Egy meglehetősen jómódú közös barátjuk halálának hírére az egyik ember azt kérdezte a másiktól:

– Mennyit hagyott hátra?

A másik azt válaszolta:

– Mindent.

Egy messzi ország hercege szívesen kérkedett me­sés gazdagságával. Minden, nap arannyal hímzett és drágakövekkel ékesített ruhákat öltött magára, és reg­gel, de mindig csak reggel, amikor- a nap az arcába ragyogott és a szivárvány színeinek ezer árnyalatában csillogtatta meg a ruháit, kilépett királyi palotájából, hogy fogadja alattvalói hódolatát. Kedvét lelte az ilyes­miben.

De egyszer a herceg délután lovagolt ki. A nap a háta mögött volt, és a fiatal uralkodó először látta meg a saját árnyékát. Olyan volt, mint egy fekete felhő, amely egy pillanatra sem hagyta el. A herceg dühében ordí­tott egyet és megsarkantyúzta a lovát. Nem tudott ural­kodni ott, ahol az árnyéka volt. Elhatározta, hogy megkeresi azt az országot, ahol nincs árnyék. Útnak indult és még most is lovagol.

Meg kell tanulnunk együtt élni a halálunk árnyéká­val.

A végéről kezdve – Körök a vízen 56. oldal (Ferrero, B.)