Advent 4. vasárnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Karácsonyhoz közeledve a mai liturgia egy mindannyiunk számára ismert és kedves evangéliumi szakaszt mutat be, az angyali üdvözlet szakaszát (Lk 1,26–38). Szenteste az egyház ragyogó egyszerűséggel mutatja be a megtestesülés titkát és azt, hogy abban milyen szerepe van Szűz Máriának.

Maga Isten avatkozik bele a történelembe, ennek az alázatos, názáreti leánynak az életébe és új dolgot tesz: egy új szövetséget, egy új csodát, egy új szabadítást, ami magának Istennek a jelenléte közöttünk; felölti a mi testünket és a mi történelmünkben időz. Mindez pedig emberi közreműködés nélkül, kizárólag Isten kezdeményezésére történik.

A bűn előtt az ember életéhez hozzátartozott, hogy szabadon engedte, hogy Isten beavatkozzon a történelembe, hogy Ő legyen az Úr, az élet szerzője. A bűn aláásta ezt a kapcsolatot, mert Ádám azt választotta, hogy maga irányítja az életét, Isten beavatkozása nélkül: annak ellenkezője ez, mint ami Isten vágya volt. Amit azonban az ember egyedül tesz, előbb vagy utóbb összeomlik. Ami Istentől ered, örökre megmarad.

Az újdonság, az üdvösség csak ez lehet: Isten újra közbelép, az ember pedig újra megengedi, hogy Isten ezt tegye. Mária szabadon kimondott „igenje” nemcsak azt tette lehetővé, hogy Isten a történelembe újra beavatkozzon, hanem hogy történelemmé legyen.

Szűz Máriában Isten még messzebbre megy: eljön, hogy nem emberkéz alkotta templomban lakjon, abban a templomban, amelyik mi vagyunk, a mi életünk, a mi testünk. Nem felhőben, jelenléte egy jelével érkezik: Ő maga jön el, személyesen.

A mai evangéliumban Szűz Mária két útbaigazítást ad számunkra.

Az első, hogy higgyük, Istennek semmi sem lehetetlen (Lk 1,37). Hinni azt jelenti, hogy bízunk abban, hogy Isten keze ma is cselekszik, és éppen ott avatkozik közbe, ahol az ember nem képes: életet fakaszt Erzsébet meddő méhében (Lk 1,36) és Mária méhében, aki pedig férfit nem ismert (Lk 1,34).

Isten emberi kéz beavatkozása nélkül cselekszik, de nem az ember nélkül. Tette megáll a teremtmény szabadsága előtt és engedélyt kér. Csak akkor lép be, miután az ember elfogadta: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,37).

Hinni tehát azt jelenti, mint meghallani, befogadni, rábízni magukat, felajánlani önmagunkat.

A második jelzés, amit Szűz Máriától kapunk, hogy elfogadja a várandósság időszakát, a türelem, csönd, rejtőzködés és várakozás időszakát.

Az ember dolgai azonnal történnek, Isten dolgainak időre van szükségük, lassan történnek meg: azért, mert az újjászületéshez hosszú várandósság kell.

Az ember falánk módon emészti fel idejét, míg Isten ideje nagy távlatokban bontakozik ki: mélyre ás, mély alapot vet. Minden évszak idejére szükség van ahhoz, hogy a mag gyümölcsöt hozzon.

Mária „igenje” után a bizonytalanságok és kételyek nem szűntek meg, senki nem simította el azokat a problémákat, melyekkel élete során találkozott, semmiféle angyal nem érkezett többé, hogy elmagyarázza az eseményeket… Még a kereszt alatt sem. De a hűség az iránt az „igen” iránt mégis egy új világ és egy új létmód kezdete.

Fontos útmutatás ez viharos és egyúttal bizonytalan, mindent azonnal birtokolni vágyó és nagyon megrettent napjainkban.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.