Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mk 11,1–10)
Virágvasárnappal belépünk a Nagyhétbe, annak az órának az ünneplésébe, amelyben Jézus végérvényesen kinyilatkoztatja az Atya emberiség iránti szeretetének titkát.
Megérkezünk ehhez a küszöbhöz, miután megtettük a nagyböjt különböző szakaszait.
És tettük ezt azzal a tekintettel, amely engedi magát meglepni egy „feje tetejére fordított” Isten megnyilatkozásától, egy, a hatalom, az erő, a nagyság minden lehetséges formájától távolálló, attól eltérő Istenétől.
A mai evangélium (Mk 11,1–10) ugyanebbe az irányba vezet bennünket.
A szakasz különlegessége, hogy bár egyrészt elbeszéli Jézus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe, másrészt viszont sokat időzik látszólag másodlagos részleteknél.
A tíz versből hét (Mk 11,1–7) a bevonulás előkészületeinek leírásával foglalkozik.
Mindaddig, amíg el nem jött az óra, senkinek sem sikerült rátennie a kezét Jézusra (Jn 7,30). Ám abban a pillanatban, amikor elérkezik ez az óra, már semmi sem állíthatja meg, Ő maga rendelkezik az esemény előkészítéséről: elküld két tanítványt egy faluba, hogy hozzanak egy csikót, előre látja, hogy valaki tiltakozni fog, javasolja, hogy milyen szavakat mondjanak… Egyszóval nagy gonddal tett előkészület anélkül, hogy bármit is a véletlenre bízna.
Ugyanezt teszi Jézus később (Mk 14,12–16) az utolsó vacsora kapcsán, amelyet övéivel együtt szeretne elkölteni: elküld két tanítványt a városba, ahol találni fognak egy embert egy korsóval, arra kéri őket, hogy kövessék, rájuk bízza a mondandó szavakat…
Jézus előkészíti saját halálát és nem egyedül készíti elő, amint életét sem egyedül élte át: a tanítványai részesei lesznek ennek az előkészületnek.
Ám miért irányul ekkora figyelem az előkészületekre?
Jézus előkészíti halálát és úgy rendezi a tényeket, hogy világos legyen, mit kell jelentenie ennek a halálnak.
Az utolsó vacsorával megpróbálja elmondani tanítványainak, hogy halála nem bukás lesz, nem mindennek a vége, hanem inkább egy szeretetből odaajándékozott élet tetőpontja.
Továbbá, hogy ez az ajándék olyan lesz, mint egy megtört kenyér, táplálék lesz és erő új útjukhoz, testvéri közösségükhöz.
Jézus gondosan előkészítette jeruzsálemi bevonulását, hogy teljesen érthető legyen az a messiási stílus, amelyet Jézus választott, és amelyhez mindvégig hű marad.
Mivel király, Jézus lovon léphet be Jeruzsálembe, és nem gyalog, ahogy az várható volt.
Mivel király, elvehet egy hátaslovat valamelyik alattvalójától.
Ám mivel szelíd király, hátasa a szolgák hátasa lesz, nem a hatalmasoké.
És mivel olyan király, aki azért jön, hogy ajándékozzon, nem pedig azért, hogy elbitoroljon, kölcsönkér egy szamarat, de körültekintően azt mondja, hogy azonnal visszaadja (Mk 11,3).
Mi több, Jeruzsálem lakosai és az ünnepre felmenő zarándokok számára nyilvánvaló lesz, hogy Jézus gesztusai Zakariás próféciájára (Zak 9,9–10) utalnak, amely egy békés, szelíd király érkezését hirdeti, egy királyét, aki csikón megy be a városba, hogy békét hirdessen nemcsak Jeruzsálemnek, hanem minden nemzetnek.
Ezért a csikót, amelyre Jézus ül, el lehet oldani: az ige ötször tér vissza néhány versben (Mk 11,2.4.5), hogy kifejezze, a prófécia elszabadult, beteljesedett, és végre megérkezett egy király, aki képes elhozni a békét.
Márk evangélista pontosítja, hogy ezen a csikón még senki nem ült (Mk 11,2): egészen mostanáig valóban, egyetlen király sem volt a béke királya.
Láttuk, hogy a Jézus által eloldott és használt csikót azonnal visszaadják. Az azonnal olyan határozószó, amelyet Márk evangélista gyakran használt evangéliumában.
Mivel az idő betelt (Mk 1,15), az üdvösség itt van, jelen van. Emiatt, amikor Jézus találkozik valakivel, azonnal történik valami: azonnal eltűnik a lepra (Mk 1,42), azonnal felkel a béna (Mk 2,12), azonnal megoldódik a nyelv (Mk 7,35). Márknál minden sietős, jelen van egy dolog, nevezetesen annak kivételével, hogy Jézust Messiásként ismernék fel: amikor a meggyógyult személyek vagy a démonok azt akarják hirdetni, hogy Jézus az Isten Fia, Jézus késlelteti ezt a pillanatot azért, hogy nehogy más jelentést tulajdonítsanak annak, mint amit Jézus akar adni.
Most az evangélium végén vagyunk, és itt az idő, hogy életének igazi jelentése feltáruljon.
Az pedig, ami elodázott volt, vagyis annak teljes kinyilatkoztatása, hogy a Messiás szenvedő szolga, immár jelenvaló tény, ezért a csikó azonnal visszakerülhet jogos gazdájához: a kinyilatkoztatás teljes.
Márk csak két alkalommal fogja még használni ezt a határozószót: Júdás árulásánál (Mk 14,45) és Péter tagadásánál (Mk 14,75). E kinyilatkoztatás botrányával szembesülve ott van az emberi reakció, amely azonnal elzárkózik egy legyőzött és szenvedő Isten elgondolása elől.
Így lesz ez a jeruzsálemi sokaság esetében is: azonnal örömmel fogadja Jézus bevonulását, ám rögtön utána ugyanez a sokaság kiált majd, hogy adják halálra (Mk 15,11–14), akárcsak azok, akik a példabeszédben a köves talajhoz hasonlítanak, akik ha meghallják az Igét, azonnal befogadják (Mk 4,16), de a nehézségben azonnal kudarcot vallanak (Mk 4,17).
A maga órájában Jézus olyan Messiásként nyilatkoztatja ki magát, aki szeretetből gyöngévé lesz.
Nem szünteti meg a törékenységet és a gyengeséget, hanem szeretete legnagyobb kinyilatkoztatásának helyévé teszi.
Mindannyiunkért, akik állhatatlanok vagyunk és képtelenek arra, hogy engedjük magunkat így szeretni, Jézus visszakozás nélkül bevonul Jeruzsálembe, csak arra kér bennünket, hogy emeljük fel a szemünket és lássuk meg, hogy meddig megy el a békét választó Király szeretete.
+ Pierbattista
Fordította: dr. Sz.Gy.
Leave a Comment
Posted: 2024-03-23 by Plébános
Virágvasárnap (B év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mk 11,1–10)
Virágvasárnappal belépünk a Nagyhétbe, annak az órának az ünneplésébe, amelyben Jézus végérvényesen kinyilatkoztatja az Atya emberiség iránti szeretetének titkát.
Megérkezünk ehhez a küszöbhöz, miután megtettük a nagyböjt különböző szakaszait.
És tettük ezt azzal a tekintettel, amely engedi magát meglepni egy „feje tetejére fordított” Isten megnyilatkozásától, egy, a hatalom, az erő, a nagyság minden lehetséges formájától távolálló, attól eltérő Istenétől.
A mai evangélium (Mk 11,1–10) ugyanebbe az irányba vezet bennünket.
A szakasz különlegessége, hogy bár egyrészt elbeszéli Jézus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe, másrészt viszont sokat időzik látszólag másodlagos részleteknél.
A tíz versből hét (Mk 11,1–7) a bevonulás előkészületeinek leírásával foglalkozik.
Mindaddig, amíg el nem jött az óra, senkinek sem sikerült rátennie a kezét Jézusra (Jn 7,30). Ám abban a pillanatban, amikor elérkezik ez az óra, már semmi sem állíthatja meg, Ő maga rendelkezik az esemény előkészítéséről: elküld két tanítványt egy faluba, hogy hozzanak egy csikót, előre látja, hogy valaki tiltakozni fog, javasolja, hogy milyen szavakat mondjanak… Egyszóval nagy gonddal tett előkészület anélkül, hogy bármit is a véletlenre bízna.
Ugyanezt teszi Jézus később (Mk 14,12–16) az utolsó vacsora kapcsán, amelyet övéivel együtt szeretne elkölteni: elküld két tanítványt a városba, ahol találni fognak egy embert egy korsóval, arra kéri őket, hogy kövessék, rájuk bízza a mondandó szavakat…
Jézus előkészíti saját halálát és nem egyedül készíti elő, amint életét sem egyedül élte át: a tanítványai részesei lesznek ennek az előkészületnek.
Ám miért irányul ekkora figyelem az előkészületekre?
Jézus előkészíti halálát és úgy rendezi a tényeket, hogy világos legyen, mit kell jelentenie ennek a halálnak.
Az utolsó vacsorával megpróbálja elmondani tanítványainak, hogy halála nem bukás lesz, nem mindennek a vége, hanem inkább egy szeretetből odaajándékozott élet tetőpontja.
Továbbá, hogy ez az ajándék olyan lesz, mint egy megtört kenyér, táplálék lesz és erő új útjukhoz, testvéri közösségükhöz.
Jézus gondosan előkészítette jeruzsálemi bevonulását, hogy teljesen érthető legyen az a messiási stílus, amelyet Jézus választott, és amelyhez mindvégig hű marad.
Mivel király, Jézus lovon léphet be Jeruzsálembe, és nem gyalog, ahogy az várható volt.
Mivel király, elvehet egy hátaslovat valamelyik alattvalójától.
Ám mivel szelíd király, hátasa a szolgák hátasa lesz, nem a hatalmasoké.
És mivel olyan király, aki azért jön, hogy ajándékozzon, nem pedig azért, hogy elbitoroljon, kölcsönkér egy szamarat, de körültekintően azt mondja, hogy azonnal visszaadja (Mk 11,3).
Mi több, Jeruzsálem lakosai és az ünnepre felmenő zarándokok számára nyilvánvaló lesz, hogy Jézus gesztusai Zakariás próféciájára (Zak 9,9–10) utalnak, amely egy békés, szelíd király érkezését hirdeti, egy királyét, aki csikón megy be a városba, hogy békét hirdessen nemcsak Jeruzsálemnek, hanem minden nemzetnek.
Ezért a csikót, amelyre Jézus ül, el lehet oldani: az ige ötször tér vissza néhány versben (Mk 11,2.4.5), hogy kifejezze, a prófécia elszabadult, beteljesedett, és végre megérkezett egy király, aki képes elhozni a békét.
Márk evangélista pontosítja, hogy ezen a csikón még senki nem ült (Mk 11,2): egészen mostanáig valóban, egyetlen király sem volt a béke királya.
Láttuk, hogy a Jézus által eloldott és használt csikót azonnal visszaadják. Az azonnal olyan határozószó, amelyet Márk evangélista gyakran használt evangéliumában.
Mivel az idő betelt (Mk 1,15), az üdvösség itt van, jelen van. Emiatt, amikor Jézus találkozik valakivel, azonnal történik valami: azonnal eltűnik a lepra (Mk 1,42), azonnal felkel a béna (Mk 2,12), azonnal megoldódik a nyelv (Mk 7,35). Márknál minden sietős, jelen van egy dolog, nevezetesen annak kivételével, hogy Jézust Messiásként ismernék fel: amikor a meggyógyult személyek vagy a démonok azt akarják hirdetni, hogy Jézus az Isten Fia, Jézus késlelteti ezt a pillanatot azért, hogy nehogy más jelentést tulajdonítsanak annak, mint amit Jézus akar adni.
Most az evangélium végén vagyunk, és itt az idő, hogy életének igazi jelentése feltáruljon.
Az pedig, ami elodázott volt, vagyis annak teljes kinyilatkoztatása, hogy a Messiás szenvedő szolga, immár jelenvaló tény, ezért a csikó azonnal visszakerülhet jogos gazdájához: a kinyilatkoztatás teljes.
Márk csak két alkalommal fogja még használni ezt a határozószót: Júdás árulásánál (Mk 14,45) és Péter tagadásánál (Mk 14,75). E kinyilatkoztatás botrányával szembesülve ott van az emberi reakció, amely azonnal elzárkózik egy legyőzött és szenvedő Isten elgondolása elől.
Így lesz ez a jeruzsálemi sokaság esetében is: azonnal örömmel fogadja Jézus bevonulását, ám rögtön utána ugyanez a sokaság kiált majd, hogy adják halálra (Mk 15,11–14), akárcsak azok, akik a példabeszédben a köves talajhoz hasonlítanak, akik ha meghallják az Igét, azonnal befogadják (Mk 4,16), de a nehézségben azonnal kudarcot vallanak (Mk 4,17).
A maga órájában Jézus olyan Messiásként nyilatkoztatja ki magát, aki szeretetből gyöngévé lesz.
Nem szünteti meg a törékenységet és a gyengeséget, hanem szeretete legnagyobb kinyilatkoztatásának helyévé teszi.
Mindannyiunkért, akik állhatatlanok vagyunk és képtelenek arra, hogy engedjük magunkat így szeretni, Jézus visszakozás nélkül bevonul Jeruzsálembe, csak arra kér bennünket, hogy emeljük fel a szemünket és lássuk meg, hogy meddig megy el a békét választó Király szeretete.
+ Pierbattista
Fordította: dr. Sz.Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja