P. Tóth Ferenc Ede (Eduardus) emlékére

1911. április 27-én született Szil községben (Sopron vármegye), ahol Ferencnek keresztelik 1911. május 2-án. Édesapja Tóth Sándor gőzmalmi fűtő, akit már 18 hónapos korában elveszített; édesanyja Juhos Terézia. Anyja nem tudta ellátni gyermekét, ezért Budapestre költözött, ott vállalt munkát, ekkor Ferenc még csak másfél éves. A keresztszülők veszik pártfogásba, és saját gyermekeikkel együtt nevelik. A negyedik osztály elvégzése után édesanyja magához veszi és beíratja a „Budapesti VII. kerületi Magyar Királyi Állami Madách Imre Főgimnáziumba”, barcsay utcába. A budapesti levegő azonban nem tesz jót gyenge tüdejének, ezért hazaköltözik – Madách Gimnázium 1921-22-es tanévről szóló évkönyvében Tóth Ferenc neve mellett, az érdemjegyek sorában a KIMARADT felirat szerepel, ugyanis csak hat hétig járt ide-, illetve Kőszegre, mert az ottani rokonok veszik magukhoz. Iskolába a kőszegi bencésekhez jár. Tanulmányait jó eredménnyel végezte, csak a magatartás és a vallástan volt jeles. 18 évesen belép a ferences rendbe.

1928. augusztus 16-án öltözik be, ekkor kapja az Ede nevet, bár édesanyja sokáig ellenezte. 1929. augusztus 17-én tesz egyszerűfogadalmat. Ezután Pápára kerül a stúdiumházba, Markó Dénes házfőnök, Morovitz Szolán rendi nevelő, valamint Markó Marcell lelki vezető kezei alá. Itt fejezi be gimnáziumi tanulmányait a bencés gimnáziumban. A Pápai Bencés Gimnázium értesítőjében Tóth F. Ede fr. pn jelzettel, vagyis Ede testvér, aki papnövendék néven szerepel. Egy osztályba jár azokkal a ferencesekkel, akik még szintén nem fejezték be a gimnáziumot: Farkas László, Néher Valentin, Mazzag Dezső, Rhédi Szeráf, Weiss Mihály, Farkas Medárd, Novák Cipriánnal. VII. osztályos korában tagja volt a Deák Ferenc Önképzőkörnek, sőt VIII.-ban rábízták a „bíráló elnök” szolgálatát is. VII. osztályos korában pályázatot adott be „Mit tehet a magyar ifjúság a missiókért” címen, mellyel elnyerte a kitűzött jutalmat: 25 Pengőt.

Ezt követően 1931-ben Szombathelyre kerül teológiai tanulmányok megkezdésére. Vargha Theodor házfőnök és Takács Ince magiszter kezei alá. 1932. augusztus 18-án tesz örökfogadalamat. Ebben az évben a tartomány Észak-Franciaországba küldi Farkas Lászlóval együtt: Monsen-Baroeul-ba a ferences missziók szemináriumába a teológiai tanulmányok folytatására, illetve a francia nyelv elsajátítására. 1934. július 8-án szentelik pappá. Újmiséjét szülőfalujában mondja, majd visszatér a szemináriumba. 1935. augusztus 1-én betegen tér haza, és Budakeszire a tüdőszanatóriumba nyer felvételt. Az 1936-os Schematizmus szerint a Pesti rendházhoz kerül beosztásra: betegállományban. 1936. február 19-én hunyt el, élt 25 évet. A Kerepesi úti ferences kriptába temették.

Versei jelentek meg a korabeli sajtóban: Zászlónk, Ferences Nemzedék, Ifjúság, Katolikus Személe, Párizsi Katolikus tudósító, Élet, Szent Antal. Gyakran álnéven ír: Juhos Ferenc, Szily Vid.

Így emlékezik meg róla a „Sümegi Szűz Mária Ferences Naptára 1995. évre” oldalain Egerszegi Ferenc (iskolaigazgató és költő; 47.o.):

„Aki Az eltört hárfa verseit olvassa, szerzőjüket ennél jóval többnek érzi. Mély emberi témák, kiforrott hang, művészi megfogalmazás jelzik tehetségét. Útkereső stílusán érződik a kortársak, elsősorban Mécs László és József Attila hatása. Nemcsak a lírája könnyed, derűs hangulatú; minden benyomását művészi bájjal tudta dallá formálni, hanem a legsúlyosabb világnézeti gondolatokhoz is játszi könnyedséggel pengeti lantját.

Versei életének, hivatásának hű tükrei. Idegenben élet hány évig, de sohasem felejtette el, hogy honnan jött. Itt még jobban hevíti a hazaszeretet, nem egyszer csöndes könnyeket csal szemére a honvágy. Élete felfokozott ritmusban telik, s talán a hányatott gyermekével, a többszörös iskolaváltás; a külföldi tanulmányok, és nem Utolsó sorban végzetes betegségek biztos tudata a szítója, ennek az örökös lázban égésnek. Ő többet érez a mindennapi embereknél, többet lát, többet sejt, többet örvend és szenved. Egyszóval: költő…”