Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Nehéz a Bibliában olyan testvérpárt találni, akiknek a kapcsolata ne volna nehéz, konfliktusokkal terhelt.

Találkozunk szép baráti kapcsolatokkal (vö. Dávid és Jonatán), vannak erős apa-fiú, férj-feleség kapcsolatok, sőt sikeres anyós-meny viszonyra is akad példa (vö. Rút könyve).

Viszont a testvéri köteléket úgy tűnik, már kezdettől bizonyos erőszak jellemzi (vö. Káin és Ábel), és az egész további történelem is ezt támasztja alá.

A mai evangélium két nővérről szól, akiknek nem sikerül magukat megkímélni attól, hogy szembesüljenek ezzel a dinamikával. Jézus belép egy házba, két nővér fogadja. Egyikük leül, hogy hallgassa, a másik pedig a háztartási feladatoknak szenteli magát, de azután panaszkodik Jézusnak: „Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen nekem!” (Lk 10,40)

Hogy a mai Igét megértsük, két további evangéliumi szakaszt hívunk segítségül.

Az elsőt Lukács közli e betániai epizód után két fejezettel. Egy ember odaférkőzik Jézushoz, és arra kéri, hogy legyen bíró közte és fivére között (Lk 12,13–21). Nagyon hasonló szavakat használ, mint most Márta: „Valaki a tömegből azt mondta neki: »Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!«” (Lk 12,13). Két szakasz sok közös elemmel. Mindkettőben egy testvérpár szerepel. Mindkettőben döntőbírónak kérik fel Jézust (pontosan ugyanazokkal a szavakkal: „mondd a fivéremnek!”, „mondd a húgomnak!”). És mindkettő azzal ér véget, amit el fognak veszíteni vagy épp nem fognak elveszíteni: Mária a jobbik részt választotta, amit nem fog elveszíteni; a fivérnek pedig, aki követeli az örökrészét, Jézus elbeszéli az ostoba gazdag példázatát, akitől miután annyit gyűjtögetett (ami nagyon emlékeztet Márta kemény munkájára), az életét kérik (veszik el).

A második részlet egy viharos pillanat a tó közepén. A tanítványok féltik az életüket, miközben Jézus hátul alszik egy vánkoson. „Ők felkeltették és azt mondták neki: »Mester! Nem törődsz vele, hogy meghalunk?«” (Mk 4,38).

Márta szavaiban ugyanaz a kifejezés köszön vissza: Nem törődsz vele? Mintha Mártának nemcsak az volna a problémája, hogy egyedül marad a kiszolgálásban, hanem az is, hogy Jézusnak ez nem számít.

Talán itt, ezekben a felhívásokban rejlik egyik-másik nehézség, amelyek problematikussá teszik a testvéri együttélést.

A probléma az, hogy a testvérek, mert testvérek, meghívottak arra, hogy megosztozzanak egymással sok mindenen: otthon a téren, a szülők érzelmein, a jogokon és a kötelességeken, végül az örökségen… („mondd a fivéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”)

Ezen vitatkoznak, és vitatkoznak azon, hogy hogyan igazságos elosztani a dolgokat, hogy mi illeti egyiküket és másikukat.

Probléma a jogok, a javak elosztása, de talán még inkább probléma a kötelességek megosztása: kinek kell ezt vagy azt megtenni? Ez Márta gondja: „szólj már neki, hogy segítsen nekem a kiszolgálásban”.

Mivel az én kötelességem éppen úgy, mint a másik joga az én szememben olyasmit képvisel, amit elvettek tőlem, az élet egy részét, amiről le kell mondanom, hogy a másiknak abból előnye származzon… Mintha az élet nem volna mindenkinek elég.

És minden alkalommal, amikor elvesznek tőlünk valamit (vagy nekünk úgy tűnik), akár a legkevesebbet is, számunkra drámai eseménnyé válik, mert valamiképpen eszünkbe juttatja azt az utolsó pillanatot, amikor mindent elvesznek tőlünk, amikor elveszítjük az életet. Arra emlékeztet minket, hogy halandók vagyunk, és ez az élet drámája.

Az a dráma, amiért az ostoba gazdag annyi mindent összegyűjt azt remélve, hogy azok a dolgok megalapozzák az életet. Az élet azonban nem ott van.

Nos, elfogadni a testvér jelenlétét, igényeit soha nem kiszámítható, felvethet néhány kérdést (elég lesz-e mindkettőnknek amink van?), akár gyanút is (a másik nem nyerészkedik-e, nem veszi-e el az én részemet is? A másik élete nem vezet-e végül az én halálomhoz?).

A testvérrel való kapcsolat szorosan kapcsolódik az élethez és a halálhoz, és különösen a halálfélelemhez, ahhoz a félelemhez, hogy a másik fenyegetést jelenthet az én életemre.

Amikor pedig a testvér fenyegetésnek tűnik, akkor az egyetlen megoldás, hogy megsemmisítjük… Ez Káin megoldása és sokaké őutána, sokak – ha ugyan nem mindenki – számára pedig előbb vagy utóbb kísértés…

Márta nagysága (szemben Káinnal) abban áll, hogy képes erről a drámáról közvetlenül Jézussal beszélni. Ez az első lépés ahhoz, hogy a kapcsolat evangéliumi legyen.

Minden testvéri kapcsolatnak (testvérek között, törzsek, etnikumok között, népek, nemzetek között…) szüksége van arra, hogy átjárja az evangélium (evangelizált legyen), egyébként csak a másiktól való félelem élteti.

Evangéliumtól átjárt, vagyis ahhoz a lényegihez visszavezetett legyen, amit Mária választott.

Mit választott Mária?

Mária egyszerűen azt választotta, hogy hisz, éppen úgy, ahogyan Ábrahám az olvasmányban: hinni, hogy amikor Isten érkezik, nem azért jön, hogy elvegye az életet, hanem azért, hogy életet adjon, és hinni, hogy ez az élet elég mindenkinek.

Az az élet, amelyet Isten ajándékoz, elég mindenkinek, éppen azért, mert legyőzte a halált, és ezért nem lehet elvenni már.

Mária ezt az életet választotta, és annak szabadságát éli, aki biztos abban, hogy az Úr törődik életünkkel. Tehát nem kell valamit megtennünk Neki, hanem elég leülni és befogadni őt.

Ez a magatartás a meghallgatásból születik, abból, hogy ülve maradunk a Mester lábainál. És ez a magatartás megszabadít a csupán jogokra és kötelességekre, a mi az igazságos, mi illet engem kérdésekre, összehasonlítgatásra és szembeállításra alapozott testvéri működésmódtól.

És mivel ez a lényegi nem veszíthető el, Máriának nem kell megszereznie és nem fél, hogy elveszíti.

Ezért Jn 12-ben Mária olyan gesztussal él, amelyben félelem nélkül mindent elveszít, amelyben pazarol, amelyben két kézzel meríti az életet és odaajándékozza. Olyan gesztus, mely a halálfélelemtől való teljes szabadságot mondja el.

Az igazi szeretet gesztusa csak ott lehetséges, ahol legyőzik a halálfélelmet.

Mit kér hát Jézus Mártától? Nem azt, hogy hagyja abba a házimunkát, sem azt, hogy ne zavarja őt a sok tennivaló. Nem kéri, hogy panasz nélkül végezze, nem kéri, hogy áldozza fel magát mindenkiért.

Azt mondja, hogy ha hallgatja, akkor ő, Jézus életté formálja halálát, ahogyan húgával, Máriával tette, és ahogyan fivérével, Lázárral fogja tenni.

És ez az egyetlen út ahhoz, hogy ismét rátaláljon testvéreire.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.