Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Mt 22,15–21)

Máté evangéliumának 22. fejezeténél vagyunk: miután az elmúlt vasárnapok három példabeszédét hallottuk, most az evangélista olyan viták sorát vonultatja fel, amelyeket Jézussal szemben korának két legjelentősebb zsidó csoportja provokál: a farizeusok és a szadduceusok.

A kérdések égető politikai és vallási témákat járnak körül, ám a beszélgetőpartnerek szándéka nem őszinte: nem az a vágyuk, hogy mélyebben elmerüljenek a témákban, hanem hogy Jézust nehéz helyzetbe hozzák. Máté evangélista ezt kezdettől fogva egyértelműen kijelenti (Mt 22,15).

Annak a nyitja, hogy, hogyan olvassuk a mai evangéliumot (Mt 22,15–21) lehetne a „nézni”.

A kifejezés, amely a látás, megláttatás, megfigyelés körül forog, többször visszatér.

A farizeusok tanítványait és a Heródes-pártiakat tehát azért küldték Jézushoz, hogy tőrbe csalják, és hosszú bevezetőjüket hamis elismerő szavakkal kezdik, amelyben úgy szólítják meg őt, mint aki „nem nézi senkinek a személyét” (16. vers), vagyis szabad személy, aki nem rejti el, amit gondol.

A farizeusok és heródiánusok küldötteivel szemben Jézus azt kéri, hogy mutassanak neki egy pénzérmét (19. vers). Jézus rátekint, majd valamiképp felhívja vitapartnereit, hogy tegyék ugyanezt, azért, hogy válaszoljanak kérdésére, hogy kié ott a kép és a felirat.

Úgy tűnik tehát, hogy a kérdés a „tekintet” kérdése.

Mindenekelőtt ott vannak az elöljárók, vallásos emberek, akik Jézusra néznek, de nem képesek azon túl látni, amit már meghozott döntésük alapján látni akarnak: egy kényelmetlenséget jelentő, kiiktatandó személyt.

Majd ott van Jézus tekintete: mélyreható tekintet. Látja az előtte állókat, és megérti, hogy valójában nem őt nézik, nem látják őt: csak megpróbálják nehéz helyzetbe hozni.

Mi több, Jézus világosan látja, hogy mi itt a nehézség, hol rejlik a csapda: beszélgetőpartnerei számára adót fizetni a császárnak az ellenséges uralom elfogadását jelentené, azt jelentené, hogy olyasmit adna a császárnak, ami nem az övé, ami nem őt illeti, ami csak Istent illeti meg.

Jézus számára a probléma nem ezekkel a szavakkal vetődik fel.

Inkább arról van szó, hogy tudjunk nézni, lássuk meg, hogy minden dolog magában hordoz egy képet és egy feliratot: vannak dolgok, amelyek a császár képmását viselik, mások pedig Isten képmását.

Egyszerűen az a fontos, hogy megkülönböztessük az egyiket a másiktól, ehhez pedig helyesen kell látni, azzal a szabad tekintettel, amely – mint a farizeusok és szadduceusok felismerték – Jézus tekintete.

Akkor láthatóvá lesz, hogy az Istennel való kapcsolat nem engedheti meg, hogy a világ iránti elkötelezettségünket lebecsüljük, nem ad engedélyt arra, hogy elmeneküljünk az elől, hogy létünk a történelemben gyökerezik: meg kell adnunk a császárnak azt, ami a császáré (Mt 22,21).

Ám az is igaz, hogy az emberi valóság nem merül ki abban, hogy a történelemben élünk: van valami azon túl, ami Istené, aki maga a történelemben jelen levő, az emberi szívben jelen levő Isten; ez a szív pedig kizárólag Hozzá tartozik. Semmiféle bálványnak nem szabad, hogy hatalma legyen az ember szabadsága felett, és soha nem szabad, hogy a világi és politikai hatalmat bálványozzuk, szakralizáljuk, hogy az abszolúttá váljon.

Tehát csak azáltal látunk tisztán és tanuljuk meg felismerni, hogy mi a császáré, ha Istennek adjuk azt, ami Istené: a fontos, hogy ne keverjük össze őket.

A probléma – ha mondhatjuk így – az, hogy a látásunk nem annyira attól függ, hogy mi van rajtunk kívül, hanem attól, hogy mi van belül, és különösen attól, hogy mit akarunk megtalálni: ez a szabadságunktól függ.

Maguk a küldöttek a példái annak, hogy valaki nem képes látni, ezért Jézus olyan kifejezéssel szólítja meg őket, ami kapcsolatban áll azzal, amiről szó van: a képmutatók (Mt 22,18) olyan emberek, akik megítélés-küszöb alatt élnek, képtelenek arra, hogy különbséget tegyenek aközött, hogy mi a császáré és mi az Istené.

Így hiábavaló vitákban vesznek el, anélkül, hogy elérnék azt a célt, ami mindenekelőtt az, hogy visszaadják Istennek azt, ami az övé, amit nem tettek meg a két héttel ezelőtti szőlőmunkások (Mt 21,33–43) vagy a múlt vasárnapi menyegző meghívottai (Mt 22 1-14) sem.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.