Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 12,32–48) a múlt vasárnapi részlet (Lk 12,21–31) fényében értelmezhető. Ott egy balga embert láttunk, aki úgy gondolta, csak azért élhet jól, mert nagy vagyont halmozott fel. Ez az ember megtöltötte életét dolgokkal, a dolgok pedig bezárták horizontját: minden ebben az életben merült ki, anélkül, hogy megnyílt volna valami felé, ami azon túl van.

Mondhatni egész szíve itt van ezen a világon, ahol javai vannak (Lk 12,34).

Sok java volt, ám azok mind csak erre az életre szóltak.

A mai evangéliumi szakasz az igazi gazdagság meghirdetésével veszi kezdetét: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja Országát.” (Lk 12,32). Mennyiben más ez a gazdagság, mint az, amelyet a földön gyűjtünk?

Az evangélista három különbséget mutat be.

Az első, hogy ez a gazdagság ajándékozott gazdagság (Lk 12,32). Nem azt mondja az evangélium, hogy fáradozni kell azért, hogy elnyerjük, mint a múlt vasárnapi gazdag tette. Az a gazdagság, amelyet a mi Atyánk ad, ingyenes és kizárólag Isten jóakaratától függ, attól a ténytől, hogy Istennek „úgy tetszik”, hogy életet adjon nekünk, hogy megossza az emberrel saját létét. Ez az ő öröktől való terve.

A másik, ami ezt a gazdagságot megkülönbözteti attól, amit az ember maga gyűjt, hogy nem tart az enyészettől: „biztos kincs a mennyben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, és a moly meg nem rágja” (Lk 12,33).

Ez pedig azért van így, mert az a gazdagság, amelyt nekünk ad az Atya, a mi gyermekségünk, Vele való kapcsolatunk. Ez pedig biztos kapcsolat, mert, amint azt már többször mondtuk, olyan kapcsolat ez, amely már átkelt a halálon és nem maradt annak börtönében.

A harmadik különbség, hogy ez a gazdagság paradox módon akkor gyarapszik, amikor megosztjuk másokkal azt, amink van: „Adjátok el, amitek van, és adjátok oda adomány gyanánt; készítsetek magatoknak el nem avuló erszényeket”.

A múlt vasárnapi gazdag raktárakat épített, hogy javait összegyűjtse. Ma azt mondják nekünk, hogy ahhoz, hogy az Isten Országának gazdagságát megtartsuk, „el nem avuló erszényekkel” kell rendelkeznünk, vagyis ahhoz, hogy az örök életet bírjuk, megfelelő tárolóra van szükségünk. Nem lehet az örök életet olyasmibe helyezni, ami arra rendeltetett, hogy elmúljon.

A szakasz éberségre buzdít („legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva” – 35. vers). A keresztény virrasztás az idők jelei megkülönböztetésének művészete. Virrasztani, ébernek lenni azt jelenti, hogy az általunk most élt emberi történelemben keressük Isten tervének, az ő Országának jeleit. Ez türelmet, Isten iránti bizalmat kíván és azt, hogy a történelemre úgy tekintsünk, mint lehetőségre, hogy jót cselekedjünk. Ez az Ország nem valahol túl van, hanem itt. Az éberségnek arra kell vezetnie minket, hogy felismerjük a jeleket itt és most, és elkötelezzük magunkat, hogy konkrétan láthatóvá tegyük azokat.

A mai evangélium egy példabeszéddel folytatódik, amely szintén emlékeztethet a múlt vasárnapi példázatra.

Mert amint a múlt vasárnapi gazdag az ürességet javakkal töltötte be, úgy a mai példabeszéd szolgája kitölti a várakozást a gazdagság egy másik formájával, a hatalommal (Lk 12,45): a hatalom egy másik eszköz, amellyel az ember abba az illúzióba ringathatja magát, hogy eltávolítja a halált, megkerülheti a korlátot.

Ám, ahogyan megelégszünk a hamis gazdagsággal, úgy az ember szíve is megelégszik a kis hatalmakkal. Övé lehetne a Mennyek egész Országa, ám ehelyett úgy tűnik, megelégszik azzal, hogy önmagát becsapva azokon uralkodjon, akik egy kicsit alatta vannak.

Valójában sokkal nagyobb méltóságra kaptunk meghívást, arra, hogy azok a szolgák legyünk, akiket a gazda úgy szeret, hogy önmagát teszi szolgájukká (Lk 12,37).

Az éberség, a virrasztás tehát lényegében emlékezés erre az ingyenesen nekünk adott végtelen méltóságra, miközben arra várunk, hogy ez a méltóság egyre inkább életünk lényegévé váljon.

És akkor válik azzá, ha mi magunk is úgy teszünk, mint az a gazda, aki azért tér vissza, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy őt szolgálják.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.