Értek érdemet szerezni,
csak ne hagynám füstbe menni.

Jámbor voltam én ugyancsak,
törtem magam érte éjt s nap;
úgy őriztem meg viszontag:
nem maradt belőle semmi.

Szorgoskodtam olvasásban,
izzadtam imádságban,
mostoha időket álltam
s szerettem irgalmat tenni.

Szófogadni meg nem szűntem,
szegénysége, kínt eltűrtem,
készörömest éltem szűzen:
szűk erőből telvén ennyi.

Sok éhséget elviseltem,
fagyot és hőt elszíveltem;
úttalan utakra keltem
zarándokként vezekelni.

Korán futok zsolozsmára
Isten szent szolgálatára,
reggel, délben, vesperásra;
későn térek csak pihenni.

Ám egyetlen sértő szóra
fölérzek, mint nyíl ha fúrna:
nyelvem legott lángot fújna,
s kedvem támad ölre menni.

Láthatjátok, mit szereztem,
milyen gazdag, kényes lettem!
Egy szóra felszisszenek, s nem
tudok érten megengedni.

In: Szedő Dénes összes művei II. Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018.142.o. 40 éve hunyt el Szedő Dénes (1902-1983)