Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Mt 16,13–20)

Továbbra is a „meghallgatás” az értelmezés kulcsa, mely vasárnapról vasárnapra kíséri Máté evangéliumán keresztül vezető utunkat: hallottuk az Igét a hegyen (Mt 17,1–9), a viharban (Mt 14,22–33), és múlt vasárnap láttuk, hogy van egy Szó az idegen asszony számára is, ő is meghívott, hogy meghallgasson és meghallgatott legyen (Mt 15,21–28).

Az Ige meghallgatása központi téma a mai evangéliumi szakaszban is (Mt 16,13–20): továbbra is pogány vidéken vagyunk, ahol az istenségnek megannyi arca, megannyi hangja van, ahol nehéz meghallani.

Jézus ebben a környezetben egy kérdést szegez tanítványainak, hogy lássa, hogyan hallgatták, mit értettek meg abból, amit hallottak, a meghallgatott Ige hogyan vezetett megismerésre, kapcsolatra.

Mert ez a meghallgatás célja: növekedni az őket fenntartó kapcsolatban, a Vele való kapcsolatban. Ez az, amit Jézus a szívén visel.

Jézus elsősorban a sokaságra vonatkozóan teszi fel a kérdést (Mt 16,13): mit gondolnak róla az emberek? Mit hallottak róla?

A tanítványok szerint az emberek Jézust a múlt egy Szavának tartják („Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának” – Mt 16,14), egy már meghirdetett Szónak, amelynek nincs új mondanivalója: tehát egy már sokszor hallott Szónak, olyan Igének, amely többé nem nyitogat ajtókat.

Az emberek úgy vélik, hogy Istennek nincs új mondanivalója.

Amikor viszont az apostolokhoz fordul a kérdés (Mt 16,15), a válasz más, olyan, ami személyes és mély ismeretről vall, épp olyasvalakiéről, aki kezdett meghallani.

Péter számára Jézus nem a múlt nagy személyisége, hanem egyszerűen az Atya Fia. Az Atya pedig nem egy elgondolás, egy idea, hanem az Élő, Aki maga az élet és az élet ajándékozója („Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” – Mt 16,16).

Jézus viszont nem azért dicséri meg Pétert, mert pontosan válaszolt: tehát nem arról van szó, hogy ki kell találni a pontos választ, mint egy vizsgán. Jézus mindenekelőtt azért dicséri Pétert, mert meghallott („mert nem test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked” – Mt 16,17).

Péter boldog, mert szavai meghallgatásból születnek: nem a maga intelligenciájára hallgatott, nem saját képességeire alapozott, hanem kész volt meghallani egy olyan Igét, amelyet maga az Atya nyilatkoztatott ki neki, Ő, aki titkait a kicsinyeknek tárja fel (Mt 11,25), Ő, aki a szeretett Fiút kinyilatkoztatva tárja fel önmagát (Mt 17,5).

Péter tehát boldog, mert Jézus azonnal megvilágítja, hogy ez a boldogság nem privilegizált helyzetebe, hanem szolgálatra vezeti (Mt 16,18–19): az Atya kinyilatkoztatása, amely előtt Péter megnyitotta életének kapuját, most őrá és minden tanítványra bízatott olyan felelősségként, melynek a kulcsok szimbólumai: a kapu most mindenki számára nyitva lehet, és ez a tanítványok feladata.

Hogyan történik mindez? Érdekes, hogy éppen abban a pillanatban, amelyben az Atya kinyilatkoztatását Péterre és a tanítványokra bízza, azt is kér tőlük, hogy csöndben őrizzék (Mt 16,20).

Paradoxnak tűnik, ám nyilvánvalóan mély igazság rejlik ebben, aminek két vonását ragadjuk meg.

Az első, hogy Péternek és a többieknek még növekedniük kell az élő Isten Fiának ismeretében: épp a rákövetkező versekben (Mt 16,21) kezdi Jézus tanítványainak hirdetni, hogy az út, amelyen át az Atya örök Igéje beteljesíti életre szóló ígéreteit, a Húsvét, vagyis a szenvedés és a halál útja lesz. A tanítványoknak tehát meg kell tanulniuk egészen a legmélyéig meghallani az Atya Igéjét, egészen odáig, hogy ez az Ige hallgatni fog a kereszten, és ez a csönd pecsételi meg végérvényesen az Ige igazságát.

A második, hogy Jézus ezt nem elsősorban és nem kizárólag szavak által tanúsítja és közli, hanem a Szava által átalakított és Húsvétjának képére formált élet által.

Ezen az alázatos tanúságtételen alapul az Úr Egyháza: olyan személyeknek a közössége, akik meghallják az Igét és engedik, hogy az folytonosan alakítsa őket.

Ha ez az Egyház, akkor nincs mitől félnünk: a pokol erői sem tehetnek semmit (Mt 16,18) azzal, aki az Isten Fiának élő Szava iránti teljes bizalomban él.

A keresztény közösségek életével, a jövővel és az egyházzal kapcsolatos félelmekkel teli időszakban ez az Ige fontos igazságot közvetít számunkra: „nem győznek”. Most az a feladatunk, hogy igaz őrzői legyünk az Ő Igéjének.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.