A mai vasárnap evangélium elénk állítja Jézust, aki meggyógyít tíz leprást, de közülük csak egy jön vissza, egy szamaritánus, egy idegen, hogy hálád adjon Neki (Vö. Lk 17,11-19) Az Úr erre így szól hozzá: „Kelj föl és menj, hited meggyógyított téged.” (Lk 17,19) Ez az evangéliumi szakasz kétszeres elgondolkodásra hív minket. Először is gondoljunk a gyógyulás két szintjére: az egyik felszínesebb, s az a testre vonatkozik. A másik mélyebb szint az ember legmélyebb részét érinti, amit a Biblia „szívnek” nevez és áthatja a személy egész életét. A tökéletes és radikális gyógyulás az „üdvösség”. A „gyógyulás” és „üdvösség” közötti megkülönböztetés még a hétköznapi nyelvben segít nekünk megérteni azt, hogy az „üdvösség” sokkal több az egészségnél: valóban az új, teljes és végleges élet. Ráadásul Jézus ezt mondja: A hited megmentett téged! A hit az, ami megmenti az embert, mert helyreállítja a kapcsolatot Istennel, a másik személlyel és önmagunkkal, és a hit a hálában nyilvánul meg. Azok, akik a szamaritánushoz hasonlóan tudják, hogyan adjanak „hálát” rámutatnak, hogy ők nem tekintenek semmit a maguk érdemének, hanem mindent Istentől jövő ajándéknak tartanak, még ha azt az emberek vagy a természet által is kapják. A hit velejárója a személy megnyílása Isten kegyelme előtt, ami azt is jelenti, hogy mindenre úgy tekintünk, mint ajándékra, mint kegyelemre. Micsoda elrejtett kincs van e két szóban: „Hála Neked!”