Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap Jézus a gazdagságról, javakról beszélt, és azt mondta, hogy az ember szíve ott van, ahol a kincse.

Úgy tűnik, ma változik a beszéd, Jézus önmagáról, küldetéséről szól: azt mondja, azért jött, hogy tüzet hozzon a földre (Lk 12,49), és hogy türelmetlenül várja, hogy ez a küldetése beteljesedjen. Mintha azt mondaná, hogy ott van a szíve, az ő kincse ez a küldetés, amelyet az Atya rábízott.

De mit jelent ez a kifejezés, és Jézust miért ezt a képet használja?

Az Ószövetségben a tűz képe arra szolgált, hogy kifejezze Isten jelenlétét az emberek között. Istent az ember nem láthatja, ezért Isten különféle szimbólumok révén – mint amilyen a tűz is – mutatkozik meg és van jelen.

Gondoljunk Mózesre, az ő tapasztalatára az égő csipkebokornál: Mózes tüzet lát, amely ég, de nem emészt el, közeledik hozzá és a csipkebokorból Isten hangját hallja, aki hozzá szól (Kiv 3,2).

De gondolhatunk Izrael pusztai vándorlására is: a népet maga Isten vezette az úton, Ő járt előttük. A nép pedig éjjel tűzoszlopként látta, nappal pedig felhőként (Kiv 13,21sköv.).

Vannak még további nagyon szép képek, amelyek Isten közöttünk való működését jelenítik meg ki nem oltható tűzként. Gondoljunk például Jeremiás próféta tapasztalatára: a próféta fáradt, csalódott, szeretne megfeledkezni Istenről, de nem tud, mert Isten a próféta bensőjében olyan, mint a tűz, mint valami, aminek nem lehet ellenállni, mint valami, ami belül ég (Jer 20,9).

Ha a tűz képe Isten jelenlétét jelzi, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy Jézus azt mondja, azért jött, hogy Istent elhozza az emberek közé, hogy az Ő jelenléte legyen a földön.

Nem másért jött, mint ezért, hogy beiktassa Isten Országát, hogy felszámolja azt a távolságot, amely elválasztotta az embert Teremtőjétől.

Nem könnyű küldetés, ezért utal Jézus a szenvedésére, amelyet „keresztségnek” nevez: az a pillanat, amikor majd Jézus belemerül a halálba az a döntő pont lesz, amikor a tűz teljes fényével felragyog.

Valójában az Ószövetségben a tűz képe nemcsak Isten jelenlétére utal, hanem a megtisztításra, a döntésre, az ítéletre is. Jól ismert a Malakiás prófétától vett idézet (3,2): „Ki tudna ellenállni megjelenésének? Ő olyan, mint az olvasztó tűz és mint a posztóványolók lúgja”.

Jézus tehát azt mondja nekünk, hogy valóban, ő Isten jelenléte közöttünk, mint a tűz, de olyan jelenlét, amellyel találkozva döntést kell hozni, ítéletet kell alkotni. A tűzzel való találkozás után a dolgok nem maradnak ugyanúgy, ahogy előtte voltak. Amikor az Úr belép az életünkbe, minden átalakul. Az Úrral találkozva meg kell változnunk.

Úgy szoktuk gondolni, hogy amikor Isten jelen van, a dolgok rendben mennek, Ő megold minden problémát. Valójában ez nem így van. Nem tudjuk befogadni az Urat, ha nem egyezünk bele működésébe, ami a tűz munkája, amely megtisztít, amely eléget minden beteges kötődést, amihez szívünk annyira ragaszkodik, minden hamis gazdagságot és hamis kincset.

Amikor az Úr érkezik, megtisztít és elválaszt, éppen úgy, ahogyan a tűz. Ez érinti a legértékesebb és legmeghittebb kapcsolatainkat, családi kapcsolatainkat is. A tűz ott is dolgozik, hogy valami újat teremtsen; ahol mindent, ami régi, teljességére, igazi értelméhez juttasson. A családi, törzsi, nemzeti kapcsolatokat is…, vagyis Jézus jelenléte által minden kötődésünket át kell, hogy járja az evangélium, mindet meg kell ítélni, meg kell tisztítani, szabaddá kell tenni.

Miközben Jézus a tűzről beszél, azt is mondja, hogy ez a tűz ég Benne: Jeremiáshoz hasonlóan az Ő bensőjében is tűz ég, amely valamiképpen egészen felemészti őt, amelynek a munkája elől Jézus nem menekül el, és amely az Atya szeretete, jóakarata minden ember iránt.

Ez az a tűz, amelyet fellobbantani Jézus jött!

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.