Ferenc, az Egyház embere,

talpig apostol. Szelleme

az örök Róma rabja.

A papokat mások felett

hogy illesse a tisztelet,

ki-ki lelkére szabja.

Soká vívódik szent Ferenc:

mint éljen? Tanácsért eseng –

és szól hozzá a Lélek:

nem önmagának élve csak,

de megsegítve másokat

szolgáljon Istenének.

Ferenc az Evangéliom

betűjét követvén nyomon,

tőle semmit se tágít.

Krisztus igáját ölti fel,

édes iga, könnyű teher

hordozni mindhalálig.

A teremtmények követik,

mert reábízta ügyeit

s szívét a Teremtőre.

Ha mit bennük lel, örömet,

Urának új dicséretet

készít legott belőle.

Dicsérve, dicséretre int,

dicsérni soha meg se szünt:

a Megváltót dicsérni;

kinek madárkák, farkasok,

erdő-mező hívást kapott

dicsértére gyűlni.

Fordította: Szedő Dénes ofm. In: Szedő Dénes összes művei I. Műfordítások, Szent István Társulat, Budapest, 2011. 136.o. 40 éve hunyt el Szedő Dénes (1902-1983)