Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Az évközi időszak 25. vasárnapján egy könnyen „emészthető” példabeszédet hallunk, amely a múlt vasárnapihoz hasonlóan arra hív meg bennünket, hogy tágabb teret nyissunk szívünkben, hogy sajátítsuk el azt a logikát, amely szerint maga Isten gondolkozik és cselekszik. Egy olyan logikát, amely mindig meglep bennünket, amelyen olykor megütközünk vagy megbotránkozunk.
A mai példabeszéd (Mt 20,1–16) arról a gazdáról szól, aki hajnaltól késő délutánig a nap különböző időpontjaiban kimegy, hogy munkásokat fogadjon fel, akiket elküld a szőlőjébe dolgozni. Az elsőkkel megegyezik a bérben, a többiekkel nem. A nap végén pedig mind ugyanazt a fizetést kapják: azt az összeget, amelyben a kora reggel munkába küldött munkásokkal megállapodott.
Néhány részletnél elidőzünk, és felteszünk pár kérdést.
Az első visszatetsző mozzanat éppen az összeg, amit megkülönböztetés nélkül mindnyájan kaptak, függetlenül a munkaórától, a vesződségtől, a hőségtől. Feltesszük magunknak a kérdést: vajon a szőlőskert tulajdonosa törődik-e munkásainak munkájával? Miért tűnik úgy, hogy nem becsüli meg az elsők fáradozását, a hűségüket?
Elmondhatjuk, hogy a gazdát érdekli a munkájuk, de sokkal inkább érdekli valami más.
Az érdekli, hogy mindenki – előbb vagy utóbb – megszerezze az alapvető, szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy belépjen az Isten Országának logikájába. Abba, amely szerint nem saját érdemeink, teljesítményünk, hűségünk alapján lehet az Isten Országának részesévé lenni. Mindezek természetesen jó dolgok, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy megízleljük az üdvösséget.
Mert az üdvösség az Atya irgalmával való találkozás. Olyan tapasztalat, amelynek megszerzésére előbb vagy utóbb mindnyájan meghívottak vagyunk, túl saját, többé-kevésbé helyes tetteinken.
Az eddig elmondottakból kiindulva felmerül egy másik kérdés. A gazda fizethetett volna-e másként munkásainak? Fizethetett volna-e nekik más, az emberi igazságosságnak jobban megfelelő kritériumok szerint?
Ha a példabeszédben leírt gazda az Atya, akkor nem.
Isten mindenkinek ugyanazt adja, mert Ő mindenkinek mindent ad.
Nem megfizet nekünk az elvégzett munkánkért, hanem szeret minket azért, akik vagyunk. Mivel pedig gyermekek vagyunk, nem pedig szolgák vagy munkások, ezért sokkal több illet meg bennünket, mint amit érdemlünk.
Ami megillet minket, az, hogy olyan életben részesedhetünk ingyenesen, ami ajándék, ami irgalom.
Isten Országa nem a saját érdemeink alapján kapott jutalom, hanem olyan ajándék, amelyben bárki, aki felismeri, hogy szüksége van rá, részesül.
A példabeszéd azonban nem áll meg itt.
Egy ponton megjelenik egy kérdés, felmerül egy probléma, amit nem az vet fel, aki a végén, az utolsók között érkezik, hanem olyasvalaki, aki az elsők között van (Mt 20,10), akiknek nem sikerül elfogadniuk annak lehetőségét, hogy ugyanannyit fizethetnek nekik, mint azoknak, akik náluk sokkal kevesebbet dolgoztak.
Pedig az elsők nem kaptak kevesebbet annál, amiben kezdetben megállapodtak. Nem történt velük igazságtalanság: az igazságos egy dénárt megkapták. Akkor hol van a probléma?
A probléma az, hogy az utolsókkal sem bántak másként.
Másként dolgoztak, és ugyanúgy kaptak.
A probléma tehát az, hogy megszűnt a különbség elsők és utolsók között, azt is mondhatjuk, hogy megszűnt a különbség jók és rosszak, igazak és gonoszok, törvénytisztelők és törvényszegők, hűségesek és hűtlenek, közeliek és távoliak, választottak és pogányok között.
Ez a probléma, és Jézus oda akarja elvezetni övéit, hogy meglássuk, csak akkor lelhetjük örömünket abban, amit kaptunk, ha el tudjuk fogadni, hogy ugyanaz adatott másoknak is, mindenkinek megkülönböztetés nélkül. Csak akkor lelhetjük örömünket benne, ha elfogadjuk, hogy ajándék, nem érdem.
Ha azonban valakinek a szívében az a feltevés él, hogy akárcsak kicsit is jobb vagy többet érdemel, akkor mindent elveszít, amije van, éppen úgy, mint a múlt vasárnapi példázatban (Mt 18,21–35), ahol a kapott megbocsátást hiábavalóvá tette az, hogy képtelen volt megosztani testvéreivel.
Mint múlt vasárnap, elsősorban elvész a kapcsolat az Ajándékozóval, aki különbségtétel nélkül mindenkit megajándékoz.
+ Pierbattista
frodította: dr. Szatmáry Györgyi
Leave a Comment
Last Updated: 2020-09-20 by Plébános
Évközi 25. vasárnap (A év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Az évközi időszak 25. vasárnapján egy könnyen „emészthető” példabeszédet hallunk, amely a múlt vasárnapihoz hasonlóan arra hív meg bennünket, hogy tágabb teret nyissunk szívünkben, hogy sajátítsuk el azt a logikát, amely szerint maga Isten gondolkozik és cselekszik. Egy olyan logikát, amely mindig meglep bennünket, amelyen olykor megütközünk vagy megbotránkozunk.
A mai példabeszéd (Mt 20,1–16) arról a gazdáról szól, aki hajnaltól késő délutánig a nap különböző időpontjaiban kimegy, hogy munkásokat fogadjon fel, akiket elküld a szőlőjébe dolgozni. Az elsőkkel megegyezik a bérben, a többiekkel nem. A nap végén pedig mind ugyanazt a fizetést kapják: azt az összeget, amelyben a kora reggel munkába küldött munkásokkal megállapodott.
Néhány részletnél elidőzünk, és felteszünk pár kérdést.
Az első visszatetsző mozzanat éppen az összeg, amit megkülönböztetés nélkül mindnyájan kaptak, függetlenül a munkaórától, a vesződségtől, a hőségtől. Feltesszük magunknak a kérdést: vajon a szőlőskert tulajdonosa törődik-e munkásainak munkájával? Miért tűnik úgy, hogy nem becsüli meg az elsők fáradozását, a hűségüket?
Elmondhatjuk, hogy a gazdát érdekli a munkájuk, de sokkal inkább érdekli valami más.
Az érdekli, hogy mindenki – előbb vagy utóbb – megszerezze az alapvető, szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy belépjen az Isten Országának logikájába. Abba, amely szerint nem saját érdemeink, teljesítményünk, hűségünk alapján lehet az Isten Országának részesévé lenni. Mindezek természetesen jó dolgok, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy megízleljük az üdvösséget.
Mert az üdvösség az Atya irgalmával való találkozás. Olyan tapasztalat, amelynek megszerzésére előbb vagy utóbb mindnyájan meghívottak vagyunk, túl saját, többé-kevésbé helyes tetteinken.
Az eddig elmondottakból kiindulva felmerül egy másik kérdés. A gazda fizethetett volna-e másként munkásainak? Fizethetett volna-e nekik más, az emberi igazságosságnak jobban megfelelő kritériumok szerint?
Ha a példabeszédben leírt gazda az Atya, akkor nem.
Isten mindenkinek ugyanazt adja, mert Ő mindenkinek mindent ad.
Nem megfizet nekünk az elvégzett munkánkért, hanem szeret minket azért, akik vagyunk. Mivel pedig gyermekek vagyunk, nem pedig szolgák vagy munkások, ezért sokkal több illet meg bennünket, mint amit érdemlünk.
Ami megillet minket, az, hogy olyan életben részesedhetünk ingyenesen, ami ajándék, ami irgalom.
Isten Országa nem a saját érdemeink alapján kapott jutalom, hanem olyan ajándék, amelyben bárki, aki felismeri, hogy szüksége van rá, részesül.
A példabeszéd azonban nem áll meg itt.
Egy ponton megjelenik egy kérdés, felmerül egy probléma, amit nem az vet fel, aki a végén, az utolsók között érkezik, hanem olyasvalaki, aki az elsők között van (Mt 20,10), akiknek nem sikerül elfogadniuk annak lehetőségét, hogy ugyanannyit fizethetnek nekik, mint azoknak, akik náluk sokkal kevesebbet dolgoztak.
Pedig az elsők nem kaptak kevesebbet annál, amiben kezdetben megállapodtak. Nem történt velük igazságtalanság: az igazságos egy dénárt megkapták. Akkor hol van a probléma?
A probléma az, hogy az utolsókkal sem bántak másként.
Másként dolgoztak, és ugyanúgy kaptak.
A probléma tehát az, hogy megszűnt a különbség elsők és utolsók között, azt is mondhatjuk, hogy megszűnt a különbség jók és rosszak, igazak és gonoszok, törvénytisztelők és törvényszegők, hűségesek és hűtlenek, közeliek és távoliak, választottak és pogányok között.
Ez a probléma, és Jézus oda akarja elvezetni övéit, hogy meglássuk, csak akkor lelhetjük örömünket abban, amit kaptunk, ha el tudjuk fogadni, hogy ugyanaz adatott másoknak is, mindenkinek megkülönböztetés nélkül. Csak akkor lelhetjük örömünket benne, ha elfogadjuk, hogy ajándék, nem érdem.
Ha azonban valakinek a szívében az a feltevés él, hogy akárcsak kicsit is jobb vagy többet érdemel, akkor mindent elveszít, amije van, éppen úgy, mint a múlt vasárnapi példázatban (Mt 18,21–35), ahol a kapott megbocsátást hiábavalóvá tette az, hogy képtelen volt megosztani testvéreivel.
Mint múlt vasárnap, elsősorban elvész a kapcsolat az Ajándékozóval, aki különbségtétel nélkül mindenkit megajándékoz.
+ Pierbattista
frodította: dr. Szatmáry Györgyi
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja