Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Továbbra is a farizeusok, törvénytudók és Jézus között zajló viták kontextusában maradunk. A farizeusok különböző módokon, különféle kérdésekkel teszik próbára Jézust, nehéz helyzetbe akarják hozni, tőrbe akarják csalni, hogy okot találjanak valamilyen vádra, amivel bíróság elé állíthatják.

A mai szakaszban (Mt 22,34–40) ismét a Tóra értelmezése a vita tárgya, illetve konkrétabban a parancsokra vonatkozik a kérdés: melyik a legnagyobb parancs?

A kérdés, ahogyan feltették, feltételezi, hogy a háttérben egy szemlélet, egy teológia húzódik, miszerint a Törvényben foglalt parancsok között van egy fontos, „nagy” parancs, és van jónéhány kevésbé fontos, az előbbinél kevésbé jelentős parancs.

A nagy parancs nyilvánvalóan csak Istennel, az Ő egyetlenségével kapcsolatos lehet, hogy szeressük Őt egész valónkkal, minden más dolog előtt és mindennél jobban.

Ha ezt tesszük, megtartjuk a Törvény lényegét, egészen rendben levőnek érezhetjük magunkat.

Jézus nem cáfolja a dolgoknak ezt a szemléletét, ezt a „teológiát”, de továbbmegy és változtat a követelményen.

Kétségtelen, hogy Isten egyetlen, hogy mindennél jobban kell Őt szeretni, de ez nem minden, nem ez az egyetlen nagy parancs. Van egy másik is, amelyet Jézus nem véletlenül jellemez a másikhoz „hasonlóként” (Mt 22,39). Ez pedig nem Istenre, hanem a felebarátra vonatkozik.

Hasonlít az elsőhöz nemcsak azért, mert ugyanannyira fontos, hanem azért is, mert ugyanaz a tárgya: a szeretet.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a nagy parancs nem egy, hanem kettő és mintha az első önmagában hiányos lenne.

Ez azt jelenti, hogy nem elég Istent szeretni: nagyon egyszerű volna, minden a kultuszra, a törvény megtartására, az imádságra… koncentrálódna és abban merülne ki.

Azonban nem elég az istenszeretet parancsát megélni úgy, hogy azután a felebarát iránt nem cselekszünk hasonlóképpen.

Isten azt igényli, hogy a testvért ugyanazzal a szeretettel szeressük, ugyanúgy ismerjük el, ugyanúgy tiszteljük, mint Őt: mindkettő parancs, ezért nem lehet azt mondani, hogy az istenszeretet parancs, a másik ember iránti szeretet pedig buzdítás, tanács.

Ez – mint Jézus mondja – nem fakultatív, nem a személyes érzékenység, kultúra, lehetőségek kérdése. Nem. Parancs mindenki számára.

Olyan, mintha maga Isten nem fogadna el olyan szeretetet, amelyik Őfelé irányul, de nem válik a másik, a testvér iránti szeretetté.

Ha ez a parancs a második, nem azért van, mert kevésbé fontos, hanem mert valamiképpen az elsőből ered: a másik iránti szeretet az Istennel való hiteles kapcsolatból fakad, az őszinte meghallgatásból, a kultusz gyakorlásának és a Törvény megtartásának helyes módjából. Aki Istent szereti, nem lehet, hogy ne jusson el a felebarát szeretetére.

Máté evangéliumában néhány fejezettel a most olvasottak előtt (Mt 15,1–9) találjuk Jézusnak egy, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézett heves vádját, akik szemrehányást tettek neki, mert tanítványai áthágták a hagyományokat, és anélkül ettek, hogy előbb kezet mostak volna.

Jézus azonban így válaszolt nekik: „Ti pedig azt mondjátok: »Ha valaki így szól apjához vagy anyjához: ʽfogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járnaʼ, annak nem kell apját támogatnia.« Érvénytelenítettétek az Isten szavát hagyományotok miatt.” (Mt 15,5–6)

Vagyis azt veti a szemükre, hogy illúzióban élnek, mivel úgy vélik, hogy Istent szeretni valamiképpen annyira abszolútérvényű dolog, hogy az a felebarát iránti szeretetet kizárja. Abba a tévedésbe estek, mintha lehetséges volna Isten iránt olyan szeretet, amely nem a felebarát iránti szereteten át valósul meg.

Aki azt bizonygatja, hogy kizárólag Istent szereti, aki ezt arra használja, hogy ne piszkítsa be a kezét, az végül nem fog senkit sem szeretni, sem Istent, sem a felebarátját, csak önmagát, beteg módon saját egoizmusába zárkózva.

Jézus most is messzebbre megy: a 25. fejezetben (Mt 25,31–45), amikor az utolsó ítéletről szóló példabeszédben azt mondja, hogy mindaz, aki ingyenesen szereti a testvérét, az Őt magát, Istent szereti. Mert a két parancs valójában egyetlen nagy parancs.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.