Keresztelő Szent János; Hegede László festette ikon

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Advent második vasárnapján Keresztelő János alakjával találkozunk, aki megelőzi az Úr eljövetelét és az ő várására készít fel a nép körében.

A mai evangéliumi szakasz (Lk 3,1–6) nagyon ünnepélyesen kezdődik, uralkodók és papok, a kor történetének fontos szereplői sorával azért, hogy kifejezze, Isten története elegyedik a mi történelmünkkel. Isten nem kreál egy párhuzamos történetet, az ember történelmének egy alternatíváját. Egyetlen történelem létezik Isten és ember számára; az embernek pedig nem kell másikat keresnie, ha rá akar találni Istenre: Őt ezen a történelmen belül találja meg, azok között a nevek között, amelyeket a mai evangéliumi szakaszban és a mai világban hallunk: császár, Pilátus, Fülöp…

Olyan nevek ezek, melyeknek legalább két jellegzetessége van: elsősorban hét név szerepel, ami a teljesség jele. Hét név – zsidók és pogányok –, hogy elmondja: az üdvösség mindenkinek szól, nem számít, hogy ki milyen nemzethez tartozik. Ahogy néhány verssel később elhangzik: „minden ember látni fogja Isten üdvösségét” (Lk 3,6).

Mi több, néhány e távolinak tűnő nevek közül összefüggésben áll Jézus sorsával és megjelenik az ő történetében: Heródest azért említi az evangélium, mert ő az, aki halálra akarja adni az éppen csak megszületett gyermeket. Pilátus, Annás és Kaifás pedig akkor tűnnek fel ismét, amikor Jézust halálra ítélik.

Ezen a történelmen tehát rajta hagyja lenyomatát a gonoszság, az igazságtalanság, a szenvedés: Isten ebbe a történelembe lép be és oda hoz valami újat.

Ez az újdonság egyszerűen egy Ige, amely egy pusztában tartózkodó férfi életében tűnik fel: „És elhangzott (szó szerint: lett) az Isten Igéje Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában” (Lk 3,2).

Csak az változtatja meg a történelmet, amikor Isten Igéje „lesz” (történik), belép valaki életébe. Isten mindig szól, de az Ige csak olykor „történik”, vagyis tör be és teremt valami újat.

Amikor ez megtörténik, Isten Igéje tény, esemény lesz: valami olyan, ami belül történik, és a te életeddé válik. Nem olyasmi, amit te teszel, nem te döntöd el, hogy mit hallj. Isten Igéje megtörténik, betör és megváltoztatja az életedet.

János tehát mindenekelőtt az, aki a pusztában van és elfogad egy ajándékul kapott Igét; csak annyit mondhatunk róla, hogy olyan ember, akiben Isten Igéje történik.

Lukács evangéliuma a többi szinoptikustól eltérően nem időz különböző részleteknél, az előfutár viselkedésénél: semmit nem mond az öltözetéről, az eledeléről… János lényege, hogy ő olyan ember, aki hallgat, aki vár, aki egy Igében részesül, és aki engedi, hogy ez az Ige átalakítsa az életét. Ahhoz, hogy az Úr eljöjjön, erre van szükség. Szüksége van olyan emberekre, akik képesek így hallgatni: ez az út.

János jellemzésében két dolog fontos.

Az első, hogy János a pusztában van, azon a helyen, ami a hallgatásra a legalkalmasabb. Az Ige nem tör be a fent nevezett tekintélyes személyek palotáiba, mert azok tele vannak sok, másféle szóval. A puszta az a hely, ahol az ember csöndben tud maradni, hogy meghalljon egy Szót, ami nem sajátja.

A másik fontos dolog, hogy Jánosban egy olyan konkrét Ige árad túl, terjed szét, történik, amit már sok-sok évvel korábban meghirdettek: Lukács Izajás próféta szavait idézi (Iz 40,3–5). Azt a fejezetet, ahol a vigasztalás könyve veszi kezdetét, vagyis a könyvnek az a része, amelyben Izajás az üdvösség közeledtét hirdeti.

Miről szólnak ezek a versek?

Egy látomásról, mert ez történik: aki hallja, látja. Messzebbre lát a történetnél, távolabbra annál, amit mindenki szeme lát: „Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös utak legyenek egyenessé, és a hegyláncok síksággá!” (Iz 40,4). Mindenki völgyeket lát, járhatatlan utakat, göröngyös ösvényeket, áthághatatlan hegyeket és dombokat. Aki hallja az Igét, azt látja, hogy mindezek nagy átalakuláson mennek keresztül, hogy fogadják az érkező Urat, aki ismét visszatér az emberiség történelmében. Minden, ami eltorzult, minden, ami szétvált, minden megnyílhat egy érkezés előtt.

Ki fogja ezt megtenni? Isten vagy az ember?

A szöveg csak utal rá: Isten teszi majd, az ember pedig arra kap meghívást, hogy szemlélje, győződjön meg arról, ami történik, amit Isten tesz érte. Az ember arra kap meghívást, hogy elfogadjon.

Ennek a történelemnek a kimenetele bizonyos: „Minden ember látni fogja Isten üdvösségét” (Lk 3,6).

Nincs olyan járhatatlan út, sem meredek hegy, nincs Heródes, Pilátus, Kaifás vagy Annás, ami és aki megakadályozhatná az ember mély vágyának ezt a beteljesülését: azét a vágyét, hogy lássa, megismerje, megtapasztalja Istent, aki megszabadít.

Az Ige, amely Jánosra zúdult, új, mert mindenkinek szól.

Az első megtérés, amelyre János kapott meghívást és az, amelyre azután ő hív meg másokat, éppen ez: a bűnök úgy nyernek bocsánatot, ahogyan a hegyek alásüllyednek.

Ez az igazi újdonság, ami annak számára történik meg a történelemben, aki meghallgatva lát.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.