Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése (Mk 7,1–8.14–15.21–23)
A mai vasárnap igeliturgiája visszavezet bennünket Márk evangéliumába, miután az elmúlt hetek során János evangéliuma egész hatodik fejezetét elolvastuk. A szakaszt, amelyet olvasunk, Márk evangéliumának az a hetedik fejezete tárgyalja, amely az evangélista által közölt két kenyérszaporítás között található: az első Izrael földjén történik, a második pogány területen. Hogy az egyik partról átjussunk a másikra nemcsak fizikailag kell megtennünk egy átkelést, hanem mentálisan, a gondolkodás síkján is. Éppen ez az, amit a hetedik fejezet javasolt. Egy olyan fejezet, amely zsanérként szolgál, és lehetővé tesz a tanítványok számára egy igazi hitbeli fordulatot, egy valódi átkelést. Néhány jeruzsálemi farizeus és írástudó látja, hogy Jézus tanítványai ételt vesznek magukhoz anélkül, hogy megtisztítanák kezeiket, és megbotránkoznak emiatt (Mk 7,2). Így feltesznek Jézusnak egy kérdést erre a különös viselkedésre vonatkozóan (Mk 7,5). A kérdés mögött egy elterjedt vallási mentalitás húzódik meg, ami azon az előfeltevésen alapul, hogy az Úrral való találkozás előzetes feltételekhez kötött, amelyek rítusok, szertartások és előírások egész sorát foglalják magukban. Nemcsak az Úrral való találkozást, hanem a világgal való kapcsolatot is rituálék sora jellemzi: ennek oka azon az elképzelésen alapul, hogy a világ tisztátalan, és az érintkezés vele valamilyen módon a beszennyeződés forrása; ezért szükség van a folytonos tisztálkodásra.
Az az átkelés, amelyre Jézus a tanítványait készteti, legalább két szempontból ennek a mentalitásnak a feloldása irányába mutat. Az elsőt a 15. versben találjuk, ahol Jézus azt mondja, hogy nincs semmi az emberen kívül, ami az emberbe jutva tisztátalanná tenné őt, hanem éppen ellenkezőleg, az teszi őt tisztátalanná, ami az ember szívéből fakad. Ez a megállapítás mindenekelőtt azt mondja, hogy a világ, a valóság, a dolgok nem szükségképpen rosszak, nem jelentenek olyasmit, amitől meg kellene védeni magunkat, amitől távolságot kellene vennünk. A rossz forrása nem ott van. A gonoszság forrása éppen bennünk van. Jézus óva int bennünket attól a kísértéstől, hogy a bűn eredetét kívül keressük: az mindig valaki vagy valami más hibája lenne. Jézus megszabadít minket ettől az illúziótól. Vagyis nem elég kerítéseket emelni, elkülönülést teremteni, kizárni valamit vagy valakit: a gonoszságot valódi forrásánál kell megkeresni és gyógyítani. A második szempont egy másik illúzióra vonatkozik, arra, amely szerint a szív megtisztításához elegendő volna a rituálék vagy bizonyos előírások betartása. Jézus a 6. versben jelzi: a tisztátalan szív az, amely távol van az Úrtól, vagyis olyan szív, amely önmagát akarja megmenteni, és nem bízik az Istentől jövő üdvösségben. A tisztátalan szív távol van a testvérektől is, mindenekelőtt a szegényektől és a szenvedőktől: önző, önmagába forduló szív. A keresztény tisztaság zamata soha nem külsőséges és rituális, hanem a testvéri együttérzés ízét adja: tiszta az, aki szeret. Soha nem szabad arra várnunk, míg megtisztulunk, hogy az Urat kereshessük és találkozhassunk vele: soha nem lennénk eléggé készen. Sokkal inkább arról van szó, hogy bűnös szívünk teljes súlyával, szeretetre való képtelenségünkkel menjünk az Úrhoz, hogy Ő végre igaz szavakkal és élő kenyérrel táplálhasson minket, és kőszívünket hússzívvé formálja át.
+ Pierbattista
Fordította: dr. Sz.Gy.
Leave a Comment
Last Updated: 2024-08-30 by Plébános
Évközi 22. vasárnap (B év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése (Mk 7,1–8.14–15.21–23)
A mai vasárnap igeliturgiája visszavezet bennünket Márk evangéliumába, miután az elmúlt hetek során János evangéliuma egész hatodik fejezetét elolvastuk. A szakaszt, amelyet olvasunk, Márk evangéliumának az a hetedik fejezete tárgyalja, amely az evangélista által közölt két kenyérszaporítás között található: az első Izrael földjén történik, a második pogány területen. Hogy az egyik partról átjussunk a másikra nemcsak fizikailag kell megtennünk egy átkelést, hanem mentálisan, a gondolkodás síkján is. Éppen ez az, amit a hetedik fejezet javasolt. Egy olyan fejezet, amely zsanérként szolgál, és lehetővé tesz a tanítványok számára egy igazi hitbeli fordulatot, egy valódi átkelést. Néhány jeruzsálemi farizeus és írástudó látja, hogy Jézus tanítványai ételt vesznek magukhoz anélkül, hogy megtisztítanák kezeiket, és megbotránkoznak emiatt (Mk 7,2). Így feltesznek Jézusnak egy kérdést erre a különös viselkedésre vonatkozóan (Mk 7,5). A kérdés mögött egy elterjedt vallási mentalitás húzódik meg, ami azon az előfeltevésen alapul, hogy az Úrral való találkozás előzetes feltételekhez kötött, amelyek rítusok, szertartások és előírások egész sorát foglalják magukban. Nemcsak az Úrral való találkozást, hanem a világgal való kapcsolatot is rituálék sora jellemzi: ennek oka azon az elképzelésen alapul, hogy a világ tisztátalan, és az érintkezés vele valamilyen módon a beszennyeződés forrása; ezért szükség van a folytonos tisztálkodásra.
Az az átkelés, amelyre Jézus a tanítványait készteti, legalább két szempontból ennek a mentalitásnak a feloldása irányába mutat. Az elsőt a 15. versben találjuk, ahol Jézus azt mondja, hogy nincs semmi az emberen kívül, ami az emberbe jutva tisztátalanná tenné őt, hanem éppen ellenkezőleg, az teszi őt tisztátalanná, ami az ember szívéből fakad. Ez a megállapítás mindenekelőtt azt mondja, hogy a világ, a valóság, a dolgok nem szükségképpen rosszak, nem jelentenek olyasmit, amitől meg kellene védeni magunkat, amitől távolságot kellene vennünk. A rossz forrása nem ott van. A gonoszság forrása éppen bennünk van. Jézus óva int bennünket attól a kísértéstől, hogy a bűn eredetét kívül keressük: az mindig valaki vagy valami más hibája lenne. Jézus megszabadít minket ettől az illúziótól. Vagyis nem elég kerítéseket emelni, elkülönülést teremteni, kizárni valamit vagy valakit: a gonoszságot valódi forrásánál kell megkeresni és gyógyítani. A második szempont egy másik illúzióra vonatkozik, arra, amely szerint a szív megtisztításához elegendő volna a rituálék vagy bizonyos előírások betartása. Jézus a 6. versben jelzi: a tisztátalan szív az, amely távol van az Úrtól, vagyis olyan szív, amely önmagát akarja megmenteni, és nem bízik az Istentől jövő üdvösségben. A tisztátalan szív távol van a testvérektől is, mindenekelőtt a szegényektől és a szenvedőktől: önző, önmagába forduló szív. A keresztény tisztaság zamata soha nem külsőséges és rituális, hanem a testvéri együttérzés ízét adja: tiszta az, aki szeret. Soha nem szabad arra várnunk, míg megtisztulunk, hogy az Urat kereshessük és találkozhassunk vele: soha nem lennénk eléggé készen. Sokkal inkább arról van szó, hogy bűnös szívünk teljes súlyával, szeretetre való képtelenségünkkel menjünk az Úrhoz, hogy Ő végre igaz szavakkal és élő kenyérrel táplálhasson minket, és kőszívünket hússzívvé formálja át.
+ Pierbattista
Fordította: dr. Sz.Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja