231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2020. október 18.

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

A Missziók vasárnapja

Jézus evangéliuma arra késztet mindenkit, hogy foglaljon állást: vele vagy ellene. Elfogadja-e őt Megváltónak és Üdvözítőnek? E döntéstől függ örök sorsunk. Senki ne gondolja azonban, hogy az Úr Jézus melletti döntés elidegenít az evilági feladatoktól. Ellenkezőleg: földi hi-vatásunk jó betöltésével bizonyíthatjuk, hogy jó Krisz-tustanítványok vagyunk.

KEZDŐÉNEK Zsolt 16, 6. 8

Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg en-gem!

OLVASMÁNY Iz 45, 1. 4–6

Isten a történelem Ura. Minden az ő gondviselő akarata szerint történik a világon. Mindenki akarva, akaratla-nul is az ő tervét valósítja meg. Ezt tették a babiloni-aiak, amikor Isten a zsidók megbüntetésére szemelte ki őket. De ugyanígy eszköz volt Isten kezében Kürosz, perzsa király is. Általa meg irgalmasságát mutatta meg népe iránt. Hiszen a fogságból hazaengedte őket.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 95. Zsoltár

Válasz: Adjatok az Úrnak dicsőséget, *

ismerjétek el hatalmát.

SZENTLECKE 1 Tessz 1, 1–5b

Szent Pál örömmel állapítja meg, hogy a tesszaloniki hí-vek között végzett igehirdetése eredményes volt. Hiszen a hívek szilárdan kitartanak a hitben, a reményben és a szeretetetben. Bízik abban, hogy a Szentlélek kegyelme továbbra is velük marad. Ez a biztosítéka annak, hogy mindvégig állhatatosak legyenek.

ALLELUJA vö. Fil 2, 15d–16a

Úgy ragyogjatok, mint csillagok a mindenségben, * és tartsátok meg az örök élet igéit.

EVANGÉLIUM Mt 22, 15–21

Jézus nem foglalt állást konkrét politikai kérdésekben. Elvi megjegyzései azonban elgondolkodtatták kortársait. Ez történt akkor is, amikor ellenfelei arról kérdezték, szabad-e adót fizetni a császárnak? Válaszában Jézus, mint minden nép Megváltója azt juttatta kifejezésre, hogy felette áll a különféle szembenálló politikai cso-portok vitáinak. Ne várják tehát tőle, hogy evilági dol-gokban döntőbíró legyen.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Eucharisztia a szeretet köteléke. Amikor ugyanis részt veszünk az eucharisztikus áldozatban, találkozunk Jézussal. De benne és általa testvéri kapcsolatba kerü-lünk egymással is. Nagyra kell tehát értékelnünk a szent-misét és a szentáldozást.

IMÁDSÁG

Vedd kezembe az életemet, és tégy vele, amit akarsz. Odaadom nem utasítva vissza sem a nehéz, sem a kel-lemes dolgokat, amelyeket számomra rendeltél. Elég ne-kem a te dicsőséged. Minden, amit te terveztél, jó. Min-den: szeretet.

Az út, amelyet megnyitottál előttem, könnyű út, a ma-gam akaratának nehéz útjához képest, amely visszavisz Egyiptomba, a vályogtéglák közé…

Engedd, hogy megnyugodjam a te akaratodban és el-csendesedjem. Akkor a te örömöd fénye fogja átmelegí-teni az életemet. Ennek a tüze ég majd a szívemben, és kisugárzik belőle a te dicsőségedre. Ez az, amiért élek. Amen. Thomas Merton

A MISSZIÓK VASÁRNAPJA

A mai vasárnapon, október 18-án katolikus temploma-inkban megemlékeznek a missziók ügyéről. Főleg azok-ra gondolunk, akik a ma emberéhez elviszik Jézus öröm-hírét és akik modern társadalmunkban evangelizálnak. Imádkozzunk a missszionáriusokért, és vegyük komo-lyan a missziókra való adakozást.

FERENC PÁPA IMÁJA

Mennyei Atyánk, amikor Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisz-tus feltámadt a halottak közül, tanítványainak a követ-kező nagy megbízást adta: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet.”

Te emlékeztetsz minket arra, hogy keresztségünknél fog-va részt veszünk az egyház küldetésében és felelősek va-gyunk érte.

Add meg nekünk a Szentlélek ajándékait, hogy bátran és határozottan tanúskodjunk az Evangéliumról.

A küldetés, amit Krisztus egyházára bízott, még messze nincs beteljesítve.

Ezért kérünk Téged, adj új ötleteket és hatékony formá-kat, hogy életet és fényt vihessünk a mai világba.

Segíts minket, hogy Jézus Krisztus megmentő szeretetét és irgalmasságát minden néppel megtapasztaltathassuk, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben most és mindörökké. Ámen

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS

Október 23. Kapisztrán Szent János áldozópap ünnepe. A ferences rend megújítója, a török elleni harcban Hu-nyadi János küzdőtársa, a nándorfehérvári győzelem (1456) egyik kivívója. Idegen létére a magyar keresz-ténységért áldozta életét. Jézus Neve tiszteletének (IHS) nagy terjesztője.

1956. OKTÓBER 23. EMLÉKEZETE

Az ’56-os forradalom arra tanít bennünket,

hogy van a történelemben tragikus szépség is.

IMÁDSÁG 1956 HŐSEIÉRT

1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték a magyar forradalmat és szabad-ságharcot. Az elesett hősök emlékére buzdítunk arra, hogy ezt a fohászt mondd el!

ELESETT HŐSEINKÉRT

(IMA 1956 NOVEMBERÉBŐL)

Urunk, ki láttad őket az utcai sortüzek előtt, s a tűzzel telt ég alatt: Te láttad szívüket is, és tudsz és lemérsz mindent, ami első eszméléseik óta megtöltötte e fiatal szívek poharát. Ismerted lelkük minden zugolyát és mindazt, ami gyermekkoruk óta történt velük azokig a pillanatokig, amikor önként odaadták életüket övéikért és minden magyarért.

Kérünk, vedd a Te örök fényességedbe őket éppen eze-kért a pillanatokért, amelyekben oly dicső önzetlenség-gel meghozták életük legnagyobb áldozatát.

Tisztítsd meg és szenteld meg őket az örök életre, Szent-lélek Úristen, ki keresztségük óta fuvalltál körülöttük jóságoddal, s aki haláluk pillanatában is ott lehettél ve-lük az utolsó, láthatatlan kegyelemmel! Tedd a szívünket tevékennyé az értük való imádságra, és az ő áldozatukért cserébe való önmegtagadásokra.

Tedd a szívünket erőssé, hogy engeszteljünk Téged azért is, amik miatt a nemzet felelőssége is részes: az ő halá-lukban. Bűnbánó szívvel járulunk eléd, és azt is ígérjük, hogy méltóak akarunk lenni haláluknak erre az áldoza-tára. A nemzet életéért mentek halálba – add nekünk, Urunk, kegyelmedet, hogy haláluk által tisztább legyen a nemzet élete.

Járj közben te is, Szűzanya, mindnyájunk Édesanyja, mindnyájunk közbenjárója, Világ Királynője, Magyar-ország Nagyasszonya. A Neked szentelt őszi hónapban estek el. Abban a hónapban, amelyben életednek Istennel együtt való titkait mondja el a szentolvasó az egész vilá-gon.

Kérünk azokra az emlékekre, amelyek hozzájuk fűznek Téged! Minden szentolvasó-tizedre, amit bármikor is el-mondtak Neked. Minden Úrangyalára és Üdvözlégyre, amelyben az Angyal szavaival köszöntöttek Téged. Ki-ontott vérükre, amely a Neked oly kedves Magyaror-szágért ömlött. Kérünk, enyhítsd az anyai szívek fájdal-mát, és járuljon hozzá ezeknek az anyai szíveknek fáj-dalma is bűnbánatunkhoz és országunk sorsának jobbra fordításához. Amen. Ijjas Antal

ISTEN ÁLMA A VILÁGUNKRÓL

SZÉKELY JÁNOS ISMERTETŐJE

A ‘FRATELLI TUTTI’ KEZDETŰ ENCIKLIKÁRÓL

Október 3-án Assisiben, Szent Ferenc sírjánál mutatott be szentmisét Ferenc pápa. Ezt követően az oltáron alá-írta a Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű új enciklikáját, amelyről Székely János szombathelyi me-gyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökének ismer-tetőjét adjuk közre.

Jézus azt mondta tanítványainak: „Ti mindannyian test-vérek vagytok” (Mt 23,8). Szent Pál apostol pedig így tanított: „Mindannyian az Ő nemzetsége… Isten fiai vagyunk” (ApCsel 17,28–29).

Minden ember a Teremtő Isten képmása, és ezért a fele-baráti szeretet parancsa egyetemes, minden emberre ki-terjed.

Ferenc pápa körlevele ennek az egyetemes testvériség-nek különböző dimenzióit fejti ki. A dokumentum elején társadalmunk jelen állapotát, annak árnyoldalait vizsgál-ja. Megállapítja, hogy bár az emberiség egyetlen nagy családdá válása irányában sok pozitív lépés történt az utóbbi évtizedekben, ám ezek mögött nemritkán a gaz-dasági érdekcsoportok szabad befektetési szándéka húzódott (12), vagy pedig a dekonstrukció ideológiája, amely az emberi identitást, múltat, kultúrát teljesen le-bontva nulláról akarja felépíteni az embert a maga el-képzelései és ideológiája szerint (13). A globalizáció sok esetben olyan kulturális gyarmatosításként jelent meg, amely elpusztítja az egyes kultúrák sajátos arculatát és értékeit (14).

Sokak szemében a meg nem születettek és az idősek leselejtezhetőnek látszanak (18), a gyermekáldás vissza-utasítása mögött pedig gyakran az a mentalitás húzódik meg, hogy minden velünk végződik, egyedül a mi indi-viduális érdekeink számítanak (19).

Az ember azt gondolta, hogy abszolút ura az életének, ám a valóság, a teremtett világ felnyög és lázad ez ellen az önkényuralom ellen (34). Mindent közszemlére tesz-nek ki, mindent megfigyelnek, és így sok esetben eltűnik az intimitás védelméhez való jog (42).

A világ jelen állapotának elemzése után Ferenc pápa az irgalmas szamaritánus példabeszédét állítja elénk. […]

Ferenc pápa körlevele Isten álmát fogalmazza meg a vi-lágunkról. Azt az álmot, amelyről Jézus beszélt a bol-dogságmondásokban. Isten Országát, ahol boldog lehet a szegény, ahol ujjonghat az éhező, mert jóllakik, ahol örülhet az, aki sírt, mert vigasztalást talál. A szelídek, az irgalmasok, a békességszerzők Országát (vö. Mt 5, 3–12).

Tegyünk meg mindent azért, hogy ez az Ország növe-kedjen bennünk, családjainkban, egyházunkban, hazánk-ban és az egész világon. Magyar Kurír

EGYMILLIÓ GYERMEK FOHÁSZKODIK MÁRIÁHOZ A JÁRVÁNY ELMÚLTÁÉRT

Október 18-án ismét kérik a gyerekek, szüleik, tanáraik és hitoktatóik imáit szerte a világon, hogy Szűz Mária anyai közbenjárására szabadítsa meg a világot a korona-vírus-járványtól. A szervezők levélben magyarázzák el a gyerekeknek, hogyan imádkozzák a rózsafüzért. A fel-nőtteknek pedig kifejtik, hogy Jézus ad gyógyír az em-beriséget sújtó bajokra.

Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán

Október hagyományosan a rózsafüzér hónapja, amikor a keresztények előszeretettel imádkozzák a szentolvasót. Idén a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv támo-gatja az „Egységért és a békéért egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” – kezdeményezést, amelyet a soha nem tapasztalt világméretű egészségügyi és társa-dalmi veszélyhelyzetben tartanak meg.

A járvány elbizonytalanított minket

Világunk többé már nem ugyanaz: ami korábban ma-gától értetődő volt, soha nem lesz már olyan” – állapítja meg a rózsafüzérre hívó levelében Mauro Piacenza bíbo-ros, a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú alapítvány elnöke, Martin M. Barta atyával, egyházi tanácsossal együtt. A bevezetett óvintézkedések dacára a félelem, az irányvesztettség és a tehetetlenség légköre határozza meg életünket. Emellett nagyfokú szolidaritást és társa-dalmi egységet tapasztaltunk meg a világjárvány legkri-tikusabb hónapjaiban. Tagadhatatlan azonban, hogy a ví-rus el is távolított és elszigetelt minket egymástól. Ahelyett hogy úgy tekintenénk felebarátunkra mint Isten képmására, veszélyként fogjuk föl őt, mint lehetséges virushordozót”.

Jézusban Isten magára vette korlátainkat

E veszélyhelyzet láttán és más gyászos események kö-zepette, amelyekkel a világnak ma és a jövőben szembe kell néznie, világosan látszik, hogy az emberiség Isten nélkül kudarcra lenne ítélve. Jövőnk szempontjából vég-zetes lenne azt gondolni, hogy Istennek nincs köze a virushoz, betegségünkhöz, mintha tehetetlen volna”. Éppen ellenkezőleg, Isten ott áll mellettünk, és Jézusban magára vette minden bajunkat, még a bűnt, a leg-rosszabb vírust is. Ezért hát Jézus lett az ellenszere a világ összes szerencsétlenségének. Isten pedig arra hív minket, hogy bízzunk őbenne, bátorít, hogy imádkoz-zunk és kérjük az ő segítségét, fohászkodjunk Édes-anyjához, aki az emberiséghez fordul a legsötétebb pilla-natokban.

Mária mindig az emberiség mellett áll

A levél emlékeztet rá, hogy az elmúlt kétszáz évben a Szűzanya minden földrészen megjelent, hogy hirdesse az örömmel és békével teli jövőt, azzal a feltétellel, ha az emberek megtérnek. „Kegyelemben élni, meggyónni, buzgó eucharisztikus életet élni, imádkozni a szent-olvasót, olvasni a Bibliát, az ő szeplőtelen szívének szentelni magunkat, irgalmas cselekedeteket végezni” – ezeket a gesztusokat kéri tőlünk Szűz Mária. Csatla-kozzunk tehát október 18-án, vasárnap a rózsafüzér imádsághoz. Aki pedig az iskolában szeretne imádkozni, az egy nappal később, 19-én, hétfőn vegyen részt a kez-deményezésben, amely egymillió gyermeket kíván összegyűjteni a rózsafüzér ima számára.

A kicsinyek kísérőinek szándéka, hogy Mária oltalmába helyezzük magunkat a neki szentelt ima révén. A level-ben végül köszönetet mondanak a felnőtteknek, a szü-lőknek és a tanároknak, akik vállalják, hogy megismer-tetik a gyerekekkel Máriát, mint az ő édesanyjukat, és megtanítják nekik a szentolvasó imát. Ezzel ugyanis a legjobb felkészítést adják nekik a jövőre.

Az Égi Édesanyának szentelik magukat

A rózsafüzért az örvendetes titkokról imádkozzák, majd egy sajátos imával felajánlják a gyerekeket Máriának, Isten Anyjának, aki mindannyiunk édesanyja. Az ima így kezdődik: „Mária, Édesanyám, örömmel telve jövök ma hozzád, hogy neked ajándékozzam szívemet. Neked adom mindemet, minden cselekedetemet, az egész éle-temet. Magammal hozom eléd a szívemben szüleimet, fivéreimet és nővéreimet, az összes barátomat, de azokat is, akik ártottak nekem. Légy Te a mi anyukánk, áldj meg és óvj meg minket”.

Imádkozzuk októberben a rózsafüzért,

hogy megvédjük az egyházat az ördögtől.

Ferenc pápa

AZ IMA MEGNYÚJTJA AZ EMBERT

ISTEN FELE

Szent Tamás megjegyzi: Mikor a csónakot révhez kötik, a halász úgy látja, hogy a part jön közel. A valóságban pedig a bárka éri el a partot. Hasonlóképpen, ha helyesen imádkozunk, nem Isten alakítja terveit a miénkhez, ha-nem mi jutunk el Isten akaratának készséges elfogadá-sához. Az Ő akarata a mi békénk. Isten akarata ellen-állhatatlanul vonzza az imádságos lelket még akkor is, ha lemondást, áldozatot kíván tőle.

Az ima késztette Assisi Szent Ferencet, hogy mindenről lemondjon, mindent szétosszon a szegények között, hogy az Úr akarata szerint a szegénységnek éljen.

Szent Alajost arra késztette, hogy a hercegi udvar min-den fényét és pompáját megvesse, hogy az Úr tetszése szerint a szűzi tisztaság hőse legyen.

Néri Szent. Fülöpöt, Róma apostolát, az Úr akarata sze-rint az alázatosság és a szelídség példaképévé alakította.

Xavéri Szent Ferencet az imádság az ázsiai népek láng-lelkű apostolává nevelte az isteni terv szerint.

Sziénai Szent Katalinnak az imádság adott erőt és lel-kesedést, hogy az akaratát teljesítse: a pápát visszavigye Avignonból Rómába és biztosítsa az egyház szabadságát

és megújulását.

Canisius Szent Péter szokta mondani: „A legjobb, amit az ember a szemével tehet, az, ha bánatkönnyeket hullat és Szentírást olvas.” Ugyancsak ő mondta: „Mi a leg-jobb, amit az ember a kezével művelhet? Imádságra kulcsolja és jó könyveket ír velük!”

IMÁDSÁG OKTÓBERBEN

Mária, Édesanyánk! Segíts minket, hogy Isten misztériumainak hűséges sáfárai legyünk! Segíts továbbadni azt az igazságot, amelyet Fiad hirdetett! Segíts továbbadni a szeretetet, ami a főparancsolat és a Szentlélek első gyü-mölcse! Segíts, hogy megerősítsük testvéreink hitét! Se-gíts, hogy az örök élet reményét terjeszthessük! Segíts megőrizni Isten ránk bízott népe lelkének nagy kincseit.

Szent II. János Pál pápa