Ma visszatérünk Márk evangéliumához, aki ezen liturgikus év során lesz a kísérőnk. Kezdetét veszi Jézus nyilvános működésének útja, amelyen ma első lépéseit követhetjük, első, alapvető szavait hallgathatjuk.

A megkeresztelkedés és megkísértés után Jézus elmegy Galileába, ahol hirdetni kezdi az Ország/Uralom érkezését.

Rendkívül magvas megfogalmazással teszi ezt: „Az idő beteljesedett és Isten országa közel van. Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban!” (Mk 1,15)

Mit jelent, hogy „az idő beteljesedett”? Az tudja megérteni ezt a kifejezést, aki vár valamit, valami fontosat, alapvetőt, életbevágót: élete egy esemény felé irányul, majd váratlanul ez az esemény bekövetkezik. Többé nem a várakozás, hanem a beteljesedés ideje van. Többé nincs szükség arra, hogy bármit hozzáadjanak ahhoz, ami már ott van. Ezt jelenti az, hogy „az idő beteljesedett”. Mégsem jobbak ezek az idők a többinél: az evangéliumi szakasz János bebörtönzésének hírével kezdődik, ami épp olyan igazságtalan, mint bármely más idő igazságtalanságai. Az idők teljessége nem külső tényezőktől függ, nem kedvező körülményektől: az idő akkor is beteljesedik, ha továbbra is minden a határokról, törékenységről, igazságtalanságról és bűnről tanúskodik.

Akkor hát miért teljesedett be az idő? Mi az a várt esemény, amely most megtörtént? Maga Jézus mondja ezt el rögtön az iménti kijelentés után: az idő beteljesedett, mert Isten országa közeli lett. Van valami új a történelemben, ami arról vall, hogy maga Isten lett közelivé, és ez a valami éppen Jézus személye. Az idő beteljesedett, mert az idő Őt várta.

Ennek pedig következményei vannak, és nagyon fontos, hogy meglássuk, mik ezek.

Mivel az idő beteljesedett, mivel Isten Országa közel van, ezért „térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban” (Mk 1,15).

A „térjetek meg” szó szerint azt jelenti, hogy „változtassátok meg a felfogásotokat”, kezdjetek el másként, új módon gondolkodni. Többé ne úgy gondolkodjatok, mint korábban, amikor még várakoztatok. Most gondolkodjatok úgy, mint akik saját szemükkel látják az elérkező Országot/Uralmat. Nem erkölcsi megtérésről van szó, nem a magatartás megváltoztatásáról, nem arról, hogy a rossz viselkedést hagyjuk abba. Az első megtérés a gondolkodás megtérése, ami egyszerűen annyit kíván, hogy vegyük észre, fordítsuk figyelmünket a felé az újdonság felé, ami immár jelen van.

A megtérés azt jelenti, hogy hiszünk az Evangéliumban, abban a jó hírben, amely Isten történelemben való jelenlétét hirdeti: ebben a történelemben úgy, ahogy az van.

Közvetlenül ezután Márk példát ad erre az új éltre, erre a megtérésre az első tanítványok meghívásával: az ő életükben az idő beteljesedik, megtérnek és az élet egy új logikájába lépnek be.

Ez a két testvérpár meghallja a meghívást és a mester követésére vállalkozik: többé nem ők döntenek saját életük, útjuk felől, hanem valaki más követésére szánják el magukat és engedik, hogy Ő irányítson. Meglátták Jézusban azt az Országot/Uralmat, amelyik közeli lett, és megváltoztatták életüket. Hogy ez megtörténjen, mindenekelőtt „otthagyniuk” kell: alapvető ige, mely kétszer is szerepel az elbeszélésben (Mk 1.18.20). Otthagyni a munkát, a családot, a korábbi életet, hogy képesek legyenek befogadni. Otthagyni azt jelenti, hogy teret adunk önmagunkban, hogy az új kicsírázhasson.

Mindez nem magától értetődő: az evangélium példát hoz arra is, aki meghívásban részesült, hogy otthagyjon, de nem teszi meg, mert azok a javak, amelyek szívét lefoglalják, túl erős köteléket jelentenek. A gazdag ifjú meghívásában látjuk ezt (Mk 10,17–22).

Ez megérteti velünk, hogy még otthagyni is kegylemből fakad, ajándék: nem lehet saját erőnkből megtenni, hanem csak egy új látásmód által, ami Isten olyan ajándéka, ami által szívünk mélyén ráébredünk, hogy az idő valóban beteljesedett számunkra itt és most.

Az egyetlen, amit Jézus kér, hogy otthagyjunk. Érdekes, hogy a mai evangéliumban nem Jézus kéri ezt. Olyan, mintha a szív követelménye volna. Olyan igény, amely önmagától születik, amikor ráébredünk, hogy az ajándék nagy, és helyet kell számára készítenünk. Mindaz pedig, ami a várakozás idejéhez tartozott, most akadályt képez.

Ezeknek az első tanítványoknak, akik otthagynak, Jézus megígéri: „emberek halászaivá teszlek titeket” (Mk 1,17). Mit jelent emberek halászainak lenni? Nagyon eredeti kifejezés, melynek sokféle magyarázata született.

Többek között azt az új nézőpontot látszik hangsúlyozni, amelyik most megnyílik a végtelenre: a tanítványok többé nem halat fognak, hanem az emberiség, a világ életével és üdvösségével törődnek.

Az Úr abból indul ki, amik már vagyunk, amit már meg tudunk tenni, de életünket sokkal tágabb horizontba helyezi, mint amibe a mi kicsiny emberi terveink engednék.

Követésre vállalkozni azt jelenti, hogy belépünk ebbe az új időbe, amely kitágítja a teret.

Egy időhatározószó gyakran visszatér Márk evangéliumában (az újszövetségi 51 előfordulásából több mint 40 itt jelenik meg): azonnal. Nincs helye a hezitálásnak vagy a totojázásnak. Másutt is fogja mondani, hogy ne vesztegessék az idő, hanem kövessék őt (Mt 8,22; Lk 9,57–62). A hit Jézusban és az ő követése sem időt, sem teret nem hagynak a számítgatásnak és az emberi megfontolásoknak. A követés a feltétel nélküli bizalom gesztusa, ahogyan ingyenes a meghívás is. Csak lendületesen és szabadon tehető meg, magaféltés nélkül, egyedül Benne bízva.

+ Pierbattista

Frodította: Dr. Sz. Gy.