Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 1,39–45) Mária és Erzsébet találkozását beszéli el. Ezzel a szakasszal belépünk Karácsony hetébe, ezért hallgassuk különös figyelemmel és engedjük, hogy ez az Ige kísérjen bennünket, hogy befogadjuk életünkbe a mindig érkező Urat.

Ez a szakasz közvetlenül követi az angyali üdvözlet elbeszélését: ez fontos részlet, mert azonnal megfogalmazhatjuk, hogy az angyali üdvözlet előfeltétele a vizitációnak. Előfeltétele és ígérete: az Úrral való találkozás előfeltétele annak a lehetőségnek, hogy az ember találkozhasson a másikkal, hogy valódi találkozásokat és valódi kapcsolatokat élhessen meg a másikkal. Aki részesült az Úr látogatásában, megnyílik, kivirul, útra kel, többé nem fél: annak bizonyosságával él, hogy az Úr ott van vele. Ez az, ami átalakítja az életet.

A Máriához szóló angyali híradás elbeszélésének ellenpontja a Zakariásnak adott híradás. Zakariás ugyanis nem hisz és jeleket kér, hogy bízni tudjon: nos, ennek a magatartásnak a következtében Zakariás néma, érzéketlen, önmagába zárt marad. Mária számára viszont új életmód veszi kezdetét, amit egészen magába foglal a 39. versben található határozószó: „sietve”.

A „sietve” húsvéti határozószó, amely az élet sürgető, kirobbanó voltáról vall, amit azok élnek át, akik felismerik, hogy megváltottak. János szökkenése Erzsébet méhében (Lk 1,41) Máriának ebben a sietségében bírja eredetét, aki sietve elindul saját üdvtapasztalatától, hogy a másikkal találkozzon.

A kegyelemtől elért és átalakított Mária találkozik Erzsébettel, aki ugyanazt a tapasztalatot élte át.

Milyen tapasztalatot? Egy olyan Isten megtapasztalását, aki úgy tette termékennyé méhüket, ahogyan csak Ő tehette. Ez a megváltás.

Amikor pedig így üdvözültünk, magunkra ismerünk anélkül, hogy túl sok szóra, túl sok magyarázatra volna szükségünk: Mária semmit nem mond, csak egy egyszerű köszöntést (Lk 1,40), ám Erzsébet már önmagában hordozza azokat az új ismérveket, amelyek által olvasni tudja Mária életét.

A szöveg azt mondja, hogy telve volt Szentlélekkel, ezért szavai egy prófétanő szavai, aki képes Isten Máriában való jelenlétének jeleit értelmezni. Nem nevezi őt nevén, hanem három olyan címmel illeti, amelyek mindig Istennel hozzák őt kapcsolatba, azzal, amit Isten vitt véghez benne: ez a hívők új szemlélete, és a hívők találkozásának az új módja.

Elsősorban azt mondja, hogy Mária áldott (Lk 1,42): az áldás a Bibliában mindig az élet ajándékához kapcsolódik. Isten megáld éppen azért, mert életet ad, mert megsokszorozza, megóvja az életet. Ezt pedig hatékony és teremtő Szava által teszi. Erzsébet Máriát Istennek e tevékenységén belül, ezen az áldáson belül látja, amely a világ teremtésével vette kezdetét, és amely soha nem fogyatkozott meg.

Azután „az én Uram anyjának” nevezi (Lk 1,43): Mária többé nem csak egy asszony, többé már nem csak a saját nevét viseli. Mária neve, identitása ettől fogva az, hogy anya legyen: így ismeri fel és így azonosítja őt Erzsébet a próféciájában. Nem akárkinek az anyja, hanem „az én Uramé”. Így Erzsébet elsőként visszhangozza az evangéliumban a „Küriosz”, Úr szót, amely a Feltámadott címe, azé, aki legyőzte a halált.

Továbbá nemcsak az Úr anyja, hanem „az én Uramé”: annak az Istennek az anyja, aki engem is megváltott, aki elvette az én szégyenemet is, aki irgalmat gyakorolt velem.

Végül pedig úgy említi Máriát, mint „aki hitt” (Lk 1,45). Isten műve az áldás és a megváltás. Az ember tette, hogy higgyen Istenben, aki áld és megvált. Amikor ez megtörténik, az ember boldog, vagyis a maga teljességében éli meg emberségét. Mária pontosan ez, egy új asszony, aki elsőként bízott és hitte, hogy Isten műve benne áldás és élet volt.

A mai szakasz itt ér véget, azonban az evangélium a Magnificat énekével folytatódik: Mária rokonától, Erzsébettől megerősítve énekel. Megénekli Isten történelemben megvalósuló működését, ami húsvéti, paradox cselekvés – csak annak számára látható, aki hisz. Aki hisz, az már ezt az új világot látja pontosan úgy, ahogyan Erzsébet látta a Mária méhében elrejtett és jelen levő Úr Jézust.

Már küszöbön áll a Karácsony, és megvan a lehetőségünk, hogy úgy fogadjuk, ahogyan Erzsébet fogadta Máriát: hívő tekintettel, amely lehetővé teszi, hogy újra meglássuk Isten áldását, amely eljövetelével alakítja a történelemet.

És ahogyan Erzsébet, úgy mi is csodálkozhatunk és örvendezhetünk az Úr érkezésén.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.