Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap Jézus a gazdagságról, javakról beszélt nekünk és azt mondta, hogy az ember szíve ott van, ahol a kincse.

Úgy tűnik, ma változik a beszéd témája, és önmagáról, küldetéséről szól: azt mondja, azért jött, hogy tüzet hozzon a földre (Lk 12,49), és azt, hogy türelmetlenül várja, hogy ez a küldetése beteljesedjen. Mintha azt mondaná, hogy ott van az ő szíve, hogy az ő kincse ez a küldetés, amelyet az Atya bízott rá.

De mit jelent ez a kifejezés, és miért ezt a képet használja Jézus?

Az Ószövetségben a tűz képe Istennek az emberek körében való jelenléte kifejezésére szolgált. Isten láthatatlan, így olyan szimbólumokon keresztül jelenik meg, mutatkozik meg, mint amilyen a tűz.

Gondoljunk Mózesre, az ő tapasztalatára az égő csipkebokornál: Mózes tüzet lát, amely ég, de nem ég el, közelebb lép, és ebből a csipkebokorból hallja a hozzá beszélő Isten hangját (Kiv 3,2).

De gondolhatunk akár Izrael kivonulására: a pusztában vándorló népet maga Isten vezette, aki előttük járt. A nép pedig éjszaka tűzoszlopként, nappal felhőként látta őt (Kiv 13,21sköv.).

Vannak más, gyönyörű képek még, melyek Isten bennünk véghezvitt művét kiolthatatlan tűzként rajzolják meg. Gondoljunk például Jeremiás próféta tapasztalatára: a próféta fáradt, kiábrándult, szeretne elfeledkezni Istenről, de nem teheti, mert Isten olyan a próféta bensőjében, mint a tűz, mint valami, aminek nem lehet ellenállni, mint ami belülről éget (Jer 20,9).

Ha a tűz képe Isten jelenlétét jelöli, akkor arra következtethetünk, hogy ma azt mondja Jézus, hogy azért jött, hogy elhozza Istent az emberek közé, hogy ő Isten jelenléte legyen a földön.

Nem másért jött, hanem azért, hogy megnyissa az Isten Országát, megszüntesse a távolságot, ami elválasztja az embert Teremtőjétől.

Nem könnyű küldetés, ezért Jézus utal szenvedésére, amit „keresztségnek” nevez, olyan alkalomnak, amikor belemerül a halálba: az a döntő pillanat lesz, amelyben a tűz világosságával mindent beragyog majd.

Valójában az Ószövetségben a tűz képe nem csupán Isten jelenlétére utal, hanem a megtisztításra, a végzésre, az ítéletre is. Jól ismert a Malakiás prófétától eredő idézet (Mal 3,2): „Ki állhat ellen megjelenésének? Ő olyan, mint az olvasztó tüze és mint a posztóványolók lúgja.”

Jézus tehát azt mondja nekünk, hogy ő biztos Isten tűzhöz hasonló jelenlétében közöttünk, de ez olyan jelenlét, amellyel szemben döntést kell hozni, ítéletet kell mondani. A találkozás a tűzzel valóban nem hagyja ugyanúgy a dolgokat, ahogy korábban voltak. Amikor az Úr belép életünkbe, minden átalakul. A találkozás az Úrral nem hagyhat bennünket változatlanul.

Azt szoktuk gondolni, hogy amikor Isten jelen van, minden a helyére kerül, hogy ő minden problémát megold. Valójában ez nem így van. Nem fogadhatjuk be az Urat, ha nem engedjük meg működését, ami annak a tűznek a tette, amely megtisztít, amely felégeti a szívünket fogva tartó valamennyi beteg kötődést, minden hamis gazdagságot és hamis kincset.

Amikor az Úr érkezik, megtisztít és elválaszt, éppen úgy, ahogyan a tűz teszi. Ezt mutatják még a legkedvesebb és legmeghittebb családi kapcsolatok is. Ott is a tűz dolgozik, hogy valami újat alkosson, ahol az, ami régi teljességre jut, elnyeri igazi értelmét. Még a családi, törzsi, nemzeti… kapcsolatoknak is, vagyis minden kapcsolatnak szüksége van arra, hogy Jézus jelenléte által evangelizált, megítélt, megtisztított, megváltott legyen.

Miközben a tűzről beszél, Jézus azt is elmondja, hogy milyen tűz az, ami őbenne lobog: benne is, mint Jeremiásban, belülről égető tűz lobog, amely végül valamiképpen felemészti őt, amelynek hatásától nem menti meg magát, és amely az Atya szeretete, az Atya jóakarata minden ember iránt.

Ez az a tűz, amelyet meggyújtani jött Jézus.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.