy vágja ki a fügefát, ne foglalja hiába a földet. Mire az intéző halasztást kér, és olyan tevékenységeket ígér, amelyek egy fügefa esetében meglehetősen szokatlanok, mint például a talaj felásása a fa körül vagy a trágyázás (Lk 13,8). A szőlősgazda hagyja magát meggyőzni és belegyezik, hogy meghagyja a fát, hogy meglássa, vajon hoz-e majd gyümölcsöt.
A példázat középpontjában két felszólító módú ige áll. Az elsőt – „Vágd ki!” (Lk 13,7) – a gazda mondja az intézőnek, a másodikat – „engedd” (Lk 13,8) – az intéző mondja a gazdának.
Az első valójában annak a vallásos közmeggyőződésnek a kifejezése, amelyről a szakasz első része szólt: ha valaki hűtlen vallási kötelezettségeiben, az Úr Isten közbelép és megsemmisíti a bűnöst. Ezt a képet igazából megtaláljuk már az evangélium elején, ahol Keresztelő János ajkáról hangzik el, aki szerint minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, amikor eljön a Messiás, kivágnak és tűzre vetnek (Lk 3,9).
A második ige – „engedd” – Jézus lelkületének és gondolkodásának a kifejezése: az, ami által az üdvösség egész története nem más, mint Isten népe iránti szeretetének szüntelen felajánlása. Olyan ajánlat, amelyre a nép mindig elégtelenül és nem megfelelő módon válaszol (a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt). Azonban az ember válasza nem korlátozza Isten ajándékát, aki a szív és a gondoskodás többletével felel.
Bizonyos módon túlzó többlettel, ahogyan túlzó ásni és trágyázni egy fügefa körül.
Ráadásul időt adva válaszol. Tehát, nem váratlan és tragikus halállal, amely megszakítja a megtérés lehetőségét hordozó időt, hanem új idő ajándékozásával. Itt pedig, míg néhány fordítás szerint az áll, hogy „hagyd meg még egy évig!”, más fordításokban inkább ezt találjuk: „hagyd meg idén is!”
Ez utóbbi fordítás különösen is fontos, mert felidézi Jézus működésének kezdetét, amikor meghirdette a kegyelem és irgalom esztendejét (Lk 4,19). Ez az az idő, amikor az ember végre megismerheti az Úr szeretetét. Ez az az év, amelyet most kaptunk, és amely a végső időkben, a mi időnkben vette kezdetét. Nem volt lehetséges más gyümölcs ennek az évnek a termésén kívül, mert a gyümölcs nem lehet más, mint álmélkodó válasz arra a végső és visszavonhatatlan ajándékra, amelyet az Atya készített az embernek Fiában. Az időt tehát visszakaptuk, és a gazda gyümölcsre vár.
Ezért tehát fontos, hogy ezt a két szakaszt egyszerre olvassuk figyelmesen. Az első rész kényszerítő és sürgető meghívás a megtérésre, míg a második Isten irgalmának és türelmének szemlélése, mintha azt mondanánk, hogy igazi megtérésben, átalakulásban annak van része, aki megtapasztalja az Úr jóságát. Akik nem térnek meg, vagyis nem fordulnak egy ilyen istenkép felé, ugyanúgy elvesznek (Lk 13,3.5), vagyis feleslegesen hisznek egy olyan Istenben, aki büntet vagy jutalmaz.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz.Gy.
Leave a Comment
Posted: 2022-03-20 by Plébános
Nagyböjt 3. vasárnap (C év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
A mai evangéliumi szakasz (Lk 13,1–9) két részből áll. Mindkét rész a megtérés témája körül forog, de első ránézésre nincsenek összhangban egymással.
Az első részben (Lk 13,1–5) látjuk, amint néhányan Jézushoz mennek, hogy elbeszéljenek neki egy fájdalmas hírt: Jeruzsálembe érkező galileaiakat öltek meg római katonák, mialatt az előbbiek áldozatukat mutatták be a Templomban.
Nyugtalanító tény, amelynek vallásos magyarázatot is lehet adni: az erőszakos halál valójában Isten büntetésének jele volt valamilyen elkövetett bűnük miatt.
Jézus ebből a tényből indul ki és hozzáfűz egy hasonló tónusú, másik történetet: tizennyolc ember halt meg, amikor Síloe tornya rájuk omlott.
A vallásos közfelfogás azt sugallja, hogy ezek a személyek különösen gyűlöletesek voltak Isten előtt valamilyen bűnük miatt, amiért méltán jutottak erre a sorsra. Így jogosan feltételezhető, hogy akinek nem ez a sorsa, azt igaznak és Istennek tetszőnek lehet tartani.
Jézus ettől a szemlélettől távol tartja magát két kérdéssel, melyekre ő maga ad választ: bűnösebbek voltak ezek másoknál? Nem – mondja Jézus –, mivel Isten nem olyan, aki büntet és ilyen erőszakosan semmisíti meg a rosszat. Ha pedig nem bűnösebbek másoknál, az azt jelenti, hogy mindenki szívében egyaránt ott él a rossz, és senki nem gondolhatja, hogy ne volna szüksége megtérésre.
Eddig az első rész.
A második részben (Lk 13,6–9) Jézus egy több szempontból nagyon különös példázatot mond el.
Valaki ültetett egy fügefát a szőlőjében, de ez a fügefa nem hozott gyümölcsöt. Megkéri hát intézőjét, hogy vágja ki a fügefát, ne foglalja hiába a földet. Mire az intéző halasztást kér, és olyan tevékenységeket ígér, amelyek egy fügefa esetében meglehetősen szokatlanok, mint például a talaj felásása a fa körül vagy a trágyázás (Lk 13,8). A szőlősgazda hagyja magát meggyőzni és belegyezik, hogy meghagyja a fát, hogy meglássa, vajon hoz-e majd gyümölcsöt.
A példázat középpontjában két felszólító módú ige áll. Az elsőt – „Vágd ki!” (Lk 13,7) – a gazda mondja az intézőnek, a másodikat – „engedd” (Lk 13,8) – az intéző mondja a gazdának.
Az első valójában annak a vallásos közmeggyőződésnek a kifejezése, amelyről a szakasz első része szólt: ha valaki hűtlen vallási kötelezettségeiben, az Úr Isten közbelép és megsemmisíti a bűnöst. Ezt a képet igazából megtaláljuk már az evangélium elején, ahol Keresztelő János ajkáról hangzik el, aki szerint minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, amikor eljön a Messiás, kivágnak és tűzre vetnek (Lk 3,9).
A második ige – „engedd” – Jézus lelkületének és gondolkodásának a kifejezése: az, ami által az üdvösség egész története nem más, mint Isten népe iránti szeretetének szüntelen felajánlása. Olyan ajánlat, amelyre a nép mindig elégtelenül és nem megfelelő módon válaszol (a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt). Azonban az ember válasza nem korlátozza Isten ajándékát, aki a szív és a gondoskodás többletével felel.
Bizonyos módon túlzó többlettel, ahogyan túlzó ásni és trágyázni egy fügefa körül.
Ráadásul időt adva válaszol. Tehát, nem váratlan és tragikus halállal, amely megszakítja a megtérés lehetőségét hordozó időt, hanem új idő ajándékozásával. Itt pedig, míg néhány fordítás szerint az áll, hogy „hagyd meg még egy évig!”, más fordításokban inkább ezt találjuk: „hagyd meg idén is!”
Ez utóbbi fordítás különösen is fontos, mert felidézi Jézus működésének kezdetét, amikor meghirdette a kegyelem és irgalom esztendejét (Lk 4,19). Ez az az idő, amikor az ember végre megismerheti az Úr szeretetét. Ez az az év, amelyet most kaptunk, és amely a végső időkben, a mi időnkben vette kezdetét. Nem volt lehetséges más gyümölcs ennek az évnek a termésén kívül, mert a gyümölcs nem lehet más, mint álmélkodó válasz arra a végső és visszavonhatatlan ajándékra, amelyet az Atya készített az embernek Fiában. Az időt tehát visszakaptuk, és a gazda gyümölcsre vár.
Ezért tehát fontos, hogy ezt a két szakaszt egyszerre olvassuk figyelmesen. Az első rész kényszerítő és sürgető meghívás a megtérésre, míg a második Isten irgalmának és türelmének szemlélése, mintha azt mondanánk, hogy igazi megtérésben, átalakulásban annak van része, aki megtapasztalja az Úr jóságát. Akik nem térnek meg, vagyis nem fordulnak egy ilyen istenkép felé, ugyanúgy elvesznek (Lk 13,3.5), vagyis feleslegesen hisznek egy olyan Istenben, aki büntet vagy jutalmaz.
+ Pierbattista
Fordította: Dr. Sz.Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja