Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Jn 6,51–58)

A most vasárnapi evangéliumi szakasz (Jn 6,51-58) középpontjában az élet szó áll. Számba véve a mellékneveket, a főneveket és az igéket, amelyek ezzel a kifejezéssel kapcsolatosak, legalább nyolcszor találkozunk vele. Azt mondhatnánk, hogy a kenyérről szóló beszéd az életről szóló beszéd.

János evangéliumában az élet kérdése nem csak ebben a fejezetben tér vissza.

Az egész negyedik evangélium erre a beszédre, erre a kérdésre irányítja a figyelmet: Jánosnál az élet témája állandóan visszatér.

Mégpedig már az első versektől kezdve: a prológusban János evangélista rögtön rávilágít, hogy az Igében élet van, és ez az élet világosság az emberek számára (Jn 1,4). Vagyis tisztázza, hogy Isten Fia, aki hozzánk hasonlóan testet öltött, magában hordozza Isten életét, egy halhatatlan életet.

Majd néhány fejezettel később azt mondja, hogy Jézus azért jött, hogy életünk legyen bőségben (Jn 10,10). Az életről szóló beszéd egészen az utolsó, húsvéti fejezetekig folytatódik: a huszadik fejezet végén, az evangélium első zárlatában János azt mondja, hogy az evangélium azért íródott, hogy higgyünk, és hogy a hit által életünk legyen (Jn 20,31).

Jézus által véghezvitt valamennyi jel is valamiképpen szoros kapcsolatban áll az élettel: a samariai asszonynak adott víz (Jn 4), a születéstől fogva vak világossága (Jn 9), a Lázárnak visszaadott élet (Jn 11)…

És így van ez a most olvasott hatodik fejezet kenyerével is: minden jel valamiképpen az életről szól.

Jézus azért küldetett, hogy életünk legyen: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él.” (Jn 6,57).

De miért olyan fontos az élet témája?

Gyakran ismételgetjük, hogy Jézus életet adott, és ez igaz: odaadta életét, vagyis vállalta, hogy meghaljon irántunk való szeretetből, a mi üdvösségünkért, hogy megismerhessük az Atyát és az ő végtelen irgalmát.

Ám hasonlóképpen igaz az is, hogy Jézus életet adott, vagyis úgy cselekedett, hogy mindazok, akik vele találkoznak, élhessenek és jól élhessenek, egészen éljenek. Visszaadta az életet azoknak, akik soha nem adhatták volna meg azt önmaguknak.

Jézus tehát mindent azért tett, hogy mi élők lehessünk.

Szeretni lényegében nem más, mint ez, életet adni: életet adni, mint egy anya, aki táplál, aki nevel, aki óv, aki életet növel másokban.

Mit jelent az, hogy Jézus élő kenyér, kenyér, amely életet ad nekünk?

Jézus élő kenyér, mert az Atya által él (Jn 6,57), mert a mennyből száll alá (Jn 6,58): ő nem egy egyszerű kenyér, hanem magának Istennek az élete, aki önmagát ajánlja fel nekünk eledelül, hogy mi, ezzel az élettel táplálkozva, benne növekedhessünk.

Arra, hogy nekünk adja életét, és hogy mi általa élhessünk, Isten nem talált más módot, mint hogy kenyérré váljon és eledelként adja magát nekünk: a legtermészetesebb, leginkább emberi módot, amely mindenki számára elérhető.

Néha ez nyilvánvalónak tűnhet számunkra, néha úgy élünk, mintha nem lenne bennünk Isten élete: valójában az a mi hivatásunk, hogy élet legyen bennünk.

Annak a feltétele, hogy élők legyünk, egyszerűen az, hogy együnk ebből a kenyérből: ami azt jelenti, hogy mély összetartozást, mély közösséget élünk meg Vele. Isten kenyere azonban nemcsak az Eucharisztia.

Isten táplál minket önmagával Igéjével, az élet eseményeiben rejlő jelenlétével, Lelkével.

Mindennek eucharisztikus dinamikája van, minden kenyérré válhat.

Az a fontos, hogy felvállaljuk, hogy engedjük magunkat Isten életétől táplálni, hogy megmaradunk egy jó értelemben vett függésben, ami azt jelenti, hogy kérjük Istentől az igazi élettel tápláló kenyeret.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.