Emlékezés; Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.

„Visszaemlékezés a régelmúlt gyermek korra és az utána következő időkre a mai napig.”

Rendhagyó könyvajánló

Kaptam ezt a könyvet néhány nappal ezelőtt. S akkor azt is megtudtam, hogy Gáspár Tamási Áron író öccse. Mindjárt nagyobb örömmel vettem a kezembe a művet. Rövid idővel ezelőtt olvastam Tamási Áron Hazai tükör, Bölcső és bagoly, Vadrózsa ága című regényeit, melyet egyben, egy kötetben adtak ki. Az utolsó kettő önéletrajzi írás. Gáspár életemlékezése ebbe a sorba illeszkedik bele. Nemcsak megerősíti bátyja írásait, hanem kiegészíti azt. Politikával nem foglalkozik, pedig a múlt század első fele jelentősen átszőtte a hétköznapi emberek életét is!

Tamási Gáspár is Farkaslakán született 1904-ben, és Székelyudvarhelyen hunyt el 1982-ben, négyen voltak testvérek: Áron, Ágnes, Erzsébet és ő. Mindössze 4 évet járhatott iskolába, egész életében földművesként élt, mindvégig a szülőfalujában. Rövid időt dolgozott cukorgyárban, szénégetőként, a világháború szenvedéseiből kivette a részét, hiszen szovjet fogságban is volt (Szibéria, Nyizsnyitagl), ahonnan 1945-ben tért haza.

Kányádi Sándor a könyv előszavában így írja le az emlékező írás keletkezésének történetét: „A Múzsa vett neki egy négyszáz oldalas füzetet s azt mondta: – Na, Gáspár, ebbe írja le, amire emlékszik s amit fontosnak tart. Gáspár bácsi megszemlélte az irkát, mint az olyan földet, amelyről még nem tudja, hány véka férő, fölmérte tekintetével, talán még föl is fohászkodott abban a reményben, hogy: hátha ezzel a munkával az ő neve is valamennyi időre fennmaradna, mivel csak három leánygyermeke van…”

Így vall Gáspár szülőföldjéről, s számomra nagyon meghatározó mondatok ezek: „Most is itt lakom ezen a nehezen termű földön, amely annyi fáradtságot és verejtéket kíván, de azért mégis szeretem, mert honpolgári kötelessége mindenkinek, hogy a szülőföldjét és a hazáját szeresse. Bennem is ez az érzés, amikor arra gondolok, hogy mindenütt jó, ha van egészség, de a legjobb otthon, mert valahányan vagyunk, mind azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk.… az este már közeledett, a nap utolsó sugarát adta vissza, s még egyszer végigcsókolta ezt a drága szülőföldet, amelyen születtünk, és amelyen olyan nehezen éltünk. De azért mégis szeretjük, amíg élünk. ”

Béfejeztem 1968. szeptember 26-án. Tamási Gáspár Farkaslakán

fr. Varga Kamill